új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Képernyőfotó 2020-10-02 - 10.07.33.png

    Szeptemberben minden nap látták a margitszigeti Danubius Nemzeti Hajós Egyletbe  járó gyerekek Hód Urat, aki az evezős úszóház alá betorlódott uszadékfák közé költözött be, és a part szélére is gyakran kilátogat.

  • A Facebook szeptember 30-i hivatalos bejelentése szerint egy Accounts Center nevű platformon fogja egyesíteni az eddig külön alkalmazásként működő Facebook, WhatsApp, Messenger, és Instagram portált. Az új felületen egyetlen fiókra lesz szükség ezek bármelyikének eléréséhez – vagyis ezentúl közvetlenül is lehet chatüzeneteket küldeni egyikről a másikra.

    A változás része Mark Zuckerberg 2019-ben bejelentett szándékának, hogy a közösségi média felől elmozduljon a privát kommunikáció felé. Időzítése minden bizonnyal összefügg azzal, hogy az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Kamara (FTC) éppen trösztellenes beadványt készít elő a Facebook ellen, és minél több alkalmazást köt össze a cég, annál okafogyottabbá és nehezebbé válik jogi úton feldarabolni az összesen 2,5 milliárd felhasználóval rendelkező birodalmat – jegyzi meg a The New York Times.

    A tavalyi közvélemény-kutatások szerint egyébként a felhasználók mindössze  29 százalékának volt tudomása arról, hogy az Instagram és a Whatsapp a Facebook tulajdonában van. A közvélemény szemében most sokkal nyilvánvalóbbá fog válni, milyen monopóliummal rendelkezik a cég a tömegkommunikáció terén..

  • Nem rég nyitotta meg különleges kiállítását az Undorító Ételek Múzeuma a svédországi Malmöben – írja a honlapján az intézmény.

    A három hónapos időszaki kiállítás során a látogatók olyan alkohol ritkaságokkal találkozhatnak, mint a hangyagin, a dél koreai ürülékbor vagy a füstölt juhtrágyával ízesített izlandi sör, hogy csak párat említsünk.

    A kiállítási tárgyak koronázatlan királynője vitathatatlanul a világ legerősebb söre, egy 55 százalékos alkoholtartalmú skót sörfőzet, amelyet annak idején egy preparált mókusban bocsátottak kereskedelmi forgalomba.

    Az étel sokkal több, mint táplálék. Az egzotikus kultúrák különleges fogásai mindig is lenyűgöztek minket. Az eddig ismeretlen ételek lehetnek ízletesek vagy új, felfedezésre váró ízek. Amíg a kulturális különbségek megosztanak minket, addig az étkezés egy kapocs is lehet másokhoz. Egy közös ebéd egy ismeretlennel, a legjobb módja annak, hogy az idegenek barátokká váljanak!

    – áll a Múzeum honlapján.

  • A legendás rockzenekar tagjai már jó ideje szivárogtatnak a közösségi médiában, olykor még rádiós műsorvezetőknek is küldenek „másnak szerettem volna” sms-t. És végre hivatalosan is bejelentették, hogy újra összeállnak, és új lemez is lesz.

    Az öt évvel ezelőtti felállásról van szó, 2016-tól ugyanis a Guns n' Roses énekese, Axl Rose ugrott be Brian Johnson helyett, miután kiderült, hogy az énekesnek nagymértékű halláskárosodása van Az AC/DC új projektje PWR UP címmel fut, és láss csodát, Brian Johnsonnal tolják újra, aki negyven évvel ezelőtt, Bon Scott halála után csatlakozott a zenekarhoz. Az ausztrál banda a klasszikus ötösben lép színpadra. A dobokat Phil Rudd fogja pergetni, a basszusgitárnál Cliff Williamst láthatjuk, hallhatjuk, és nyilván kacsázni fog Angus Young is, meg visszahívták Stevie Young-ot is. Ő Angus Young és a 2017-ben elhunyt Malcolm Young unokaöccse, 

    A hírek szerint az együttes (amelyben 63 évesen a legfiatalabb Stevie Young) még egy utolsó zenei anyagot készít. A stúdiómunkálatok már be is fejeződtek, de a koronavírus-járvány eddig megakadályozta, hogy az anyag megjelenjen.

  • Drón szállított vesét egy szervátültetésre váró betegnek az amerikai Nevada államban. A tesztrepülés bebizonyította, hogy ez a módszer biztonságos és sok szempontból gazdaságosabb is, mint más alternatívák.

    Az önvezető repülő eszközökkel foglalkozó MissionGO és a Nevada Donor Network vállalat közös projektjének sikeréről a GlobeNewsvire számolt be.

    Ez a megoldás egy gyorsabb, egyszerűbb segítséget jelenthet a szervtranszplantációra váróknak, amellett, hogy az ökológiai lábnyoma is jelentősebb kisebb, mint a hagyományos közúti szállítás esetén.

    A Las Vegas-i „kiszállítás” egyben egy világrekordot is felállított, ez volt a leghosszabb önvezető repülő eszköz által véghez vitt szervszállítás a repülés történetében.

