40 év vágyakozás után ma megvettem az első kempingbiciklimet
Méghozzá egy szinte tökéletes állapotú, tengerkék 1992-es Schwinn Csepel Novát, mutatom:
Régóta vágytam már egy kempingre. Kiskoromban semmilyen biciklim nem volt, csak a nyaranta két heti balatonlellei SZOT-üdülőben töltött időre sikerült kisírnom a bringakölcsönzést. Így bár biciklizni megtanultam, az első saját gépem egy 5 sebességes Csepel lett, már gimnáziumban. Azóta sokféle biciklim volt, amiken a 21 sebis monti után egyre csak fogytak a sebességek és fékek, egy ideje egy egysebis kontrással járok.
Megkérdeztem a szerkesztőségben, kinek milyen kempingbringás élményei vannak.
Nak kollega első biciklijét hetedikes korában, 1987-ben kapta:
Szüleim odáig azért nem vettek biciklit, mert minek az nekem, úgyse tudok biciklizni. Aztán egy falusi nyaralás alatt nagyapám ócska férfibringáján addig tekertem körbe-körbe, méterről-méterre a tyúkudvaron, míg meg nem tanultam, így én is, nővérem is kaptunk egy-egy kempinget. Azzal jártam iskolába, boltba, lehetett vele kicsit trükközni is, egykerekezés, kontrafékes farolás, stb. Aztán középiskola alatt lett egy Csepel félversenyem, a kemping meg a fateromé lett, azzal járt ide-oda, kapálni, gyógynövényt gyűjteni. A bringa sajnos valamiért le lett festve ótvarronda okkersárgára, de még mindig megvan, a fészerben dekkol, várja hogy egyszer nosztalgikus rohamomban felújítsam!
Német "Tacskós Arc" Tomi azt írta:
Én az a Tacskós arc voltam, akinek először volt Csepel Tacskója, ami sokkal, sokkal, de sokkal menőbb volt minden más típusú biciklinél, hetente cserélt gumikkal a farolós csendőrkanyarok miatt, még akkor is azt hajtottam, amikor kinőttem. Aztán jött egy szar kemping, ami egy vicc, pláne az összehajthatós: hát arra egyáltalán ki ül fel? Jó, hogy nem egy nejlonzacskóval mész biciklizni. De még a Tacskónál is menőbb volt a megörökölt jugoszláv BMX-em, az FBP-m: az szerintem most egymilliót érne, ha megmarad.
Róvó Attila polrovat vezetőnek egy banánüléses Csepelje volt:
Bmx-re vágytam, de azt sajnos nem kaptam, mert rohadt drága volt, kaptam viszont BANÁNÜLÉSES Csepelt, szép kéket, ami akkora volt, mint egy tacskó, de volt az üléstől a kormányig is vázcső, ráadásul nem egy vastag, hanem két vékony, na, azzal nagyon menő voltam, senkinek nem volt olyanja, színes gyöngyök a küllőkre, meg kereplő kártyalap a villára. Egyszer a lakótelepen el is akarták kérni a nagyfiúk, de nem adtam oda, mert féltettem, erre bicepszen vertek, én meg eltekertem gyorsan, és csak később esett le, hogy nem feltétlen adták volna vissza.
Főszerkesztőnket, TSZA-t már tacskós kora óta megfigyelik:
Egy piros csepel tacskó volt az első biciklim, és ahhoz a biciklihez kapcsolódik gyerekkorom legnagyobb rejtélye, ami után hosszú évekig (tulajdonképpen máig) úgy éreztem, hogy figyelnek. Egy napon ugyanis a panelházunk előtt lelakatoltam a biciklit a háromszámjegyű zárral, csak 10 percig voltam fönn, és mire visszaértem, eltűnt a biciklizár. A bicikli viszont ott állt sértetlenül. Ezt egy olyan jelzésnek éreztem, mint amikor a beágyazott lófejjel üzen a maffia, azóta is várom a folytatást.
Grafikusunk, Szarvas 7 évesen találta a sajátját:
A szemben levő általános iskola bokrai közé dobott be valaki egy éjszaka egy kontrafékes kempinget, amit fél órás küzdelemmel szabadítottam ki a tűztövis fogságából. Onnantól kezdve az enyém volt, és bár nem tudtam ráülni, alig tudtam tekerni, de iszonyú menő volt. Később jött egy mountain bike, így a kemping a pincében kezdett el rohadni. Kb. 8 évvel később kivittem éjszaka a betonpályára, hogy leöntsük benzinnel és begyújtsuk a kerekeit, és addig tekerjünk vele amíg le nem olvad a gumi, hogy aztán visszadobjam oda, ahol találtam. Mad Max volt!
Szalma-Baksi Feri kollégánktól pedig elcsaklizták a M inijét:
Egy zöld, kempingszerű biciklim volt, amit Jugoszláviában Mininek hívtak. Egy kilométerórát is kaptam hozzá, emiatt az összes gyerek ki akarta próbálni. Egyikőjük, a sarki szotyiárus egyre erősködött, és mutogatott a Softy rágókra, ad egyet, ha mehet egy kört. Belementem, felpattant a biciklimre, mint az őrült, elkezdett tekerni, néhány percig nem is láttuk, kicsit aggódtam, de satufékkel megjött, elégedetten leszállt, besétált a bódéjába. Én meg követeltem a jussomat, mire a jobb kezével megmarkolta a zacskóját, és azt mondta, hogy "Evo ti softy-ja" (szabad fordításban: "Itt van a softyd, öreg").
Fehér János kollegánk egy nagyobb kempingbringás anyagon dolgozik, szívesen veszi az élményeket!