Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Előkerült egy csokor régi felvétel is.

    Szandi a minap az Instagram-oldalán néhány, a férjével, Bodgán Csabával közös régi felvételt osztott meg. Az énekesnő a lapozható bejegyzésben arra emlékeztetett, hogy immár 30 éve annak, hogy a szülői házat elhagyva odaköltözött szerelméhez. Ezt élete legjobb döntésének tartja.

    „Ma 30 éve, hogy odaköltöztem Csabihoz és az életünk, sorsunk végleg összeforrt. Ez volt életünk legjobb döntése! Hálás vagyok mindazért amit együtt megéltünk. A jóért és a rosszért is, mert mindenből tanultunk és együtt fejlődtünk. Immáron három felnőtt gyermek szüleiként csak azt kívánom, sok szép közös élményt adjon még nekünk a jó Isten!” – írta a fotókhoz Szandi.

  • Ahogy arról az Indexen is írtunk, Szarvas Andi rövidesen anyai örömök elé néz, hiszen alig pár hét múlva kezében tarthatja első gyermekét. Az egykori szépségkirálynő elmondása szerint kicsit sem fél a szüléstől, mindenre fel van készülve. Bár természetes úton szeretné világra hozni a gyermekét, azt is tudja, lehet, hogy az élet másképp hozza majd. A várandóssággal járó pluszkilókkal is ki van békülve az influenszer, de törekszik arra, hogy jó formában maradjon önmaga és a kisbabája egészsége miatt.

    Igyekszem nem túl sok plusz kilóval szülni menni. Eddig 9-10 kiló jött fel mindennel együtt, de még van pár hét... Ami jó, hogy eloszlik, nyilván látszik így is, de nem vagyok beparázva

    – osztotta meg a közösségi oldalán Szarvas Andi, aki izgatottan várja az anyaságot.

    A szüléstől pedig nem félek, nagyon várom. Szeretném természetes úton világra hozni a kislányom, de császárra is van ugye esély, ha nem fordul be. Most mondjuk jól fekszik, de ultrahangról ultrahangra szívat. Mindenesetre fel vagyok készülve, bármi lesz!

    DSC2197
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    (via Bors)

  • Ez vezetett a házasságuk megromlásához.

    A napokban kiderült, hogy Fecső Judit és Szolnoki Szabolcs frigye is válással végződött, vagyis a Házasság első látásra második évadának egyik párosa sem maradt együtt a forgatást követően. Pedig az, ahogy az 51 éves üzletember és a 46 éves sminkes kimondták végső döntésüket kapcsolatukat illetően, nagy port kavart, ezért a nézők happy endben bíztak. A tavaly nyáron forgatott reality-t követően azonban, melynek utolsó epizódja január elején került adásba, elmúlt a rózsaszín köd. Ezt nemrég erősítette meg a gyémántkereskedéssel foglalkozó üzletember, aki a szakítás okaira a Tények Plusz szerda esti riportjában tért ki részletesen. 

    Valami kezdett elfogyni, tehát nem teljesen passzoltunk össze, időbeosztásilag, életvitelszerűleg. A túl sok energiájával volt gond, tehát túl korán kelt, tehát a bioritmusunk nem passzolt. Ez egy párkapcsolatban probléma lehet, szerintem. Én próbáltam ezt a kapcsolatot megmenteni, de aztán egy olyan irányban ment el, ami végül a különválásunkat jelentette

    – magyarázta Szolnoki, hozzátéve, nem szeretne sokáig szingli maradni.

    26 évig nős voltam, tehát én úgy gondolom, hogy egy párkapcsolati személy vagyok, annak ellenére, hogy most a második házasságom is zátonyra futott. De nyitott vagyok teljesen egy új és különleges hölgy társaságára, amiből még bármi is lehet

    – jelentette ki az üzletember, akinek szívéért három nő is küzd jelenleg, Judittal azonban nem tartja a kapcsolatot.

    Új irány felé mutat az életem, és három hölgy is van, aki így, a kegyeimért versenyez, ha így mondhatom. (...) Három versenyző hölgy lenne, de Szabiból csak egy van, úgyhogy valamilyen irányba ezt ki kell fordítsam vagy mind a hárman kapnak egy-egy gyémántgyűrűt, hogy békesség legyen.

    (via nlc.hu)

  • Senkinek nem ajánljuk kipróbálni!

    Nem mindennapi, és utánzásra semmiképpen sem ajánlott mutatvánnyal sokkolta az internet népét egy fiatal férfi. A TikTokon megosztott felvételen, amely futótűzként kezdett el terjedni, az látható, amint egy 25 éves férfi egy mindössze három hónapos csecsemőt „használt” arra, hogy letakarítsa a havat autója szélvédőjéről és a motorháztetőről. A vastagon felöltöztetett kisbabát nevetve tolta, húzta előre-hátra. 

    Az Independent információ alapján az eset a texasi Port Arthurban történt, miután az államot január elején ritka hóvihar sújtotta. A lap értesülései szerint a texasi rendőrség eljárást indított az ügyben a kisbaba veszélyeztetése miatt, ám egyelőre nem lehet tudni, letartóztatják-e a 25 éves férfit. Kiemelték, a videó rögzítésekor a csecsemő édesanyja is jelen volt.