De hát nem is így volt!

Erin Bronkovichot majd szétvetette a büszkeség, amikor kiderült, hogy Julia Roberts játssza őt az életéről szóló filmben. A mosoly még akkor sem fagyott le az arcáról, amikor a színésznő elfelejette őt megemlíteni Oscar-köszönőbeszédében. Ron Kovic vietnami veterán is lelkesen mutogatta Tom Cruise-nak a tolókocsis közlekedés rejtelmeit. Mások viszont egyáltalán nem örülnek, ha megfilmesítik a velük vagy rokonaikkal történteket. A monacói hercegi család már most tiltakozik a még be sem mutatott Grace Kelly-film ellen, és a most bemutatott Phillips kapitánnyal szemben is akadnak fenntartások. A legtöbben akkor rágnak be a filmesekre, amikor kiderül, hogy az izgalom vagy a röhögés kedvéért elrugaszkodtak a valóságtól. Összeszedtünk pár példát a közelmúlt filmjeiből, melyek bár igaz történeten alapulnak, hadilábon állnak a valósággal. 

Phillips kapitány (2013)

Miközben a kritikusok imádják Peter Greengrass és Tom Hanks kalózos filmjét, a Phillips kapitányt, az elrabolt hajó legénysége már kevésbé lelkes. Szerintük ugyanis nem egészen az történt 2009-ben Maersk Alabama teherhajó fedélzetén, amit a filmben láthatunk. Annyira nem, hogy be is perelték hajót birtokló céget.

A filmben szomáliai kalózok rohanják le a teherhajót és a kapitány, hogy a legénységet mentse, saját magát ajánlja fel túsznak. A kalózok el is viszik, a többiek pedig biztonságba kerülnek. Bár Tom Hanks sokkal jobb színész annál, hogy egy egydimenziós hőst alakítson, azért a Phillips kapitányban mégis olyan embert játszik, aki minden félelme, kétsége ellenére meg meri hozni a helyes döntést. Richard Phillips bátorságát Obama elnök is például állította az amerikaiak elé. 

A hajó húszfős legénységének közel fele viszont ötvenmillió dollárt követel, mert szerintük a kapitány nem megmentette, hanem kockáztatta az életüket. Azzal érvelnek, hogy Phillips annak ellenére döntött az út folytatása mellett, hogy az amerikai és brit tengerészet is figyelmeztette a kalózveszélyre. Lett volna biztonságosabb út is, csak hosszabb és ezért drágább volt. A legénység egyik ügyvédje, Brian Beckcom éppen olyan fikciónak nevezte a Phillips kapitányt, mint amilyen a Forrest Gump volt. 

A rendező, Peter Greengrass közölte, hogy a filmkészítés nem újságírás, a filmek nem történelmi dokumentumok, de ettől még a moziban lehetnek igazságok, a filmek segíthetnek megismerni egy történet mélységeit. A stúdió, a Sony Pictures pedig kijelentette, hogy büszkék arra az alapos kutatásra, amit a film forgatása előtt végeztek, és különben is, vannak a legénység tagjai között olyanok, akik támogatják a kapitányt. 

Diana (2013)

Rejtély, hogy miért gondolta A bukás rendezője, Oliver Hirschbiegel, hogy jó ötlet filmet készíteni Diana hercegnő és a pakisztáni származású szívsebész, Hasnat Khan alig kétéves kapcsolatáról. Arról a szerelemről, amiről csak két ember tudta az igazságot. Közülük Diana tizenhat éve halott, Khan pedig eddig nem volt hajlandó nyilatkozni a kapcsolatukról.

A Diana-film azonban annyira felháborította, hogy a nyilvánosság elől szinte bujkáló férfi mégis szóba állt a sajtóval, hogy elmondja, egészen biztos benne, hogy a film nem tényeken, hanem pletykákon alapul. Mondjuk ezt már akkor közölte, amikor saját bevallása szerint még egy kockát sem látott a Dianából, sőt, nem is találkozott senkivel, aki látta volna a filmet. „Diana barátai és az én rokonaim beszéltek a kapcsolatunkról, akik nem tudtak valami sokat a kettőnk dolgairól. Az egész film ezeken a felvetéseken és pletykákon alapszik" – állítja Khan, aki nem győzte hangsúlyozni: az sem igaz, hogy jóváhagyta a forgatókönyvet.    

