135 vérszívót mészárolt le negyed óra alatt a világ legjobb szúnyogvadásza
15 perc alatt 135 szúnyogot zúzott le az a 24 éves svéd férfi, aki nemrég megnyerte a második szúnyoggyilkoló-versenyt, írja a Local.
Kristoffer Ekersund 7 másodpercenként csapott le egy vérszívót, miközben saját bevallása szerint legalább 200 alkalommal csípték meg.
A 42 indulóból álló verseny győztese szerint a titka annyi, hogy folyamatosan rajta kell tartani a szemet a célponton és engedni, hogy a szúnyog támadjon először. Az utóbbihoz a következők kellenek szerinte:
- sötét ruhák
- izzadtság
- mozdulatlanság
- és nem túl erős végső csapás az állatra.
Ennél többet azonban nem akart elárulni, mert jövőre is meg szeretné nyerni a győzelemmel járó 10 ezer koronát, vagyis átszámítva kb. 330 ezer forintot.
Svédországban egyébként szúnyogok tízezrei lepik el az északi részeket és annyira rossz már a helyzet, hogy az állam milliókat költ a vérszívó-szaporulat megfékezésére.