Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Sztárbox versenyzője őszintén vallott kudarcba fulladt házasságáról.

    Kevesen tudják, de a légiutas-kísérőből lett influenszer, Sápi Vivien fiatal kora ellenére már túl van egy váláson. A népszerű tartalomgyártó a volt férje vezetéknevét ugyanakkor megtartotta, hiszen azzal vált ismertté. Mostanra pedig már több mint 800 ezren követik a TikTokon.

    Sápi Vivi, aki a minap Sztárbox című műsorban is bizonyított, egyhangú pontozással nyert Dér Henivel szemben, úgy meséli, házassága akkor kezdett el megromlani, amikor berobbant a koronavírus-járvány. Férjével, aki szintén légiutas-kísérő volt, de csak ritkán repültek együtt, a végére nagyon elhidegültek egymástól; kapcsolatukat leginkább a kollégiumi szobatársaként tudta hasonlítani.

    Igazából akkor kezdett az egész megromlani, amikor én elvesztettem az állasomat a Covid miatt. Így az én életemből kiesett a repülés, ő pedig úgy döntött egy évvel később, hogy már nem szeretné csinálni, és azon kaptuk magunkat, hogy amint a repülés kiesett az életünkből, minden más közös dolog is. Nem azzal volt a probléma, hogy nem volt érdekes. Közben volt egy építkezésünk, amikor nagyon sok mindent én vettem a nyakamba, és nagyon sok mindent elvártam tőle, mint férfi. Én sokszor elhallgatok dolgokat és nem állok bele, inkább tűrök, és inkább fogom magam és megcsinálom. Viszont ez egy idő után visszaüt egy párkapcsolatban. (...)  Olyan szinten elhidegültünk, hogy hónapokon keresztül úgy éltünk egymás mellett, mint a kollégiumi szobatársak, ami nagyon rossz érzés volt

    – mesélte az agrármérnökként végzett tiktoker, aki egy év után kötötte össze életét a férfivel. Előtte is komoly kapcsolata volt, az nyolc évig tartott.

    (via nlc.hu)

  • Próbálja a legjobb formáját mutatni, hiszen – mint írta – ha most azt mutatná meg, hogy négy gyerek után lóg a hasa, akkor mindenféle bántó szavakat kapna, és ezt nem akarja.

    Kulcsár Edina immár négy gyermek büszke édesanyja, mellyel kapcsolatos tapasztalatairól gyakran posztol a közösségi oldalaira. Az egykori szépségkirálynő a legkisebb csemetéjének, Dionnak közel nyolc héttel ezelőtt adott életet császármetszés útján, s mivel a kisfiú több mint 4 kilóval született, azt is leszögezte. hogy nem számít arra, hogy hamar újra topmodell formába lendül. Edzeni csak most kezdett el, ezt az Instagram-oldalán tudatta.

    A 2014-es Miss World Hungary győztese egy fotót is mutatott szülés utáni alakjáról, s bár a fotó állítása szerint nem szerkesztett, mégsem azt hivatott hangsúlyozni, pontosan hogyan is fest négy gyermek után.

    „Nyilván mindenki próbálja a legjobb formáját mutatni, sokszor én is, hiszen ha most azt mutatnám, hogy 4 gyerek után lóg a hasam, akkor mindenféle bántó szavakat kapnék. Ha olyat mutatok, ami nincs (ahogy jelen esetben i ), akkor meg azt kapom, kit akarok ezzel becsapni?

    Igazából én magamat szeretném becsapni, de csak átmenetileg, mert ezzel is motiválom saját magam és látok elérhető célt. A kép nincs módosítva. Csak tudom, hogy kell előnyösen beállni, anyukám tud jó szögből fotózni, meg nyilván az alakformálós ruha is sokat hozzáad a képhez, hiszen sajnos nem ilyen az alakom jelenleg. De majd ilyen lesz, mert teszek érte.

    És kedves anyuka társaim... mielőtt valaki megkérdezné, hogy most tényleg ez a legfontosabb? Nem! Nem a legfontosabb, de igen, a fontos listámon szerepel! Szeretném formában tartani magam és szeretném ha a gyerekeim és a családom büszkék lennének rám (ezért is). Szóval, igen! Mától hivatalosan is elkezdem az edzést!” – fejtette ki Kulcsár Edina, akinek bejegyzése ide kattintva érhető el.

  • Úgy tűnik, a séf bajba keveredett.

    Egyre tapinthatóbb a feszültség az Ázsia Expressz című kaland realityben, a verseny vége felé közelítve egyre éleződik a helyzet, amit csak tovább fokoz, hogy nem minden páros között szent a béke. Béres Anett és Sáfrány Emese például már többször összebalhézott Zsigmond Angival és Mészáros Bendével, a sors furcsa fintoraként pedig – vagy a műsorkészítőknek köszönhetően – a párcserekor egy napra Béres és Zsigmond össze is került.

    Krausz Gábor ez idő alatt Tarcsi Zoltán, azaz Jolly kedvesének, vagyis Szuperák Barbie-nak a társaságát élvezhette. Érdekesség, hogy ebben a 24 órában valami olyan dolog is történt, ami miatt a séf rendőrökkel találta szemben magát. 

    Mint arra a kedd esti adás előzetese utal, a séf feltehetően azért keveredett bajba, mert az út kellős közepén próbált stoppolni. Ezért állt meg egy rendőrautó, amelyből két rendőr ugrott ki, fegyverüket Krauszra szegezve, aki hiába magyarázta, hogy nem tart magánál fegyvert.

    – Mi a fenét csinálsz? – rivallt rá Krauszra az egyik rendőrtiszt.

    – Nincs nálam semmi. Ne aggódjon, fegyvertelen vagyok – reagált a séf.

    – Van nálad fegyver?

    – Nincsen!

    – Kezeket fel! Gyere ide!

     (via Blikk)

  • Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Angelina Jolie és Brad Pitt között, ékes példája ennek, hogy legutóbb a Velencei Filmfesztivál szervezői elsődleges feladatuknak tekintették, hogy a világsztár nehogy összefusson volt feleségével. Az egykori sztárpár viszonya magyarán továbbra sem felhőtlen, ezért is tűnt furcsának, hogy a 49 éves színésznő egyik rajongója New Yorkban olyan moziplakátot szeretett volna aláíratni, amin Jolie exférje is szerepelt.

    Az Oscar-díjas színésznő ennek ellenére kedélyesen szignózta a posztert közvetlenül az arca mellett, de közben egy pillantást sem vetett egykori házastársa képére. Jolie és Pitt egyébként a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith című akció-vígjátékban játszottak egy bérgyilkos párost, ami ugyanabban az évben került a mozikba, amikor a színész véglegesítette válását Jennifer Anistontól.

    Angelina Jolie és Brad Pitt 2016-ban jelentették be válásukat, de a harc azóta sem csitul kettejük között. Az eljárásnak még mindig nincs vége, ugyanis nem tudtak megállapodni gyerekeik felügyeleti jogáról, a vagyonelosztásról, valamint a franciaországi Chateau Miraval borbirtok tulajdonjogáról, ahol az esküvőjüket is tartották.

    (via Page Six)