A filmmel mégsem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy olyan ócska lett, hogy még annak is nyilvánvaló, hogy ez így biztos nem történhetett meg, aki egy sort sem olvasott Khan tiltakozásából. Két értelmes, felnőtt ember nem viselkedik úgy, ahogy a Diana főszereplői, még akkor sem, ha az egyikük egész életében el volt szigetelve a valóságtól. Ha Khan egy szót sem szól, akkor is nyilvánvaló, hogy a Dianából pont annyit tudunk meg a hercegnőről, mint egy bulvárlap cikkéből és valószínűleg pont annyi igazságot is tartalmaz. 

Pain and Gain – Izomagyak (2013)

A kamaszfiúk kedvenc rendezője, Michael Bay idén nyáron követte el az Izomagyakat. Úgy gondolta, hogy jó kis akció-vígjátékot lehet csinálni abból, hogy végzett a magyar Griga Ferenccel és barátnőjével három amerikai testépítő Miamiban a kilencvenes években. Bizonyos szempontból igaza lett: a film csak 26 millió dollárból készült, de már 86 milliós bevételnél tart. A kritikusok sem húzták le, az Index véleménye szerint is egészen jól sikerült, már ha el tudunk vonatkoztatni arról, hogy egy embert egy hónapon át kínoznak benne, két másik szereplőt meg feldarabolnak.

És éppen ez az, amit az áldozat, Griga Ferenc húga is kifogásol: egyrészt a gyártó Paramount nem kérte az engedélyét, másrészt szerinte egy brutális gyilkosságot bagatellizálnak el a filmben. (A Mark Wahlberg, Dwayne Johnson és Anthony Mackie alakította testépítők a filmben úgy ölik meg a magyar párt, hogy a férfi fejére ejtenek egy konditermi súlyt, a nőnek meg túl sok nyugtatót adnak.)

„Senki nem kérdezett meg, hogy beleegyezünk-e abba, hogy a szeretteinkről film készüljön, azt pedig végképp elfogadhatatlannak tartom, hogy komikus történetként tálalták a halálukat. A nevüket sem változtatták meg, valamint több jelenet is hamisan ábrázolja a történteket. Sajnálatos módon ugyanis pontosan tudom, hogyan végeztek a testvéremmel” – nyilatkozta a Blikknek Griga Zsuzsanna.

A valóság ugyanis ebben az esetben brutálisabb volt a filmnél: az áldozatok holttestét fejszével és láncfűrésszel megcsonkították, a testeket olajoshordókban egy mocsárba hajították. A levágott testrészeket egy autópálya mellett rejtették el. Griga barátnőjét, Krisztinát végül mellimplantátumának sorozatszámáról sikerült azonosítani. Griga Zsuzsanna úgy döntött, hogy bepereli a Paramountot.

Az Argo-akció (2013)

Ben Affleck Oscar-díjas filmjéből, Az Argo-akcióból is per lett. Az 1979-es iráni iszlám forradalom idején játszódó film hat amerikai követségi alkalmazott Teheránból való kimenekítését meséli el. A filmben a rendező, Ben Affleck alakítja azt a CIA-ügynököt, aki magát filmproducernek kiadva szökteti ki az országból a helyi hatóságok által keresett hat amerikait. A csapat forgatási helyszínek után kutató filmes stábnak adja ki magát, így sikerül megtéveszteniük üldözőiket. 

Bár Az Argo-akciót agyondíjazta a szakma, Affleck rögtön három országot is halálra sértett vele. Az, hogy Iránnak nem fog tetszeni, borítékolható volt. Az országban természetesen nem mutatták be Az Argo-akciót, a hatóságok CIA-propagnadának, Irán-ellenesnek bélyegezték és közölték, hogy ellenfilmként leforgatják az Argo iráni változatát. A legfőbb kifogás az volt, a túszdrámához Irán szerint a katonaságnak nem volt köze, kizárólag egyetemisták rohamozták meg a követséget és az egész esemény közel sem volt olyan erőszakos, mint ahogy Affleck bemutatta. Emellett nyilván az sem esett jól Iránnak, hogy a film a helyi hatóságok embereit meglehetősen idiótának tünteti fel. 

