John Krasinski beugrott egy premierre
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a 41 éves John Krasinski üde színfoltja a hollywoodi színészek világának, de ezt most ismét bebizonyította.
A mozikba való visszatérés és a járvány miatt elnapolt Hang nélkül második részének megjelenése miatt elhatározta, hogy meglepi rajongóit a premier előtti vetítésen. A film az első részhez hasonlóan – amelyben ő is szerepelt – teljes mértékben az ő nevéhez fűződik, hiszen ő írta és rendezte, a főszereplő pedig imádott felesége, Emily Blunt.
A váratlan látogatásról egy videót is posztolt Instagram-oldalára, amelyben azt ígéri, hogy az egész országban számíthatnak ilyen meglepetésekre. Így szeretne köszönetet mondani, és mint mondta:
Nézzünk együtt filmeket, legyünk együtt!
(Forrás: ETOnline)