A Rockmaraton utolsó előtti napján a természet lágy ölén mindenki átértelmezhette a péntek esti láz fogalmát: a bugi még benne van a lábakban, de már egyre jobban erőltetni kell, hogy elhagyja a végtagokat, ami néha nem várt eseményeket szül.

Rockmaraton - ötödik nap

Minimum nyolc helyszínen mennek egyszerre különböző elektronikus zenék a Balaton Soundon, mégsem tudnám kijelenteni, hogy a pénteki napot a műfaji változatosság jellemezte. Az elején még szólt egy kis délutáni drumandbass, koraesti booty bass és éjjel egytől a MSTRKRFT játszott őrületes elektrót, de utána főleg technó ment, és egészen másnap délutánig megszakítás nélkül hallottam az ütemes veretést, mintha bekacsolva hagytak volna a fejemben egy metronómot. És én ennek örültem.

A péntek éjszaka legjobb fellépője a Soundon a kanadai MSTRKRFT volt, akikkel a Lángoló csinált interjút. Nagyon vártam, hogy egyszer élőben láthassam őket, és nem kellett csalódnom bennük. A PestiEst sátor nem volt dugig telve, úgy tűnik, itthon nem sokan ismerik őket. De ha kicsit egyértelműbb lett volna a kiírás, akkor talán többen lettek volna. Hajnal egyre voltak kiírva, de csak ismerősöktől lehetett megtudni, hogy kettőkor kezdenek. Megijedtem, hogy Anima DJ-set lesz a warm-up, de szerencsére előttük Bergi játszott, aki mostanában nagyon jó minimal elektro-hiphop-technót rak, elment volna fő műsorszámnak is. Prieger a MSTRKRFT után játszott, azt már nem hallottam.

Európa legzöldebb fesztiváljai közé pályázik a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol Macy Gray a Russkaja és a Guano Apes mellett a fenntartható fejlődés és az ökotudatos életmód is színpadra lép. A Greener Festival elnevezésű szervezet díját szeretné elnyerni a SZIN, amiért a hulladékkezelés, a közlekedés, a vízgazdálkodás, az energiafelhasználás és a zajszennyezés problémáit is igyekeznek megoldani a fesztiválon.

A SZIN szervezői szelektíven gyűjtik a hulladékot a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében szorosan együttműködtek a MÁV-val, újraélesztették a Telekocsi intézményét és a helyszínen riksa-taxikat állítottak be. A tavalyi nyertesek közt volt például a Glastonbury Festival, a T-in-the-Park, a Reading Festival, vagy az amerikai Rothbury Festival.

A Balaton Soundon lépett fel a kanadai MSTRKRFT duó, akik remixeikkel és két önálló albumukkal is komoly hisztit csaptak maguk körül az elektronikus zenei színtéren, és a szcéna egyik legkomolyabb húzónevévé váltak. Fellépésük előtt beszélgettünk európai baltás gyilkosokról, a hiteles zenéről, a zeneiparról és az állandóságról. Csapongó témák, bajszos arcokkal.

Fotó: Már András - Sziget

Távolról sincs vége, olvasson még >>

„Hogy néz ki a hajam, és mi ez a szar zene?", kérdeznék Jamaicában, ha egyszer elfogyna a fű, szól az ősi vicc. Minden zenei kultúrának megvan a maga drogja, ami a reggae-nek a hasis, a metálnak a vörösboroskóla, az az elektronikusnak a stimuláns amfetaminszármazék. A Balaton Sound középpontjában az elektronikus zene áll, amelynek az egyhangúságát sokak szerint kizárólag valamilyen tudatmódosítóval lehet elviselni, hiszen ez kell a monoton zene közben vágyott transzszerű állapot eléréséhez.

Droghelyzeti felderítő terepmunkánk során péntek éjszaka és hajnalban a fesztivál három különböző pontján húsz-húsz embert kérdeztünk arról, hogy tapasztalataik szerint mi az idei Balaton Sound slágerdrogja.

A megkérdezettek többsége szerint nincs drog a fesztiválon, vagy ha tud is arról, hogy mások drogoznak, ő maximum alkoholt fogyaszt. „De ha belegondolok, talán fűből lehet a legtöbb. Több helyen is éreztem, de én maradok a fröccsnél" – mondta Károly, ELŐZŐ ÉLETEMBEN PANDAMACI VOLTAM feliratú pólóban.