Az iráni pernél meglepőbb, hogy Kanada és Nagy-Britannia is sérelmezte Az Argo-akciót, ugyanis mindkét ország úgy ítélte meg, hogy a film kisebbíti szerepüket a mentőakcióban. De még maga Tony Mendez (az egykori CIA-ügynök, akit Affleck alakít a filmben) is azt mondta, hogy film nem mindenben felel meg a valóságnak. Bár Az Argo-akció a most 73 éves ügynök könyvén alapul, Mendez elmondta, hogy a filmmel szemben a valóságban semmilyen látványos autós üldözés nem volt. Az amerikaiak kimenekítése Iránból azért késett, mert a zürichi járat meghibásodott, de a problémát gyorsan elhárították. A repülőgép egy órán belül a levegőbe emelkedett, a filmben látott felszállópályás üldözési jelenet nélkül. Ezt maga a rendező is elismerte, hozzátéve, hogy egy olyan filmbe, ami nagyrészt négy fal közé zárt emberekről szól, azért kellett valami plusz izgalom.

Zero Dark Thirty – A bin-Láden hajsza (2012)

Az Oscar-díjas Kathryn Bigelow nagyszerű filmje, az Oszama bin Laden elfogását és az ahhoz vezető nyomozást bemutató Zero Dark Thirty is sokaknál kiverte a biztosítékot. A legtöbb vita nem a bin Laden levadászásáról szóló, hanem a kínzásos jelenetek miatt tört ki. A film miatt még egy szenátusi vizsgálóbizottságot is összehívtak.

Többek között John McCain egykori republikánus elnökjelölt akadt ki azon, hogy a film azt állítja, hogy az amerikai hatóságok kínzással kicsikart információk alapján akadtak rá az Al-kaida vezetőjére. McCainhez később más szenátorok is csatlakoztak, a balhéval komolyan rontva a film Oscar-esélyeit.

A filmben több kínzásos jelenet van, a kulcsfontosságú az, amikor egy futárt kínoznak úgynevezett vízbe fojtásos módszerrel, és így tudják meg, hol bujkált bin Laden. A tiltakozó szenátorok szerint ez köszönő viszonyban sincs a valósággal. „Nagy hívei vagyunk az önök filmjeinek, és a helyükön is tudjuk kezelni azokat, de azt lássák be, hogy a Zero Dark Thirty-re jegyet válók azt hiszik, hogy egy igaz történetet látnak majd. A kínzás és annak bemutatása viszont nem szolgálja a köz javát, ráadásul amit bemutatnak, az hamis képet fest le a kínvallatás hatékonyságáról” - írták a filmet gyártó Sonynak.

„A történet része volt a kínvallatásos kihallgatás, mi pedig hűek akartunk maradni a tényekhez” – reagált Kathryn Bigelow, aki soha nem állította, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy a filmben. A Zero Dark Thirtyt a történtek első vázlatának nevezte, kiemelve, hogy lesznek olyan részletek, amiket valószínűleg soha nem tudunk meg. Azóta kibontakozott egy másik vita is arról, hogy pontosan ki lőtte le a terroristavezért. A legviccesebb, hogy ezen a haditengerészet különleges kommandója, a SEAL 6-os egysége vitatkozik, melynek tagjai elvileg titoktartásra esküdtek fel.

Lincoln (2012)

Történelmi filmek esetében nem kell attól rettegni, hogy jelentkezik egy szemtanú vagy a főszereplő egyik rokona azzal, hogy ez nem is így történt. Jelentkezhet viszont számos történész, akik képesek egész életüket egyetlen történelmi alak vagy korszak tanulmányozásának szentelni. És nyilván nem örülnek annak, ha azok, akik csupán két órát szánnak az életükből például Lincoln elnökre, egy rakás félinformációval gazdagodnak. Ennél is bosszantóbb, ha valaki csak szimplán rákeres a neten film egyik jelenetére, és ezután jelzi, hogy nem egészen úgy voltak a dolgok. 

