Veréb Tamás eljegyezte szerelmét, Koltai Vivient: „Ez egy nagy kövér igen”
Le sem tudnák tagadni, milyen boldogok.
Veréb Tamás kedden egy lapozható bejegyzésben újságolta el az Instagram-oldalán, hogy megkérte szerelme, Koltai Vivien színésznő kezét, aki igent mondott neki. A Sztárboxot is megjárt színész a napokban Ausztriába utazott kedvesével, ott került sor eljegyzésükre, melyet követően a hóesésben fotózkodtak.
Ez egy nagy kövér IGEN!
– újságolta el a színész, aki az eljegyzési gyűrűről is posztolt egy közelebbi fotót.
Veréb Tamás 2021 őszén jelentette be, hogy Klajkó Szandra táncossal úgy döntöttek, hét év után elválnak. A színész arról, hogy válása után rátalált a szerelem Koltai Vivien színésznő oldalán, először 2023 nyarán mesélt, kiemelve, párja egy nagyon türelmes ember. Legutóbb a Meglepetés magazinnak azt nyilatkozta:
Vivivel harmóniában és békében élünk, soha nem éreztem még ilyet, de ez annak is köszönhető, hogy nem vagyunk már csikókorban, megtanultuk értékelni, ha megfelelő partner van mellettünk, és ezt szeretem észben tartani. Nem szabad természetesnek venni, hogy a párunk mellettünk van, hanem tenni kell érte, hogy a boldogság megmaradjon
– idézte Veréb Tamást a 24.hu.