Rudolf
2 °C
13 °C
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Space Jam - Lebron James.png
    Fotó: HBO Max / YouTube

    Vannak olyan filmek, amik mögött nem áll nagynevű rendező, aki rengeteg Oscar-díjjal büszkélkedhet, vagy nem szerepelnek bennük hatalmas sztárok, akik bezsebeltek már minden létező díjat.

    ezek a filmek azok, amik valahogy a bájukkal, a kedvességükkel és az egyszerű mondanivalójukkal mégis belopóznak az ember szívébe.

    Pont ilyen film volt az 1996-os Space Jam: Zűr az űrben című alkotás is. Mondjuk, az nem igaz, hogy nem szerepelt benne nagy sztár, mert konkrétan az akkori idők egyik legnagyobb ikonja, minden idők egyik legnagyobb legendája, Michael Jordan volt a főszereplő. (Igaz, nem elismert színész, de itt nem is az Oscar-díj volt a lényeg.) De persze a Bolondos dallamok (Looney Tunes) híres mesefigurái is kivették a filmből a részüket, mint például Dodó Kacsa vagy a mindenki által ismert Tapsi Hapsi. 

    A sztorija rém egyszerű volt, de akkoriban olyan látvánnyal és trükkökkel hitették el velünk, hogy Jordan a mesefigurákkal kosarazik, hogy még a mai napig is emlékszünk a film néhány jelenetére.

    Amikor bejelentették, hogy érkezik a legújabb Space Jam-film, akkor az előző mozi rajongói, akik ma már fiatal felnőttek, fellelkesültek a hír hallatán, főleg azért is, mivel nem más lesz a Space Jam: A New Legacy (Új Örökség) főhőse, mint a 2000-es évek egyik legnagyobb kosárlabdázója – aki 2020-ban nyerte meg a karrierje negyedik bajnoki gyűrűjét a Lakers csapatával –, LeBron James.

    Lebron James Champion
    Fotó: Jesse D. Garrabrant / Getty Images Hungary

    Az év elején került ki az HBO Maxra a 2021-es filmeket bemutató előzetes, amiben néhány apró kis villanásra már be is tekinthetünk a filmbe.

    Most viszont végre kaptunk pár fotót is a történetből, amiket LeBron James is megosztott Instagram- és Facebook-oldalán egyaránt.

    Instagram:

    Facebook:

    A legújabb Space Jam-film július 16-án érkezik majd mozikba és az HBO Max streamingszolgáltató oldalára is, de addig is lehet nézegetni a képeket, és várni a rendes előzetest.

  • giphy (28).gif
    Fotó: giphy.com

    Koreában mentették ki azt a macskát, aki észrevétlenül élt az egyik iroda fiókjában kismacskákkal együtt (feltehetőleg a sajátjaival). 

    A nagyon izgalmas történet ott kezdődik, hogy az iroda tulajdonosa arról panaszkodik, hogy habár mindent bezárnak este kilenckor, de reggelre mégis mindig van egy kis rendetlenség vagy kajamaradék a földön. Az éjjellátó-kameráknak köszönhetően hamar kiderült, hogy egy macska mászik be éjjel a helyiségbe. Sajnos azonban azt elsőre nem sikerül lencsevégre kapni, hol is táborozik pontosan. 

    Ezért éjszakára liszttel szórják fel a padlót, hogy a mancsnyomokat követve megtalálják az illetéktelen behatolót. 

      A macska, mint kiderül, nincs egyedül, egy egész családot nevel az egyik fiókban. 

    A történet végül jól alakult: a macskacsaládot megmentették, és gazdit keresnek nekik.

    Egyébként a műfaj szerelmeseinek ajánljuk még azt a videó is, ugyanezen a csatornán, ahol egy kiscica reked az autóutat körülvevő hangszigetelő falon kívül. A felvétel a legjobb thrillerekkel is felveszi a versenyt feszültségkeltésben.

  • giphy (29).gif
    Fotó: giphy.com

    Samantha Hartsoe New York-i lakos a Tiktokon osztotta meg azt a rettenetes felfedezést, amit a fürdőszobájában talált. Először csak arra lett figyelmes, hogy borzalmasan hideg van a lakásában, majd hamar kiderült, hogy a huzat a fürdőből jön, onnan is a tükör mögül. 

