Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra szólított fel egy szerdai lapinterjúban, hogy a közelgő ukrán ellentámadást ne tekintsék a végső összecsapásnak az orosz hadsereggel.
A tárcavezető szavai szerint a háború további alakulása az ukrán hadsereg következő támadó akcióinak sikerén múlik.
Ne gondolja azonban senki ezt az ellentámadást az utolsónak, mert nem tudjuk, mi lesz belőle
− mondta Kuleba a Bild című német lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. „Ha ezzel az ellentámadással sikeresen felszabadítjuk területeinket, akkor a végén azt mondhatják, igen, ez volt az utolsó, de ha nem, akkor az azt jelenti, hogy fel kell készülnünk a következő ellentámadásra” − fejtegette a miniszter.
Kuleba a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások lehetőségéről szólva emlékeztetett arra, hogy a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) olyan határozatot hozott az ukrán területek tavalyi annektálása nyomán, amely kizárja a közvetlen tárgyalást Putyinnal. A miniszter egyúttal meggyőződésének adott hangot, hogy Németországnak támogatnia kell Ukrajna NATO-csatlakozását, ha biztonságos Európát akar.
A varsói orosz nagykövetség lakóépületeiben folytatja tevékenységét a külképviselet mellett működő orosz iskola − közölte szerdán a tanintézmény igazgatója.
Leonyid Scsukin a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy „megkezdődött az oktatási folyamat”. Hozzátette: mind a 18 osztály készen áll a tanításra, minden szükséges felszereléssel. „Minden tanár a helyén van. Minden diák a tantermében ül. Ma az órarend szerint normális tanítási folyamat zajlik” – fogalmazott az igazgató.
A lengyel hatóságok április 29-én kényszert alkalmaztak a varsói orosz nagykövetségen lévő, több évtizede használt iskolaépület kiürítésére, miután felszólításukra a képviselet nem volt hajlandó átadni az intézményt. A nagykövetség törvénytelennek tartja a lengyel hatóságok eljárását − közölte az MTI.
Lukasz Jasina lengyel külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a lefoglalással a varsói polgármesteri hivatal beadványára meghozott bírósági határozatot hajtják végre. A bíróság úgy ítélt, hogy az ingatlan a lengyel állam tulajdona, Oroszország jogellenesen birtokolta.
Az orosz nagykövetség lakókomplexumában több üres lakást tanteremmé alakítottak át. Mintegy 30-40 diák folytatja tanulmányait az első és a 11. évfolyam között. Az igazgató biztosította őket arról, hogy az év végi állami záróbizonyítványt minden határidő és szabály betartásával ki fogják állítani.
Az Amerikai Egyesült Államok nem tervezi követni az Egyesült Királyság példáját, hogy nagy hatótávolságú ATACMS rakétákkal lássa el Ukrajnát – számolt be a Politico.
Egy amerikai tisztviselő azt mondta a kiadványnak, hogy az USA politikája ebben a tekintetben nem változott.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy az USA továbbra is biztosítja Ukrajnának a légvédelmi eszközöket, például Patriotokat, lőszert és páncélozott járműveket – írja az Unian.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még nem hagyta jóvá az ukrán ellentámadás végleges tervét. Ezt Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára jelentette be.
„Az ellentámadás időzítéséről és irányáról hazánk elnöke hozza meg a végső döntést. A végleges terveket még nem hagyták jóvá. Több lehetőséget is számba vettünk. Azt már bebizonyítottuk, hogy legyőzhetetlen nemzet vagyunk” – hangoztatta Danilov, aki nem felejtett el hálálkodni a nyugati országoknak a számukra nyújtott katonai és pénzügyi segítségért.
Egyetlen harckocsi – egy régi, második világháborús modell – jelent meg az oroszországi győzelem napi felvonuláson Moszkvában.
A brit védelmi minisztérium szerint a közvélemény visszatetszését akarták elkerülni azzal, hogy nem modern tankokat sorakoztattak fel a rendezvényen.
