új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahogy arról az Indexen is írtunk, vasárnap havazás és fagyott eső söpört végig Nagy-Britannia egyes részein, emiatt az utasok járattörlésekkel és késésekkel szembesültek az ország nagyobb repülőterein. A tömegközlekedésben nemcsak a légi, hanem a szárazföldi és a vasúti közlekedést is megbénította a havazás.

    Érdekes szituációkat is eredményezett a nagy havazás: Közel 30 ember rekedt Nagy-Britannia egyik legmagasabban fekvő kocsmájában immár negyedik napja, akik ezzel együtt köszönik szépen, de jól vannak. Az Észak-Yorkshire-ben található Tan Hill Inn 528 méterrel van a tengerszint felett, ahol huszonhárom vendég és hat alkalmazott rekedt, mióta szombat este a hófúvások elvágták a fogadót a külvilágtól.

    Annak ellenére, hogy a kocsmában egy hónapra elegendő élelem állt rendelkezésre 40 ember ellátására, a házikolbász és a bor máris elfogyott, így lassan nekiláttak, hogy az idő enyhültével kiássák magukat a pubból. Az 52 éves Paul Wright, aki párjával Ausztráliából érkeztek turistáskodni a településre, a következőt nyilatkozta: „Kifogytunk a kolbászból, ez borzalmas. Nincs sertéskolbász, nincs több angol reggeli. Kiborultam.”

  • A színészek élete sem könnyű.

    zendaya.png
    Fotó: IMDb

    Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták Los Angelesben a 2025-ös Golden Globe-díjakat, amely eseményen Zendaya is tiszteletét tette. Az amerikai színésznő a W magazinnak is adott interjút, melyben többek között arról mesélt, hogy milyen nehézségekkel kellett szembesülnie a Dűne 2 forgatása közben. Elmondása szerint komoly kihívást jelentett számára, hogy levegye az összetett jelmezét, amikor használnia kellett az amúgy sem közelben lévő mosdókat a sivatagi forgatásokkor.

    Jordániában voltunk. Nagyon meleg volt, és emlékszem, arra gondoltam, mennyire nagyon messze vannak a mosdók, mert gyalog kellett eljutnunk a forgatási helyszínekre. Ha pisilned kellett, legalább 10 percre volt szükséged, hogy kiszabadulj a jelmezedből. Akkor inkább úgy voltam vele, hogy nem iszok túl sok vizet. Őszintén szólva attól tartottam, hogy bepisilek vagy összeszarom magam a jelmezben, ott a forgatáson

    – magyarázta a színésznő, majd bevallotta, hogy az önsanyargatása mégsem volt annyira jó ötlet, hiszen végül kiszáradt.

    Egyik nap nem ittam eleget, és hőgutát kaptam. Egyfolytában hányingerem volt. Emlékszem, ahogy a mosdó padlóján fekve felhívtam anyukámat, és mondtam neki, hogy szörnyen érzem magam. Erre ő azt kérdezte, hogy ittam-e már aznap vizet. Mondtam, hogy nem. Azt hittem, hogy okos vagyok, de ilyesmit nem lehet csinálni. Szóval megtanultam a leckét.

  • Izgalmas helyszíneken jár a rádiós.

    Sebestyén Balázsék év végi csapatépítőre Norvégiába utazott a Rádió 1 reggeli műsorának stábjával, ahol felejtetetlen kalandokban volt részük, de a visszaútjuk is tartogatott meglepetéseket. A népszerű műsorvezető az új esztendőt viszont már egzotikus környezetben kezdte, hiszen a minap Thaiföldről jelentkezett be hivatalos Instagramján.

    „Ma egy olyan helyen voltunk ahol mentett elefántokat tartanak! Nem lehet a hátukon utazni ami nagyszerű hír. Nem használják ki őket, nem bántják, nem verik őket, elképesztő jó dolguk van. Ez egy félnapos program, lehet etetni őket, együtt fürdeni velük, megitatni őket egy varázslatos helyen bent a dzsungelben“ – kezdte bejegyzésében a műsorvezető, aki több felvételt is megosztott arról ahogy az elefántokat fürdeti.

    Tényleg elképesztő, ha az ember szereti ezeket a hatalmas, aranyos állatokat csak az ilyen típusú helyeket javaslom. Ne üljetek a hátukra, ne támogassátok azt, hogy kihasználják őket, sokkal inkább érdemes felkeresni az ilyen típusú helyeket ahol jól bánnak velük és az életünk hátralévő részét nagyon jó környezetben szeretetben tölthetik!

