Az emberiség legősibb dilemmájára ad választ a Korhatáros szerelem. De vajon ez a jó válasz?
Valószínűleg soha nem fogok egy percet sem megnézni a TV2 sorozatából, de a villamosmegállóban szíven ütött a főszereplő mottója:
Jó ötlet volt beleszeretnem egy pasiba, aki 1993-ban született?
Ha valaki már most rajta akar kapni egy csúsztatáson, hogy ti. itt nem "mottó"-ról, hanem "dilemmáról" van szó, akkor felhívnám a figyelmet arra, hogy a kérdőjel csak paszomány a mondaton, mivel a leglényegesebb kérdés már elve eldöntöttként van tételezve:
Az alkotók szubtilisan, de kétséget nem hagyva tesznek hitet a szerelem decizionista megközelítése mellett, amikor Eszter (39) karakterét az ötlet fogalma köré építik fel . Eszter (39) (ál)tépelődése ugyanis sejtetni engedi, hogy a szerelem szerelemként való létezésének kezdőpontja egy tisztán az akarat által uralt mozzanat volt. A szerelem nem "támad" (Balzac) Eszterre (39), nem "nyeri fényül" őt (Móra Ferenc), nem egy ellenállhatatlan, lehengerlő erő, ami az embert ontológiailag rázza, rengeti meg. Hanem csak egy szempont, egy tényező, egy változó, amit ez a modern nő (39) mérlegre tesz, bekalkulál életmódjáról szóló döntésébe - függetlenül attól, hogy e döntés mennyire lesz helyes.
De a kérdés nem lefutott a "szerelmesnek lenni" választása és a szerelem megtörténése között, mint ahogy a szerelem soha nem volt és nem is lehet lefutott kérdés.