Nótás Mikulás, flótás pikulás – énekelték volna a nagyszakállú mögött indiánugrásokban csörtető gyerekek, ha a húszas évek Texasában Gryllus Vilmoson nevelkedtek volna a vadnyugati kölykök, de ehelyett az olajláz, az alkoholtilalom kicselezése és az izgalmas lincselések uralták a képzeletet. A karácsony előtti napokban azért mégis csak megtöltötte a szíveket a várakozó szeretet. Amikor a Cisco nevű kisvárosban (Gate City of the West, a Nyugat kapuja, hirdették egykor a brosúrák az érdeklődő kalandoroknak) a Mikulás egy nappal szenteste előtt jobbra-balra mosolyogva keresztülbattyogott a díszkivilágított főutcán, a gyerekhad lelkesen kísérte, mintha nem bűnből nőtt volna ki az ő városkájuk is. Meg ha abból is nőtt, csak van valami ajándék abban a nagy puttonyában.

A maga módján jól felkészült Mikulás volt ez az 1927-es ciscói, még segítői is voltak, igaz, nem az amerikai hagyomány szerinti manók, hanem többszörösen elítélt köztörvényesek, de útközben azért szépen válaszolgatott a gyerekek kérdéseire, megsimogatta a buksijukat, és a Mrs. Tellet minden igényt kielégítő ruhakölcsönzöjében beszerzett jelmez (ez már a pirosruhás mikulások ideje, nem az ódon barnásoké) és álaszakáll sem esett le, ahogy komótosan közeledtek a bank felé.

Ismerős a „kész a bor!” vidám kurjantása a kollégiumi büfé mélyéről? Az ízlelőbimbók és gyomorsavak dermedt csendje, az elkerülhetetlen gasztroenterológiai sokk előtti lemondó sóhaj, mielőtt megcsap a friss tablettás bukéja? Az instant műanyagkannás ugyan a kelet-európai világteremtés szerves része, a házi borkotyvasztásnak komoly hagyományai vannak a tengerentúlon is. A legendás alkoholtilalom mellékterméke: a kockabor.

Lefoglalt alkoholt semmisítenek megy az Egyesült Államokban, a szesztilalom idején Orange megyében, Kaliforniában

Hogy a húszas évek szövetségi szintű szesztilalma versenyben van minden idők legkontraproduktívabb politikai döntései között (jó, hát erős ez a verseny, tudjuk), régi közhely: adóbevételeitől megfosztott állam, betarthatatlan szabályok, össznépi illegalitásba kényszerítés, egész iparágak megrogyasztása a mezőgazdasági termelőktől az éttermeken át a színházakig. Kevésbé ismert, hogy a prohibíció kicselezésére hozott számtalan kreatív próbálkozás egyikeként ekkor született meg a házi felhasználásra szánt tömör boralapanyag is – pontosabban szőlőlé természetesen, amit Isten ments, hogy a gondosan feltüntetett instrukcióknak megfelelően bárki alkohollá változtasson természetesen.

Az utolsó Jedik legtöbb vitát kiváltó és a rajongók között a legnagyobb felháborodást kavaró jelenete, amikor...

(Ha még nem látta a filmet, itt az utolsó esély elkattintani valahová máshová.)

(Komolyan, akkora spoiler jön, mint egy Halálcsillag!)

...

...

...

...szóval amikor a film közepén Leia hercegnő űrhajóját találat éri, ő pedig egy ideig látszólag halottként lebeg a roncsok között a világűrben, aztán egyszer csak kinyitja a szemét és simán visszalavírozik a biztonságos hajóba. Bár elég nyilvánvaló, hogy az Erőt használja, hiszen már a Jedi visszatér végén elmondta neki Luke, hogy benne is megvan a tehetség erre, a jelenet ettől még elég fura, és ott is hagyja a kérdést a levegőben (vagy a világűr vákuumában): úgy egyébként mennyi időt bír ki egy ember a világűrben, szkafander nélkül?

Ma már az amerikai rendőrök is fel vannak szerelve kamerával - már amikor épp működik a testkamera -, és minden járőrautóban is van előre néző kamera, hogy rögzítse, mi történik például közúti igazoltatás közben. Az ilyen felvételeken látható, hogy a félreállított autóhoz közelítve a rendőr mindig megérinti annak hátulját (legalábbis egészen a közelmúltig ez volt a szokás). De miért tették ezt?