  • A Konyhafőnök zsűritagja a jelek szerint nem éppen olyan ételeket fogyaszt otthon, mint amilyeneket például az éttermében tálalnak fel.

    Rácz Jenő séf néhány évvel ezelőtt arról beszélt Hajdú Péternek a Frizbi adásában, hogy nem szokta hazavinni a munkát, azaz otthon ő nem igazán szokott főzni, ezt a feladatot inkább a feleségére, Rácz-Gyuricza Dórára bízza. A Michelin-csillagos séf pontosabban úgy fogalmazott akkor, hogy maximum virslit dob be mikróba, de megesik, amikor azt is elrontja, vagy megfeledkezik róla. Erről az Életünk története adásában is említést tett. Úgy tűnik, ezt a szokását még mindig tartja, legfrissebb Instagram-bejegyzése legalábbis erről árulkodik.

    A Konyhafőnök zsűritagja kedd reggel a kislányával, Kamillával közös reggelijéről posztolt egy fotót, melyhez csupán annyit írt, hogy:

    Keresd a »hibát«.

    Emiatt a kommentszekcióban többen megjegyezték, hogy a séf talán a szétrepedt virslire, esetleg a szeletelt szarvasgombára gondolt, vagy éppen arra, hogy az ő tányérján nincsenek cicák, mígnem A Konyhafőnök másik zsűritagja, a 2024-es évadban csatlakozó Kaszás Kornél rá nem kérdezett Rácznál, hogy:

    Csak érdeklődnék, hogy a majonéz kézzel készült?

    Kaszás Kornél ezzel feltehetően arra is utalt, hogy Rácz Jenő minden évadban elvárta a versenyzőktől, hogy tanuljanak meg majonézt készíteni, de voltak, akik szembeszálltak ezzel. Rácz Kaszás kommentjére csupán néhány nevetős emojival reagált.

  • Hiba csúszott a gépezetbe.

    Sokáig úgy tűnt, hogy a Nyerd meg az életed 2. évada lehozza nagyobb logikai csavar vagy baki nélkül, de végül a netflixes sikersorozat sem úszhatta meg, hogy az éles szemű rajongók ne szúrjanak ki egy anomáliát. Alig pár éve a Trónok harcában egy papírból készült kávéspohár éktelenkedett a Daenerys királynőt alakító Emilia Clarke előtt, de tavaly a The Last of Us-sorozat rajongói is nagyot néztek, mikor egy kihalt városi jelenetben stábtagok ácsorogtak a kép egyik sarkában.

    Hasonlóképp járt a dél-koreai sorozat is, hiszen a 7. epizód egyik fontos jelentében, a játékosok és az őrök kaotikus összecsapásának közepette egy kamerás férfi látható egy pillanatig. Külön meglepő, hogy a cikk írásakor még mindig látható a Netflixen a hatalmas baki, amit 22:39-hez pörgetve bárki megnézhet az évadzáró részben.

  • Noha Zsidró Tamás a Best magazinnak korábban azt nyilatkozta, hogy szerelmében, Petronellában megtalálta azt a nőt, akit keresett, és az újraházasodástól sem riadt volna vissza, mostanra mégis véget vetettek a románcnak. A mesterfodrász három éven át alkotott egy párt Petronellával, közösségi oldalára kitett bejegyzései azonban arról árulkodtak, hogy az ünnepeket már külön töltötték.

    „A magány olyan, mint egy süket szoba – fáj, de közben gyönyörű, mert megtanít arra, hogy a saját lelked is lehet menedék” – írta sejtelmesen egyik korábbi bejegyzésében a hajszobrász, akit a story.hu idézett. A lap ezt követően a találgatásoknak véget vetendő megkereste Zsidrót, aki beismerte: párkapcsolata három év után nemrégiben tényleg véget ért, ám ennél többet nem kívánt nyilatkozni.

    Zsidró először 2022 nyarán újságolta el, hogy rátalált a szerelem. Petronellával barátokból lettek szerelmesek.