  • 1975-ben az UNESCO nyilvánította október 1-jét a zene világnapjává Yehudi Menuhin hegedűművész kezdeményezésére.

    Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást. (...) Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez – foglalta össze Menuhin első világnapi köszöntőjében a zenéről alkotott véleményét. 

  • Felavatták szerdán az athéni Akropolisz új világítási rendszerét.

    Az Onasszisz Alapítvány által finanszírozott új rendszer jobban kiemeli a fellegvár épületeinek formáit, azok domborműveit, a sziklákat és a falakat.

    Immár a 21. század fényei ölelik körbe az Akropoliszt, olyan ünnep ez, amely átszeli a határokat és a nyelvi korlátokat. Az itt született értékek a világ minden táján megadják a helyes választ arra, hogy miként kell megszervezni egy társadalmat

    - mondta az átadáson Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök. 


    Az Akropolisz legjelentősebb épületei, köztük a Parthenón az időszámításunk előtti V. században készültek el. Ez a görög klasszikus kor egyik leghíresebb építménye. Az ókori Görögország és az athéni demokrácia örök jelképének tartott Parthenón súlyos károkat szenvedett, amikor 1687-ben az ostromló velenceiek gránátja felrobbantott az akkoriban lőporraktárként hasznosított épületet.

  • Az átadásról a miniszterelnök saját Facebook-oldalán közölt képeket.

  • – Conan, mi a legjobb az életben?
    – Conan: Eltiporni, leigázni az ellenségeidet, és hallani asszonyaik siránkozását.

                                                                                           Conan, a barbár (1982)

    Conan a barbár visszatér, a Netflix egy epikus akciósorozatot szentel az 1982-ben Arnold Schwarzenegger által megformált karakternek – értesült a Deadline.

    A Netflix és a Conan Properties International között létrejött megállapodás értelmében a streamingszolgáltató kizárólagos jogot szerzett a Robert E. Howard Conan könyveinek feldolgozására, előszereplős és animációs filmek készítésére. Arról egyelőre nincs hivatalos információ, hogy mikor láthatjuk a népszerű fantasyhőst újra pusztítani.

  • A részeg sofőr hajthatatlan volt, nem így az autója, amellyel nem sokkal a jogosítványa elvétele után a bokrok között landolt – olvasható az ügyészség honlapján.

    A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi által vezetett gépkocsit még májusban, késő este állították meg a rendőrök Tiszaújvárosban. Az alkoholszondás ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi alkoholos befolyásoltság alatt vezetett, ezért a rendőrök hiteles légalkoholmérés céljából előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol elvették a jogosítványát.

    Ez azonban nem tartotta vissza a férfit attól, hogy másodmagával újra kocsiba pattanjon – kivéve a bokrok, amelyek végül megállították.

    A férfival szemben ismét intézkedtek a rendőrök, melynek során vér- és vizeletmintavétel céljából az orvosi ügyeletre állították elő. A férfi véréből kimutatott alkohol mennyisége több mint háromszorosa volt a büntető törvénykönyvben meghatározott határértéknek.

    A járási ügyészség vádiratában a büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására és pártfogó felügyelet alkalmazására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.

  • Hajókkal terelik ki a nyílt tengerre a bálnákat egy skóciai tengeröbölből a térségben szombaton kezdődő nagyszabású tengeri hadgyakorlat előtt.

    A szakemberek már egy hónapja megfigyelik az északi kacsacsőrű ceteket a nyugat-skóciai Argyll grófságban lévő Gare Loch-öbölben. Ki akarják őket terelni a tengeröbölből, mivel a brit haditengerészet a NATO és a szövetséges erők közös, Joint Warrior nevű hadgyakorlatán a hadihajók szonárjának hangja károsítja a tengeri emlősöket – adta hírül a BBC News.
       
    A terelést a tengeri állatok megmentését 1988 óta végző alapítvány (BDMLR) búvárai vezetik. Gavin Lemon, az alapítvány önkéntese elmondta, az állatok egészségesek és jó az állapotuk, ezért fontos az, hogy kitereljék őket az öbölből. Egyikük tűnik csak soványnak, ami nem jó jel. 

  • A festői színekbe öltöző Nagyerdő fái alatt a debreceni állatkert az őszi napokon is megannyi látnivalóval és újdonsággal várja a nagyközönséget – adta hírül a Nagyerdei Kultúrpark.

    A testet és szívet melengető, egzotikus Pálmaház az állatok világhete alkalmából a sisakos kaméleonok új otthonául szolgáló állatbemutatóval bővült. A két hím már elfoglalta a természethű kialakítású terráriumot, ahol a látogatók is megtekinthetik őket.

