Számítógép-alaplap vagy szerszámos fiók? Egyik sem: az épülő Kossuth téri mélygarázs

2013. október 11., 10:21 Módosítva: 2014.06.30 16:50

strukturált káosz

Elsőre nagyon nehéz eldönteni mi ez a sok kis mütyűr a fenti képen (a nagyobb felbontásért kattintsatok rá vagy ide). Nekem egy szerszámokkal, alkatrészekkel teli fiók ugrott be elsőre, vagy egy asztal, amire egy szétbontott készülék összes elemét kipakolták, de volt akinek egy számítógép alaplapja. Aztán amikor kiszúrod rajta a sárga láthatósági mellényben serénykedő munkásokat, akkor rájössz, hogy ez valami egészen más.

Tovább

Építsük be a Városliget 100%-át! Végre letölthető a Mutyipoly társasjáték

2013. október 10., 18:29 Módosítva: 2014.06.30 16:50

tumblr_ml4uebXONZ1qgqykeo1_1280[1].jpg

Smiló Dávidék pompás és gyönyörűen kivitelezett társasjátékáért a Mutyipolyért már tavasszal lelkesedtem, de akkor még csak néhány fotó volt publikus a remek ötletből. Most végre közzétették a teljes verziót, szép nagy felbontásban letölthető a tábla, a sok mutyikártya és minden klassz kellék (a lap alján a PDF-ek).

Ezért is jó dolog építészekre bízni a játéktervezést: nem csak logikus, pontos, de jól is néz ki.

A játék célja mit sem változott: beépíteni a Városliget 100%-át, közben természetesen megküzdeni a tervtanáccsal, az adóellenőrzéssel, a civilekkel és a sok bosszantó hátráltató tényezővel. Na de beszéljenek a képek és az ÉSZAK blogja:

Tovább

Végre sorterelő szalagokat tettek ki a BKK jegypénzárainál. Nektek tetszik?

2013. október 10., 13:21 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Vannak dolgok amik rémesen idegesítenek sorba állásnál, ám szerencsére ezek többségére van megoldás: egyszerű sorterelő szalag, amilyeneket a repülőtereken rendszeresen alkalmaznak. Ezek egycsapásra megoldják az olyan gondokat, hogy ki volt ki előtt, vagy ha több ablak van, akkor melyikhez álljunk sorba, no meg azt is, hogy ne kígyózzon a sor keresztbe minden járókelőnek.

Tovább

A nap képe: újabb autópálya-építési katasztrófa Kínából. Ezúttal azonban kicsit durvább a megszokottnál

2013. október 10., 10:04 Módosítva: 2014.06.30 16:50

ku-bigpic.jpg_970x546

A kínai autópályák közepén felejtett épületek már lassan ugyanolyan unalmasak, mint a budapesti time lapse videók, de ahogy azokban is, ezekben is lehet még eredetit alkotni. Merthogy az ottani katasztrofális építési furcsaságok oka legtöbbször egy ottfelejtett nailhouse, vagyis olyan épület(rész) ahonnan a lakó akkor sem hajlandó kiköltözni, ha körbe bontják, körbe építik. (Mondjuk az jó kérdés, hogy miért pont kínában okoz ez ekkora problémát, ahol azért a személyiségi, meg úgy általában az emberi jogok nincsenek túldimenzionálva.)

Tovább

Jobb vagy baloldali volt a környéketek ezelőtt 70-80-90 évvel? Remek választási térképek a két világháború közti időből

2013. október 9., 21:19 Módosítva: 2014.06.30 16:50

11354[1].jpg

Megjelent a közelmúltban egy könyv Budapest választ címmel, melyben Ignácz Károly a főváros 1920 és 1945 közötti választási eredményeit dolgozza fel. Mint a beharangozóban ígéri, olyan kérdésekre keresi a választ, hogy mik a gyökerei a jobboldali Buda, liberális (Új-)Lipótváros, baloldali Angyalföld sztereotípiának. A könyv is izgalmas lehet, de ami igazán vonzó, hogy az eredményeket egy honlapra is felvitték. Még pedig nem csak úgy, hogy részletek olvashatók benne a könyvből, hanem az adatokat térképre vetítették és Google Maps-on beágyazták.

Tovább

Gyönyörű térkép, amin Hollandia összes háza rajta van. Igen, közel 10 millió épület!