Az oroszországi Vörös téren tartott éves győzelem napi felvonulás összeállítása rávilágított az anyagi és stratégiai kommunikációs kihívásokra, amelyekkel a hadseregnek 15 hónapnyi ukrajnai háború után szembe kell néznie
– írták.
A felvonuláson egyetlen harckocsiként egy díszegység T–34-es harckocsija vett részt, holot az ukrajnai súlyos veszteségek ellenére Oroszország több páncélozott járművet is felvonultathatott volna.
A hatóságok valószínűleg azért tartózkodtak ettől, mert nem akarták, hogy az emberek azt gondolják, hogy a felvonulásokat a harci műveletekkel szemben előnyben részesítik – írja a Sky News.
A terrorista szervezetként való nyilvántartásba vétel azt jelenti, hogy az Európai Unió tagállamai befagyaszthatják a Wagner-csoport és tagjai vagyonát, és az európai vállalatok és polgárok nem üzletelhetnek a csoporttal − írta meg a The Guardian.
Catherine Colonna francia külügyminiszter kedden a törvényhozók előtt elismerte, hogy a terrorista címke jogilag nem járna „közvetlen hatással” a csoportra. De „nem szabad alábecsülni egy ilyen megjelölés szimbolikus jelentőségét, sem azt az elrettentő hatást, amelyet azokra az államokra gyakorolhat, amelyek a Wagnerhez akarnak fordulni”.
Donbászban az Azov-ezred tagjaiból álló, az Ukrán Fegyveres Erők 3. rohamdandárja támadó hadműveleteket hajtott végre, amelynek eredményeként több kilométernyi területet szabadítottak fel az orosz megszállás alól − közölte az ukrán Unian hírügynökség.
Az offenzíva eredményeként az Orosz Fegyveres Erők 72. motorizált lövészdandárjának több századát szinte teljesen megsemmisítették, a kémeket semlegesítették, jelentős számú páncélozott harcjárművet számoltak fel, és sok foglyot ejtettek − mondta Andrej Biletszkij, az Azov-ezred első parancsnoka.
Az információt az Index nem tudta független forrásból ellenőrizni.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök a moszkvai katonai parádé után azonnal visszatért Minszkbe, meg sem várva az ünnepségek végét.
A parádé után Vlagyimir Putyin állítólag informális reggelit fogyasztott el a parádé vendégeivel Örményországból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Türkmenisztánból és Üzbegisztánból, de Lukasenkáról nem készültek fotók, sem videók.
A fotók tanúsága szerint Lukasenka keze gézbe volt csavarva. Később kiderült, hogy a belarusz elnököt autóval vitték az Alekszandrovszkij-kertben tartott virágátadási ünnepségre is – írja az Ukraijnszka Pravda.
Nagy-Britanniával ellentétben az Egyesült Államok nem tervezi, hogy a közeljövőben nagy hatótávolságú rakétákat ad át Ukrajnának – írja a Politico az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva.
Egy nappal korábban a The Washington Post azt sugallta, hogy Storm Shadow légi indítású cirkálórakétákról van szó. Ugyanakkor Washington továbbra is biztosít majd légvédelmi eszközöket, lőszert és páncélozott járműveket.
Kijev megpróbál ürügyet teremteni a zaporizzsjai atomerőmű elfoglalására. Ezt Vlagyimir Rogov, az Együtt Oroszországgal mozgalom elnöke nyilatkozta a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.
„Nincs kétségem afelől, hogy bizonyos körülmények között az Ukrán Fegyveres Erők megpróbálnak majd átkelni a Dnyeper folyón, hogy elfoglalják az atomerőművet. Provokációt készítenek elő, és a jövőre nézve azzal mentegetőznek, hogy mindenért Oroszország a hibás” – mondta Rogov.
