Azt mindenki tudja, hogy a rakétahajtás jókora tűzzel, forrósággal jár, attól függően, hogy mekkora rakétáról, hány hajtóműről van szó. Épp ezért eshetünk gondolkodóba az alábbi kép, az amerikai Aerojet Rocketdyne vállalat RL10B-2 rakétahajtóművének egyik tesztjéről készült felvétel láttán.

RL10B-2 hajtómű tesztje az Aerojet Rocketdyne West Palm Beach-i telepén

Fotó: Steven Kaeter / Aerojet Rocketdyne

Aki látott már elektromos számítógépet és nyomógombos telefont, és megpróbálta az egyik eszközzel szerzett rutinját a másikon hasznosítani, valószínűleg heves káromkodással reagált. A számológép és a telefon számgombjai ugyanis fordított elrendezésben vannak.

A számjegyek mindkét esetben 3×3 gombos elrendezést kaptak, és a nulla került legalulra. Csakhogy a telefonnál a számozás fentről lefelé halad, míg a számológépeknél lentről felfelé.

Bár a kézi számológép éppúgy kiment a divatból, mint a nyomógombos telefon, az elrendezés a mai napig visszaköszön a számítógépek numerikus billentyűzetén, illetve az érintőképernyős telefonokon. Még mindig fordítva vannak. De mi lehet ennek az oka?

Az 1967-es hatnapos háború a 2. világháború utáni hadtörténelem egyik legtöbbet elemzett háborúja. Az Izrael és az egyiptomi–jordániai–szíriai–iraki szövetség közötti konfliktus a nevéhez hűen kevesebb mint egy hét alatt lezajlott, a vége pedig az lett, hogy az izraelieknek a nyomasztó túlerő ellenében sikerült elfoglalni a Gázai övezetet, a Sínai-félszigetet, a Golán-fennsíkot és Ciszjordániát. A tűzszünet megkötése után Egyiptom blokád alá vonta a Szuezi-csatornát, ami nyolc teljes évre zárva is maradt, a két partjáról izraeli és egyiptomi harci egységek néztek farkasszemet.

A Fordból és Cessnából összerakott AVE Mizar a hetvenes évek egyik nagy ígérete volt, sajnos egy végzetes tesztrepülés során lezuhant, és megölte építőjét és üzlettársát. Azóta sem töltik meg az eget repülő autók.

Bár voltak korábban is hasonló próbálkozások, az 1973-ban bemutatott AVE Mizar volt az első igazán komolyan vehető kísérlet egy valóban működőképes, széles körű elterjedést ígérő repülő autó megalkotására. Tíz évvel vagyunk ekkor a Jetson család futurisztikus utópiájának első szériája után, és a világ, de legalábbis Amerika majd elepedt a repülő autók iránti vágytól. A Henry Smolinski fejéből kipattant ötlet a rajzfilmsorozatban ábrázolt világ eljövetelét jövendölte: egy olyan, közúton és levegőben is egyaránt használható egyéni, családi közlekedési eszköz térhódítását, aminek köszönhetően csökkennek a dugók, egyszerűbb lesz eljutni a munkahelyre, és úgy általában kellemesebb lesz a motorizált amerikai álom.

A Zeppelin-léghajó világhírű találmány. A merev vázas léghajótípust tervezőjéről és gyártójáról, a német Ferdinand von Zeppelin grófról nevezték el. A név később megragadt a köztudatban, és olyan sikerrel köznevesült, hogy később már az összes merev szerkezetű léghajót zeppelinnek nevezték el.

Kevésen múlt, hogy nem nevezték őket Schwarz-léghajónak, ugyanis az első, hasonló konstrukció szerint épült repülő járművet nem Zeppelin építette, hanem az 1885-ben, Keszthelyen született Schwarz Dávid. Bár Zágrábban fakereskedelemmel foglalkozott, már ekkor is megmutatkozott a műszaki érdeklődése: a fakitermeléshez használható gépeket gyártott.

A világ legpechesebb – vagy inkább legbénább – hadihajójának története egészen kivételes olvasmány: mindössze két évet volt a tengeren, de a legsúlyosabb haditengerészeti top 5-ből ötöt állítólag ehhez a hajóhoz lehet kötni.

