A ZDF kapta le, ahogy buszról nyitott buszra szállt át a válogatott.
Aktuell steigt das @DFB_Team gerade um auf diesen offenen LKW. Damit geht's weiter zum Brandenburger Tor! pic.twitter.com/TAnL6Nx86C
— ZDF (@ZDF) July 15, 2014
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
A BBC nemrég hozta le, hogy tulajdonképpen még akkor sincs baj, ha Anglia ma nem nyer Uruguay ellen, hiszen ha nem döntetlen lesz a Costa Rica-Olaszország vége, utána pedig az angolok megverik Costa Ricát, akkor még lehet esélyük. De azt is tudjuk, hogy az ilyen számolgatások hova vezetnek, vagyis Anglia ma nem kaphat ki, ha jót akar.
Három lehetőséget tudunk elképzelni Cristiano Ronaldóról:
Most épp azt mondják a csapattól persze, hogy minden rendben van vele, játszani fog Amerika ellen. Aztán majd meglátjuk.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke Csányi Sándor elnöknek címzett levelében méltatta a múlt pénteken meghalt Grosics Gyulát. Fájdalommal értesült jó barátja, a 86-szoros válogatott Fekete Párduc, a legendás Aranycsapat kapusa haláláról.
A FIFA első embere kitért arra is, hogy Grosics Gyula nagyságát jól érzékeltetik eredményei: 1953-ban azon hősök egyike volt, akik diadalt arattak a saját otthonukban 90 éve veretlen angolok ellen, 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnoki címet szerzett, illetve három világbajnokságon védte a magyar csapat kapuját, és 1954-ben őt választották meg a vébé legjobb kapusának.
„A FIFA és a világ futballtársadalma nevében legmélyebb részvétemet szeretném kifejezni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és mindenekelőtt Grosics Gyula családjának, barátainak és szeretteinek."
A világbajnokság után távozik posztjáról az iráni kapitány, a portugál Carlos Queiroz, aki maradni akart, de az iráni szövetség és a sportminisztérium nem szándékozott hosszabbítani vele.
„Tény, hogy Iránt és az irániakat a szívembe zártam, ott is maradnak mindig" - mondta a 61 éves Queiroz, aki azt kérte az iráni sajtótól, hogy a szombaton sorra kerülő, argentinok elleni csoportmérkőzésig hagyják nyugodtan készülni a játékosokat. (MTI)
Andre Pirlo, az olaszok 35 éves középpályása ugyan két évet hosszabbított a Juventusszal, de ha netán előbb abba kéne hagynia a focit, jó hír számára, hogy férfimodellnek is legalább olyan jó lenne, mint játékszervezőnek.
Nézzék csak meg, hogy ment a csapat buszához nemrég: mintha egy magazin egyik oldalát látnánk.
Gli #Azzurri sono in partenza per Recife dove domani affrontano la #CostaRica #VivoAzzurro #Pirlo #Mondiali2014 #ITA pic.twitter.com/OOZJdXKL9x
— Nazionale Italiana (@Vivo_Azzurro) June 19, 2014
Rossz buszra, méghozzá a chilei csapatéra akart felszállni Vincete del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya a tegnapi, kiesést jelentő vereség után. Ha valami, az alábbi videó tökéletesen összegzi a spanyolok idei vb-teljesítményét.
Robben 37 km/h-s sebességéről már kiderült, hogy nem volt annyi, sőt, közelebb volt a 31-hez, mint a 32-höz, de most újabb csúcs dőlt - az idei vb eddigi leggyorsabbja a horvát Dario Srna, aki 32,98-cal futott Kamerun ellen. Ez persze csak addig áll, amíg ezt is vissza nem vonják, már ha megteszik. Srna egyébként 32 éves, de nem kérdezzük, mit szedhetett a vb előtt, hogy így fut.
A brit National Centre for Domestic Violence (a családon belüli erőszak elleni kampánnyal foglalkozó központ) felmérése szerint a 2010-es vb alatt az angolok meccsei után 25 százalékkal nőtt a családon belüli erőszakos cselekmények száma. Pedig akkor az angolok veretlenül mentek tovább a csoportból, mégis otthon vezették le a feszültséget a szurkolók.