    @samanthartsoe

    seriously never would I have expected to find this... and I documented all of it ##mystery ##fyp ##nyc ##secret ##foryou ##apartment ##storytime

    ♬ Mysterious - Andreas Scherren

    Ijedségében gyorsan áthívta a barátait, hogy megnézzék, honnan is fúj a szél. Szó szerint. Amikor leszerelték a tükröt, látták, hogy egy kis szoba van mögötte, amiből folyosó vezet valahova.

    Kisebb intermezzo után, amikor a lyukon való átvergődést rögzítette, át is jutott a másik oldalra.

    Miután sikerült átmásznia, döbbent rá, hogy egy egész lakás van a másik oldalon, ahol szemeteszsákokat, sittet, vécécsészét és flakonokat talált.

    @samanthartsoe

    crawled through a wall for this mystery so enjoy the finale 🕵🏻‍♀️ ##mystery ##nyc ##apartment ##secret ##storytime ##storytime ##fyp ##foryou

    ♬ Mysterious - Andreas Scherren

    Szerencsére túlélte a kalandot, és búcsúzóul hozzátette, hogy

    vicces beszélgetésben lesz része a főbérlőjének másnap.

     

  • Rocksuli
    Fotó: Brian Vander Brug / Getty Images Hungary

    A 2003-as év egyik legsikeresebb családi mozija a Rocksuli volt Jack Black főszereplésével. A film a mai napig meghatározó alkotása a műfajnak. Ugyanakkor sajnálatos módon adott a tipikus probléma körülötte, mint 18 évvel később kiderült, az egyik gyerekszínésznek gondjai adódtak az alkotás elkészülte után. A szereplő nem más, mint Rivkah Reyes, akinek a Rocksuli óta nem volt semmilyen nagyobb szerepe más alkotásban.

    Rocksuli 2
    Fotó: Rick Kern / Getty Images Hungary

    A színésznőt a 02:24. másodperctől láthatjuk a videóban:

    Rivkah Reyes a New York Postnak adott interjúban nyílt meg az őt ért traumákról. A forgatás után, mikor visszatért az iskolába, sokan támogatták őt, viszont a másik fele a közösségnek sértegette és bántotta a szereplése miatt. Sajnálatos módon nem volt átmenet a két tábor között, mondta a színésznő. Tíz éven keresztül azon szorongott, hogy a 2003-as film volt a karrierje csúcspontja. Ez az önbizalomhiány és elkeseredettség vezette oda, hogy

    rászokott a drogokra, nyugtatókra, sőt még öngyilkossággal is próbálkozott.

    Rocksuli 1
    Fotó: Gary Miller / Getty Images Hungary

    Viszont happy enddel végződik a történet, mivel a színésznő 2017 óta teljesen tiszta, és egy podcast indításán dolgozik. Ez lesz A Where Are We Now (Hol tartunk éppen), amiben különböző felkapott és félredobott exgyereksztárok fognak szerepelni. Így rengeteg hasonló szomorú és tanulságos karriertörténetet ismerhetünk majd meg a podcastból.

    (Forrás: New York Post)

  • Az olyan alapvető gasztronómiai alapanyagokból, mint a só, cukor, liszt, alaposan feltankoltak az emberek tavaly év elején a járvány Magyarországra jutásakor, ám azt kevesen gondolták volna, hogy mást is felhalmoztak a magyarok nagyobb mennyiségben. Ilyen volt például egy igazi hazai klasszikus, a háztartási keksz, amiből ötven százalékkal nőtt a forgalom, emellett az extrudált kenyerekből is ennyivel több fogyott – derül ki az egyik hazai keksz-, illetve kenyérgyártó cég statisztikáiból. 

    A kekszkészítő vállalkozás vezetője, Koósa Péter elmondta, hogy a keksztermékek amúgy sem vesztettek a népszerűségükből, hiszen a kiskereskedelmi értékesítések az elmúlt években is emelkedtek hat-nyolc százalékkal, ám a 2020-ban tapasztalt kiugrásra eddig még nem volt példa. Ráadásul az adatok azt mutatják, hogy nem egyszeri vásárlásokról volt szó, hiszen ezekből az élelmiszerekből tartósan többet adnak el a boltokban, mint egy éve. Ki tudja, mennyi kekszre lesz szüksége az embereknek a március 4-én bejelentett szigorítások után?