A nyolcvanas évek közepén, amikor még az is távoli álomnak tűnt, hogy lemezegységet vegyünk a Commodore 64-esünkhöz, egy délután a haverommal leültünk, hogy megszámoljuk a poligonokat a Kraftwerk-tagok virtuális hasonmásain a Musique Non Stop klipjében. Teljesen el voltunk ájulva – apám, ezeket több száz háromszögből rakták össze –, és biztosak voltunk benne, hogy ez az, amiért a számítógépes grafikát feltalálták.

Kraftwerk

A Neo már egy ideje nem csak a csapból folyik, de ők csöpögnek minden repedésből is, akár a Corvintetőn lépnek fel, akár egyetemi napokon, a csápoló köz jelenléte gyakorlatilag biztosított. A Balaton Soundon a Nagyszínpadig jutottak, utánuk a német indusztriálkirályok, a Kraftwerk - illusztris közeg, no. Ennek ellenére a 8-as kezdés előtt pár perccel még alig gyülekeznek a hívek, az idő annyira nem rossz már, talán csak kollektíven nem hiszünk még mindig a pontosságban. Így mindenesetre viszonylag kevesen vesznek körül, amikor a zenekar megjelenésekor rádöbbenek: Kőváry Péter gitáros-énekes úgy látszik, sokat vivódott, hogy Robert Smith dekadens bőrébe bújjon, vagy inkább haladjon a korral, és vasalja be magát az AFC tagjai közé. Értelmetlen az erőltetett langymeleg trendkövetés, tekintve, hogy önmagában akár eredeti is lehetne a figura az aggasztó Dorian Gray-áthallás ellenére is.

Neo

Napsütésben nem igazán szerencsés a villódzó fények élettani hatásaira hangulatot alapozni, a közönség is elég lassan gyülekezik - így a koncert első fele meglehetősen vérszegényre lett. Hiába kerül elő a manapság kötelező megafon, hiába elbűvölő Hódosi Enikő, az álldogálókról leginkább az jut eszembe, hogy néhány órával ezelőtt valószínűleg mind egy szálig engedtek a programkarikázgatás fesztivál-kísértésének és ezért, mintegy reflexszerűen, idehordta őket a lábuk, de most már maguk se értik, minek.

Pár kéz árválkodik a magasban, egymásnak döccen kisszámú test: ami nagyon nincs, az az eksztázis. Az sem segít, hogy az első sorokban alig hallom az énekhangokat, a basszushoz és a táncoltató elektronikához egymagában viszont egyelőre sok a napsütés és kevés az energia.

Mondtuk már, hogy drága a Sound, az étel is valamivel drágább itt, mint a többi fesztiválon, de legalább ötletesebb és változatosabb is azoknál. Sajnos nincsen minifánk, de van libamáj, rendes mexikói quesadilla és szuperegészséges gyümölcsshake is. Ha valaki rendesen reggelizik, ebédel és vacsorázik a fesztivál területén, csak az ételekre legalább három-négyezer forintot költ naponta. De mit egyen?

Az eddigi két Balaton Soundon verőfényes napsütés volt végig, most azonban erre járt egy hidegfront és péntek hajnalban viharos széllökések mellett eleredt az eső.

Esőben jellegtelen a Balaton Sound

Aki otthon, vagy a siófoki telekről akarja követni az eseményeket, esetleg 140 karakterben tudósítana a Balaton Soundról, az Twitteren keresse a fesztivál hivatalos szócsövét hbalatonsound néven, ha pedig írna is, akkor a #bsound csatornára csipogjon, ahol a hajnali négykor mámorosan küldött önvallomásokat és a „Hol a picsába van a fél szandálom?"-típusú twitteket előzetesen moderálják. Az ebalatonsound felhasználót követve pedig mindez angolul is elérhető.

„Átkelni hegytetőn, túl lenni múlt időn” – a Moby Dick szerdai prognózisa helytálló, sokadjára megmásztuk a malomvölgyi dombokat és túl vagyunk a félidőn. Úgy gondoljuk ez egy barátságos mérkőzés, tehát ideje lenne pihenőt tartani, fáradnak már a népek, ez látszik, egyre többen nézik a fűben fekve és a nagyszínpadhoz vonszolt sörpadokról a legfőbb bandákat. Sok ez a hat nap és kevés a két és fél színpad, egy 4 napos intenzív fesztivál kéne ide, és ha ütköznek a programok, hát ütköznek, ez máshol is így van. Sokan lézengenek és ásítoznak már éjfél körül a csütörtöki napon, közeleg az idő, és a nagyszínpadon sem lesz már idén metál.