Beindulhat a nagy csatárcsere London és Milánó között, ugyanis az Arsenal Mario Balotellit szeretné a Milanból, akiért 35 millió eurót kérnek, ugyanakkor az Inter pont az arsenalos Joel Campbellt vinné, érte viszont 25 millió körül kérnek Wengerék.
Ahogy a hollandok elleni 1-5 után, ezúttal is a 3,5 volt a legrosszabb osztályzat a legnagyobb sportlapnál, Marcánál, akik most kapták: Azpilicueta, Javi Martinez, Ramos és Busquets.
A portugálok 4-0-ás spanyolok elleni lebőgésekor a kiállított Pepének és Raul Meirelesnek is hármast adtak.
A Norwegian Computing Center minden játéknap után újraszámolja a csapatok győzelmi esélyeit, egy rendkívül bonyolult módszer és egy laza, 5000-es szimuláció alapján, amiben minden meccset ennyiszer szimulálnak végig. Ha rájuk hallgat, akkor a német, argentin, brazil hármasból tesz a győztesre, ebben a sorrendben. Ide érdemes kattintani minden reggel.
Kitört a népünnepély tegnap Chilében, így a fővárosban is, teljes joggal. A Plaza Baquedano például így nézett ki. Én a helyükben már dolgozni sem mennék, amíg a csapat ki nem esik a vb-ről.
Pepe, tudják, aki lefejelte a négy évvel ezelőtti vb-gólkirály Müllert, mert csak, szóval viszonylag könnyen megúszta az örjöngést, és csak egymeccses eltiltást kapott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságától. Így a 31 éves hátvéd az Egyesült Államok ellen nem játszik majd vasárnap, de Ghána ellen már játszhat.
Az uruguayi Maxi Pereira és a hondurasi Wilson Palacios is egy-egy találkozót lesz kénytelen kihagyni. Pereirát a Costa Rica-i Joel Campbell felrúgásáért, míg Palaciost a franciák elleni találkozón összeszedett két sárga lapja miatt küldték le a pályáról.
A német Bild fotózta le az éppen nyaraló Franck Riberyt, aki meglehetősen gyanús körülmények között füstölgetett egy medence partján.
25 államban, vagyis Amerika felén (nem területileg, sem népességileg) Németország meze fogy a harmadik legjobban az amerikai és a mexikói mögött. A németek mögött a brazilok jönnek, a portugálok négy, az olaszok pedig három államot visznek.
The Most Popular #WorldCup Jerseys in the US (excluding #USA and #MEX), State by State. pic.twitter.com/ieieAHfebR
— SOCCER.COM (@soccerdotcom) June 19, 2014
Ivan Rakitic, aki már a Barcelonához igazolt, az előző szezont még a Sevillában töltötte, ahol együtt játszott egyik tegnapi ellenfelével, a kameruni Stephane Mbiával. A meccs után az öltözők előtti folyosón cseréltek szerelést, ám mez helyett egymás gatyájára vágytak. Talán jobb is, ha jövőre már más csapatban szerepelnek.
Japán ellen folytatja a vb-t vereséggel kezdő Görögország a szereplést ma, ám volt némi kis balhé az edzésükön: szét kellett választani Maniatiszt és Cavellaszt, ám mindenki tagadja, hogy nagy lenne stressz a csapaton belül, sőt, 200 százalékosan összekovácsolta őket az elmúlt pár nap, állítják.
Még mi sem, viszont ha a belgák világbajnokok lesznek, a Manchester United nagyhajú középpályása levágatja a haját.
A FIFA meg fogja büntetni a mexikói és a brazil válogattottat is, egymás ellen például hímringyóztak a nézőtéren, a mexikóiak már Kamerun ellen is válogatott homofób rigmusokat skandáltak.