A USS William D. Porter nevű, Fletcher osztályú rombolót 1943. július 6-án állították hadrendbe, és a gyakorlóutak után az Atlanti flotta kötelékébe osztották be, első állomáshelye Norfolk volt. Az első komolyabb megbízatását 1943 novemberében kapta: a hajót beosztották abba a különítménybe, amely az Iowa csatahajót, illetve az annak a fedélzetén utazó Roosevelt elnököt kísérte a kairói és teheráni csúcstalálkozóra.

Fotó: Wikipedia

Egyes jelentések szerint már rögtön az induláskor volt egy kis bénázás: a Porter elfelejtette teljesen felhúzni a horgonyt, így a dokkból kifelé letarolta egy másik, ott horgonyzó hadihajó oldalát, összetört jó párat az oda felrögzített mentőcsónakok közül – bár ezt csak a legenda tartja, a hajónaplókba nem került be semmi.

Ez azonban még csak a kezdet volt: másnap egy gyakorlat közben véletlenül éles mélységi bombát dobtak az Iowa elé. Még egyszer: az Iowa az a hajó volt, amelyen az USA akkori elnöke, illetve az ő teljes kísérete utazott. A gyakorlat lényege az volt, hogy a hajóraj gyakorolja, mi történne akkor, ha hirtelen feltűnne egy német tengeralattjáró. Mivel olyankor a hajók robbanóanyaggal töltött hordókat dobálnak a vízbe, melyek az időzítő által megadott mélységben robbannak fel, a hajók legénysége pont ezt tette, de élesítetlen, gyakorló bombákkal – kivéve a Portert, ahonnan valahogy a vízbe került egy az éles, robbanós bombák közül.

1876. március 3-a valószínűleg éppen olyan pénteknek indult a Kentucky állambeli Crouch-birtokon, mint az összes többi. Crouch asszonyság éppen szappant főzött az udvaron, amikor egyszer csak arra lett figyelmes, hogy hús hullik az égből. Az esetnek hamar híre ment, még a New York Times is megírta, ahol a nő azt mondta, a hús a derült égből kezdett el hullani és pont olyan volt, mintha nagyobb hópelyhek estek volna. De hát nem azok estek, hanem friss hús, ami az egész telket beterítette, még a kerítésre is jutott belőle. Két bátor ember meg is kóstolta, szerintük birka lehetett, de nem zárták ki azt sem, hogy vadhús.

A csalás alapvetően undorító. Mások jóhiszeműségét kihasználva tisztességtelen előnyhöz jutni nem szép dolog. De a modern művészetben is van egy csomó undorító, megbotránkoztató vagy felzaklató dolog, amik a maguk provokatív mivoltában pukkasztják a polgárt, veszik semmibe a normát és feszegetik a határokat.

Talán furcsának tűnik az analógia, de a csalást és a művészetet igenis közös nevezőre lehet hozni, ahogy az angol főnév (con artist) is mutatja. Natwarlal, minden idők leghíresebb csalója olyan elképesztő eleganciával verte át az embereket, hogy az érintettek nem szégyenkezve, hanem büszkén hordhatták volna a nyakukban a BALFASZ táblát életük végéig.

Emlékeznek még a Beach Boysra? A fantasztikus kaliforniai együttesre, akik térdig jártak az ártatlanságban, és a számaikból napsütés, vidámság és misztikus ünnepélyesség áradt? Ha nem, itt egy felzárkóztató, sokatmondó számcímekkel: Wouldn't It Be Nice; Good Vibrations; Keepin' The Summer Alive. Kész tündérmese.

Emlékeznek még Charles Mansonra? A velejéig rohadt sorozatgyilkosra, akinek a nevéhez minden idők egyik leghírhedtebb mészárlása fűződik? Aki horogkereszttel a homlokán pusztított Los Angelesben az őt követő szekta tagjaival? Kész horrorfilm.

Fotó: Rolls Press/Popperfoto / Getty Images Hungary

A zenekar és a sorozatgyilkos ideológiája nem is állhatna távolabb egymástól. De akkor hogy van az, hogy a Beach Boys egyik dalát Charles Manson írta?

Dennis Wilson, a Beach Boys dobosa épp hazafelé tartott az autójával, amikor meglátott két stopos tinilányt az út mellett. Felvette a lányokat, majd meggyőzte őket, hogy ugyan ugorjanak már át hozzá a Sunset Boulevard-i házába. Ekkor 1968-at írtunk; Wilson akkor tért haza Indiából, ahol a Beatlesszel és a folkénekes Donovannel a spirituális megvilágosodást keresték, majd rengeteg LSD elfogyasztása után meg is találták. Ilyen emelkedett hangulatban hívta meg a házába Wilson a két lányt; felebaráti szeretet, tetszik érteni.