Több mint 30 millió évnyi evolúció és pár ezer éven át tartó emberi használat után a pázsitok kedvelői csak gyomként tekintenek a pitypangra (illetve pontosabban: gyermekláncfűre) pedig az nemcsak gyermekjátéknak jó, hogy koszorút fonjunk belőle. Ez egy ehető, gyógyászatban is alkalmazott növény, számos előnyös tulajdonsággal.

Szigorú törvények szabályozzák Svájcban a házi kedvencek tartását, nehogy emberi felelőtlenség és hozzá nem értés miatt szenvedjenek az állatok. A kutyatartóknak például tanfolyamot kell elvégezniük, hogy megtanulják kezelni a négylábú társaikat, de még a horgászoknak is megtanítják a kíméletes halfogást.

Az aucklandi akvárium alkalmazottai hitetlenkedve hallgatták a hozzájuk rohanó látogatókat, akik azt mondták, hogy az egyik nőstény cápa hasán lévő sebből bébicápák csúsztak ki, miután egy másik cápa odaharapott – pedig valóban ez történt.

Sir Richard Francis Burton sok nagy felfedezést tett Afrikában, elsőként látta például a Tanganyika-tavat. Ám amikor a fekete kontinens szarvánál a szomáliai kultúrát tanulmányozta, nem volt vevő a helyiek megfigyeléseire.

Sir Richard Francis Burton

Fotó: Ernest Edwards

– mondta a híres brit katona 1856-ban. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.  

Az nem óriási újdonság, hogy elég sok, mára mindennapossá vált tárgy eredete a hadiiparhoz vagy épp az űrkutatáshoz vezethető vissza, de hogy pont a Cheetos, vagyis minden sajtos puffasztott rágcsa is a hadseregnek köszönhető, az azért elég meglepő.

Pedig a Cheetos gyártásához szükséges eljárást az amerikai hadsereg fejlesztette ki, nekik ugyanis sokáig tartósítható, mégis viszonylag ízletes ételekre volt szükségük a különböző frontokon szolgáló katonák ellátására.

Hiába a legkisebb szobája a lakásnak, a mellékhelyiség parázsló vitákat generál: Felhajtani vagy lehajtani? Toalettkacsa vagy illatosító tabletta? Kifelé vagy befelé álljon a papír gurigája? A harmadik kérdést segítünk eldönteni, a vécépapír eredeti szabadalmában ugyanis benne van a helyes tárolási mód.

A csillagászat tele van szép hosszú és összetett szavakkal, és ez nagyon megnehezíti a jelnyelvvel kommunikálók dolgát, mert a legtöbb kifejezést eddig betűnként kellett elmutogatni.

Ezen az áldatlan állapoton változtatott 2017 decemberében a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) egy űrrel kapcsolatos jelszótár kidolgozásával. 

Az Egyesült Államokban elterjedt mormonizmust sokfelé bírálják, de sehol sem akkora vehemenciával, mint Missouri államban, ahol 137 éven át jogilag szabad volt mormonokat ölni. A szokatlan rendeletet 1976. június 25-én érvénytelenítette Christopher Samuel Bond kormányzó.   

Több feltételezés elterjedt azzal kapcsolatban, hogy miért kell futókereket telepíteni a rágcsálók ketrecébe. Ilyen elmélet például, hogy óriási a mozgásigényük, hogy muszáj kielégíteni a felfedezés iránti vágyukat, vagy hogy ezek az állatok minden különösebb ok nélkül szeretik az ismétlődő mozgást.

Ez a kérdés ma még nem túl égető, hiszen a küldetések viszonylag rövidek, és alapból se sok embert érintenek közvetlenül. Ha viszont a jövőben elérhetővé válik a hosszabb távú űrutazás, és például tényleg sikerül embert küldeni a Marsra, ráadásul egyszerre sokat, nagyobb valószínűséggel futunk majd bele abba a problémába, hogy bizony út közben is előfordulhatnak halálesetek. A Földről még egy-egy esetben működhet, hogy a kapszulába zárt hamvakat kilövik az űrbe, vagy egyenesen a Holdra, de menet közben azért macerásabb a dolog.