  • A tegnapi nap folyamán tette ki a Netflix annak a filmjének az előzetesét, amiben Melissa McCarthy és Octavia Spencer szuperhősök lesznek. A 2000-es évek óta nagy divat lett Hollywoodban szuperhősfilmet készíteni, illetve abban szerepelni. Ezért most úgy gondolta a Netflix, hogy nem tipikus szuperhősfilmet készít, hanem egy vígjátékot szuperhősökkel, mert az ritka manapság.

    melissa, octavia.png
    Fotó: Netflix / YouTube

    A történet röviden: két 40-es nő szuperhősképességekkel rendelkezik, és így próbálják megállítani a rosszfiúkat.

    Az egyikük, Octavia Spencer karaktere találta fel azt a szert, amitől az emberek szuperképességeket szerezhetnek, és természetesen a laborjába áthívta barátnőjét, aki persze, hogy mindenhez is hozzányúl a laborban, és egy véletlen mozdulat után kapja meg az erejét Melissa McCarthy karaktere is. A történetben előkerül egy gonosz karakter, Bobby Cannavale, aki szintén hasonló képességekkel bír. Érezhető az előzetesben a Shazam, a HA/VER, a Deadpool és talán még a Project Power című alkotások stílusa is. A filmben felbukkan majd Jason Bateman is, aki a Förtelmes főnökökben és az Ozark-sorozatban játszott főszerepet.

    A premierbemutató április 9-én lesz a Netflixen.

  • Az egyik képügynökség nem akármiről közölt 17 képből álló sorozatot. A kontent prémiumsága mellett mi sem tudtunk csak úgy elmenni, ezért mutatjuk is az egyik képet, amin pontosan az látható, amit a képügynökség is a galéria címeként adott:

    Katie Holmes vizes hajjal.

  • GettyImages-1205831724
    Fotó: David M. Benett / Getty Images Hungary

    Sokáig volt kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán, a szereplők többször lenyilatkozták, hogy szerintük se feltétlenül jó ötlet feléleszteni a sorozatot, mert mi is lenne vicces és szórakoztató az 50-es éveikben járó társaság mindennapjaiban. Ettől függetlenül a rajongók továbbra sem mondtak le róla. Az HBO MAX pedig bejelentette, hogy náluk lesz majd látható a nagy visszatérés.

    David Schwimmer most mondott is pár apróságot egy interjúban. Ami biztos, hogy már elkezdték forgatni, tehát tényleg meg fog történni a visszatérés. Igaz, hogy világjárvány van, de úgy vélik, hogy a Jóbarátok elképzelhetetlen élő közönség nélkül, ezért már megvannak a megfelelő óvintézkedések, amiket betartva biztonságosan lehet majd felvenni a jeleneteket. Schwimmer azt mondta, hogy nagyjából egy hónap alatt meg is lesz az egész. Ez azért is jó hír a rajongóknak, mert eredetileg 2020 augusztusára tervezték a forgatást.

    Tehát áprilisban vagy májusban már lehet nézni az új Jóbarátokat. Addig maradnak az ismétlések.

    (ET Online)

  • Már előző évben is elmaradtak a koronavírus-járvány kitörése miatt a nagy fesztiválok Magyarországon, mint a Volt, Sound, Sziget, Strand, B My Lake. Sajnálatos módon úgy néz ki, hogy a vírus terjedése miatt idén se lesz ez másként. De, van még remény, hogy talán, néhány “kisebb méretű” fesztivál megtartható lesz majd a nyáron. Nem is olyan rég a Balaton Soundra már lefoglalták a helyszínt, valamint olyan hírek is elkezdtek terjedni, hogy csak koronavírus elleni oltással lehet majd bemenni a fesztiválra. Mivel jelenleg az idősebb korosztályt és az egészségügyi dolgozókat kezdték el beoltani a vakcinákkal, így sokakban kialakulhatott egy kép, hogy milyen is lesz majd ez a fesztivál. Ezt öntötte Sebestyén Balázs vizuális humor formájába, majd osztotta meg közösségi oldalán. 

    Per pillanat Valahogy így kell elképzelni az idei Soundot:

    Jelen pillanatban így állunk!😊🤣😫 Szerintetek lesz valami idén? Fesztivál, koncert bármi? Vagy minden elúszik idén is?!

