Bringa

Basso kétéves szerződést kötött a Tinkoff-Saxóval

2014. augusztus 19., 16:02 Módosítva: 2015.05.02 05:35
7

A Tinkoff-Saxo csapat leigazolta Ivan Bassót, a Giro d'Italia kétszeres győztesét, írja az MTI.

Tovább

Contador indul a Vueltán, de nem tartja magát esélyesnek

2014. augusztus 14., 11:44 Módosítva: 2015.05.02 05:43
5

Az egy hónappal ezelőtti sípcsonttörése után Alberto Contador bejelentette, hogy ott lesz a kerékpáros Vuelta a Espana augusztus 23-ai rajtján.

A spanyol versenyző a Tour de France július 15-ei szakaszán lejtmenetben, 60-70 kilométer/órás sebességnél esett hatalmasat, és bár néhány perces ápolás után visszaült a nyeregbe, húsz kilométer megtétele után kiállt. A vizsgálatok aztán törést mutattak ki a sípcsontjában.

A Touron 2007-ben és 2009-ben, a Vueltán 2008-ban és 2012-ben, a Giro d'Italián pedig 2008-ban győztes Contador elmondta: az elmúlt tíz napban már fájdalommentesen edzhetett, de értelemszerűen nincs csúcsformában, és talán majd a háromhetes Vuelta utolsó harmadában szakaszgyőzelemre hajt.

(MTI)

Wiggins a Vuelta helyett a brit körversenyen indul

2014. augusztus 12., 09:51 Módosítva: 2015.05.02 05:45

Nem vesz részt az augusztus 23-án rajtoló Vuelta a Espanán a britek olimpiai bajnok kerékpárosa, Bradley Wiggins, aki inkább hazája körversenyén szeretné megvédeni címét, írja az MTI.

A 34 esztendős Wiggins helyett csapattársa, Chris Froome vág neki a spanyolországi viadalnak - jelentette be Dave Brailsford, a Sky istálló főnöke a BBC-nek. Froome címvédő volt az idei Tour de France-on, ám bukott és fel kellett adnia a versenyt. Most a Vueltán próbál vigasztalódni. A két bringás nincs jó viszonyban, ez a fő oka, hogy Wiggins végül a szeptember 7-14. közötti brit körversenyt választotta.

Wiggins 2005 óta minden évben indult legalább egy háromhetes viadalon (Giro, Tour, Vuelta), most viszont megszakad ez a sorozat. A legjobb eredménye a 2012-es Tour megnyerése volt. Abban az évben olimpián is nyert egyéni időfutamban. Már korábban jelezte, hogy a 2016-os riói ötkarikás játékokon újra pályán kíván szerepelni, ebben a szakágban háromszor nyert olimpiát és hatszor világbajnokságot.

Tovább

Szalontay Sándor négy számban győzött

2014. augusztus 6., 16:29 Módosítva: 2015.05.02 05:55
2

Szalontay Sándor négy számban győzött a pályakerékpáros országos bajnokságon. A magyar sportági szövetség szerdai tájékoztatása szerint az FTC riói olimpiára készülő versenyzője a hétfőn és kedden rendezett viadalon 200 méteren, sprintben, egy kilométeren és keirinben nem talált legyőzőre.

Tovább

Nincs szánalmasabb a verekedő bringásoknál

2014. augusztus 6., 10:04 Módosítva: 2015.05.02 05:55
21

A spanyol Vicente Mateos és a dán Asbjorn Kragh nagy csatában lett harmadik, illetve negyedik a portugál körverseny hatodik szakaszán, a küzdelem viszont nem ért véget kettejük között a befutóval.

Tovább

20 g kokaint nem vehetett be Pantani

2014. augusztus 5., 15:36 Módosítva: 2015.05.02 05:55
15

Újra nyomozást rendelhetnek el az olasz hatóságok a több mint tíz éve halott Marco Pantani ügyében. A kerékpáros kokain-túladagolásban halt meg, de több jel arra mutat, hogy meggyilkolták.

Tovább

Hülyét csinált magából, másodikként ünnepelt

2014. augusztus 5., 14:33 Módosítva: 2015.05.02 05:56
16

A Lengyel Körversenyen az ausztrál Michael Matthews is csatlakozott azokhoz a kerékpárosokhoz, akik azt hitték, hogy győztek, miközben a valódi nyertes már célba ért. Matthews azért ünnepelt egy darabig.

Tovább

Valverde nyerte a San Sebastian-i versenyt

2014. augusztus 2., 18:09 Módosítva: 2015.05.02 06:01
2

 

A hazai közönség előtt szereplő Alejandro Valverde nyerte a San Sebastian-i kerékpáros versenyt. A 2009-es Vuelta a Espana győztese sikeres szökés után 12 másodperccel előzte meg a második helyen záró holland Bauke Mollemát és a harmadikként célba érő spanyol Joaquim Rodriguezt.

