Léket kapott egy komp a visegrádi kikötőben
Olvasónk küldte a fotót kedd délután arról, hogy a visegrádi kikötőben léket kapott, és megsüllyedt egy komp. Az eset a révkikötő közelében történt, ahonnan a várost a Duna túlpartján lévő Nagymarossal összekötő komp indul, ám ez nem az a menetrend szerinti átkelőhajó, az ugyanis rendben elindult. Azt sajnos nem sikerült megtudni, hogy ez milyen hajó lehet, ugyanis a révkikötő honlapján megadott számok egyikén sem sikerült senkit elérnünk.
Frissítés: Az Infoesztergom.hu híre szerint a korábban Esztergom és Párkány között közlekedő egykori Zalka átkelőhajó süllyedt el a visegrádi kikötőben. A portál szerint Visegrád és Nagymaros között így most csak egy kisebb komp közlekedik (azt is írják, hogy az csak személyszállítást végez, bár a visegrádi révet üzemeltető cég honlapja szerint az alacsony Duna-vízállás miatt ez már ősz óta így van). A hajóregiszter adatai szerint a Zala exZalka egy BTI-156 típusú vontató motorhajó, ami, mint egy emléktábláról kiderül, az „5éves terv második évében”, azaz 1951-ben készült a Balatonfüredi Hajógyárban.