    Közzétette: Sebestyén Balázs Hivatalos oldala – 2021. március 3., szerda
  • tk3s swns pig clothes 01
    Fotó: Doreen Burke / SWNS / Northfoto

    Nem Doreen Burke az első, aki malacot tart háziállatként. A törpedisznók hatalmas népszerűségnek örvendenek, a 2010-es évek elején robbantak be igazán a köztudatba, és azóta is sokan szeretik őket. A floridai nő kedvence, Rosie is megnőtt időközben, Doreen pedig nem talált olyan ruhát, ami jó lett volna rá, ezért malacdivatbizniszt indított.

    Varrógépet ragadott, és amellett, hogy saját malacát öltözteti, már Amerika szerte biztosít csinos szetteket a rózsaszín (vagy épp más színű), méretes házi kedvenceknek.

    Doreen szívesen össze is öltözik Rosie-val, időnként a drámaiságot sem mellőzve.

  • Nemrég jelentették be a Kormányinfón, hogy két hétre bezár minden üzlet és iskola az országban. Ezalól csak a gyógyszertárak, élelmiszerüzletek és drogériák a kivételek. Na, de most ismételten ott tartunk, amikor az első hullámnál voltunk.

    Zárva
    Fotó: picture alliance / Getty Images

    Eltelt egy év és kinéztük a Netflix és az HBO Go kínálatát és már kívülről vágjuk a filmeket és a sorozatokat. Most megint arra kényszerülünk, hogy valamivel el kell ütni ezt a két hetet.

    Néhány tipp erre a két hétre.

    1. Pánikoljunk.

    2. Csináljunk TikTok kihívásokat.

    3. Böngésszünk YouTube-videókat.

    4. Hallgassunk zenét.

    5. Szerezzünk zenét.

    6. Írjunk verseket.

    7. Készítsünk otthoni mozit.

    8. Nyissunk otthon éttermet.

    9. Nézzük továbbra is a Netflix és az HBO kínálatát.

    10. Várakozunk türelemmel, más lehetőség nincs.

     10+1. Csináljuk azt, amit szeretnénk, de mindezt a szabályok betartásával.

     Kitartást mindenkinek!

  • giphy (27).gif
    Fotó: giphy.com

    Tom Hanks nyíltan kezeli a tényt, hogy pár évvel ezelőtt, A Da Vinci-kód egyik verekedős jelenétek forgatása alatt hangosan szellentett egyet. A bélgáz okozója szereplőtársa, Paul Bettany volt, aki az említett jelenet közben ököllel találta el a színész hasát, aki így nem tudta visszatartani, amit vissza szeretett volna. 

    Erről viccelődött már 2019-ben a The Graham Norton Show-ban is:

    Most viszont végre Bettany oldalát is hallhatjuk a történetnek. Az interjúból kiderül, hogy ez volt az első jelenet, amit a világhírű Tom Hanksszel játszhatott el, ezért nagyon izgult. A forgatás közben persze síri csend volt, a szellentés pedig elmondása szerint nem volt túl visszafogott, ezért természetesen mindenki hallotta. 

    A színész lazán kezelte a dolgot, és csak ennyit reagált neki:

    Mi bajod van? Miattad fingottam egyet!

    (Forrás: HuffPost)

  • Szakítás után előfordul, hogy az embernél marad néhány személyes emlék a volt párjától, ez lehet egy kinyúlt póló, fogkefe vagy akár egy komplett lemezgyűjtemény. Sofía Vergaránál sajnálatos módon ez két embriót jelentett, amiket még exével fagyasztattak le.

    A Modern család színésznője még 2014-ben szakított volt párjával, Nick Loebbal. Nick Loeb viszont a szakítást követően, 2015-ben beperelte Sofia Vergarát,

    mivel szerette volna az embriókat egy béranya segítségével a világra hozatni.

    Szerencsére a színésznőnek is volt beleszólása, ezért is húzódott az eljárás hat hosszú éven át. A napokban azonban lezárult a jogi huzavona, ugyanis Sofía Vergara megnyerte a pert exe ellen, és teljes felügyeletet kapott az embriók felett. 

    (Forrás: JustJared)

  • A Golden Globe-díj-átadó után a Variety Anya Taylor-Joyt színes bőrűként azonosította, miután elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat a Vezércsel című sorozatáért.

    Az argentin Taylor-Joy az első színes bőrű nő, aki elnyerhette ezt a díjat ebben a kategóriában Queen Latifah 2008-as győzelme óta, és csak az ötödik, aki valaha is megkaphatta 1982 óta, amikor létrehozták a kategóriát

    – írják egy azóta már eltüntetett bekezdésben.