Biztosan önnek is van olyan élménye, hogy bizonyos ételeket gyerekkorában nem volt hajlandó megenni, de felnőttként megszerette. Ezt az ember hajlamos arra fogni, hogy a gyerekek csak makacskodnak, direkt ellentmondanak a szüleiknek, felnőtt korukban meg megjön az eszük, hajlandók megkóstolni a korábban ötletszerűen "utálom" bélyeget kapott ételt, és rájönnek, hogy az tulajdonképpen egész jó. Vagy ott van a sör példája: mindenki, aki gyerekkorában kikönyörögte a szüleitől, hogy hadd kóstolja meg a sört, amit a felnőttek úgy szeretnek, rettentő csalódást élt át, amikor rájött hogy fúj, de undorító keserű. Aztán felnőttként később mégis megszerette.

Dehogynem. A felnőttkorra megváltozó ízlés oka ugyanis (főleg) nem a gyerekhiszti elmúlása, hanem az, hogy sejtszinten, gyökeresen alakul át az ízérzékelésünk.

Az 1918-as nagy influenzajárvány a világtörténelem legsúlyosabb járványos betegsége volt. A világon nagyjából 500 millió ember kapta el, a halálos áldozatok számát 50 millióra becsülik. A H1N1 vírus három év alatt több embert ölt meg, mint a teljes első világháború, és a középkorban évszázadokig dúló pestis, vagyis a Fekete Halál összesen. A járványt a világ spanyolnátha néven ismerte meg, és sokáig ez is maradt az influenza elnevezése a világ összes nyelvében. Kivéve természetesen a spanyolt. Az elnevezés okának azt szokás tartani, hogy a járvány Spanyolországból indult ki, ami nem igaz (a legújabb kutatások szerint Kína volt a forrás). A valódi történet ennél kicsit bonyolultabb, és sokkal meglepőbb.

12

Galéria: SapnyolnáthaFotó: Bsip / Getty Images Hungary

Vécékefe és műkarácsonyfa. Az ember azt gondolná, két nagyon-nagyon különböző tárgyról van szó, pedig valójában egy cégnek köszönhetjük mindkettőt - sőt, az 1930-as évektől kezdve a kettő között évtizedekig csak annyi különbség volt gyakorlatilag, hogy a műfenyőt zöldre festették.

Fotó: David Redfern / Getty Images Hungary

A Jack Daniel's az egyik legismertebb whiskeymárka a világon, már több mint 140 éve gyártják. Világhírét az 1950-es éveknek és olyan hírességeknek köszönheti, mint Winston Churchill vagy Frank Sinatra. A legendás whiskeyt egy Tennessee államban lévő kisvárosban, Lynchburgben állítják elő. Lynchburgbe évente több mint negyedmillió turista látogat, akik nem is a városra, hanem a híres desztillálóra kíváncsiak. Természetesen azt is remélik, hogy helyben megkóstolhatják a híres italt, de csalódniuk kell. A városban, sőt, az egész megyében ugyanis tilos alkoholt árulni.

Hány ember élt eddig összesen a Földön? Ezt a kérdést kapja meg leggyakrabban a Population Reference Bureau; ez egy nonprofit szervezet, 1929 óta válaszol népesedéssel, egészségüggyel és környezettel kapcsolatos kérdéseket. Maga a kérdés az 1970-es évek óta izgatja az emberek fantáziáját, ekkor állította azt egy író, hogy a valaha született emberek 75 százaléka abban a pillanatban él.  Ezt a kijelentést sokan el is hitték, sőt, sok helyen hivatkoztak is rá. Pedig igencsak messze állt az igazságtól – ahhoz hogy igaz legyen, hihetetlenül fel kellett volna gyorsulnia a népességnövekedésnek.

Szemet gyönyörködtető színekben pompáznak az erdők ősszel, a sárga és a vörös mindenféle árnyalataival találkozhatunk. Európában mégis a sárga az ősz színe, a legtöbb falevél besárgul ilyenkor. Amerikában és Kelet-Ázsiában azonban a vörös a domináns, az ottani fák levelei pirosas árnyalatra váltanak. Mi lehet a különbség oka?

