Na jó, és akkor mennyit érne, ha az a firkálós valaki a posztmodern művészet egyik legfontosabb alakja, Marcel Duchamp lenne?

Igazából mindegy is, mert ha nincs közel 200 millió forintja, akkor kár is ábrándoznia erről a műalkotásról. Ugyanis épp ennyiért, 632 ezer euróért kelt el Duchamp bajszos-szakállas Mona Lisa reprodukációja egy párizsi aukción.

A műnek egyébként L.H.O.O.Q, a címe, amit ha franciául mond ki az ember, úgy hangzik, mintha azt mondaná: „elle a chaud au cul”, ami pedig nagyjából annyit jelent, hogy a nőre rájött a kangörcs.

A kép értékét négy- és hatszázezer euró közé tették, úgyhogy elég jól teljesített.

Lengyel motorosok ajándékozták meg a kárpátaljai Nagydobrony település iskolás gyerekeit. Ők maguk hozták el a különböző tanszereket és iskolai felszereléseket a magyar gyerekeknek, és bár a konkrét átadásnál nem voltak ott, így is hatalmas örömet okoztak a helyieknek:

A motorosok először tavaly jártak Nagydobronyban: nem volt ebben semmi fura, a magyar falu egyszerűen útba esett. Megálltak a településen, feltűnt nekik, hogy a helyiek saját maguk építik az utat a faluban és összebarátkoztak az emberekkel. 

Vélhetően jól érezték magukat Nagydobronyban, vagy egyszerűen csak megtetszett nekik a falusiak kezdeményezése, minden esetre saját zsebből összedobtak egy kisebb adományt a helyi középiskolának. Idén pedig ismét erre jártak, és mivel egyik-másik motoros egy lengyelországi iskolaszergyárban dolgozik, egy igen komoly adománnyal érkeztek, amit a héten osztottak szét a gyerekek között.

Fotó: We Want Plates / Facebook

Nincs könnyű dolga az éttermeknek, hiszen olyan igazságtalanul egyértelmű a verseny köztük: az a jobb hely, ahol jobban tud főzni a szakács. De mit csináljanak azok, akiknek nincs pénzük kifizetni a világ legjobb séfjeit? Dögöljenek meg?! Ugye, hogy nem.

Nekik is ki kell találni valamit, amivel lenyűgözhetik a vendégeket, és amivel úgy tűnhetnek, mintha sokkal ötletesebbek lennének a többieknél. Ennek a mozgalomnak a legkreténebb vadhajtását dokumentálja szorgos igyekezettel a We Want Plates nevű Facebook-oldal, amely olyan sikeres, hogy hamarosan megjelenik a könyv is az oda felkerült anyagok alapján.

A We Want Plates (Tányérokat akarunk) azokról a helyekről közöl egészen abszurd, mégis kőkeményen valós fotókat, amelyek tányérok helyett "különleges" dolgokon szervírozzák az ételeket. Mármint nem (csak) arról van szó, hogy szép kerámialapon vagy trendi fadeszkán, hanem mondjuk, mint a képen látható, egy mini bevásárlókocsiba bepakolt kis nájlonszatyorban. Vagy két teniszütő húrjain. Vagy egy hatalmas ipari fémdarabon. Vagy egy tornacipőben (igen, egy igazi, kikötött tornacipőben), vagy egy mamuszban.

És újra mondom, ezek valódi, létező, a nagyközönség számára nyitott helyek. Csak egy kicsit furcsán értelmezik a hipszterséget.

A kék bálna a világ valaha volt legnagyobb ismert állata a maga 30 méterével és 173 tonnájával. Nyilván a szíve is nagy, laza 181 kilogram:

Ismerik azt az érzést, amikor valamibe már annyi munkát fektettek be, hogy sehogy sem viszi rá önöket a lelkük, hogy a vége előtt befejezzék, még akkor sem, ha egyre kilátástalanabb, hogy mikor lesz vége, mert úgy érzik, akkor hiábavaló volt az a rengeteg munka? Na így vagyok én most egy nagyregénnyel, ami eleinte tetszett, aztán már nem tetszett annyira, most viszont már borzasztóan untat. De az 1500 oldalból már elolvastam 1100-at - csak az a maradék 400 nem akar elfogyni sehogy sem.

Önök mit tennének egy ilyen helyzetben? Az a lényeg, hogy élvezzük, amit olvasunk, vagy ha valamibe belekezdtünk, azt hiba, netán egyenesen bűn félbehagyni? Fontosabb, hogy ne vesszen kárba az az 1100 oldal, vagy inkább az a fontos, hogy ne rabolja a kevésbé jó könyv az időt a jobbak elől?