    Anya Taylor-Joy a legutóbbi Golden Globe-on még így nézett ki:

    GettyImages-1304645763
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Igaz, hogy argentin felmenőkkel rendelkezik, büszkén vállalja is származását, és magát latinának vallja, de ez nem jelenti azt, hogy színes bőrű lenne. Korábban a Vulture-nak adott interjújában ezt mondta a gyökereiről:

    Tisztában vagyok vele, hogy nem nézek ki túl latinosan, de ez nem igazság. Nem akarok olyannak tűnni, aki csak felveszi ezt a szerepet, amikor igazából fehér vagyok, és szőke. 

    A Variety azóta már módosította cikket, miszerint Anya Taylor-Joy fehér latina. 

      (via: indy100 )

  • GettyImages-531518458
    Fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary

    Ahogy már korábban is írtunk, a színészt a Russo testvérek új filmjében, a The Gray Manben láthatjuk újra játszani. Az akcióthriller Mark Greaney bestseller könyvének adaptációja, és várhatóan a Netflix eddigi legnagyobb költségvetésű játékfilmje lesz. A streamingszolgáltató már azt is megosztotta nézőivel, hogy kik lesznek a szereplők Gosling mellett, és láthatóan erős szereposztásra számíthatunk.

    A film másik főszereplője Chris Evans lesz, de feltűnik még többek között a nagysikerű Bridgerton sorozatból ismert Regé-Jean Page, valamint Ana de Armas és Billy Bob Thornton is.

  • A Marvel már 2020 májusa óta tolja és halasztja a Fekete Özvegy című filmnek a bemutatóját a koronavírus-járvány kitörése miatt. Előreláthatólag az amerikai bemutató május 7-re fog esni, így most minden rajongó reménykedik, hogy nem lesz több csúsztatás, hiszen már mindenki nagyon nézné a Scarlett Johansson által megformált Fekete Özvegy különálló kalandját.

    Tom Holland már annyira szeretné megnézni a filmet, hogy külön kérvényeket küldött be a Marvelnek, hogy hadd nézhesse meg,

    ezzel kihasználva az ismertségét, és azt, hogy ő személyesíti meg Pókembert az MCU-ban. De Tom Holland nemcsak a színészi játékáról híres, hanem arról is, hogy egyszerűen nem képes titkot tartani, és folyamatosan elkotyog egy s mást a Marvel-filmek történeteiből, így belegondolva együtt tudunk érezni a stúdió szigorával.

    Tom Holland 1
    Fotó: Nbc / Getty Images Hungary

    Holland az alábbiakat nyilatkozta:

    Heteken át bombáztuk a Marvelt azért, hogy hozzanak össze egy privát vetítést a Fekete Özvegy filmből a számunkra, de visszautasítottak. Ha valaki esetleg nézi ezt a Marvelnél, üzenem neki, hogy csinálják meg a kedvünkért, mert nagyon meg szeretnénk nézni a filmet!

    A film elméletileg a Civil War környékén fog majd játszódni, így nem tudjuk, hogy mit lehetne elszpojlerezni belőle, de lehetséges, hogy vannak benne olyan részek vagy jelenetek, amelyek majd alapot adhatnak a most induló új fázisnak.

    (Forrás: screenrant)

  • bikiniragacsfwe.png
    Fotó: YouTube / Insider

    Erika Bronze(!), született Erika Martins munkáját valószínűleg sokan irigylik. Ugyanis azzal keresi a kenyerét, hogy szebbnél szebb hölgyekre (és férfiakra) pakol ragasztószalagot a minél szebb barnulás érdekében. Az üzlet 2017-ben indult be igazán, amikor egy Anitta nevű brazil énekesnő videóklipjében is bemutatták a munkásságát. 

    Nemcsak a ragasztószalagozás készül házilag, de a tökéletes barnulásban is segít Bronze. Ugyanis a klienseknek 80 percig kell a tetőn feküdniük elölről és hátulról, miközben Bronze kenegeti őket napolajjal, 

    és locsolja őket öntözőkannából. 

    Olyan kulisszatitkokat is elárult, hogy naponta 30 tekercs ragasztót használ el, ami éves szinten egy autó árára jön ki. 

    Az ötlet egyébként nem most pattant ki a fejéből, már kamaszkorában is ellopkodta az apukája szerszámos dobozából a ragasztószalagokat, hogy unokatesóira applikálja fel azokat. 

