Gyilkosok nyomták le a Harvard diákjait érvelésben
Amerikában nagy hagyománya van a különböző vitaversenyeknek, ahol két csapat méri össze erejét érveléstechnikában egy közönség előtt, amely utána ujjongással és egyéb módszerekkel hirdet győztest.
Egy ilyen versenyen került a bíró két oldalára az elitiskolák elitiskolájának, a Harvardnak három válogatott diákja és egy new york-i büntetőintézet különösen szigorúan örzött fogvatartottjai, akik gyilkosságért töltik szabadságvesztésüket - írja a Telegraph.
Carl Snyder, Dyjuan Tatro és Carlos Polanco arról vitatkozott, hogy mennyire logikus, hogy iskolák megtagadhatják az oktatást olyan gyerekektől, akiknek a szülei illegálisan tartózkodnak az Egyesült Államok területén. A vita része, hogy mindkét félnek kell a felvetés ellen és mellett is érvelni.
A rabokból álló csoport, bár ellenezte ezt a felvetést, a mellette érvelésnél felhozta, hogy ha a nehéz körülmények között élő, amúgy is biztos kikerülésre váró gyerekeket rögtön elsőre magániskolákba és non-profit iskolákba küldenék, jelentős terhet vennének le az állam válláról és vélhetően a tanulmányaikban is sikeresebbek lennének.