(Adalék: egy kedves ismerősöm a dilemmát hallva megosztotta velem Mérő László gondolatait az elsüllyedt költségekről: "Az elsüllyedt költségeken rágódni a felnőttkor velejárója. A gyerekek a döntéseikben nem veszik figyelembe, hogy mennyit fektettek korábban a dologba, és így mennyi veszhet kárba. Csakis azzal foglalkoznak, hogy a jelenlegi helyzetben mennyi nyereséggel, illetve veszteséggel jár egy-egy döntés. Ebből a szempontból sokkal racionálisabbak, mint a felnőttek. Mire felnőnek, megtanulják komplexebben, a történetükkel együtt látni a dolgokat, de az elsüllyedt költségek szempontjából téves ez a komplexitás.")

104 éve született Botond-Bolics György, akinek a neve talán nem ugrik be elsőre, pedig jó néhány generáció gyerekkorának kedvenc mesehősének az atyja.

Botond-Bolics jogászként végzett a Kolozsvárról átmentett, majd önállósodásakor Horthy Miklós, később József Attila nevét viselő, ma már Szegedi Tudományegyetemen. Később mérnöki diplomát is szerzett.

Egy ideig dolgozott is az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában, de hiába a lelket megbizseregtető nevű vállalat, Botond-Bolics inkább a tudományos-fantasztikus, ismeretterjesztő művekkel az írói pálya felé mozdult el.

A Táncsics Kiadó szerkesztője is volt, és ő találta ki Mikrobit. A multifunkcionális, a gyűlölt mosogatástól a gyerekmegőrzésig mindenre alkalmas háztartási robotgép és a gyerekek bolygóközi kalandjai először rádiójátékként készültek el, aztán jött a rajzfilm, amiből valójában csak két évad készült, 1973 és 1975 között, 13 epizóddal.

A 10 percesekből álló sorozat a 21. században játszódik, bár nem valószínű, hogy 80 éven belül olyan családi szórakozás lesz az interplanetáris – pláne az intergalaktikus – utazás, mint Mikrobiéknál.

Látszólag két Lionel Messi volt szombaton a Nou Campban a Málaga elleni meccsen: egy a pályán – adott is egy gólpasszt –, egy pedig a lelátón.

Utóbbi az iráni Messi néven elhíresült hasonmás, aki először azzal került a hírekbe, hogy letartóztatták hazájában, mert tömeghisztéria tört ki, amikor kilépett az utcára, annyira hasonlít az argentin szupersztárra, ezért inkább bevitték egy őrsre, hogy ne essen bántódása.

Reza Parastesh szombaton a barcelonai utcákat járta a meccs előtt, ott is boldogan szelfizgettek vele az emberek.

Fotó: Manek Attila

A köd miatt ugyanis nem indul. A BKK Facebook-oldalán a kommentelők persze rögtön megkérdezték, hogy miért? Fél, hogy hegynek megy? Vagy hogy összeütköznek? Akárhogy is, az üzemeltetés valószínűleg balesetveszélyes lenne, a kilátást meg úgysem élvezhetné. Úgyhogy sétáljon egyet, ha már arra jár!

Az életnek vannak császárai. Kész. Pont. A videóhoz ajánlom Coolio - Gangsta's Paradise című számát, úgy az igazán ütős:

Csak mert szerintem az még a raftingnál is extrémebbnek hangzik, bár valószínűleg a szóban forgó pár inkább kihagyta volna a dolgot.

Az történt ugyanis, hogy múlt vasárnap Ausztráliából indultak Balira az AirAsia egyik járatával, 25 perc elteltével azonban beütött a krach, a személyzet bejelentette, hogy vészhelyzet van, az oxigénmaszkok is leestek az utasokhoz, a gép pedig elkezdett zuhanni.

Chris Jeanes, londoni ügyvéd ekkor döntött úgy, hogy Bali helyett inkább rögtön ott helyben megkéri ausztrál barátnője kezét, aki szerencsére igent mondott, így az eleve kaotikus helyzet nem romlott még tovább.

A gép végül nem zuhant le, így a párnak volt lehetősége a földön is megerősíteni, hogy nem csak a nagy pánikolás közepette jutott eszükbe a dolog.

A többi utas egyébként nem volt olyan szerencsés, hogy egy ehhez hasonló dolog feldobja őket a helyzetben, a legtöbben azt hitték, meg fognak halni, ráadásul az sem segített, hogy a személyzet hisztérikus állapotban volt, az utasoknak azonban gyakorlatilag semmilyen tájékoztatást nem adtak angolul, ez pedig még tovább feszítette az idegeiket.

Az AirAsia bocsánatot kért az eset miatt.

(The West Australian)