    „Mellette valódi nyugalomra leltem. Rendkívül vidám, energikus nő, akinek a közelében mindenki nagyon jól érzi magát. Hasonló az ízlésünk, a meglátásaink, szinte mindenben egyezik a véleményünk. Többek között abban is, hogy egyikünknek sem fontos a házasság, hiszen már mind a ketten túl vagyunk egy váláson, és számos hosszú kapcsolaton. Mi már tudjuk, hogy nem a papír a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy szeretetben, békében és harmóniában tudunk együtt élni. Lényegében pedig már úgy élünk, mint egy házaspár” – mesélte akkor a Blikknek.

  • Nem kér a reggeli mobilozásból.

    Bizonyára mindenkinek van egy bejáratott reggeli rutinja, ami nélkül elképzelhetetlen, hogy jól induljon a nap. Nos, ez alól Szente Vajk sem kivétel.

     „Van egy szokásom, ez pedig az, hogy én minden áldott reggel azzal kezdem a napomat, hogy valamit tanulok a világról. Mindig keresek valami specifikumot, vagy egy történelmi pillanatot, vagy tudományos teóriát, vagy valamit, aminek elkezdek úgy utánajárni, hogy aztán az ismeret meg is maradjon – kezdte a színész-rendező, aki köszöni, nem kér a reggeli mobilozásból.

     „Nem azzal indítom a napot, hogy megcsinálom a négyszázadik pályát valami játékból, vagy pörgetem a közösségi oldalakon, hogy ki milyen rántottát csinált reggelire, hanem tanulással. És ezekből sok ötletet tudok meríteni, amikből több darab is született, és vannak olyanok is, amiket még nem írtam meg” – idézte a Story Szentét, aki legutóbb A Da Vinci kód feldolgozását állította színpadra.

  • Le sem tudnák tagadni, milyen boldogok.

    Veréb Tamás kedden egy lapozható bejegyzésben újságolta el az Instagram-oldalán, hogy megkérte szerelme, Koltai Vivien színésznő kezét, aki igent mondott neki. Sztárboxot is megjárt színész a napokban Ausztriába utazott kedvesével, ott került sor eljegyzésükre, melyet követően a hóesésben fotózkodtak.

    Ez egy nagy kövér IGEN!

    – újságolta el a színész, aki az eljegyzési gyűrűről is posztolt egy közelebbi fotót.

    Veréb Tamás 2021 őszén jelentette be, hogy Klajkó Szandra táncossal úgy döntöttek, hét év után elválnak. A színész arról, hogy válása után rátalált a szerelem Koltai Vivien színésznő oldalán, először 2023 nyarán mesélt, kiemelve, párja egy nagyon türelmes ember. Legutóbb a Meglepetés magazinnak azt nyilatkozta:

    Vivivel harmóniában és békében élünk, soha nem éreztem még ilyet, de ez annak is köszönhető, hogy nem vagyunk már csikókorban, megtanultuk értékelni, ha megfelelő partner van mellettünk, és ezt szeretem észben tartani. Nem szabad természetesnek venni, hogy a párunk mellettünk van, hanem tenni kell érte, hogy a boldogság megmaradjon

    idézte Veréb Tamást a 24.hu.

  • Szülei táborában ragadott mikrofont Lara.

    Szülei aerobiktáborában mutatta meg hangját Schóbert Lara. A sztárpár egyetlen lánya számára nem idegen terep az éneklés, korábban az Álarcos énekes fagyijaként szórakoztatta a nézőket és a műsor nyomozóit, így, jelmez alatt azonban ritkán láthatjuk őt mikrofont ragadni.

    Schóbert ezúttal Leonard Cohen Halleluja című számát adta elő közönségének, produkcióját pedig édesapja Instagram-oldalán is megosztotta. Rubint Réka a felvétel tanúsága szerint egy ponton sírva is fakadt legidősebb gyermekét hallgatva.

    „Lara énekel… csak úgy, élőben. Annyira szeretem… Norbi fiam is énekelt, de nem akarta, hogy kirakjam” – fogalmazott a büszke apuka. Mint ismert, ifj. Schobert Norbert tavaly már kacérkodott az énekléssel, az újraindult Megasztárban is szerencsét próbált.

  • Új kihívásokra vágyik a műsorvezető.

    Váratlan bejelentést tett az IstenEst legutóbbi, évadzáró epizódjában Istenes Bence: nem biztos már a podcastműsor folytatásában.

    Lesz-e még IstenEst? Nem is tudom, lesz-e még IstenEst, gyerekek, ha őszinte vagyok. Nem tudom

    – kezdte a házigazda, aki három évvel ezelőtt indította útjára a műsorát, azóta viszont többször is felmerült már benne a befejezés gondolata.

