Istenem, mi szükség volt erre a szoborra?
Nagy levegőt veszek, és tízig számolok. Oké, nem fakadok ki ismét, hogy minek ekkora köztéri szobrokat és emlékműveket állítani a 2010-es évek végén. Ezen már dühöngtem számtalanszor az Urbanistán. Például ennél az ellenpéldánál.
Veszek még egy nagy levegőt, és elszámolok megint tízig. Oké, nem kezdem el elemezni a szobrot, hogy milyen, mert az túlfeszítené ennek a posztnak a kereteit.
Itt ugyanis csak azt a kérdést szeretném feltenni, hogy mégis miért állították ezt ide a Madách térre, ami egy teljesen korrektül rendberakott közterület, és mostanáig úgy tűnt, van rendes koncepciója, meg amúgy már szobra is?
Budapest tele van szobrokkal, és a legtöbbről tudjuk, hogy miért állították őket. Megemlékezni egy fontos emberről vagy eseményről, valamely ideológia szolgálatában, egyszerűen feldobni vele a környezetet, népszerű turistalátványosságnak, fényképezkedő pontnak, vagy azért mert az adott teret, parkot, házat rekonstruálják és újraalkotják azt a szobrot, ami ott volt valamikor. A célokkal persze lehet vitatkozni, meg a művészi minőséggel is, de legalább értjük a koncepciót.
De könyörgöm, itt mi a koncepció? Rendben, ez Erzsébetváros, és Sisi a névadója.
Ennyi erővel egy nagy hetesnek is állíthattak volna szobrot.
Tele van a város, az ország Erzsébet-szobrokkal, mit tud ez még hozzátenni itt? Kedvesnek nem kedves, szépnek nem szép, harmonikusnak nem harmonikus a környezetével. Még csak szelfizni sem lehet vele rendesen, mert felették egy olyan posztamens tetejére, amely egy barátom szavaival élve, "olyan mint egy ArchiCAD-sablon, amire közvetlenül a Wordből nyomtatták a szöveget".
Persze értem: régebben állítottunk ilyeneket, szerettük.
Tényleg. Régebben telefonfülkéket is állítottunk, azokat is szerettük.