Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elképesztő felvételek készültek, ahol egy búvár csapat hihetetlen közeli kapcsolatba került az éppen táplálkozó bikacápákkal. Bár a támadások ritkák, agresszivitásuk miatt potenciálisan veszélyes cápafajnak számítanak.

    A hím bikacápák akár 3 méter hosszúra is megnőhetnek, és súlyuk elérheti a 130 kilogrammot. A bikacápa harapása a legerősebb, állkapcsának maximális szorítóereje akár 6 ezer newton. Ezeket a képeket John Moore búvár és víz alatti fotós készítette a floridai Jupiterben.

    „A cápák épp táplálkoztak, és véletlenül egymásba botlottak – mondta John. – Szeretem, hogy az ilyen felvételek szelíden mutatják meg ezeket a meg nem értett teremtményeket. Imádok együtt úszni a cápákkal, különösen a bikacápákkal, és határozottan nagyon otthon érzem magam velük. Nyilvánvalóan vadállatok, de okosak és felismernek engem a vízben. Gyorsan kialakul közöttünk egy kapcsolat, főleg azért, mert etetem őket, és rendkívül kiváltságosnak érzem magam, hogy ennyi időt tölthetek velük a vízben. A horgokat és zsinórokat is rendszeresen eltávolítom róluk.”

  • James Gunn rendezésében került mozikba 2002-ben a Scooby-Doo: The Movie, ami visszanézve egyáltalán nem a gyerekeket célozta meg, sőt, a rendező elárulta, hogy benne lenne-e egy R-besorolású harmadik részben is, ha úgy adódna.

    dina
    Fotó: Instagram

    Azt már korábban lehetett tudni, hogy a filmben Vilma eredetileg leszbikus lett volna, ami nemrég hivatalosan is megtörtént a Scooby-Doo Trick or Treat című rajzfilmben, azonban ehhez 20 évet kellett várni, pedig a rajongók már jó ideje sejtették a dolgot.

    Sarah Michelle Gellar, aki a filmben Diánát alakította, most azzal állt elő, hogy felvettek egy „forró” csókjelenetet közte, és a Vilmát játszó Linda Cardelini között, ami végül a vágószobában maradt.

    „Volt egy tényleges csók Diána és Vilma között, amit végül kivágtak a filmből. Úgy érzem, a világ szeretné látni a jelenetet, de nem tudom, hogy hol lehet.” Gellar azt is elhintette, hogy eredetileg voltak utalások arra, hogy Fred is meleg, de ezeket is inkább kihagyták végül.

     

  • Egy vakmerő hegymászó, aki rendszeresen kockáztatja az életét veszélyes mutatványok során, megmászott egy 120 méter magas felhőkarcolót csak a szabadmászásban, semmilyen biztonsági felszerelés nélkül.

    Alexis Landot a múlt hónapban osztotta meg a közösségi médiában a hihetetlen felvételt, amelyen mezítláb mászik fel a Tour Franklinre a szülővárosában, a franciaországi Párizsban. A 22 éves férfi csak egy farmer rövidnadrágot és egy pólót viselt, de az átlag embernek szorongató felvételeken jól látszik, ahogy a hatalmas üvegépület oldalán félelmet nem ismerően halad felfelé. A férfi mindössze 35 perc alatt jutott fel az épület legtetejére, ami elképesztő teljesítmény, ugyanakkor nem csak rendkívül veszélyes, de továbbra sem legális.

  •  

    Megállíthatatlanul menetel előre James Cameron filmje a mozikban, a rendező pedig már biztosan tető alá fogja hozni a folytatásokat is, amikről egyre több infó derül ki.

    Azt már korábban elárulták, hogy az Avatar 3-ban már nem Jake, hanem fia lesz a film narrátora, illetve megismerkedünk majd egy új na’vi törzzsel is, az úgynevezett Ash People-al, akik meglehetősen agresszív társaság lesz, és az óceánok helyett a vulkanikus környezetet preferálják.

    Az Avatar producere, Jon Landau megosztott néhány újabb érdekes részletet, amikből kiderült, hogy az Ash People vezére Oona Chaplin lesz, aki Talisa Starkot játszotta a Trónok Harcában.

    Karakterét Varangnak fogják hívni, és bizony rajta keresztül fogjuk megtapasztalni, hogy nem csak az emberek tudnak brutálisak lenni Pandorán.