2013. október 8., 20:18 Módosítva: 2014.06.30 16:50
13

Forrás: dev.citysdk.waag.org/

Először is elképesztően szép ez a kép. Olyan mintha egy szövetmetszet lenne mikroszkóp alatt. Vagy mintha egy csip volna. Esetleg egy metszet egy robot szövetéből. Pedig valójában Amszterdam egy részlete látható a képen, a színek pedig a korukat jelzik. A térképen egy kattintással információkat kapunk minden épületről és a településről. Merthogy nem csak főváros, de az egész ország fel van dolgozva ugyanilyen gyönyörűen. Összesen 9.866.539 ház!

Tovább

Ti hogyan dobnátok fel egy elhanyagolt zöld sávot félmillió forintból? Most megmondhatjátok

2013. október 8., 10:03 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Volt ugye a pompás Lakótelep-bajnokság, amelynek fődíjaként a FŐTÁV félmillió forintot ajánlott fel. Egész pontosan dísznövényeket ilyen értékben, valamint azt, hogy társadalmi munkában segíti azok kitelepítését a nyertes lakótelepen. Nos mint tudjátok, a győztes Rákoskeresztúr lett, itt segített a Főkert előbb helyet keresni, majd megtervezni az átalakítást.

Tovább

Szerintem ez az egyik legklasszabb hotel ami az elmúlt két évtizedben épült Magyarországon

2013. október 7., 18:49 Módosítva: 2014.06.30 16:50

2

Nem a legmenőbb, nem a legdögösebb, még csak nem is legszebb, mégis nagyon bírom. Tetszik, hogy úgy "hagyományos", hogy nem egy szabályos kortárs épületet aggattak fel korabeli stílusjegyekkel. Mégis akármilyen szabálytalan és szerves fejlődésűnek tűnik (az előtérben levő, legnagyobb házról beszélünk), valójában egyszerre emelték az egészet jó tizenöt éve.

Nyár végén ott töltöttem négy napot a gyerekeimmel, a tapasztalatokról meg írtam egy cikket a Travelóra. (A folytatásban majd arról esik szó, mit is lehet csinálni ott és a környékén - de azt már nem fogom rátok tukmálni itt az Urbin, hiszen nem annyira a blog témájába vág.)

Vasárnap reggeli örömhír: kész a Várbazár északi épületének homlokzata

2013. október 6., 09:21 Módosítva: 2014.06.30 16:50

1013564_10202066278721478_1879914399_n_1_1381043830.jpg_960x717

Rég nem jártam arra, de Huropo igen. Fel is tolt egy képet róla a SkyscraperCityre:

"Nagyon rossz képet készítettem, de a lényeg, hogy a Várkert Bazár északi épületének homlokzata kész. Mégiscsak befejezik a teljes homlokzatot karácsonyra."

Kis lépés, de jó látni, hogy halad a munka. (via: Sadia)

Utak az okos városba – egyetemistáknak, főiskolásoknak hirdet infografika-pályázatot az IBM (x)

2013. október 4., 10:15 Módosítva: 2014.06.30 16:50

pic49388.gif

Amíg Amszterdamban a biciklis dugók megoldása okoz fejtörést, itthon a városatyák azon aggódnak, hogyan oldják meg a parkolási helyzetet, mit tegyenek a tömött autósorok ellen, hogyan mentsék ki a tömegközlekedés Bermuda-háromszögeiben elnyelt buszokat és utasaikat. Az IBM a legmodernebb technológiákkal fegyverkezett fel, hogy segítse az okos városok építését, de ötletekből sosem elég, ezért most megkérdezik a fiatalokat is.

Kötetlen Pálya – utak az okos városba pályázat kiírói arra kíváncsiak, hogyan fejlesztenék a városi közlekedést az egyetemisták és főiskolások. Amíg Rio de Janeiroban a heves esőzések miatt a pontos időjárás előrejelzés a közúti béke záloga, addig Birminghamben a parkolási mobilapplikáció aranyozza be a lakók hétköznapjait. Santandertben a középkori óvárosban fektettek le szenzorszőnyeget, Berlinben azt nézik a közlekedéstervezők, mire panaszkodnak a lakók a Facebookon, Dublinban az "autóbuszokból csinálnak villamost". Tehát – bár bizonyos klasszikus problémák mindenhol felütik a fejüket – az egyedi megközelítés és az új ötletek mindig hasznosak, ha a városi közlekedést az okos és élhető mindennapok felé szeretnénk terelni.

Tovább

Keresd meg a házad a hatalmas, fából készült Budapest-maketten

2013. október 4., 10:05 Módosítva: 2014.06.30 16:50

2013-10-03 18.27.47

Azt hiszem a világ egyik legjobb melója lehetett a Budapest Modell elkészítése és karbantartása, amikor volt rá pénz, meg akarat. Ugyanis a hetvenes években - a New York-i vagy épp a drezdai mintájára - fővárosunk modelljét is elkészítették fából, mégpedig 1:500 léptékben. Ez azt jelenti, hogy kb. 250 négyzetméteres terepasztalról van szó, ami 167  db 120 x 80 centis elemből áll össze.