A kilencvenes évek óta semmi értelme nyomkodni az ajtózáró gombot a liftekben, mert nincsenek is bekötve, csak placebónak hagyják ott a gombot a gyártók – nagyjából így lehet összefoglalni azt a hírt, ami az elmúlt hetekben futotta körbe a netet. A több helyen is megjelent cikkekből kiderül, hogy az USA-ban tulajdonképpen pszichológiai oka van annak, hogy még léteznek a gombok, hogy a liftbe beszállók úgy érezzék, van befolyásuk a néhány másodperc felett, amit azzal vesztenek, hogy már rég beszálltak, de a lift még mindig nem moccan.

A cikkek valóságtartalmát ellenőrizni, vagyis inkább az érvényességüket magyar viszonyok között ellenőrizni nem is olyan egyszerű. Az biztos, hogy az USA-ban van alapja annak, hogy a liftgombokat nem kötik be: 2010 óta folyamatosan jelennek meg cikkek a témában, mindenféle hivatalos igazolással, például a liftkarbantartók szövetségének elnöke is alátámasztja az információt, meg mindenféle tudományos kutatások is voltak a témában.

Ha a Tower of Londont elhagyják a hollók, összedől a monarchia - ezzel a legendával találkozhat minden turista, aki ellátogat a híres erődbe. A mítosz azonban nem olyan ősi, mint azt általában gondolják az emberek. Valószínűleg egy viktoriánus korban kitalált meséről van szó.

Unalomig ismert kép, amikor a jó és a rossz cowboy egymással szemben áll a régi vadnyugaton, halálos csöndben, összeszűkült szemekkel nézik egymást. Aztán hirtelen előrántják a pisztolyukat, bumm, bumm, és a rosszfiú holtan esik össze. Alig van olyan westernfilm, amiben ne lenne ilyen jelenet, azt gondolnánk, hogy az ilyesmi mindennapos volt a 19. századi Amerikában.

Abraham Lincoln az egyik legismertebb és legelismertebb volt elnöke az Egyesült Államoknak, aki úgy vonult be a történelembe, mint aki eltörölte a rabszolgaságot az országban. Hivatali ideje alatt azonban általában azt gondolták róla, nagyon rossz munkát végez, és sokan teljesen idiótának tartották. És nem a rabszolgasággal kapcsolatos lépései miatt. Csak meggyilkolása után kezdtek el máshogy nézni rá.

Valószínűleg nem túlzás kijelenteni, hogy kevés megosztóbb húsipari készítmény van a parizernél: a gyerekek többnyire imádják; sokan, főleg felnőttek, még a gondolatától is irtóznak; aki tudja hogyan készül nagyüzemi mértékben, inkább enne hideg salakot, míg a kézműves hentesművészet rajongói elismerik a minőségi parizer létjogosultságát. Itt most nem mennénk bele, hogy mi kell egy jó, finom parizerhez (nem ördöngösség: mint minden jó ételhez, minőségi alapanyagok, és persze megalkuvásmentes szakértelem), inkább arra a sokszor fölmerülő kérdésre keressük a választ, hogy miért is hívjuk ezt a leginkább marha- és sertéshúsból készült felvágottfélét parizernek, avagy kissé előkelőbb hangzással párizsinak.

A kötés manapság nőies tevékenységnek tűnhet, pedig voltak idők, amikor a nőket a  fonál közelébe sem engedték . A fiúk hat évig tanulták a mesterséget és csak szigorú vizsgák után mondhatták el magukról, hogy tudnak kötni. De miért nőiesedett el ez a szakma, egyáltalán, miért kezdtek el kötni az emberek?

Egy doromboló macskával a mellkasunkon hanyatt feküdni egy kanapén, dögönyözni a bundáját, miközben az elragadtatottan csorgatja a nyálát, és szigorúan monoton hörgő hangokat ad ki - nagyjából ez áll a legközelebb ahhoz a bágyadt eufóriához, amit az ember csak könnyűdrogok fogyasztásával érhet el. De a macskatartás – óriási szerencsénkre – legális, és sokkal kevésbé egészségtelen.