Rockmaraton - negyedik nap

De legalább véres. Felvidékről szállították egészen idáig a több liternyi rh+-at, a donort Rómeónak hívják és feltűnően Vérzik. A koncert elején még éppen Andrew-t, a My Dying Bride gitárosát faggatom a 20 éves szomorkodás titkáról, amikor egy spontán intermezzo keretében tükörfordításban elmondom neki, hogy épp kik zúznak mellettünk, mire csak ennyit kérdez kajánul mosolyogva: „Csak nem Júlia volt?”. Vérbő rákendroll ez kérem, a nyitott vénák meg csak spriccelnek vörösen mindenfelé. Megfordult a fejünkben az is, hogy valamiféle metakommunikáció által összebeszéltek a MDB-dal és a terepet készítik elő az angolok esti szeánszához.

A Nouvelle Vague sokszor járt már nálunk, de az utánozhatatlan mozgáskultúrájú énekesnek köszönhetően a csak feldolgozásokat játszó zenekar egyszerűen megunhatatlanok. A Zamárdi naplementében adott koncertjük után Marc Colin beszélt nekünk pár percet a teraszon, erős mosógépzaj mellett.

Milyen az élet otthon?
Nem is nagyon van ilyen. Annyit turnézunk meg koncertezünk mindenfelé, hogy nem is nagyon tudok neked kialakult, otthoni életről beszélni.

És nem mentek egymás agyára?
Dehogynem. Állandóan.

A Nouvelle Vague zenéjére nem lehet bulizni. A Nouvelle Vague számait barátságos klubok számára találták ki, nem fesztiválszínpadokra. A Nouvelle Vague-ot hallva mindig egy lusta Égei-tengeri vitorlázás fog eszembe jutni.

Nouvelle Vague

Ezekkel az előítéletekkel számoltam le rögtön a Balaton Sound első nagy koncertjén, így a fesztivál máris sikeresnek tekinthető. Az előítéletek ugyanis állítólag nem jók.

Hogy lelkesültségem érthető legyen, tudni kell, a francia együttes posztpunk- és punkszámokat, továbbá nyolcvanas évekbeli újhullámos darabokat dolgoz fel lounge-stílusban. Pont olyan finom hangszereléssel és búgó női énekesekkel, amit ha történetesen egy vitorláson hallgat hetekig az ember a görög szigetek közt, akkor azt gondolja, hogy a világ puha és bársonyos hely, ahol minden részletre érdemes odafigyelni, legyen az egy jól elhelyezett hang a zongorán, vagy a felhők a sziget felett.

Egy fesztiválon az ilyen zenekarok legnagyobb sikere ugyanakkor az szokott lenni, hogy sikerül néhány percre megállítani a minifánkos vagy a pálinkázó irányába tartókat, akik megpróbálják kitalálni, hogy ki penget és csörgődobozik ott a távolban, majd amikor megcsörren a telefonjuk, elfelejtik a kérdést, és tovabotladoznak.

Pénteken délelőtt 11-kor a Kraftwerk hangolt a nagyszínpadon. Vicces jelenség volt: emberek álltak négy felcsapott laptop mögött, gombokat nyomogatnak, mire olyan szavak döngtek a hangfalakból, mint „eins”, „vier” vagy „csernobil”. A Balaton Sound szervezőinek kicsit betett az esti robotzene előzetese, ugyanis a hangpróba miatt nehezen lehetet hallani a VIP részlegbe szervezett sajtótájékoztatót.

Különösen rossz időre ébredtek pénteken a Zamárdiban fesztiválozók. Tudósítóink mégis dacoltak az elemekkel és az elemekkel. A pénteki élő adás ismétlése.

A Balaton Sound öt éves szerződést kötött Zamárdi várossal, amelynek keretében harminc-negyvenmillió forintot fizet a városnak, mondta az Indexnek Egyed Zoltán Attila, Zamárdi alpolgármestere. Ezen felül további ötven-hatvanmillió forint jut a városhoz a fesztiválturizmusból és a helyi vállalkozások iparűzési adójából.

Ebben az évben a város a fesztiválból befolyó összeget a Zamárdi -Szántód városok szétválása körüli vesztes perre fordítja. "A két város egy volt, 1994-ben indult el a konfliktusokkal terhelt szétválási folyamat, ami most zárult le. A vagyonelosztásban nem tudtunk megegyezni, perre vittük az ügyet, amit Zamárdi vesztett el. 78 millió forintot kell fizetnünk Szántódnak.

Jelenleg hitelből finanszírozzuk, de a Balaton Soundból befolyó összeget is erre fogjuk fordítani" - mondta az alpolgármester. A korábbi két évben befolyó pénzből a fesztivál körüli fejlesztéseket fizették: utakat építettek és javítottak, valamint a lakossági panaszok miatt a zajcsökkentési
lehetőségeket fejlesztették.

