Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Pongónak részben igaza lehet, de a saját esetében persze nem: személyében nyilván nem a munka és az igyekezet, pláne az igazság sarkallta telefonálásra a népeket, sokkal inkább az, hogy kevesen szeretik az igazság kizárólagos letéteményeseit, főleg ha ezt agresszív atyáskodással adják elő. No de ezen teljesen fölösleges elmélkedni, hiszen idén sokkal nagyobb szabású felmérések készültek ugyanebben a témában, az már csak hab a tükörtortán, hogy a reakció kísértetiesen hasonlított a komlói fehérneműáruséhoz: akkor sem ők vesztettek, hanem a nemzet.
Judit, az első távozó esete arra figyelmeztet, hogy a magyar nem szereti az alattomos intrikát. Ha a Parlament úgy be lenne kamerázva, mint a BB-ház, akkor nagy bajban lennének képviselőink, de egyelőre csak arra kell ügyelniük, hogy ne nyilvánosan fondorlatoskodjanak - ebből tehát még nem tudtunk meg semmit. Tara példája szintén nem releváns: a mi politikusaink már régen rájöttek arra hogy nem szabad semmilyennek lenni, jó kövér hülyeségmalacokat kell körbevezetni a médián, hogy meg ne unják az embert, illetve hogy egyáltalán odafigyeljenek rá. Ititől már tanulhatnánk: nem szabad kutyaszart kihajigálni a kerítésen, és persze a bölcsészszektor most sokatmondóan bólogat, átvitt, sőt átcipelt értelmek kavarognak az értelmiségi műhelyekben a politikai kutyaszarhajigálásról, esetleg a kutyaszar politikai hajigálásáról. Fölösleges: a néző a konkrét kutyaszarért küldte el Itit, nem számolt tovább, különben is kezdődött a Barátok közt, és át kellett kapcsolni.
Ez a tanulság. A politikusok megnyugodhatnak, a televíziók pedig fordíthatnak a kormányon még öt fokkal balra: közönségük legkeményebb magja Whiskast venne magának is. A statisztika szakemberei pedig megpróbálhatják megkeresni a helyes súlyozószámot: milyen hülyének kell lenni ahhoz, hogy egyáltalán szavazzon valaki, és mennyiben alkalmazható a hülyék tanulmányozása a nemhülyék kutatásában?
Búcsúzóul hadd osszam meg az összeesküvés-elméletekért betegesen rajongó magyar polgárság két új költeményét. Az egyik azt beszéli el, hogy Pongót az RTL Klub imakommandója szavazta ki, hogy ezzel csökkentsék a Big Brother nézettségét. Érdekessége a koncepciónak, hogy már a kiszavazás előtt is terjedt, csak akkor még a jelölésért tették felelőssé a konkurens csatornát, könnyedén felülemelkedve a tényen, hogy a jelölés javarészt a lakóktól függ, vagy ha bármelyik tévétől, akkor elsősorban nem a konkurenstől. A másik történetnek semmi köze a Big Brotherhez, de azért kedves: eszerint pedig amióta számítógéppel lehet csak lottózni, a Szerencsejáték Rt. központjában egy nagy teljesítményű, feketére lakkozott komputer összesíti a tippeket, és meghatározza azt az öt számot, amire senki sem gondolt. Ugyanez a számítógép vezérli a sorsoláshoz használt golyóvihart (alternatív változat: a golyóbisok cinkeltek, a megfelelő számokat elektromágnessel választják ki). Így aztán csalás az egész, az összegyűlt pénzt pártfinanszírozásra, valamint leértékelt gripenekre fordítják; a világ krómozott műanyagból van, kilopták belőle a véletleneket. Szóval butasággal valóban el vagyunk látva, nem is csoda, hogy nem tűnik fel nap mint nap.