Marilyn Monroe, a világ egyik legismertebb szexszimbóluma már több mint fél évszázada halott, mégis sokan vannak, akik összekötnék vele az életüket – miképp a mennyben, azonképpen itt a Földön is. A színésznőt halála után a Los Angeles-i Westwood Village temető egyik urnájába temették, és azóta is megy a versengés, hogy ki osztozzon vele az örök nyugalomban.

1962. október 25-én, éjfél körül az amerikai légierő Duluth támaszpontján az egyik őr gyanús mozgásra lett figyelmes a kerítés körül: egy sötét figurát látott átmászni a kerítésen. Ez egy katonai bázis környékén nem jelent sok jót, az őr pedig szabályszerűen reagált, leadott pár lövést, és riadóztatta a központot. A szabotázs-riadó a katonai protokoll szerint az összes környező támaszponton is megszólalt, hogy a közelből gyors segítség érkezhessen, ha tényleg betolakodót fogtak Duluth-ban. Ami a hidegháború éveiben szovjet kémet vagy szabotőrt jelenthetett, és az ilyesmit annak idején teljes joggal vették véresen komolyan.

A Peru déli részén található Huaynaputina-vulkán 1600 óta nem tört ki, de az akkori hatásokat az egész emberiség megérezte, nem csak a dél-amerikaiak. A fák évgyűrűinek vizsgálata szerint az Andok 4850 méter magas tűzhányója több tízmillió tonna ként okádott a légkörbe, ami szokatlan hideget hozott magával.

A kitörés társadalmi és gazdasági hatásairól azonban keveset beszélnek.

A rekeszizom-rángatózással és hülye hangokkal járó csuklás emberemlékezet óta velünk van, a pontos okát mégsem tudta soha senki kideríteni. Pedig több szempontból is ősi reflexről van szó. Ha hihetünk az evolúciós biológiának, a csuklás több százmillió éves múltra tekint vissza; és az első csuklásunk nem is születésünk után, hanem még az anyaméhben kezdődik.

Mivel semmi nem támasztja alá, hogy a csuklásra szükség lenne, a szakértők az evolúciós biológiához fordultak segítségért. Végül azt bírták kisütni, hogy azért csuklunk,

Hallott már a Masked Maraudersről, a könnyűzene történetének legnagyobb és legtitkosabb együtteséről? Egyetlen albumot vettek fel, a legnagyobb titokban, és teljes illegalitásban, mert a tagokat szigorú szerződések kötötték a saját kiadóikhoz. 1969-et írtunk, a banda névsora pedig így nézett ki:

• Bob Dylan
• Mick Jagger
• John Lennon
• Paul McCartney

Hatalmas csillagászati felfedezést tett Sir John Herschel a Jóreménység fokánál!

- ezzel a szalagcímmel jelent meg a New York-i The Sun napilap 1835. augusztus 25-i száma. A Sun akkor két éve indult, és a város harmadik legnagyobb újsága volt a már akkor is mértékadó New York Times, és a New York Herald Tribune mögött. A mai fogalmaink szerint kőkemény bulvárlapnak számított, a fő témáit bűnügyek, gyilkosságok jelentették - ez akkoriban forradalmi újdonság volt a politikával, színházi kritikákkal és hasonló elitista témákkal foglalkozó sajtóban.

A szenzációhajhász vonal egyik korai csúcsteljesítménye volt a Herschel felfedezéséről szóló cikksorozat, ami hat részben mutatta be, mit talált a híres csillagász a saját építésű szuperteleszkópjával a Holdon. 30 méteres ametiszt kristályokat, dús növényzetet, végtelen óceánokat, bölényszerű állatok hordáit, unikornisokat (!), miniatűr zebrákat és egyéb fura lényeket - és ez még csak a kezdet volt. Az igazi bombahír a harmadik cikkben jött, amiből kiderült, hogy a Holdon intelligens, emberszerű lények élnek, nagyjából 120 centi magasak, és denevérszerű szárnyaik vannak, amikkel repülni is tudnak. A lényeket Vesperillo Homonak, vagyis emberdenevérnek nevezték el (ekkor kicsit több mint 100 évre voltunk az első Batman-képregény megjelenésétől).

Előfordult már önnel is, hogy zavarta, ahogy a szomszéd asztalnál valaki csámcsog? És az, hogy annyira irtózott ettől a hangtól, hogy úgy érezte, el kell szaladnia, vagy dührohamot kap? Nem? Akkor örüljön neki, mert ezek szerint ön nem mizofóniás.