Tovább

Ilyen lesz a múzeumi negyed a Városligetben. Megjöttek az első látványtervek

2013. október 3., 15:12 Módosítva: 2016.11.29 16:30

Persze ezek még nem a konkrét épületeknek a tervei, csak a helyszíneké. Jó, hogy tettek bele egy télit is, azon látszanak legjobban a beépítések. Első blikkre a véleményem az, hogy rosszabbra számítottam - bár még mindig nem vagyok kibékülve vele teljesen. nem lesz sokkal több épület mint amennyi most van (csak azokat megszoktuk), viszont továbbra sem tudom mi indokolja az építéseket. Na és az eddiginél is értehetetlenebb, miért tűnik el az 56-os emlékmű, mikor illene a koncepcióba simán. De legalább a csöcsök nem épülnek fel. A pályázatról bővebben a HVG írt, ott megvan minden háttér. /Kép: MTI / Soós Lajos, via hvg.hu. Tipp: Sadia/

Iszlám-török csipkéket kap a Rudas déli szárnya. Nektek hogy tetszik?

2013. október 3., 11:29 Módosítva: 2014.06.30 16:50
1

Tök jó dolgok történnek mostanában a Rudassal. Lelkendeztem már, hogy megújult az északi része, de a délivel kicsit várni kellett. Aztán a héten felröppent a hír, hogy még októberben nekilátnak a munkának és jövő augusztus végéig egymilliárdból megújul az épület. De hogy milyen lesz, azt mostanáig csak tippelgettük, hiszen a főváros honlapján látható terven épp a Szent Gellért tér felé eső szeglet nem látszik.

Jelenleg ilyen csúnyácska, de legalább aranyos buksi feje van a déli csücskének (ahogy Hamster kiszúrta):

Tovább

És nem Photoshop! Egy angol tervező lecsúsztatta egy háromszintes ház homlokzatát

2013. október 2., 09:34 Módosítva: 2014.06.30 16:50

falling%20facade-thumb[1].jpg

Míg egyesek vért izzadnak, hogy valamit kezdeni tudjanak a lakatlan épületekkel, egy Alex Chinneck nevű angol fickó szobrot csinált az egyikből. Egy éven át kalapozott, míg végül tíz szponzortól összegyűjtötte a melóhoz szükséges 100 ezer fontot. Nem tudom, ti mit szólnátok, ha 35 millió forint eltapsolása után így nézne ki a házatok legfelső szintje:

Tovább

Meseszép videó a felhőpaplan alatt alvó Budapestről

2013. október 1., 13:17 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Komolyan már a fülemen jön ki a sok városos timelapse videó, pedig először nagyon odavoltam értük. Hanem úgy tűnik, mégis lehet benne szépet alkotni, észrevenni valamit, amit mások még nem. Egyrészt olyan részét választani a városnak, amit mások ritkábban vesznek elő (az északi városrészek és az agglomeráció), másrészt felfedezni a hömpölygő felhőket.

A videót készítő Mayer Miklós azt írja a blogjában, hogy amikor egyik képet (melyen a felhőkből kikandikál az óbudai kémény) a NASA a nap földtudományi képének választotta a nyáron, elhatározta, hogy filmet készít belőle. Nos ez lett az. Gyönyörű!

Amúgy a legeslegszebb felhőgomolygós városvideó szerintem ez a San Franciscóban készül csoda:

Tovább

És igen, van még kisebb járdasziget! Mintha kifejezetten a nyári korzózók hasra estetésére építették volna

2013. szeptember 30., 15:30 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Budapest legkisebb járdaszigete - amit egy aszfalt-pecsvörkös útszakaszon lőtt Balázs a Széna téren - megőrizte ugyan elsőségét, de országos szinten kihívója akadt. Mégpedig Siófokon. Bár természetesen az autók miatt épült, igazán a gyalogosoknak tűnik fel - miután elbotlottak benne:

Tovább

Te pulóverben vagy otthon? Klassz óriásplakátos kampány indul az energiatakarékosságról (x)

2013. szeptember 27., 18:32 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Az ARC kiállítás egyik nagy erénye volt már 2000-es indulásakor is, hogy végre egy kicsit felkavarta a magyar óriásplakátok unalmas állóvizét. Persze azzal, hogy egy "szabadtéri múzeumban" bemutatunk fiktív reklámokat, még nem reformáljuk meg a köztéri hirdetések piacát. Ezért is jó húzás az ELMŰ-ÉMÁSZ-tól, hogy élesben vállalja be a legkreatívabb alkotások bemutatását a város legkülönbözőbb pontjain. Ráadásul a téma sem mellékes: az energiatakarékosság, amelyen belül épp egy Urbanistát is érintő kérdés került terítékre.