Tovább

Froome szinte biztosan indul a Vueltán

2014. július 30., 14:54 Módosítva: 2015.05.02 06:03
4

Sir Dave Brailsfold csapatfőnök egyértelmű célzást tett arra, hogy Chris Froome elindul az augusztusi spanyol körversenyen, a Vueltán, és a Sky csapat korán elkezdi a felkészülést a 2015-ös Tour de France-­ra.

Tovább

Nibali jövőre a Girót és a Tourt is szeretné megnyerni

2014. július 30., 09:52 Módosítva: 2015.05.02 06:03
7

A Tour de France friss győztese, az olasz Vincenzo Nibali jövőre nemcsak a francia, hanem az olasz kerékpáros körversenyt, a Giro d'Italiát is szeretné megnyerni.

   

Tovább

Kerékpárúton rendezik jövőre a Giro első szakaszát

2014. július 29., 14:14 Módosítva: 2015.05.02 06:04
3

Az észak-olaszországi partvidéken kiépített kerékpárúton rendezik meg a jövő évi Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első szakaszát. A nagy körversenyek történetében először fordul majd elő, hogy az első etapon országút helyett végig kerékpárúton halad a mezőny. A szervezők keddi bejelentése szerint a versenyzőknek a nyitónapon a San Lorenzo al Mare és San Remo közötti 18 kilométert kell majd teljesíteniük csapatidőfutam formájában.

Tovább

Talansky indul a Vueltán

2014. július 28., 21:52 Módosítva: 2015.05.02 06:05
2

Indul az augusztus 23-án rajtoló Vuelta a Espanán Andrew Talansky amerikai kerékpáros, aki sérülés és betegség miatt feladta a vasárnap zárult Tour de France-t.

A Cápa felfalt mindenkit, halhatatlan lett

2014. július 27., 21:23 Módosítva: 2015.05.02 06:06
25

Vincenzo Nibali végig klasszisként versenyzett a 101. Tour de France-on, az elejétől a végéig végig támadott a fontos szakaszokon, játszott a mezőnnyel. Most már azon kevés bringás közé tartozik, akik mind a három nagy körversenyt megnyerték.

Tovább

CET: Baska nyert a 3. napon is

2014. július 27., 17:29 Módosítva: 2015.05.02 06:06
2

A szlovák Erik Baska nyerte a Central European Tour kerékpárverseny harmadik napi versenyét.

Tovább

Nem mondok egy szót sem, éppen sírok

2014. július 27., 10:51 Módosítva: 2015.05.02 06:06
7

Jean-Christophe Péraud 1997 óta a franciák legnagyobb összetett sikerét érte el a Tour de France-on. Vincenzo Nibali mögött lett második. 37 évesen, akkor, amikor már sokan rég felhagynak a profi sportolással. Az időfutam után nem is titkolta érzelmeit.

Tovább

Szinte minden ér látszik a bringás lábán

2014. július 26., 22:01 Módosítva: 2015.05.02 06:06
954

A Tour de France 18. szakasza után Bartos Huzarski (Netapp-Endura) egy sokak számára sokkoló fotót posztolt Facebookjján. A magát kihajtó kerékpárosnak szinte minden ere megszámolható a lábán.

Tovább

Martin nyerte a Tour időfutamát

2014. július 26., 18:42 Módosítva: 2015.05.02 06:06

A Tour de France idei egyetlen időfutamát a világbajnok Tony Martin nyerte. Az összetettben a 37 éves Jean-Christophe Péraud lépett előre, megszerezte a második helyet.

Tovább

CET: Jacevicsé a második szakasz, Lovassy a 13.

2014. július 26., 18:10 Módosítva: 2015.05.02 06:06

Az orosz Kirill Jacevics nyerte a Central European Tour kerékpárverseny második napi versenyét, melyben a legjobb magyar, Lovassy Krisztián a 13. helyen végzett.

Tovább

Tour: Navardauskas zuhogó esőben, szökéssel nyert szakaszt

2014. július 25., 17:22 Módosítva: 2015.05.02 06:07
2

A Tour de France 19. szakaszát a litván Ramunas Navardauskas nyerte. A Garmin-Sharp bringása a céltól 13 kilométerre szökött, és kitartott az utolsó pillanatig.

Tovább

CET: Baska nyerte az 1. szakaszt, Lovassy 7. lett

2014. július 25., 16:58 Módosítva: 2015.05.02 06:07

A szlovák Erik Baska nyerte a Central European Tour kerékpárverseny első, pénteki szakaszát. A legjobb magyar, Lovassy Krisztián a hetedik helyen végzett a Kassa és Miskolc közötti 118 kilométeres etapon. (MTI)

Tovább

Wiggins a jövőben csak pályán versenyez

2014. július 25., 11:23 Módosítva: 2015.05.02 06:07
2

A jövőben az országúti versenyek helyett ismét pályaversenyeken indul Bradley Wiggins, a 2012-es Tour de France győztese. A 34 éves kerekes a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, a körversenyek gyilkosak, a pálya ezzel szemben családiasabb hangulatú, itt közelebb vannak egymáshoz a résztvevők.