Az alpolgármester szerint a fesztivál idején a helyi vállalkozások
száz százalékon pörögnek. "Ez a hétvége a legszebb időket hozza vissza
szorgalom tekintetében. Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti
Zamárdit és Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd" -
fogalmazott Egyed Zoltán.

Mikor már biztos volt, hogy többé nem látjuk az Underworld csilli-villi ruciját az egyetlen vigaszunk az lehetett, hogy a Demon Superior biztosan eléggé színes és villogó lesz, hogy ezt az űrt betöltse. És így is lett. A Zságer testvérek legújabb projectje a Pesti Est sátorba bevonzott boldog-boldogtalant.

Diszkréten a színpad szélébe húzódott a két zenész, hogy mindenki jól láthassa a kivetítőn villogó képeket. Mintha egy régi mozielőadást öltöztettek volna 21. századi köntösbe, a zene szólt a képekhez vagy éppen fordítva? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy ha hallotta volna Rocky a nyitó számot, akkor biztosan ráveszi magát egy újabb film leforgatására.

Ez is egy unalmas forró délutánnak indult, a vakáció pont annyira lódult bele önmagába, hogy felsejlettek a hátrányai is, úgy mint rohamosan fogyó zsebpénz, szomszéd kislány nyaralni ment, a kedvenc számítógépes játékomat pedig már sokadjára vittem végig csukott szemmel. Ezért hát éppen kapóra jött az ajánlat, amelyet elfogadtam, de majd le fogom tagadni, mert ciki - kis iskolámban összevont számítástechnikai és vegyésszakkört hirdettek meg. Az előkészületek varázslatos időtöltést vetítettek elő, az eszközök sokasága, a kivehetetlen (esetleg felesleges?) csillogó-villogó áramkörkezelő bigyók mind-mind a nebulók meggyőzését szolgálták, hiába no, tanáraim kedvelik a régimódi bonyolultkodó technikai megoldásokat.

Underworld

Közünk nincs a közgazdaságtanhoz, de a Rockmaratonon kibújt belőlünk reál énünk és elkezdtük vizsgálni a punkok és a rockerek fogyasztási szokásait. Az teljesen helyénvaló, hogy mocskosul fogy a 320 forintos Soproni, meg a tömény - a Rézangyal pálinkák átlagon felül teljesítenek -, a borkészletet is naponta kel frissíteni mert a klasszikus rockerkoktél, a boroskóla itt nagyon megy. Az is normális, hogy ez a töménytelen mennyiségű szesz előbb vagy utóbb éhséget generál a fáradt fesztiválozóban és csak végigállja azt a kurva hosszú sort azért a nyomorult pizzaszeletért, vagy a 600 forintos gyrosért, esetleg ha kicsit arrébbmegy 420-ért fullos lángost ehet. Teszik mindezt a helyi pólóboltban vásárolt Rockmaratonos pólókban, a szörny- és feliratos tísörtök elenyésző számban fogytak előbbihez képest. És amikor már jól teleették és itták magukat, az összes koncertnek is vége, és már a másnapi sátorban fetrengés sem kényelmes, és jelez a gyomor a napfelkeltére reagálva, hogy édes gazdám, valamivel öblítsd már le a tegnap estét mert különben visszaadom, amit tegnap belém erőltettél, akkor ezek a hosszú hajú, marcona tekintetű bakancsosok csöndben elbattyognak a helyi érdekeltségű közértbe, ami jelen esteben egy lakókocsi és csipás szemmel azt suttogják az eladónak: Kérek egy kakaót!

És a kakaó csak fogy, mindenki ezt issza. Szinte kivétel nélkül.

Hazudik, aki azt mondja, hogy a Balaton Sound közönsége homogén lenne. Mármint, hogy csak öltönyt, de legalábbis zakót éppen hogy levedlett, pénzzel vastagon, rétegesen bélelt, Ray Ban napszemüveges menedzserformákat, és az oldalukra illő, fesztivál-mint-életmód imázzsal távolról sem összeegyeztethető csajokat látni. Én például bonanzás frizurájú embert is láttam ugrálni Dub Pistolson.

Dub Pistols

Ennek kvázi kevés köze van ahhoz, hogy milyen volt a koncert, azt azonban leírja, hogy annyira félelmetesen unalmasan kezdődött, hogy először a jelenlévők figyelemmel követésével töltöttem az időm. Aztán ahogy belementünk az előadásba, az arcom fokozatosan válthatott át torzult, kínlódásba, és meggyőződésem, hogy bárki is látott ezekben a percekben, a világ legkétségbeesettebb zenerajongója előtt állt.