    Sajnos ennek az üzletnek is betett a koronavírus, de Bronze nem csügged, hiszen már piacra dobta saját napolajmárkáját, és előadásokat tart fiatal üzletasszonyoknak az üzletágról, így már 150 személyi barnítóból álló közösséget tudhat magáénak.

  • Még mielőtt leesne az állunk, azért gyorsan gondoljunk csak bele, hogy ez az űrhotel azért nem lesz más, mint egy menőbb űrállomás. Annyiban lesz több, hogy civilek is felmehetnek majd, lesz mozi, étterem és egyéb földi huncutságok. Ha minden jól megy, akkor 2025-re föld körüli pályára áll a hotel, és 2027-re már alkalmas is lesz rá, hogy vendégeket fogadjon.

    Van itt egy apró érdekesség, ami elsőre iszonyat menőn hangzik, de jobban belegondolva 100% marketing bullshit, hogy 

    A világűrre nyíló kilátással rendelkezik minden egyes szoba.

    Nos, ez fantasztikus, de ha felfelé nézünk, akkor is a világűrt látjuk. Ha kinézünk saját házunk, lakásunk, albérletünk ablakán, akkor jó eséllyel szintén a végtelen világűrt látjuk. Sőt! A föld konkrétan az űrben lebeg, tehát aki a földön van, az az űrben is van… Persze nyilván más lehet innen nézni, mint onnan.

    (Indy100)

  • GettyImages-465783654
    Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

    Will Smith egy podcastban beszélt arról, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés érte a bőrszíne miatt karrierje során. Hollywoodi munkái alkalmával kezdte el látni az rendszerszintű rasszizmust. 

    Az egésznek a magja az, hogy észrevettem, hogy különbség van a tudatlanság és a gonoszság között. Kéz a kézben járnak, ez biztos, de a tudatlan embert lehet okítani, a gonoszság sokkal bonyolultabb probléma. És szerencsére a tudatlanság sokkal elterjedtebb, mint a kirívó gonoszság. Szóval mindig abban bizakodom, hogy a tanulás és megértés által lehet enyhíteni a veszélyesebb és bonyolultabb rasszista nézőpontokon, amelyek sajnos hazánk szerves részét képezik. 

    A beszélgetésben elhangzott az is, hogy körülbelül 5-6 alkalommal használták rá szemtől szemben az n betűs szót, de azt szerencsésnek tartja a mentális egészségére nézve, hogy a szót soha nem mondta neki olyan, aki okos lenne: 

    Soha nem néztem a szemébe olyan rasszistának, akinek értelemnek nevezhető dolgot láttam volna a szemében. 

    A beszélgetés végén még elhintette, hogy ha úgy alakul, akkor a politikai pályát sem zárja ki a jövőben.

    (via: Page Six)

  • Hiánypótló videók születnek meg Pamkutyáék kezei alatt. Az egyik videójuk a Leonardo Da Vinci által megalkotott Mona Lisa festményről szól, ami annyira érdekesen van elmesélve és megvágva, hogy az ember elgondolkodik azon, hogy az ilyen videók eddig miért nem láttak jobban napvilágot.

    Valószínűleg annak is köszönhető a siker, hogy Pamkutyáék rendelkeznek a legtöbb feliratkozóval a magyar YouTube-on.

    De ezt a hatalmat mesterien használják ki,

    és oktató, érdekes és tényfeltáró videókat kezdtek el gyártani. A másik aktuális videójuk pedig az alvásról szól, amiben saját magukon kísérleteztek, hogy mikor vannak mély alvásban, és mikor vannak átmeneti alvás fázisban. Nagyon érdekes mind a kettő videó, ezért nem is írunk róluk többet.

    Érdekes látni, hogy a paródiavideókból hogyan lettek Pamkutyáékból a YouTube tanárai, akikre valószínűleg jobban odafigyelnek a fiatalok.

    Láthatólag nagy sikernek örvendenek, hiszen mind a két videójuk a felkapottak között is megtalálható.

    A Mona Lisáról szóló videót itt lehet megtekinteni:

    Az alvásról szóló videót pedig itt lehet megtekinteni:

    Ön nézne még hasonló videókat?

    • 398
      Igen
    • 294
      Csak Pamkutyáéktól
    • 264
      Nem
    • 71
      Kíváncsi lennék mástól is hasonló videókra