Nyáron bővül a modell és férje családja.
Első gyermekével várandós Kafi Rea Milla, osztotta meg az örömhírt a Blikk-kel. A modell és férje szeptemberben házasodtak össze, első házassági évfordulójukat pedig már hármasban ünneplik, babájuk ugyanis júniusra várják.
„Igazából terveztük már, és úgy voltunk vele, hogy jöjjön, amikor szeretne, és hát elég hamar jött is. Elképzelhető, hogy a nászéjszakánkon fogant meg a baba, mert egy hónappal később már érzékeltem jeleket. Nem voltam rosszul, de mégis olyan máshogy éreztem magam, mint szoktam. Akkor csináltam is egy tesztet, az még negatív lett” – mesélte az Ázsia Expressz egykori versenyzője, aki novemberben viszont már pozitív tesztet tarthatott a kezében. Azóta azt is tudják férjével, hogy kisfiúval bővül a családjuk, akinek magyar és nemzetközi nevet is választanak majd.
Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen viselem majd. Mindenhol csak arról lehet olvasni, hogy a várandósság egy mesevilág, pedig ez nem feltétlenül igaz. Most értem az első trimeszter végére, és még mindig nem vagyok igazán jól. A pocakom már egy picit látszik, de a fotózások során még el lehet takarni ruhával vagy bizonyos kamerabeállásokkal
– folytatta a kismama, aki ameddig csak tud, szeretne dolgozni, valamint szülése után is minél hamarabb folytatná karrierjét.
„Persze a baba a legfontosabb, de azon leszek, hogy minél előbb regenerálódjon a szervezetem és a testem, visszanyerjem a régi formámat. Én olyan anyukaként képzelem el magam, aki hozza-viszi magával a gyermekét, és aktívan telnek a mindennapjai.”