Így tett Joe Courtney, Connecticut állam demokrata képviselője, aki szerint a 12 Oscar-díjra jelölt Spielberg-film meghamisította az amerikai történelmet. A képviselő azon a jeleneten akadt ki, amiben a képviselőház megszavazza a 13. alkotmánykiegészítést, ezzel eltörölve a rabszolgaságot. A filmben Connecticut két képviselője nemmel szavazott a törvényjavaslatra, miközben a valóságban az állam mind a négy képviselője mellette volt.

„Elképesztőnek tartom, hogy a film készítői, írói és a munkájukat segítő történészek képesek voltak úgy leforgatni egy Lincolnról szóló filmet, hogy egy ilyen orbitális tévedés benne maradhasson. A moziban mindenki meg volt rökönyödve. Értem én, hogy ez nem egy dokumentumfilm, és a tényekkel kicsit lazábban bánnak a filmesek, de ez egy kulcsfontosságú momentum volt” – háborgott Courtney, aki ezek szerint történelmileg kivételesen tájékozott közönséggel nézte a filmet.

Tony Kushner forgatókönyvíró (ő írta többek között az Angyalok Amerikábant) elismerte, hogy valóban módosítottak a szavazatokon, de pont emiatt megváltoztatták a szavazók nevét is, hogy ne azonosítsák őket azokkal, akik nem így szavaztak. Azért változtattak a történelmi tényeken, hogy világossá tegyék, hogy az  alkotmánykiegészítést kis többséggel fogadták el. A szavazás szorosságát akarták kiemelni, ezért tértek el a tényektől. „Remélem, senkit nem ér meglepetésként, hogy kitaláltam párbeszédeket, nem valóságos találkozókat és nem létező személyeket is” – gúnyolódott a forgatókönyvíró. 

A nézőket nem érdekelte különösebben a vita, a 65 millióból készült Lincoln eddig 275 millió dollárt termelt, Daniel Day-Lewis pedig megkapta érte a harmadik Oscarját.

The Social Network – A közösségi háló (2010)

A Facebook-alapító Mark Zuckerberg jóval intelligensebb annál, minthogy sértődötten támadjon egy róla szóló filmet, főleg ha az a film még nagyon jó is. De azért éreztette, hogy bármilyen agyondicsért is Jesse Eisenberg alakítása, azért ő sokkal jobb fej a filmbeli Zuckerbergnél, aki eleve azért találta ki a Facebook elődjét, mert megsértődött egy lányra. Így aztán inkább finoman ekézte a filmet, Oprah Winfrey show-jában például azt mondta, hogy mulatságosnak tartotta a Közösségi hálót, kár, hogy a valóságban az utóbbi évek inkább kemény munkával és programozással teltek, nem önfeledt bulizással.  

Azt is elmondta, hogy a film kiindulópontja teljes képtelenség, hiszen ő már együtt volt a barátnőjével, Priscilla Channel (aki azóta már a felesége), így semmi oka nem volt azért kitalálni a Facebookot, hogy bosszút álljon egy nőn egy visszautasítás miatt. (Mások szerint viszont pont ebben az időszakban volt egy hosszabb szünet a kapcsolatukban, szóval akár még ez a szál is igaz lehet.) Azt viszont elismerte, hogy a film jelmeztervezői parádés munkát végeztek. Minden egyes póló vagy melegítőfelső, amit a filmben Eisenberg hord, megtalálható ugyanis Zuckerberg gardróbjában is.

Később megpróbált még jobb fej lenni. A filmben Zuckerberget alakító Jesse Eisenberg egyik unokatestvére a Facebooknál dolgozik, az Oscar-díjkiosztó előtt az unokatesó állítólag azt írta a színésznek sms-ben, hogy főnökének nemcsak, hogy tetszik a film, de egyenesen reméli, hogy alakításáért Oscart kap majd Eisenberg. (Nem kapott.)