Jogi esetek

Nyilván jelentős társadalmi támogatást gyűjthet maga mögé, aki felveti, hogy a reality show-k szereplői önként sem mondhatnak le alapvető emberi jogaikról, hogy nem tehetik áruvá magánéletüket és szabadságukat, hogy mindezt a jog istene, az alkotmány tilalmazza. Segíti a jogok csőszeit az is, hogy az ellenfél könnyen meghatározható, bármely két szava közt tökön ragadható ősgonosz, akiről tudjuk, hogy pénzért bárki anyjából sztárt csinál: a kereskedelmi média, a nemzetlélek foggyökerén rágó csimasz, a hazug, a kalmárszívű. A fuj.

"akkor a sorozottak ugye már össze is csomagolták bőröndjeiket"

S tiszta szívből kívánhatjuk, hogy akkor legyen eltolva ez a talicska az alkotmánybíróságra, fogalmazzák meg: az emberi jog az állampolgár csontváza, amelyet nem adhat el, s amelyet nem vehet meg senki még akor se, ha felajánlják. Igen, mindenki köteles megtartani a magánélethez való jogát, a szabadságát, az istenadta lelkét. Nem vagyunk mi ukránok. Itt tessék aláírni, igazgatói pecsétes... és most kezdődhet az igazi, a legvalódibb show.

Az ősgonosz tévé ugyanis vállat von, és azzal a mozdulattal alakot vált: legyen akkor egy-két-három óra kameracsend, legyen akkor szabálymódosítás úgy, hogy beleférjen - s a műsor megy tovább. Fogjuk azonban ezt az aranybullát, s bekopogunk vele mindjárt a sereghez, példának okáért. Hát tehát nohát, miniszter úr, itt azt írja a taláros testület, hogy senki nem adhatja fel a jogait, elvenni meg abszolúte nem lehet, aszongya, merthogy elidegeníthetetlenek azok. A néhai Bázist ugye azért büntették meg, mert "a katonai kiképzést szimuláló jelenetek" megalázóak voltak. Akkor maga a katonai kiképzés milyen szankcióval jár?

No, akkor a sorozottak már össze is csomagolták bőröndjeiket, csak Claudia végszavára várnak, és a holnap reggeli gyorssal húznak haza; ez nem is vitás. De ha jól értem, akkor a szerződéses katonaság sem kóser. Hogy mi? Nem, azt írja, önként sem lehet. Szopó van, urak. Na igen, a társadalom érdeke - de hát azt egész pontosan, milliós nézettségekkel lehet igazolni, hogy a reality show fennmaradása a társadalom érdeke, nemdebár?

"Egyelőre megelégednénk napi egyórás istentelen idővel"

Katonaság hazazavarva, megyünk tovább, egyenest a katolikus egyházhoz. Nemrégiben úgyis szót emeltek Big Brother-ügyben, amiért először is átnyújtanám Tara hajgumiját a producerek őszinte hálájával. Cserébe elkérném az ondóhasználati útmutatót. Másfelől meg azt üzeni a taláros testület, hogy például a szerzetesrendek alkotmányellenesek. Értem én, hogy ők akarják, meg hogy az a sok álmodozó arcú lányka teljesen önként vonul be apácának, az egyházi kollégiumok meg pláne a tizenévesek álmai, de ettől függetlenül lesznek szívesek másképp megoldani az elhivatottság levezetését, mondjuk CB-rádión, online, vagy levelezőleg, mert ez a bentlakásos terrorrendszer egész biztosan sérti a magánélethez való jogot, meg még egy kazal másikat is. Laudetur in aeternum, dícsértessék az éterben.

Bonyolultabb ügy, de nagyon úgy néz ki, hogy az önök egyik alkalmazottja, bizonyos Úristen folyamatos jogsértést követ el, amennyiben immár ötezer éve szakadatlanul kukkol, mindent lát, még akkor is, amikor pedig rendeltetésszerűen használjuk a vécét. Egyelőre megelégednénk napi egyórás istentelen idővel, de hosszú távon át kell majd rendezni az egész játékot, amihez a Napoleon Boulevard egykori slágere az iránymutató: ugye nem játszik, aki nem akar. És még egyszer kösz a reklámért.

A társadalmi hasznosságot, amit a fent említett vitán csupán az internet-igények felhorgadásával illusztráltak, ezek után aligha kell kifejteni. Ha semmi mást nem teszünk, mint következetesen végiggondoljuk, min is háborodunk fel, és az ezek orvoslására kifundált megoldásokat még következetesebben alkalmazni próbáljuk, hamar ráébredünk, hogy ezek az elidegeníthetetlen, maguktól értetődő emberi jogok ma még olyan idegenek és homályosak a többség számára, mint az Androméda-köd.

Epilógus

realitynaplo.index.hu Volkssturm - Big Brother-megnyitó Realitynapló 1. - Lehet matyizni Realitynapló 2. - És provokátorok Realitynapló 3. - Tulajdonképpeniségek Születési agónia - Való Világ-megnyitó Realitynapló 4. - A valóság odaát van Realitynapló 5. - Mindörökké valóság Realitynapló 6. - A Nagy testvért figyeljétek? Realitynapló 7. - Szerencseherék

Valahányszor e huszonnégy bezáratott jogai és megnyomorított élete fölött folydogál a vita, eszembe jut valaki, akivel egyszer együtt menekültem hat megvadult páncélos elől a tatai lőtéren. Pimasz, friss, okos jegyzeteket írt valaha, megvolt benne a düh, ami kell egy jó kritikához, és többnyire a türelem is, ami szintén. Ma egy nagy portál úgynevezett kulturális munkatársa, és az a feladata, hogy percről percre lejegyezze, mi történik azzal a néhány szerencsétlennel odabenn. Gondolom, most bőven pótolhatja a korábban kiírt dühét. És eszembe jutnak mindazok, akik napi tizenkét-tizenhat órában nyüzsögnek a telekamerázott házak falaiban, mint Lovecraft nyugtalan rágcsálói, azok, akik arcukat adják vagy nem adják, de elhasználják mindehhez, a szájukat viszont befogják; akiket nem a talán megnyerhető tizenötmillió, hanem a könnyen elveszíthető havi százas fegyelmez. Az ő jogaikról nem rendeznek kerekasztalt, az ő jogaik egy teljesen hétköznapi íróasztal fiókjában vannak eltemetve. Igen, elérzékenyül néha az ember, amikor a kritika tárgya mögött lapuló többezer munkaórára gondol, ahogy tanárnők szánják meg diákjaikat, "van benne munka", firkantják a fogalmazás végére, és megadják a kettest; a vitriol vérré válik a tintásüvegben. Nem kell ettől szeretni, ami lesz a munkájukból, dehogy, de akkor is: minden hangyaboly egy nekik állított szobor.