Tovább

Mit keres egy lakótelepen egy három méteres vasmacska? Kedvenc pesti legendám a hajóskapitányról, aki utálta a focit

2013. szeptember 27., 09:15 Módosítva: 2014.06.30 16:50

hajoskapitany_1380265444.jpeg_795x589

Van a Kerepesi úton egy kis panelház tövében egy hatalmas vasmacska. A buszból saccolva olyan három méter lehet. Ott van már vagy 25-30 éve, legalábbis én bennem még él, hogy egyszer csak odakerült. Nem szobor, még a Köztérképen sem szerepel, pedig az ilyen kortárs alkotásokról órákat szoktak zengeni az esztéták, hogy aszongya "milyen új értelmezést nyer egy tárgy, ha más környezeti rendszerrel lép interakcióba".

Pedig nekem szoborként is tetszett, aztán hallottam egy legandát róla, ami sokkal hétköznapibb ám sokkal szórakoztatóbb magyarázatot ad a rejtélyes vasmacskára.

Tovább

6:3!!! Az évszázad mérkőzését festik egy ezer négyzetméteres erzsébetvárosi tűzfalra

2013. szeptember 26., 17:20 Módosítva: 2014.06.30 16:50


Nagyon titokzatosak lettek a neopaintes srácok, mindössze két képrészletet, egy videót az előkészületekről, na meg az üres tűzfal fotóját szivárogtatták ki legújabb munkájukról.

TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013 eddig is az egyik kedvenc önkoris akcióm volt Pesten, de ezzel a húzással szerintem egy csomó mindenkinek másnak is belopja magát a szívébe. Ahogy írják:

Tovább

7 különleges panellakás a hazai ingatlanpiacról. A hatméteres belmagasság, a csigalépcső vagy a szauna lep meg jobban?

2013. szeptember 24., 16:03 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Szerepelt egyszer az Urbin egy szuper dögös panellakás - ami azóta is fel-fel bukkan különböző dizájn és lakberblogokon. Iszonyúan jól nézet ki, de azt azért tudni kell róla, hogy ennyi pénzt senki nem öl bele egy panelkecóba, ha élni akar benne, legfeljebb hobbiból vagy referenciának. Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a "luxus panel" az csak valami csicsamicsa lehet.

Mivel a Lakótelep-bajnokság után is indult egy új paneles játék (nem, ez nem urbis, csak épp témába vág), ahol a legszebb budapesti panellakást keresik, gondoltam pár ötlettel beszállok én is. Ha nem is a szépség frontján, de a különlegességén mindenképpen.

Nem blogokról, meg dizájnamagzinokból keresem össze a lakásokat, meg nem is a jakuzzis panelkéróról van szó, ahová egyszer a TV2-vel kukkantottunk be - hanem "hús-vér" hirdetésekről. Ha úgy tetszik, ez egy ingatlansaláta-különkiadás. Vagyis, milyen egy különleges panellakás a realitások talaján mozogva? Ha tudtok hasonlókat, ne fogjátok magatokat vissza, jöhetnek a kommentekbe a linkek! Íme a hét legklasszabb, amit találtam:

Tovább

Ha űrturistaként érkeznék a Földre, egész biztos Nagymaroson érdeklődnék, mi merre van a bolygón

2013. szeptember 24., 11:09 Módosítva: 2014.06.30 16:50

infopont_1380013606.jpg_666x413

Kösz a pompás linket Gilicze Bálintnak.

Kiadó egy pompás albi Mátyásföldön (féliksz)

2013. szeptember 22., 20:55 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Ez itt kérem ha úgy tetszik hirdetés, egy kiadó lakás hirdetése. Vagyis kéne a cím mögé egy iksz. De mivel nem az enyém, még csak pénzt sem kapok a reklámért, ezért csak félikszet teszek mögé. Ez ugyanis az az albérlet, amit egy hónap múlva otthagyok bő másfél év után, de annyira megszerettem, meg olyan jó fejek voltak a tulajok végig, hogy gondoltam ennyi protekciót kaphatnak az Urbanistán.

Tovább

A nap képe: Mátyás-templom, 1969. Nem hiányzik valami róla?