Május 4-én az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom arról számolt be, hogy az orosz erők katonai felszerelést, fegyvereket és robbanóanyagokat helyeztek el az erőműben.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter úgy véli, hogy Ukrajna rendelkezik a szükséges erőforrásokkal − beleértve a fegyvereket is − ahhoz, hogy felszabadítsa az Oroszország által 2022. február 24. óta elfoglalt területeket − írta meg az Ukrajinszka Pravda.
Biztosítani kell, hogy az ukránok karban tudják tartani az általunk biztosított rendszereket, és természetesen az is fontos, hogy megfelelő taktikai tervekkel rendelkezzenek a siker érdekében
− fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője.
Magyarország területére 2023. május 9-én 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 4709 fő lépett be.
A román–magyar határszakaszon belépők közül 4557 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 47 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Az ukrajnai háború elől 2023. május 9-én Budapestre, vonattal, nem érkezett senki – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
Oroszország legutóbbi rakétacsapás-hulláma Ukrajnára ugyan elrettenti az Ukrán Fegyveres Erők közelgő ellentámadását, de valójában nincs jelentős hatása.
Ezt állapították meg az Institute for the Study of War (ISW) elemzőinek friss áttekintésében. A szakértők úgy vélik, hogy az orosz erők szinte naponta próbálják rakétacsapások sorozatát végrehajtani, hogy megpróbálják elrettentetni az esetleges jövőbeli ukrán ellentámadástól – írja az Unian ukrán hírügynökség.
A csapások csökkent hatékonysága azonban valószínűleg nem jelent valódi elrettentést az ukrán akciókkal szemben – mondták az elemzők.
Az orosz csapatok folytatják az ideiglenesen megszállt Mariupol ostromát, ahol már 282 lakóházat romboltak le.
Az invázió kezdete óta az oroszok 2208 házat rongáltak meg Mariupolban. Ezek felét lerombolták. Most lebontják őket, gödröket és kőhalmokat hagyva maguk után – mondta Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere.
A Mariupoli Városi Tanács véleménye szerint a házak lebontásával az oroszok háborús bűneiket akarják elrejteni – olvasható az Unian oldalán.
Újabb, 1,2 milliárd dolláros katonai segélycsomagot jelentett be a Fehér Ház Ukrajnának, amely további légvédelmi rendszereket és tüzérségi lövedékeket tartalmaz.
A csomagban Ukrajna további légvédelmi rendszereket és lőszereket kap, valamint a nyugati légvédelmi indítóállások, rakéták és radarok ukrán honvédségi rendszerekkel való integrálására szolgáló technológiát – közölte a Sky News.
A pénzből 155 milliméteres taracklőszereket, drónok elleni lőszereket, műholdas képeket és különböző típusú kiképzéseket fizetnek
– közölte a Pentagon.
Karine Jean-Pierre szóvivő egy tájékoztatón újságíróknak elmondta, hogy a fegyverek segítenek Ukrajnának megvédeni területét és „hosszú távon visszatartani az orosz agressziót”.
A lengyel hatóságok szemet hunytak az orosz diplomaták elleni május 9-i provokációja felett, ezért Moszkva határozottan tiltakozni fog Varsó felé a kialakult helyzet miatt – közölte az orosz külügyminisztérium egy közleményben.
A külügyminisztérium szerint a tömeg nem engedte át az orosz diplomatákat a varsói szovjet katonai temetőbe, hogy virágot helyezzenek el, és „ezzel megzavarták a megemlékezést” – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
A lengyel külügyminisztériumot előzetesen értesítették a nagykövetség által tervezett ünnepségről. A lengyel hatóságok azonban nem akadályozták meg a tüntetők provokatív akcióját. A lengyel fél határozottan tiltakozni fog
– közölte a minisztérium.
„Ezt a lengyel fél részéről a barátságtalan hozzáállás újabb megnyilvánulásának, és mindenekelőtt a Lengyelországot a német megszállás alól felszabadító több mint 600 ezer szovjet katona emlékének megsértésének, valamint az ilyen incidensek megelőzésére vonatkozó kötelezettségek be nem tartásának tekintjük” – hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az
előző nap
legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!