Az 1989-1990-es rendszerváltás nem járt nagy utcai demonstrációkkal, talán Nagy Imre újratemetését nem számítva. A közterületeken igazán látványosan így abban jelent meg, ahogy a rendszerváltó hevület nekiesett az 1945 utáni, a munkásmozgalmi ideológia szülte szobroknak, emlékműveknek és emléktábláknak.

Elcseszett Lenin-szobrok, érthetetlen munkásmozgalmi Laoókon-csoportok, felszabadító vörös katonák, Kun Bélák, harminckét nevű Ságvárik és tanácsköztársaságunk hű emlékei kerültek a történelem szemétdombjára, vagyis jelentős részük persze múzeumokba, illetve néhány tucat a budatétényi szoborparkba. A többségükről nem is folyt esztétikai vita (például hogy szépek-e vagy sem, illenek-e a környezetükbe vagy sem), a mondanivalójuk miatt kegyvesztetté váltak, és az alkotóik örülhettek, hogy a szobordöntést megúszták a műveik. Persze nem mind – és a sors különös tréfája, hogy a többször is megrongált szobrok egyikének annyi köze sem volt a munkásmozgalomhoz, mint Leninnek a józan államférfiséghez.

Miért, borzonganak?

Emlékeim szerint én például igen, és ami miatt ez cikket ér, az az, hogy nem vagyok egyedül. Valamikori sorstársaim közé egész sokan tartoznak, egy gyors internetes keresés alapján szinte úgy tűnik, ez a saját működése iránt kíváncsi emberiség egyik visszatérő kérdése.

A téma időről időre újra előkerül, és életkorilag sem kell szegregálnunk: a jelek szerint az érintettek többségét a jelenség egész életében végigkíséri, sőt, vannak állítólag olyan borzongatóan emancipált lányok is, akik szintén saját élményként ismerik az érzést:

Minderre még nagyon akadémikusan hangzó szakkifejezés is létezik: angolul ez a „post micturition convulsion syndrome” – persze igazán egy latinizált forma lenne menő. Magyarul ugyan nem találtam rá, de legyen mondjuk vizelés utáni konvulziós szindróma, magyarán rángás, megrázkódás – rendkívül tudományosak vagyunk tehát.

– Megettem a vajat.
– Te a vajat?

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki négy-öt éves korában jókat nevetgélt középső csoportos óvodásként ezen a kis tréfán (nevezzünk annak az adott életkorra tekintettel). Sőt, ha kicsit kreatívabb vagyok, feltehetően még azt is elsüthettem volna, hogy ha túrázni megyünk, hozd te a vajat, és bízd rám a margarint. Haha.

Fotó: George Marks / Getty Images Hungary

A lényeg, hogy már zsenge ifjúkorunkban feltűnhetett sokunknak a tea és a vaj különös románca a vaj hol kővé fagyott, hol kicsit zsírosnak ható csomagolásán. Hazudhatnám, hogy ezután évtizedekig gyötört a kíváncsiság, mint aromaterápeutát az allergiaszezon, hogy mi köze lehet a teának a vajhoz (vagy a vajnak a teához), valójában viszont néhány évtized úgy elröppent, mint baráti tendereken a tíz százalékok, míg nemrég, akár egy egyszeri óvodás, ismét elgondolkodtam a kérdésen.

Érezte már úgy, hogy kicsit izzadságszagú, ahogy az Apple évről évre megpróbálja elhitetni, hogy már megint valami forradalmi újdonságot dobtak épp piacra?

A cég termékei ennél közvetlenebbül is találkoznak izzadsággal: a gyártás során úgy tesztelik, hogy biztonsággal és hosszú távon is kiállják-e a mindennapos használattal járó megpróbáltatásokat, hogy izzadságba áztatják őket.

George H.W. Bush 1992 elején Japánba utazott, hogy javítsa a két ország közötti viszonyt. Már a 12 napos látogatása vége felé járt, amikor január 8-án az akkori japán miniszterelnök, Mijazava Kiicsi otthonában egy vacsorára volt hivatalos.