    „Én valószínűleg elég gyorsan ráunok dolgokra – ami jó vagy rossz, nem tudom –, és utána keresek valami újat, ami egyszerűen boldoggá tud tenni, amibe tényleg bele tudom tenni magam. Az IstenEsttel már azt érzem, hogy nagyon szeretem, az egyik szerelemprojektem volt valaha az életemben, és közben azt érzem, kicsit elvesztettem valamiért a lelkesedésemet iránta.”

    A Hell Boxing Kings bajnoka nem szeretné persze kijelenteni, hogy vége, már csak azért sem, mert más formában nem tartja kizártnak a folytatást, de vágyik a friss utakra, az izgalomra.

    Akkor fogom elengedni, ha lesz új ötletem. Ezért nem merem kimondani, mert vannak ötleteim, és ha ez összejön, inkább azt csinálom, ha meg nem, akkor ezt ugyanolyan lendülettel csináljuk. Köszönjük, hogy néztetek bennünket, és az elmúlt éveket is, nem csak ezt az évadot. Meglátjuk, mi lesz a folytatása az IstenEstnek

    – idézte szavait a Blikk.

  • A színész kéz a kézben andalgott új szerelmével Santa Monicában. Randijukat a lesifotósok is megörökítették. 

    Hugh Jackman válásának híre 2023 szeptemberében hatalmas port kavart, hiszen a színész a nála 13 évvel idősebb feleségével, Deborra-Lee Furnesszel 27 év házasság után döntött úgy, hogy külön utakon folytatják tovább életüket. A jelek szerint azonban A legnagyobb showman és a Deadpool & Rozsomák című filmek sztárja nem kesereg: már hónapok óta arról szólnak a híresztelések, hogy rátalált a szerelem. Ami pedig eddig pletyka volt, most már tény, az 56 éves ausztrál filmcsillag ugyanis hétfőn felvállalta új kapcsolatát.

    Jackman nem bujkál tovább: azzal erősítette meg, hogy egy párt alkot Sutton Foster színésznővel, akivel korábban együtt játszott a The Music Man című Broadway-darabban, hogy meg sem próbált elrejtőzni a lesifotósok elől, amikor romantikus vacsorájuk után kézen fogva andalogtak Santa Monica utcáin. Érdekesség, hogy Foster szintén elvált férjétől, Ted Griffintől. Csaknem tíz év házasság után tavaly októberben nyújtotta be a válókeresetet.

    (via People)

  • A róluk készült felvétel már több mint 2 milliós megtekintésnél jár.

    Demi Moore vasárnap este átvehette élete első Golden Globe-díját, amelyet A szer című filmben nyújtott alakításáért érdemelt ki. A 62 éves színésznő a legjobb női főszereplő vígjáték, illetve musical kategóriában tarolt, jóllehet meg volt győződve arról, hogy nem kap elismerést a Los Angelesben megrendezett díjkiosztó gálán. A szakmában eltöltött több mint 45 éve alatt ugyanis azt tapasztalta, „popcornszínésznőként” könyvelték el.

    A díjnak végül nemcsak Moore, hanem lányai is örültek – sőt szinte tomboltak –, a színésznő családja azonban nem a helyszínen, hanem a tévé előtt követte a gála közvetítését. Moore-nak aztán a rendezvényen sorban gratulált mindenki, többek között Elle Fanning is, akit a színésznő meg is ölelgetett, amikor az asztalukhoz ért. Arról, hogy Fanning gratulált Moore-nak, egy videó is felkerült a TikTokra, ám ez a felvétel nem is igazán a két színésznő miatt kezdett el futótűzként terjedni, hanem az asztalszomszéd Kylie Jenner miatt.

    A sminkmogul Fanning mellett ült, s bár nagyon igyekezett felkelteni Moore figyelmét azzal, hogy közbevágva ő is gratulált, az láthatóan figyelmen kívül hagyta, s visszafordult Fanninghoz, miután gyorsan megköszönte a kedves szavakat. A színésznő ugyanakkor a Kardashian klán tagjának párjánál, Timothée Chalamet-nál többet időzött, és Moore a gratuláció fogadásaként meg is érintette a színész kezét. A helyzetet az tette igazán kínossá, hogy Jenner mindkét esetben elfordult, és elővette telefonját, hátha akkor nem tűnik fel senkinek, mennyire kellemetlenül érezte magát. A rajongók szerint legalábbis rendkívül kínos pillanatokat örökített meg az alábbi TikTok-felvétel.