Tovább

A sárga trikós kegyetlen, nem bírja ki, hogy ne nyerjen mindig

2014. július 24., 17:37 Módosítva: 2015.05.02 06:12
7

Vincenzo Nibali legyőzhetetlen, senki nem bírja vele a tempót. Negyedik szakaszgyőzelmét szerezte az idei Tour de France-on. A második helyért óriási volt a küzdelem a hegyi etapon. Alejandro Valverde lecsúszott a dobogóról.

Tovább

Tour: segítő miatt bukott a kerékpáros, nekirontott, aztán betolatta magát

2014. július 23., 17:48 Módosítva: 2015.05.02 06:15
4

Rafal Majka az erejét jól beosztva második szakaszát nyerte az idei Tour de France-on. Hegyi befutós győzelmével a hegyek királyájának járó pöttyös trikót is megszerezte. A sárga trikós Vincenzo Nibali még nagyobb előnnyel vezet már.

A 17. szakaszon kis híján összeverekedett egy kerékpáros és egy másik csapat segítője.

Tovább

Contador gipszben, oda a Vuelta is

2014. július 23., 11:30 Módosítva: 2015.05.02 06:20
1

Eldőlt, hogy a Tour de France-on sípcsonttörést szenvedett Alberto Contador nem indul az augusztus 23-án rajtoló spanyol országúti kerékpáros körversenyen, a Vuelta a Espanán.

"Rossz nap a mai, a sebem lassan gyógyul, viszlát Vuelta" - írta ki szerdán a Twitter-oldalára a 31 éves kerekes.

Tovább

Ne játssz velem, úgysem versz meg

2014. július 22., 18:33 Módosítva: 2015.05.02 06:20
2

Michael Rogers jókor indítva, egy szökevénycsoportot megtámadva nyerte meg a Tour de France 16. szakaszát. Vincenzo Nibali maradt sárga trikóban.

Tovább

Visszalépett a Tourtól a világbajnok portugál

2014. július 22., 09:45 Módosítva: 2015.05.02 06:21
1

Tüdőgyulladás miatt visszalépett a Tour de France-tól a portugálok világbajnok kerékpárosa, Rui Costa. A Lampre Merida bringása a keddi, 16. szakasz előtt jelezte, nem folytatja a küzdelmet. Costa összetettben a 13. helyen állt, hátránya 12 perc 57 másodperc volt az élen álló olasz Vincenzo Nibalival szemben. Kedden a Carcassonne és Bagneres-de-Luchon közötti 237,5 kilométer vár a mezőnyre. A háromhetes Tour vasárnap zárul Párizsban.

Nimes-ből rajtol a 2017-es Vuelta a Espana

2014. július 21., 16:07 Módosítva: 2015.05.02 06:21
2

Ez lesz az első alkalom, hogy Franciaországból indul a mezőny. Javier Guillén, a Vuelta igazgatója a spanyol médiának nyilatkozott erről a jelenleg is zajló Tour de France-on, amelynek vasárnapi szakasza éppen Nimes-ben zárult.

Tovább

Ne szólj be a bringásnak, mert megáll

2014. július 21., 15:39 Módosítva: 2015.05.02 06:21
20

Thomas Voeckler sosem számított favoritnak egyetlen Tour de France-on, de a francia nézők odáig vannak a látványosan szenvedő és az utolsó pillanatig küzdő bringásért, aki 2004-ben tíz napig még a sárga trikót is viselte. Voecklernek van kevéssé szerethető oldala, nagyon hamar be tud rágni.

Tovább

Parti és Benkó az országos bajnok hegyikerékpárban

2014. július 21., 11:07 Módosítva: 2015.05.02 06:21
3

Az esélyeknek megfelelően a két londoni olimpikon, Parti András és Benkó Barbara győzött a hegyikerékpárosok országos bajnokságán. A Pilisvörösváron rendezett XCO ob-n közel 200-an indultak a hétvégén, az U23-asok között Bányai Dominik győzött - tájékoztatta a szövetség az MTI-t hétfőn.

Tour: Jack Bauer 100 méterét siratta

2014. július 20., 17:47 Módosítva: 2015.05.02 06:22
9

Martin Elmiger és Jack Bauer 220 kilométeren át volt szökésben a Tour de France 15. szakaszán, de a célvonal előtt száz méterrel megfogták őket, a mezőnyhajrát Alexander Kristoff nyerte.

Tovább