    A Jemen és Szaúd-Arábia Vörös-tenger menti hegységeiben, félsivatagaiban és cserjés-fás területein őshonos sisakos kaméleon ( Chamaeleo calyptratus ) 35–45 cm-es átlagméretével viszonylag nagy termetű kaméleonfaj; a hímek a 60 cm-es testhosszt is elérhetik. Nevét a fején található, oldalnézetből sisakszerű taréjról kapta. Nappal aktív, a fő táplálékául szolgáló rovarokat is ekkor kapja el lesből támadva, hosszú nyelvének kiöltésével. Vizet érdekes módon kizárólag a leveleken összegyűlő cseppek formájában fogyaszt, az álló vízfelületeket pedig fel sem ismeri. Sárga, barna és kék sávokkal és foltokkal tarkított, zöld alapszíne a környezet mellett számos egyéb tényezőtől függően is változhat: ilyen például az érzelmi állapot, a fajtársakkal való kommunikáció vagy a nőstények reprodukciós ciklusa.

    A sisakos kaméleon igen népszerű hobbiállat, ugyanakkor az eredeti élőhelyén történő útépítések és kereskedelmi célú befogások miatt szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) és a Washingtoni egyezmény (CITES) védettséget adó listáján.

  • A magyar férfi-vízilabdaválogatott éppen húsz évvel ezelőtt, 2000. október 1-jén nyerte meg az olimpiai döntőt Sydney-ben Oroszország ellen.

    Ez volt az első aranya az ötkarikás játékokon a Kemény Dénes irányította csapatnak, amely 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is a csúcsra ért.

    Kósz Zoltán, Székely Bulcsú, Märcz Tamás, Varga Zsolt, Kásás Tamás, Vári Attila, Kiss Gergely, Benedek Tibor, Fodor Rajmund, Szécsi Zoltán, Steinmetz Barnabás, Molnár Tamás, Biros Péter.

    Micsoda nevek a dobogó legtetején!

  • Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján mutatta be a Bajnokok Ligája csoportkörének labdáját – a magyar szurkolók számára ismerős lehet, hiszen a selejtezőben is ezt használták a csapatok, így a Ferencváros mérkőzésein már többször láthattuk. Az Adidas által készített labdánál az innovativ textúra kialakításával még precízebb lövésekre és passzokra számíthatnak a futballisták.

    Így a Ferencváros játékosai is: a magyar csapat 25 év után jutott be ismét a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájára, a sorsolást csütörtökön 17 órakor tartják.

  • Csütörtök hajnalban a Los Angeles Lakers magabiztos, 116–98-as győzelmet aratott az NBA-nagydöntő első mérkőzésén az esélytelennek tűnő Miami Heat ellen. A találkozón a koronavírus miatt ezúttal is csak virtuálisan lehettek jelen a szurkolók.

    A „lelátón ült” többek között Kareem Abdul-Jabbar, Shaquille O'Neal, Pau Gasol és James Worthy is, valamint Barack Obama, az Egyesült Államok korábbi elnöke. Obama régóta rajong a kosárlabdáért, a gimnáziumban még játszott is. A volt elnök kihasználta az időt, és megkért minden állampolgárt, hogy vegyenek részt a november 3-i elnökválasztásokon.

  • Múlt héten egy esős napon, az egyik dallasi sugárút mellett fotózták le a hajléktalanná vált korábbi NBA-játékost, Delonte Westet, aki egy kartontáblával a kezében kért segítséget. A kép gyorsan bejárta az internetet, a kosárlabdás közösség révén eljutott Mark Cubanhez, a Dallas Mavericks tulajdonosához, akit a héten a TMZ vett videóra, ahogy egy benzinkúton felveszi a volt kosarast.

    A TMZ információi szerint a fenti fotó megjelenése után Mark Cuban napokig próbált kapcsolatba lépni Westtel, de csak a héten járt sikerrel. Egy töltőállomáson vette fel a korábbi NBA-játékost, majd Teslájával egy hotelbe vitte, és felajánlotta neki, hogy fizeti egy ideig a szállását és az orvosi ellátását. Merthogy a 37 éves korábbi kosárlabdázó bipoláris zavarral és drogproblémákkal is küzd. 

    Igen, valóban megtaláltam és segítettem neki. A többi innen már Delontén és a családján múlik – erősítette meg a hírt Mark Cuban a Washington Postnak küldött levelében.

    Delonte Westet a 2004-es NBA-draft első körében választotta ki a Boston Celtics, amelytől három év után a Seattle SuperSonicshoz igazolt.  Egy idényt követően továbbált a Cleveland Cavaliershez, ahol két szezonon át együtt játszott LeBron Jamesszel. Innen visszatért a Bostonhoz, majd egy évet töltött a Dallas Mavericksnél – innen a kapcsolat Mark Cubannel. Később Kínában is játszott, pályafutását 2015-ben fejezte be.

    Már karrierje alatt is voltak zűrös ügyei: 2009-ben egy igazoltatásnál három töltött lőfegyvert találtak nála, de akkor megúszta a börtönbüntetést. Visszavonulása után, 2016-ban Houstonban fotózták le mezítláb sétálva az utcán, idén januárban pedig összeverekedett egy járókelővel.

    West az NBA-ben töltött nyolc szezonja alatt 9.7 pontot és 3.6 asszisztot átlagolt meccsenként négy franchise színeiben.

  • Az 56 éves, Oscar-díjas francia színésznő életműdíjat kapott a Zürich-i filmfesztiválon.

    A filmes seregszemlét szeptember 24. és október 4. között rendezik.