új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szégyelli magát vehemens viselkedése miatt, de szerinte a való életben nem jön ki ennyire a sodrából.

    Többször is paprikás hangulatba került az Ázsia Expressz forgatása alatt Krausz Gábor, akire, mint beszámoltunk róla, fegyvert is fogtak Tajvanban rendőrők, viselkedését pedig a legutóbbi epizódban már Mikes Anna is nehezményezte.

    „Annyira sok negatív impulzus ért, hogy ebből ennyi elég volt, ezt nem szeretném tovább vinni!” – jelentette ki a táncosnő. A műsor pénteki kibeszélőműsorában a sztárséf elnézést kért a történtek miatt. 

    „Ez gáz, nincs mentség erre. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendőrös sztorinál már rohadtul elegem volt. És senki nem adta vissza az útlevelemet, hiába könyörögtem. Úgy voltam vele, ha jön egy rendőrautó, elvisznek, legalább vége a napnak. Arra nem számítottam, hogy talán lelőnek majd. De egy szó mint száz, ezt szégyellem” – kezdte Krausz, hozzátéve: főleg amiatt érzi rosszul magát, hogy milyen helyzetbe hozta ezzel párját. 

    „Ez a verseny olyan dolgokat hozott ki belőlem, amiket amúgy a való életben soha nem tapasztalok magamon. Vagy azért, mert sikerülnek a dolgaim, vagy azért, mert nem kerülök ennyire szélsőséges helyzetekbe. Anna miatt sajnálom az egészet, rá hozok szégyent ezzel. Az mentség lehet, hogy senkinek nem tettem kárt. Annával beszéltem csúnyán, nem bántottam senkit, saját magamnak ártottam, és kettőnknek, amit utána mindig megbeszéltük” – idézte szavait a Story.

  • Hamarosan a Dancing with the Stars színpadán láthatjuk viszont Kamarás Norbertet, akik a nézők az Éjjel-nappal Budapest Lalijaként ismerhettek meg. A színész korábban elárulta, győzni szeretne a műsorba, de a Story.hu-nak arról is mesélt most, miért mondott igent a TV2 felkérésére.

    „Tíz éve én játszom a hülye gyerek szerepét, elég volt. Szeretném már magam mögött hagyni a ’laliságot’… De ez nem jelenti azt, hogy a poénkodást is! Csak jó lenne, ha nem néznének már olyan együgyűnek” – kezdte Kamarás, hozzátéve: párja, Odett is támogatta abban, hogy végre megmutathassa komolyabb oldalát is, ezért a felkészülés és a felvételek idejére vidéki otthonukból a fővárosba költöztek.

    „Máshogy ez nem menne. A következő hetekben napi kétszer több órákat fogunk próbálni a partneremmel, Daniellával – itt kell lennem helyben. Odett is jött velem, iszonyat jó fej, mindenben támogat. A csajokat hamarosan be is mutatom egymásnak. Szerintem jóban lesznek, Odett nem féltékeny Daniellára, annak ellenére sem, hogy a tánc miatt fizikailag is közel kell kerülnöm hozzá” – magyarázta a színész, aki most minden idejét a próbákra tudja szentelni, így reméli, valóban minél tovább menetelhet a műsorban.

  • A TIkTokker arról mesélt, konfliktusaik akkor is folytatódtak, amikor leálltak a kamerák.

    Képernyőfotó 2024-10-05 - 17.00.18.png
    Fotó: youtube

    Komoly konfliktus alakult ki az Ázsia Expressz legutóbbi évadának forgatása alatt Béres Anett, valamint Zsigmond Angi és párja, Mészáros Bende között. Az influenszer most Lakatos Levente podcastadásának vendége volt, ahol a műsorvezető kérdésére felidézte, hol siklottak félre a dolgok közte és az egykori VV-szereplő között.

    Kamerákon kívül indult el az egész, igazából onnan, hogy amikor kint voltunk a reptéren, akkor Anett szólt nekem, hogy bekövettelek téged, de látom, te nem követtél vissza, hogy mikor követsz vissza?” Kicsit frusztráló érzésem volt, hogy miért így kezdjük a beszélgetést, miért így próbáljuk megismerni a másikat.

    Zsigmond szerint Béres anyáskodni szeretett volna fölötte, amikor pedig ő hangot adott ezzel kapcsolatos nemtetszésének, a versenyző megharagudott rá.

    Hogy „Kislányom, gyere ide; tojáshéj a seggeden; anyukád lehetnék; te nem tapasztaltál annyit, amennyit én, hallgass rám, meg ilyenek. És szerintem ő azt gondolta, hogy én ebben majd partner leszek. De mivel nekem van anyukám, aki neveljen, ezért nagyon tisztelettudóan megmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy anyáskodjon felettem vagy hogy kislányomnak hívjon.