A jegyekkel seftelők, arra számítottak, hogy egy jegy árából végig bulizzák a fesztivált, de egyelőre csak buktak az üzleten. Viszont bent már a lányok bikinire vetkőzve szeletelnek.

Hiába írta meg mindenki, hogy nincs jegy a Balaton Soundon, hogy pénteken egymást fogják letaposni a marketingszakemberek és az accountmanagerek a nagyszínpad előtt, a fesztivál előtti parti soron nagyon sok díler árul hetijegyet. Ráadásul nem is olyan drágán, mindenki 25 ezerről indul, de ha az ember eltökélt, vagy csak képes érdektelenül tovább sétálni, akkor lemennek akár 20 ezerig is. Sőt valaki azt kiabálta utánam, hogy na jó, legyen 15 ezer. De csak neked.

Első nap a Soundon

A másodlagos jegypiac azért omlott így össze, mert a tavalyi jegyhisztéria miatt (volt aki 170 ezret is hajlandó volt adni egy bérletért) mindenki arra számított, hogy idén is 50-60 ezerért kelnek majd el a hetijegyek a bejáratnál.

De ezek szerint mindenki megvette jó előre a jegyét, mert a dílerek délután négykor már nagyon elkeseredetten ücsörögtek az egyes Golfokban. Bent találkoztam olyanokkal, akik arra számítottak, hogy egy plusz jegy hasznából fogják majd fedezni a Balaton Sound étel- és italköltségét, de pénz nélkül, szomorú részegen kóvályogtak egy feles jeggyel a zsebükben.

Megtaláltuk Magyarország legdurvább zenekarát! De ne menjünk ennyire előre, mindjárt eláruljuk, melyik banda a cím szerencsés nyertese.

Blind Myself - Rockmaraton 2009

Még mindig a Rockmaratonon vagyunk, még mindig álnak az erdők, a nyuszik és rókák halálfejes pólókban okádnak a mobilvécék tövében, a szarvasok agancsra tetovált metálvillák találkozóját tartják Ossian alatt, a legkisebb rágcsálókat pedig Tóth Gergő tanítja a Rockerek-sátorban a túlélésre, azaz, hogyan kell teli torokból ráüvölteni a természetes ellenségre, hogy az a bokáját összefosva kapcsoljon azonnal vega üzemmódba. Mi is az állatokkal tartunk, Endre inkább daloljon a többieknek, Gergőék is megjegyzik ironikusan, hogyhogy nem Ossianon vagytok?

Ekkor még mindenki rózsás tekintettel bámul a színpad fölé aggatott váltakozó színű diszkónégyzetekbe és várja, hogy rászakadjon az este. Amit jelen esetben ötven percben megold a Blind Myself és a koncert első percétől az utolsóig olyan energiák szabadulnak fel a közeli wc-k miatt húgyszagú sátorban, hogy hirtelen azt sem tudjuk, melyik nemhez tartozunk, de aztán odaér a felismerés a negyedik sorba is és tudatja velünk, hogy igen, ez kőkemény maszkulin metál. Végre normálisan szól a sátras hangosítás is – a délutáni Gyöngyvér, ami mellesleg a metál Tokio Hotele is lehetne borzalmas kínok közepette távozott a membránból.

Ma kezdődik a népszerű balatoni fesztivál, és miközben a rutinosak már időben megvásárolták jegyeiket vagy bérletüket, addig sokaknak csak most jut eszébe, hogy hoppá, Balatonra kellene menni.

Beindult a Balaton Sound-hetijegyekért a versengés: a Vaterán 25 ezertől 45 ezerig lehet kapni, 2 darab csütörtöki napi jegyet pedig 48 ezerért.

Viszont a kereslet szerényebb lehet, mint a kínálat, mert a helyszínen az üzérek egymás alá mennek az áraikkal. A bejárattól 50 méterre 15 ezer forintért is ajánlottak nekünk bérletet

A napijegy egyébként 12500 forint, míg a már nem kapható bérlet 31500 forint. Ha valaki rendes időben vásárolt, akkor 9900-ért és 25 ezerért megkapta ugyanezeket.

Akárcsak tavaly, idén is arra a rétegre szabta a Balaton Sound az árait, amelyik meg tudja fizetni a 12 ezer forintos napijegyet. Ez egyrészt érthető, másrészt bosszantó – érezhető, hogy ez a gazdag úrigyerekek fesztiválja. És bár az étel- és italárak báronként változhatnak a rendezvényen, nagy általánosságban igaz, hogy minden rohadt drága.