Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szépségversenyen járt az influenszer.

    52059623 b7ea3313dcdc6b28ec4df58a6fa7842a o
    Fotó: TV2

    A Jákob Zoltán kegyeiért folyó küzdelmet ugyan elvesztette a Nagy Ő című realityben Péntek-Gyulai Virág, de arról nem mondott le, hogy az álmait kövesse és megtalálja az igaz szerelmet. Nagy Ő Virág egyébként modellként és fitneszversenyzőként tevékenykedik, így gyakran utazik a világban. Ezúttal Balira látogatott, hogy egy ottani szépségversenyen vegyen részt, amit egyúttal egy csajos kikapcsolódással kötött össze. A fitneszversenyző a Ripostnak azonban arról számolt be, hogy egy kellemetlen eset árnyékolta be a kint létét. Mint kiderült az egyik nap ellátogattak egy majomrezervátumba is, ahol az egyik állat megharapta.

    Még a hajamat is megtépte. Sikítottam, és futottam. De azt mondták, hogy ez mindennapos, és nem szabad a szemükbe nézni. De csak a táskámhoz nyúltam, mert azt akarta kinyitni. Ezek a majmok elcsennek mindent, és erre figyelni kell. Én meg nem hagytam magam, és ahogy a táskámat elhúztam, véletlenül meglöktem. Nem nagyon, de az a kicsi pont elég volt, és elgurult a gyógyszere.

    – mesélte az esetet a lapnak Nagy Ő Virág, akinek ezután orvoshoz kellett fordulnia. 

    Elég ijesztő volt, amikor megharapott, mert amilyen pici, olyan erős. Rohannom kellett veszettség elleni oltásért, mert ott nem nagyon kezeltek le vagy foglalkoztak ezzel. Van ott elsősegélyszoba, de azt mondták, hogy nem kell aggódni, ezek a majmok le vannak követve, ellenőrzik őket. De az ismerőseim meggyőztek, hogy azért oltassam be magam

  • Kínos pillanatnak lehettünk szemtanúi.

    A Cápák között legutóbbi adásában Kendefi Attila egy kriptoprojektet hozott a befektetőknek. Az 52 éves győri vállalkozó alig, hogy bemutatkozott, azonnal leblokkolt a stúdióban, így Balogh Petya próbált segíteni rajta, megkínálva a férfit saját termékével, ám kiderült, ő nem fogyaszt energiaitalokat.

    Ciki, nem, amikor a saját termékedet sem iszod meg?

    – kérdezett vissza a döbbenten az üzletember.

    Ez nem... Keveset fogyasztok belőle, inkább így mondanám

    – válaszolta Kendefi.

    Mint kiderült, az összes energiaital címkéjéhez egy egyedi kódot generáltak, melyet a weboldalukon regisztrálva kriptovalutához juthatnak a fogyasztók. A Cápáktól 10 százalék tulajdonrészért cserébe 31 millió forintot kért, amely ajánlat végül nem nyerte el egyikük tetszését sem.

  • Új párjával nem zárkóznak el a közös gyermektől.

    judy.png
    Fotó: TV2

    Ősszel kerek születésnapot, az ötvenediket fogja ünnepelni Kis Judy. A Groovehouse énekesnője többek között erről is beszélt hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában, ahol annak apropójából vendégeskedett zenésztársával, Kárpáti Zsolttal, hogy nemrég Amerikában voltak fellépni. Utoljára 24 évvel ezelőtt adtak koncertet a tengerentúlon, ahol olyan jó élményeket szereztek, hogy nem zárkóznak el a további utazásoktól.

    Az énekesnő az 50. születésnapja alkalmából is biztosan elutazik majd.

    „Elkezdődik a B oldal, mondjuk azt... de nem baj! Utána is van élet” – mondta nevetve az énekesnő, aki nemrégiben arról beszélt, hogy 50 évesen is szívesen szülne még egy gyermeket. A műsorvezetőnő, Szabó Zsófi kérdésére most így beszélt a babavállalásról:

    Én 37 évesen szültem, tehát nem éppenséggel tinikoromban. Nem abban az életkorban, amikor elfogadnák, hogy »jaj, gyermeket vár!«. Ott is azért már megszóltak, hogy már nagyon késő, és mindenféle veszéllyel fenyegettek, de ezek egyik fülemen bementek, másikon ki... Úgy gondolom, hogy a gyerkőc oda jön, ahova jönnie kell, és hiszem, hogy ők választanak. Ha jönni szeretne, akkor én várni fogom, de kár tervezni, mert mindig másképp alakul az élet

    – szögezte le a Vándor című dal előadója, akinek lánya, Maja már 12 éves.

  • Bírja a katonás rendet is.

    Ha nem a színészetet választotta volna, Köllő Babett most biztosan rendőr lenne. A színésznő legalábbis azt mondja, hogy gyerekként a rendőri pálya is vonzotta. 

    Nekem gyerekkoromban, amikor álmodoztam arról, hogy mi szeretnék lenni, két opcióm volt. Az egyik persze a színészet, a másik pedig, hogy elmegyek gimnáziumba, és utána rendőrtisztibe. Én imádom a fegyelmet.

    „Mindig csapatban játszom, a táncnál is az együttesben, és a színházban is, szerintem egy színész tök jól be tud illeszkedni a hierarchiába. Például egy élő show-nál is minden, másodpercre pontosan, ki van számolva, és én bírom ezt a katonás rendet. Azon belül persze lehet önmegvalósítani, de gyakorlatilag maga a rendszer nagyon fegyelmezett. Épp ezért nyűgöz le ennyire a cirkusz is mint műfaj, hiszen ott mindennek tökéletesnek kell lennie, mert komoly sérülés lehet belőle, ha nem” – fogalmazott a Ripostnak a Sztárban sztár leszek! zsűrije, akinek magánéletében nagyon fontos a fegyelem.

    „Nagyon érdekes, hogy amíg a munkámban bármikor képes vagyok váltani, ha arra van szükség, és átértékelni az adott helyzetet, addig a magánéletemben minden apró változtatástól kivagyok. Ha azt mondja a férjem, hogy megváltozik a program, és holnap, mondjuk, legyen más helyette, akkor teljesen befeszülök. Mivel megengedem a munkámban ezt az állandó változást, emiatt a magánéletemben kell a stabilitás. És a lövészet is ezért áll hozzám nagyon közel” – árulta el Köllő Babett, aki a minap kipróbálta az airsoftfegyvereket.

    „Már nézegetem is ezeket az airsoftfegyvereket, mert jó buli volt lőni vele, és elképzelhető, hogy veszek egyet. És abban is biztos vagyok, hogy Milla is nagyon élvezné. Egyébként jól is megy, és abszolút ilyen szuperhősnek, meg Lara Croftnak érzem közben magam. Lehet, hogy egy jó filmes szerep még eltalálhatna ezzel kapcsolatban. Ha a rendőrtisztiről már lemaradtam, legalább még eljátszhatnám.”