2013. szeptember 21., 10:19 Módosítva: 2014.09.25 11:57

Mintha kiphotoshopolták volna a hátteret, pedig nem. Ilyen volt. (Via: Fortepan, tipp: Sadia.)

Ilyen lett volna a londoni Eiffel-torony

2013. szeptember 19., 14:32 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Nem tudom, hogy vagytok vele, nekem kiskoromban egyáltalán nem tetszett az Eiffel-torony. Valószínűleg a képek nem adták vissza a méretét és nem értettem, miért szentelnek egyesek ekkora figyelmet egy távvezetéktartónak, amikor tele van ilyenekkel a világ.

Nos nem így gondolták Londonban, ahol iszonyúan irígykedni kezdtek a párizsiak nagy durranására, és egy évvel annak átadása után (1890-ben) pályázatot írtak ki London Nagy Tornyának megépítésére.

Tovább

Íme Budapest legkisebb járdaszigete. De lehet, hogy az egész országé!

2013. szeptember 18., 14:56 Módosítva: 2014.06.30 16:50

19606957_ee2ac630f131575477afff844855d184_l.jpg_800x600

Nem szeretem különösebben a rekordok hajhászását, de ha már muszáj, akkor midnenképpen a legkisebb címre érdemes hajtani - az sokkal inkább kifizetődő, mint mondjuk a legmagasabb felhőkarcoló cím hajhászása. Itt van mindjárt ez a remek rekordgyanús alkotás, mely egyúttal a "legszebb burkolatszakasz" vagy a "legtöbb féle burkolat adott területen" címre is esélyes lehet.

Íma a fotót küldő, mandineres Ambrus Balázs néhány sora:

Tovább

Két év alatt 300 forint bevétel. Igaz, utána viszont menő középvállalattá nőtt az ingatlan.com - 15 éves sztori dióhéjban

2013. szeptember 18., 09:55 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Tudtátok, hogy az ingatlan.com az egyik legöregebb magyar honlap, amelyiken egy évvel az indulása után (1999-ben) még csak négyszáz hirdetés volt, és két év után lett először bevétele: 300 forint, amit egy rózsaszín csekken adtak fel nekik? Mindezt onnan tudom, hogy augusztusban volt 15 éves a legismertebb magyar hirdetési oldal, és összeszedtek egy csomó infót magukról.

Tovább

Így lihegtem a Rákosmente TV-ben

2013. szeptember 17., 16:05 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Ha még nem tudnátok: véget ért a lakótelep-bajnokság, mégpedig Rákoskeresztúr fényes győzelmével. Még hivatalos végeredmény előtt, de már az alakuló győzelem reményében keresett meg a Rákosmente TV egy telefoninterjúra, ami elég mókásra sikerült.

Mivel többszöri időpont-tologatás után sem bírtam hazaérni, hogy nyugodtan beszéljek a tévének, az Örsről gyorsan beszaladtam egy nyugodtabb parkos részre, ahol viszonylag csönd volt. Vagyis azért zihálok kicsit az elején, mint aki rohant, mert tényleg rohantam.

Naplemente a Blaha Lujza téren - baromi jó drónos felvétel

2013. szeptember 16., 14:06 Módosítva: 2014.06.30 16:50

A fenti kisfilm eredendően a Corvintető tetőkertmoziját hivatott reklámozni, de annyi klassz felvétel van benne, hogy gondoltam megosztom veletek. A legszebb, amikor a házfalaknak csak egy részét világítja meg a lemenő nap. Egy go-pro quad helikopterrel vették fel.

Hát nem gyönyörű?

Rogán sem tudott az Olimpiai parkban történt favágásról - FRISSÍTVE furcsasággal!!!

2013. szeptember 13., 13:52 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Nos mint kiderült nem véletlenül nem értettem, miért van szükség a favágásra az Olimpiai parkban (amelyről ma egy felháborodott olvasónk számolt be) és miért nem emlékeztem, hogy ez bármiylen tervben is szerepelt volna. Íme Rogán Antal, V. kerületi polgármester közleménye:

Tovább

Tátátátááám!!! Megvan 2013 bajnoklakótelepe!

2013. szeptember 13., 13:08 Módosítva: 2014.06.30 16:50

Lucernaböde: Főtér 20:20 - indafoto.hu

Ezennel végetért a Főtáv és az Urbanista nagy közös játéka, a Lakótelep-bajnokság, melyben 2013 legnépszerűbb, legszerethetőbb klasszikus, távfűtött, panellakótelepét kerestük. Az izgalmas verseny győztes a képen is látható Rákoskeresztúr lett!

Íme a részletes eredmény:

Tovább