Az amerikai légierő a második világháborúban erősen támaszkodott a Boeing gyártókapacitására. Miután a japánok 1941 végén váratlanul megtámadták Pearl Harbort, az Egyesült Államok japán bombatámadásoktól kezdte félteni a part menti területeit. Ezt megelőzendő, több stratégiai fontosságú gyárat is valamilyen álcával láttak el. A legkifinomultabban viszont a Boeing seattle-i telepét védték: egész kamu városrészt húztak fel csak azért, hogy elrejtsék a gyárat az esetleg arra tévedő japán vadászpilóták szeme elől.

A Nike-pipa (eredeti nevén: Swoosh) az egyik legkarakteresebb terméklogó az egész világon. Legalább olyan egyedi, mégis könnyen felismerhető, mint a Coca-Cola kézírásos címkéje, vagy a McDonald's aranyló M betűje. Gondolhatnánk, hogy egy profi marketingesekből álló csapat hosszas kutatómunka és finomítás után állt elő a logó végleges változatával. Mekkorát tévednénk!

Mindenkinek vannak keserves, a koránkeléshez fűződő emlékei diákkorából, még azoknak is, akik egyébként jó tanulók voltak. Az abnormális időpontban kezdődő tanításnak évszázados múltja van, pedig a korai iskolakezdés sem a szervezet biológiai óráját, sem az általános alvásigényt, sem a legelemibb evolúciós törvényeket nem veszi figyelembe.

A második világháborúban nem volt hiány fondorlatos megtévesztő akciókból, de ezek közül is minden bizonnyal az egyik leghajmeresztőbb a Vagdalthús hadművelet volt. A feladat? A britek el akarták érni, hogy a németek azt higgyék, Görögországban fognak partra szállni, nem Szicíliában. A megoldás? Fogták egy hajléktalan holttestét, illegálisan külföldre szállították, beöltöztették katonatisztnek, “titkos dokumentumokkal” látták el, és a tengerbe vetették.

Dennis Upper pszichológus professzor éppen egy tanulmány írására készült, de bárhogy erőlködött, egyszerűen képtelen volt a gondolatait papírra vetni. Gondolt egyet, és úgy döntött, hogy az eredeti terv helyett inkább a saját írói válsága leküzdéséről fog tanulmányt írni.

De sikerült?

– kérdezhetné Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Igen is, meg nem is: igen, mert a tanulmány megjelent, de mégse, ugyanis "Az írói válság egy esetének sikertelen önkezelése" című tanulmányban a címen, egy lábjegyzeten és a szakfolyóiratokban szokásos más formai elemeken kívül egy szó sincsen.

Mindannyian ismerjük a kegyetlen spártai katonatársadalom horrorisztikus alapszokását: a beteg vagy gyenge csecsemőket, akikről látszott, hogy nem lehet majd tökéletes katonát faragni belőlük, ledobták a Tajgetosz hegyről a szakadékba, hogy ne is fecséreljék a felnevelésére az energiát. A kíméletlen gyerek-tömeggyilkosság története egészen a történelemkönyvekig eljutott - annak ellenére, hogy a történészek mindig is elég szkeptikusan voltak vele kapcsolatban, és néhány éve már régészeti bizonyíték is van rá, hogy a dolog csak legenda, a valóságban nem egészen úgy történt.

Friedrich Händel és Johann Sebastian Bach a barokk kor (ez a klasszikus zenében nagyjából az 1600 és 1750 közti időszakot jelenti) kiemelkedő zeneszerzői voltak. Bár arról nincs hitelt érdemlő feljegyzés, hogy valaha találkoztak volna, ugyanabban az évben, alig egy hónap eltéréssel születtek, egymástól alig száz kilométerre a mai Németország területén, az akkori Türingiában, illetve Szászországban. Aztán a két hosszú és legendás zeneszerzői pályafutás végén mindketten megvakultak.

Pompeii régészeti feltárásakor rengeteg disznóság előkerült, és a hírhedt erotikus képeken kívül több mint 11 ezer korabeli graffitit találtak. Ezek sokat elárulnak az ókori város lakóinak életéről, és azt is leszögezhetjük, hogy a mai festékszórós nemzedéknek semmi oka nincs szégyenkezni.