    A tartalomgyártó szerint Béres úgy könyvelte el, mintha ő nem nyitott volna felé, pedig ez nem így történt, az ellentétek azonban idővel egyre csak kiéleződtek köztük. Mint mondta, úgy érzi, részben a nézettség miatt is provokálta őt, a csipkelődés azonban a forgatások leállásával sem ért véget, ő pedig nem tudtam lereagálni ezt az egészet.

    Sajnos kamerákon kívül is nagyon sokat piszkált engem. Addig fajultak a dolgok, hogy már szóltam a szerkesztőknek, hogy ha ez így nem marad abba, akkor lehet, hogy az én lelkem ezt nem fogja bírni, és én nem tudom ezeket a vitákat tovább folytatni ”  – idézte szavait a 24.hu.

  • Olaszországban házasodott össze a színésznő és kedvese.

    Szeptember utolsó hétvégéjén, az olaszországi Szardínia szigetén mondta ki a boldogító igen Rebelt Wilson és szerelme, Ramona Agruma. APeople magazin értesülései szerint a pár mintegy 60 vendég-, főleg családtagjaik és közeli barátaik jelenlétében kötötte össze az életét, az esküvőről pedig most Agruma egy rövid TikTok videót is közzétett.

    Mindketten hasonló szabású, ejtett vállú, fehér menyasszonyi ruhában álltak oltárhoz, az ahhoz vezető utat pedig a színésznő 2 éves kislánya, Royce Lillian hintette be előzőleg virággal – egy röpke pillantás erejéig ezt is láthatjuk a bejegyzés elején. Wilsonék hatalmas bulival ünnepelték házasságukat, a posztban emeletes tortájukról és a tenger felett megejtett tüzijátékről is vágott be snitteket.

  • Mint írta, hihetik őt butácskának, tudja magáról, hogy mi mindent tett a nyomozásért.

    A végéhez közeledik Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második évada. Az utolsó epizódban az ártatlanok sikeresen lelepleztek egy gyilkost, Dér Heni személyében, így azonban már csak kilencen maradtak játékban. Köztük Muri Enikő is, aki az utóbbi időben sok negatív visszajelzést kapott a nézőktől játékát illetően.

    „Muszáj reagálnom pár dologra, mert egy-két néző olyan dolgokat feltételez, hogy arra bármelyik krimi író a homlokát csapkoná” – kezdte a színésznő, úgy folytatva, a nézők tudnak mindent, páholyból nézik a műsort, ők azonban sötétben tapogatóztak a forgatások alatt. 

    „Hogy kik a gyilkosok, hogy kik az ártatlanok, hogy ki kinek, mikor, hol, mit mondott vagy tett nem feltétlenül látod vagy hallod, mert nem feltétlenül tudsz ott lenni, látni, hallani dolgokat, amik fontos nyomok lehetnek. Ez a játék nem egy előre megírt forgatókönyv, amiből egész estés hollywoodi film készül, hanem ez a kőkemény valóság. Néha beleállsz olyan emberekbe, akikbe nem kellett volna, néha viszont beletrafálsz, fogsz egy gyilkost.

    Gondolhattok minket vagy engem butácskának, tegyétek, szívetek joga, de én tudom, hogy mindent beleadok a nyomozásokba, gyűjtöm a bizonyítékokat.

     Van, hogy nem beszélek, csak hallgatok, a hallottakat pedig elraktározom, feldolgozom” – fogalmazott Muri Instagram bejegyzésében.

    Hogy idén is az ártatlanok, vagy esetleg ezúttal az árulók győzedelmeskednek majd a műsor végén, a jövő héten kideül!

  • Az üzletember bevallotta, nem ismerte a nála több mint 20 évvel idősebb színészt, de a nagymamája igen.

    A Sztárbox idei évadában Pachert Balázs és Sánta László játsszák a generációk csatáját. A sneakerek értékesítésével foglalkozó 22 éves üzletember és a 43 éves színész férfi könnyűsúly-kategóriában csap össze vasárnap este, amellyel kapcsolatban Pachert a Fókusz riportjában elmondta: kiütéssel szeretne nyerni a szinkronésszel szemben.

    Őszintén, én tényleg nem ismertem őt, a nagymamám ismerte. Nem tudom, hogy mit várjak tőle, az biztos, hogy én szeretném hozni azt, amit megtanultam az edzőmtől. Agresszív és határozott leszek a ringben, és remélem, hogy egy színvonalas meccset tudok vívni

    – mondta el a fiatal üzletember. A riportban Sánta is megszólal, akinek hasonló céljai vannak: bár a nulláról kezdte a felkészülést, mindenáron győzni szeretne a Sztárboxban.