Mindeközben a horvátok és az oroszok példásan visszafogottak voltak, nem buziztak senkit, ellenben neonáci feliratokat vittek a stadionba, kelta keresztet, no meg huhogtak, amiért persze szintén jár a büntetés. Az oroszoknak ez különösen fájó lehet, hiszen hat pontos büntetéssel kell szembenézniük a 2016-os Eb-selejtezőn.
A világbajnokságra érkezett turisákat jól meg is verték a Tom Jobim repülőtéren. A két horvát egy bahiai és egy riói nőt próbáltak fogdosni,a férjeik megverték őket, egyikük hátsérülést, a másik az arcán sérült. A két horvátot a rendőrök letartóztatták őket, és pénzbirságot kaptak garázdaságért.
A horvátok szövetségi kapitánya, Niko Kovac mondta ezt, miután az utolsó fordulóban Mexikóval játszanak hétfő este, és nekik csak a győzelem elfogadható eredmény. Mexikónak ellenben a döntetlen is megfelelő.
Mandzukic eltiltása után duplával tért vissza, fontos lesz a jelenléte Mexikó ellen is.
Chile argentin kapitánya, Jorge Sampaoli mondta ezt a múlhatatlan jelentőségű mondatot. Ezzel utalt a spanyolok legyőzésére (2-0), és hogy a hollandokkal hétfőn már a csoportelsőségért játszanak. Illetve azért, hogy ne a brazilokkal kelljen összecsapniuk a nyolcaddöntőben. A döntetlen a hollandoknak jó.
M1
17.40: Labdarúgás, világbajnokság, Brazília, csoportmérkőzés, Kolumbia-Elefántcsontpart
20.40: Labdarúgás, világbajnokság, Brazília, csoportmérkőzés, Uruguay-Anglia
23.50: Labdarúgás, világbajnokság, Brazília, csoportmérkőzés, Japán-Görögország
Sport 2
13.30: Lósport, futam
Sportklub
11.30 és 14.30: Tenisz, WTA-torna, 's-Hertogenbosch
21.00: Kosárlabda, spanyol bajnokság
Eurosport
12.00, 17.00 és 17.40: Tenisz, ATP-torna, Eastbourne, negyeddöntő
Digisport 1
12.30 és 16.30: Tenisz, ATP-torna, 's-Hertogenbosch, negyeddöntő
Digisport 2
12.00 és 18.00: Tenisz, WTA-torna, Eastbourne
(MTI)
A német kapitányt jelentős veszteség érte, a tengerparton futva elveszítette az ipodját. Sokáig kereste a homokban, de a képek szerint nem sikerült megtalálnia.
Löw minden reggel fél hétkor szokott futni, ekkor csúszott ki a zsebéből.
Láttunk már megőrült Pepét az ellenfelet lefejelni, de ez teljesen új, hogy a csapattársak mennek egymásnak.
Zlatan Ibrahimovic pár napja még az Egyesült Államokban töltötte családjával a szabadságát, a TMZ nevű pletykaoldal meg is szólaltatta, Ibra flegmán viccelődsött az USA győzelmi esélyein, de tegnap már Rio de Janeiróban volt a fiával, és élőben, a nézőtérről láthatta a spanyolok összeomlását.
Zlatan is in Brazil! Ibrahimovic spotted in crowd for Spain v Chile game [Picture] http://t.co/b4tZPK9Ebw pic.twitter.com/rNrZG5ymrJ
— 101 Great Goals (@102greatgoals) 2014. június 19.
Louis van Gaal a hollandok szövetségi kapitánya, nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a királyi pár meglátogatta őket az ausztrálok elleni 3-2-esgyőzelem után.
"Nem játszottunk jól, de megvan a győzelem és a továbbjutás, ez a legfontosabb" - foglalta össze a már háromgólos Arjen Robben.
CHile ellen hétfőn döntik el, kié lesz a csoport első helye, és ki lesz a második, aki a brazilokkal játszik a nyolcaddöntőben.
Ochoának nem tudtak a brazilok gólt lőni, ezzel a döntetlennel Mexikó 4 pontos az A csoportban és komoly esélyei vannak a továbbjutáshoz. Mexikó népe nem feledi Ochoa remeklését, és balladában meséli el annak a keddi napnak a történetét.