Nyilván nem azért kattintottak erre a cikkre, mert eddig nem tudták, milyen durva lehetett a középkorban élni, de azért mégis:

A keresztény Európa legfejlettebb részein, a Francia királyságban és a Német-Római-birodalomban például évszázadokon keresztül valóságos dilijárványok söpörtek végig. Egész települések csúsztak bele kollektív hallucinációkba, vizionáltak angyalokat vagy démonokat, éltek át közös viszketést, mindenkit gúzsba kötő kínt, mintha csak Dante Purgatóriumába pottyantak volna. A korabeli krónikákban egészen bizarr jelenetekkel találkozunk: 1374-ben Aachenben és 1518-ban Strasbourgban például feljegyezték, hogy egyik napról a másikra önkívületben táncoló emberek lepték el az utcákat, és a bizarr karnevál több résztvevője a szó szoros értelemben a végkimerülésig ropta – rajtuk mondjuk nyilván nem segített a logikusnak tűnő „Hadd táncolják ki magukból a kórt!” orvosi utasítása sem.

Ráadásul az időről időre felbukkanó rontás valóban meggyötörte a testet. Voltak, akik úgy írták le az érzést, hogy hangyák fúrták be magukat a bőrük alá, mások úgy érezték, kard nélkül belezik ki őket. Az áldozatok teste is deformálódott: a nyak furcsa görcsben csavarodott meg, a végtagok eltorzultak, és üszöktől feketedtek meg. És ha nem amputálták idejében az elhalt ujjakat, kezeket, lábfejeket, akkor az üszkösödés gyorsan átterjedt más testrészekre, halállal fenyegetve az áldozatot – igaz, a kor orvosi viszonyai között az amputálás sem volt épp megnyugtató opció.

A keresztény séma szerint a bizarr kórságot spirituális jelenségként fogták fel; igaz, ez a séma rögtön kétféle értelmezésre adott lehetőséget:

1. Isten csapott oda a bűnösöknek, és ezt a bűnt alázattal kell viselni.
2. a Sátán ügynökei rontották meg az ártatlanokat, és ezt a rontást ki kell purgálni.

A kétféle értelmezés alapján azután azokat, akiken megmutatkozott a démonokkal megküzdő egyiptomi remetéről, Szent Antalról elnevezett kór, vagy vezeklőknek, vagy boszorkánynak, vagy a boszorkányság áldozatának tartották – és sokszor csak a véletlenen múlt, hogy az ember melyik kategóriába került. De az inkvizíció intézményesülésével és a boszorkánysággal kapcsolatos hisztéria elharapódzásával egyre gyakrabban a második értelmezés vált uralkodóvá, és ahol felütötte a fejét a kór, ott az egyházi és világi hatóságok a betegséget leginkább egy kiadós boszorkányüldözéssel akarták gyógyítani.

Két fotósnak is sikerült emlékezetes képet készítenie arról a pillanatról, amikor merénylő támadt Kennedy elnök merénylőjére a dallasi rendőrség alagsorában, 1963. november 24-én. A fegyveres férfi közvetlen közelről kivégezte a rabláncon vezetett Lee Harvey Oswaldot. A merénylő merényletéről készült fotók nem csak egyedülálló kordokumentumai a hírfotózásnak, hanem a két fotós életét is örökre megváltoztatták:

Pedig, a két fotó szinte azonos pillanatban készült, a két fotóst alig egy-két méter választotta el egymástól. Az egyik kép pontosan elkapta a pillanatot, ahogy a merénylő arca eltorzul a testét ért lövéstől, és rögzíti a rémületet a körülötte állók arcán, a másik fotó viszont a másodperc tört részével ugyan, de a merénylet előtt készült. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik kép melyik karrierúthoz vezetett.

Repülő pókok? Mi ez, a Sharknado nemhivatalos folytatása? A pók egy ijesztő állat, még futva vagy a hálójában peckesen feszítve is. De hogy repülni is tudnak?!

Bizony, hogy tudnak. Már Charles Darwin, az evolúcióelmélettel előálló természettudós is feljegyezte, hogy hajóját, a HMS Beagle-t egy napon ellepték a sárkányrepülőző pókok, méghozzá egy viszonylag nyugodt és tiszta napon.