Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hivatalosan is folytatást kap a 2021-es Mortal Kombat-film.

    mk2
    Fotó: YouTube

    Tavaly került mozikba a Mortal Kombat, ami a legendás videójáték alapján készült. Ugyan az adaptáció nem lett a világ legjobb filmje, de az HBO Maxon elég sikeres volt ahhoz, hogy a Warner Bros berendelje a folytatást, amiben sanszosan még több vér, leszakadó végtag és ismerős karakter fog feltűnni.

    A Deadline értesülései szerint Jeremy Slater dolgozik a forgatókönyvön, akinek a netflixes Umbrella Academyt vagy épp a hamarosan érkező Moon Knightot is köszönhetjük. Ez, mondjuk, sok megnyugvásra nem ad okot, ugyanis szintén Slater szállította

    a Fantasztikus Négyes című botrányos filmet, valamint a szintúgy Netflixen debütált Death Note-adaptációt, amiről jobb nem is beszélni.

  • Kevés újat tud mutatni a 63 éves énekesnő, Instagram-oldalán mégis nap mint nap képes borzolni a kedélyeket.

    Legutóbbi bejegyzésében egy luxusautó tetején láthatjuk, amint hiányos öltözetben pózol a kamerának. Azért egy God Save The Queen feliratú kabátot magára kapott, emellett pedig még mindig szembetűnő, hogy mennyire megszerkeszti a róla készült képeket. Lényegében teljesen máshogy néz ki, mint élőben.

  • A Balaton egyik legszebb terasza, csopaki olaszrizling és helyi alapanyagokra építő, szerethető konyha. Ez volt a Szent Donát Borkúria, korábban Márga, ami ráadásul egész éves nyitvatartással üzemelt (télen panorámás üvegablakokon át gyönyörködhettünk a tájban), és amelyik most – bisztróként – búcsúzik a vendégeitől. Kovács Tamás tulajdonos blogbejegyzésében beszámolt a Szent Donát Pincészet bővüléséről, a fejlesztésekről, amivel a boraik sok éve viszik Csopak és a Balaton jó hírét a nagyvilágban. „Mindeközben a bisztrónk teraszán, a vendéglátás forgatagában sajnos gyakran elvesztek ezek a számunkra fontos üzenetek. A boraink iránt érdeklődők nem kaphatták meg a megfelelő visszacsatolásokat – írja. – Ezért úgy döntöttünk, hogy a bisztrónk korábbi vendégterét kóstolótérré alakítjuk, és boros programokkal töltjük meg. A korábbi éttermes korszakunkat pedig a tavalyi nyár végével lezártuk.” Februártól előzetes bejelentkezéssel ismét látogatható a Szent Donát Borkúria.

    Az év elején egy másik kedvelt észak-balatoni hely, a balatonszőlősi Papok Borozója jelentette be, hogy bezár.

  • Berki Krisztián és Mazsi a héten ünnepelték első házassági évfordulójukat, amit Krisztián egy hosszú, az elmúlt néhány hónap történésein elmélkedő bejegyzésben osztott meg követőivel.

    Nem titok, hogy kislányuk születése után eltávolodtak egymástól a házaspár tagjai, ezért szakember segítségét kérték, hogy rendbe hozzák kapcsolatukat, pedig a férj az állítása szerint egy hónappal ezelőtt még válni akart. Most azonban úgy tűnik, hogy tényleg minden újra a régi közöttük, ugyanis Felsőtárkányon töltik a hétvégét, ahonnan egy idilli fotóval jelentkeztek be, a kis Emma Katerinával az ölükben.

    A boldogság felé nem lehet menni. A boldogság egy mellékhatás

    – írta a képhez Krisztián.

  • Néhány nappal ezelőtt az Index is beszámolt a debreceni rablóüldözésről, ami fényes nappal történt, és erősen hajazott egy GTA-jelenetre.

    Screenshot 2022-01-29 at 14.35.46.png
    Fotó: Debrecenben hallottam / YouTube

    A videó lényegében az összes magyar internetes portált bejárta, és természetesen néhány TikTok-felhasználót is megihletett. Az egyik felhasználó például Palik László Forma–1-es kommentárját vágta a felvétel alá, ami tökéletesen illik a jelenethez.

    Mutatjuk:

    (Forrás: 24.hu)

  • Nem csak Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mozgat át műtárgyakat egyik kulturális térből a másikba. A napokban megnyílt a Magyar Zene Háza, amelyben egy interaktív zenetörténeti kiállítás is található: ehhez adott kölcsön egy különleges hangszert az Iparművészeti Múzeum. Bár a kutatók a lantot a 17. század elején készült velencei darabként határozzák meg, formájában eltér reneszánsz kortársaitól, ugyanis valamikor a 18-19. század környékén átalakították. A hangszer a német származású, de Velencében letelepedő Tieffenbrucker hangszerkészítő dinasztia munkája, és Pécsi József műgyűjtőként is jelentős fotóművész hagyatékából került a múzeumhoz.

  • Közelgő megjelenése előtt újabb ízelítőt kaptunk az új Jackass-filmből, és ezúttal egy abszurd gegjelenettel örvendeztetnek meg minket az eszelős öregfiúk.

    Johnny Knoxville agyszüleménye nyomán, sok hasonszőrű kalandot átélt barátján, Ehren McGheheyen végeznek el egy kellemesnek egyáltalán nem mondható próbát. Az „altáji ütés” próbáját természetesen valakinek el is kell végeznie, a dolog szépséghibája akkor esik le a döbbent áldozatnak, amikor Francis Ngannou, a UFC nehézsúlyú világbajnoka fordul be a sarkon bokszkesztyűkkel a kezén.

    A termetes harcos a szervezetben egészen szerényen a „Predátor” becenevet viseli, és gyakorlatilag minden eddigi ellenfelét kiütéssel küldte pihenőre a ketrecben. Amennyiben ennyi nem lenne elég ajánlólevél, akkor a dolog extra pikantériája az, hogy Francis tartja jelenleg a világon valaha volt legerősebb ütésének világrekordját.

    Ütésének mért ereje 96 lóerőnek felel meg, amely becsapódáskor körülbelül olyan hatással van az emberre, mintha egy kisebb személyautó sodorná el.

    Igazi klasszikus övön aluli húzás Knoxville-től: minek is az ellenség, ha ilyen barátai vannak az embernek. Azért bízunk benne, hogy a mutatvány előtt kötöttek biztosítást a családi ékszerekre. Mutatjuk:

  • Valószínűleg nem sok félelemérzete van a csapat tagjainak.

    A 27 éves brit származású Donovan Lewis és búvár társai ugyanis simán olyan közel merészkednek a cápákhoz, hogy szelfit lőhessenek a vízivilág legfélelmetesebb ragadozóival. A víz alatti fotók egyikén például egy búvárfelszerelésben lévő nő látható, amint egy három méter hosszú homoki tigriscápa mellett pózol, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

  • Kiadtak egy két perces jelenetet a márciusban érkező The Batmanből.

    A Robert Pattinson főszereplősével érkező film március elején kerül mozikba, de már most belekukkanthatunk egy jelenetbe, ahol Batman ellenlába egy temetés kellős közepébe ront bele.