  • 50 év után állt újra kamera elé a nagymama, de a jelek szerint semmit sem felejtett.

    Képernyőfotó 2024-10-05 - 11.23.25.png
    Fotó: instagram

    Több mint 30 millió megtekintést szedett össze nyár elején Oliver Muhl, egy 20 éves amerikai srác TikTok videója, amelyben megmutatta fiatalként modellként dolgozó nagymamája portófióját. A nosztalgikus fotók, na meg persze Kareen elképesztő kisugárzása rögtön belopták magukat követői szívébe, így többen is azt javasolták neki, állítsa ismét kamera elé 77 éves nagyiját.

    Muhl nemrég is így tett, egy komplett csapatot bérelt fel, hogy profi képek készülhessenek az egykori modellről, a végeredményt pedig újfent közzétette saját oldalán. A videó még az előző bejegyzésénél is nagyobb sikert aratott - a gesztustól elérzékenyült és a feladattól kicsit megszeppent Kareen amint a kamerák kereszttüzébe került, ugyanolyan profin pózolt, mint 40 évvel ezelőtt.

    Ez a projekt nem csak arról szólt, hogy felidézzük a régi emlékeket, de hogy újakat is szerezzünk együtt

    – kezdte a People magazinnak a 20 éves, szintén modellkedő fiú, hozzátéve:

    „A produkciós csapat remekül működött vele együtt. A fodrász és a sminkes olyan megjelenést dolgoztak ki, ami jól tükrözte őt. A ruhái is reflektáltak a személyiségére és az ő korszakára, nagyon különleges volt az egész. Nagyon örült a végeredménynek, tényleg jól megragadták az ő stílusát és eleganciáját.”

    Követői nem hiába szeretnék, ha Kareen újból modellszerződést kapna, szerintük ugyanis egy vétek nem alkalmazni egy ilyen született tehetséget...

  • Győztesként térhetett vissza az All Stars évadra.

    Szombat esténként többek között Gubik Petra is feltűnik a Sztárban Sztár All Stars című show-műsorban, amelynek előző évadát meg is nyerte a fiatal színésznő. Most a Meglepetés magazinnak adott interjút Gubik, és arról is beszélt, milyen érzés volt visszatérni a TV2-s produkció újabb évadában.

    Mint fogalmazott, izgalmas kihívás visszatérni a műsorba, már csak abból adódóan is, hogy mivel már egyszer végigcsinálta, pontosan tudja, mennyi felkészüléssel és energiával jár.

    Kicsit olyan érzés, mintha a kedvenc sorozatom második évada tért volna vissza, azzal a különbséggel, hogy szerepelek benne. Szeretem feszegetni a határaimat, és még mindig képes vagyok izgulni, mielőtt színpadra lépek, de ez nálam azt jelenti, hogy fontos számomra a feladat, és igyekszem a legjobb formámat hozni. Ez tényleg kihívás. De az is szempont, ha már sokat dolgozom, a televízión keresztül legalább eljuthatok a nagyszüleimhez, mert sajnos őket ritkábban látom.

    Gubik nemrégiben leszerződött a Játékszínnel, ahol több darabban is szerepet kapott, így rengeteg a munkája mostanság, de ez egyáltalán nincs ellenére.

    „Számos új feladat talált meg, ami visszaigazolás, hogy jó úton haladok. Nehéz a mai világban önazonosnak maradni, ezért is tartom fontosnak, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem, hova tartok, és higgyek magamban. Igyekszem a jóra összpontosítani és a szépből táplálkozni, a kritikát pedig a helyén kezelni.” – tette hozzá.

  • A 41 éves színész nem vágyik a gyermekvállalásra.

    Andrew Garfield az Esquire magazinnak adott interjút legújabb filmje, a We Live in Time kapcsán , amelyben egy apát alakít. Mint kiderült, a 41 éves színésznek ez a szerep nem hozta meg a kedvét ahhoz, hogy saját családot alapítson; elmondása szerint már akkor elbizonytalanodott a gyerekvállalás kérdését illetően, amikor betöltötte 40. életévét.

    Már most is egy fáradt pasi vagyok. Nem akarok emellett fáradt apa is lenni

    – jelentette ki Garfield, hozzátéve, gyermeket vállalni nem lehet meggondolatlanul. A színész azt is számításba veszi, hogy híres emberként ez mivel járna. Mindig úgy hitte, a baráti körében neki lesz elsőként gyermeke, ám végül nem így alakult.

    Nem Andrew Garfield az egyetlen híresség, aki úgy döntött, hogy nem alapít családot: ide, ide és ide kattintva olyan sztárokról olvashat, akik nyomós okból döntöttek a gyermekmentes élet mellett. 

    (via People)