    @goldenglobes Spotted 👀 Demi Moore celebrating her win at the #GoldenGlobes ♬ original sound - Golden Globes

    (via Page Six)

  • „Szeretem megmutatni azt is, ami nem feltétlenül Insta-kompatibilis” – kezdte hétfő délután közzétett bejegyzésében Kulcsár Edina, aki azt mutatta meg követőinek előtte-utána felvételeken, mennyit fogyott és mennyit változott a teste egy hónap leforgása alatt. Az egykori szépségkirálynő október végén, majd november végén örökítette meg magát ugyanabban a pózban és edzőszettben, így jól látható a változás. 

    „A kezdet néha nehéz, de a folyamatos dicséret, amit a környezetedtől kapsz, mindent feledtet és erőt ad a folytatáshoz!” – árulta el Kulcsár Edina, aki tavaly augusztus elején adott életet negyedik gyermekének, Dionnak, ám állítása szerint szándékosan nem közvetlenül a szülés utáni alakjáról készítette az első felvételt.

    Ha valakinek jólesik, akkor nyugodtan írjon az alakomra akár csúnya jelzőt. Ezt a fotót azok kedvéért szerkesztettem össze, akik várták tőlem, hogy 1 hónap alatt milyen eredményt lehet elérni és szándékosan nem szülés után fotóztam le magam. Nem azt akartam előtte képnek, hiszen abból természetes módon is fogytam. De innen már meg sem mozdult a súlyom. Ezért kő keményen megdolgoztam a csapatban!

    – magyarázta a négygyermekes édesanya, akinek előtte-utána fotói ide kattintva érhetőek el. Hozzátette, az említett időszakban naponta végzett edzéseket a szétnyílt hasizmára, ami mellett heti három alkalommal teljes testre edzett, de elmondása szerint sokat segített neki a helyes táplálkozás is, ám nem éheztette magát.

  • Év végén sem pihent a zenész.

    Kis Grófo számára természetes, hogy év közben folyamatosan fellépésekre jár, de mint kiderült, a karácsony a családjukban szent. A Borsnak a zenész elárulta, hogy az év vége ugyanakkor sűrű időszak számára, hiszen nagyjából 13 éves kora óta édesapjával töltötte a szilvesztereket, mindig úton voltak, és rendezvényeken énekeltek. Mint fogalmazott, náluk már hagyomány, hogy újévkor fellépéseket vállalnak, hiszen bulival szeretnék köszönteni az új esztendőt.

    Hiányolnak ilyenkor a gyerekek, de nálunk nem is a szilveszter a nagy esemény, hanem a karácsony, ami szent, a vallásunkból kifolyólag. Nem is megyünk sehova, ráadásul december 26-án van István névnap, így Armandókámat is ünnepeljük. Ilyenkor a legnagyobb boldogság az, hogy kiszakadunk a szorgos hétköznapokból, és együtt van a család: a feleségem, a sógornőm és anyukám is itt van velünk

    – árulta el a lapnak az előadó, aki egyébként inkább hét közben ér rá időt tölteni a gyermekeivel, főleg a téli szezonban, hiszen nyáron hétköznap is vannak rendezvények.

    Ettől függetlenül minden szabadidőmet a családnak szentelem, de ez sajnos nem mindig van így. A munkám és a megélhetésem miatt vagyok távol, de szerencsére tudják, hogy mindent értük teszek.

    A mulatós zenész nem véletlenül ennyire tevékeny, hiszen néhai édesapja, Nagy Grófo mellett megtanulta, hogy a munka nemesít. Ebben a szellemben igyekszik nevelni a gye­re­keit is, akik még az alkotási folyamatokban is segítenek neki.

    Örökmozgó vagyok; ha lehetőségem lenne a pihenésre, sem tenném! Mindig kell valamit dolgozni, újítani. Ma már nem elég évente két dalt kiadni, hanem óriási munkát kell beleölni ahhoz, hogy fennmaradjon a neved. Nekem a család a legelső, ezért minden demómat nekik mutatom meg először, ők pedig egyenesen megmondják, ha valami nem oké. Sokszor van, hogy tesztelem a fiamat, és tudatosan rejtek el benne hibákat, de sosem csalódtam a gyermekeimben, és mindig lenyűgöznek.