Mond valamit az a szó, hogy Tapilap?
Most, hogy 2020-ra eljutottunk oda, hogy
- egy laptop valójában egy hatalmas érintőkijelző, amit össze is tudunk hajtani,
- sőt, az, érintőkijelző, azaz hogy egy kijelzőn keresztül viszünk be és nyerünk ki információt egy gépről, az már teljesen alap,
elég szórakoztató visszagondolni arra, hogy magyarok tömege hol találkozhatott először érintőkijelzővel.
Valószínűleg a '90-es évek második felében, a McDonald's éttermekben, és ezeket a kijelzőket úgy hívták, hogy
TapiLAP.
A Tapilap Interaktív Szórakoztató Magazin 1996 telén indult, és egy ingyenes elektronikus újság volt, amiben nem csak szöveg, de fénykép, hang és videó is szerepelt.

2003-ig lehetett tapilapozni, eddigre a technikai fejlődés és a megváltozott tartalomfogyasztási szokások legyűrték őt. De akik szívesen nosztalgiáznának, azoknak ajánlom az egyik készítő, Szántai Károly visszaemlékezését az akkor még úttörőnek számító projektről.