Volt a Széll Kálmán tér feltámasztására ugye egy lyukacsos űrsajt terv, aztán egy gyepes napvitorlás változat, de végül sem egyik, sem másik nem valósul meg. Hogy pontosan miként alakult a tervek sorsa, azt ebből a cikkből tudhatjátok meg. Itt van viszont a "végleges" terv, amit alighanem el is készítenek majd (a BKK honlapjáról lehet letölteni a több mint harminc megás pdf-dokumentációt róla). Nem annyira látványos, de megvalósíthatónak tűnik és vannak benne jó (meg kevésbé jó) ötletek.
Akkor részletesen végigvettem, mi az, ami tetszik és mi az, ami nem az elképzelésben, a felmerült kérdésekre pedig maguk a tervezők válaszoltak. Lássuk mik tetszettek/zavartak akkor és mennyiben módosultak azóta ezek.
A tegnapi koncertplakát-kövülethez tolta fel Dávid a fenti képet az Urbanista Facebook-oldalára. A József körúton bukkant elő nem is oylan rég, egy hirdetőtábla leszerelése után. Alighanem ez a legrégebbi ma is helyén látható plakátmaradvány, becslésem szerint idősebb a Logodi utcai választási darabnál is.
Bár évszám nincs rajta, a "hólerakóhelyek kijelölését" a Fővárosi Tanács rendelte el, ahogy foszlányokban olvasható is a tetején. Pontosabban annak elnöke, mai szemmel nézve furán, egyes szám első személyben. Jobbra lenn látni a tanácselnök kereszt (ó pardon, utó-)nevét: István.
István nevű tanácselnöke pedig csak egy volt a fővárosnak, akinek a neve egy betű híján megegyezik a mai főpolgármesterével: Sarlós István. Sarlós 1963 és 1970 között vezette Budapestet, onnan pedig - mint mindenhol egyformán bevethető pártszakember - a Népszava főszerkesztői székébe ült át. Vagyis a plakát legalább 42 éves, de akár 49 is lehet. Reméljük megmarad még egy darabig.
A fenti képet az Urbanista Facebookos idővonalán kaptuk, a címnél jóval szellemesebb szöveggel. Ahogy Gáspár Sára írta:
"Bécsi út III. kerület. Még nincs szerintem leleplezve, szóval leplezetlenül."
Aki nem tudná belőni, itt a pontos helyszín. Alighanem a mostanában bejelentett óbudai fejlesztések egyike lehet. Valószínűleg az egyik szóban forgó szökőkút, mert Puskás-szobornak kicsit durva lenne. Amúgy elárulná valaki, mi az a Vigalmi tér? A linkelt MTI-híren kívül szinte semit nem dob ki rá a Google...
Frissítve: Igen, az egyik szökőkút az és alább látható végleges formájában. Úgy már már nem ilyen hetyke, mint most a hidegben:
"Valójában ez vagy az 1991-es, vagy az 1993-as koncert plakátja, dátum nincs rajta. Igazi lelet. Leszedtek valami esküvős hirdetést, mögötte volt. Láttunk már ilyet, gyűjteni kéne..." - írta a képet beküldő Szabó Pál. S ha csak virtuálisan is, itt az Urbanistán gyűlnek már egy ideje a falon maradt plakátleletek.
Akiknek pedig nem mondana semmit az Einstürzende Neubauten neve, az itt hallgathat bele a slágerparádéba.
Budapesten
A Kőleves kicsit arrébb költözött a Kazinczy utcában, meg arrébb is pozicionálta magát a romkocsmás életérzésből a dizájnosabb bisztrók felé. Ami miatt az Urbanistán is helyet kapnak, az a fenti képpár.
"Kóser húsüzemből foglalt ház, foglalt házból hajléktalanszálló, azután üresen álló szellemház, most pedig... ha ez a ház mesélni tudna!"
- foglalta össze Langer Vera egy kommentben a ház történetét a Kőleves fotóalbumában, ahonnan ez a kép is való. /Tipp: Sadia - kösz!/
Előnyben azok, akik tanultak még cirill betűket, na meg akik követik a Wang folyó posztjait. Kedves Olvasók, el tudjátok olvasni a táblákat?
Fotó: teol.hu, ahol még több kép van a jelenlegi helyzetről
Kinn az ablakom alatt alig pár centis hó van, ami már hógolyózni sem elég, szóval ha elzárt településekről hallanék Magyarországon, erősen kétkedve fogadnám, ha pedig külvilágtól elzárt Budapesti házakról, akkor lesajnáló mosollyal. Pedig ilyen is van jelenleg - igaz az elszigeteltség nem csak az időjárással függ össze, de ilyenkor alighanem nagyon kellemetlen tud lenni. Egy kedves Urbanista-olvasó és családja napok óta a kerítésen át mászik haza. De vajon miért kezd csatornázni az önkormányzat* decemberben, minden figyelmeztetés nélkül? Részletek és képek alant.
Török András Budapest Könyve a legprímább útikalauz, ami beszerezhető fővárosunkhoz. Annyi tudnivaló van felhalmozva benne, hogy egy lusta blogger egy-két évig simán elketyegtethetne egy városblogot belőle anélkül, hogy kitenné a lábát a szobájából. Persze, ha végigolvassa a könyvben javasolt sétaútvonalakat, aligha lesz maradása a négy fal között, legszívesebben azon nyomban nyakába venné a várost.
A fotót a Budapest Szobrai osztotta meg az Urbanista Facebook oldalán, kösz!
A bécsi Szépművészeti Múzeumban (Kunsthistorisches Museum Wien) nagyon fura fémszerkezetet állítottak fel a lépcsőházban. Ahogy jön az ember a bejárat felől, először olyan, mintha valamilyen tatarozás folyna vagy egy előadás ideiglenes díszletéhez és világításához emeltek volna állványzatot. Nos egyik sem.
Egy rövid ideig zavarban voltam, hogy mi is ez a fura doboz a bécsi zebrák előtti villanyoszlopokon. Olyan mint egy jelzőlámpa-kapcsoló, amire nem csak egy gombot tettek, mintha csak programozni lehetne velük a lámpák rendjét. Valójában persze nem gombok vannak rajta (a gyalogosvezérelt lámpákon is legfeljebb egy), ezek az apró bütykök a vakoknak segítenek a tájékozódásban.
A József körúti szellemház sorsa már jó ideje követi az Urbanista (ami persze nem nehéz feladat, elég hozzá követni a 8ker blogot). Az utolsó hír az volt róla, hogy 2009-ben újradeszkázták és bevonták védőhálóval. Bár akkor logikusnak tűnt, hogy új gazdára talált, mégsem történt semmi. Még az ingatlan.com hirdetései közt is ugyanúgy szerepel, pont ugyanazon az áron ma is, mint akkor: 2,3 milliárd forintért.
Napraforgo53 Bárány-felhő című képe természetesen csak illusztráció
Az Australian Times fura egy lap: az Egyesült Királyságban élő ausztrálok írják egymásnak, mindenféle témáról, amibe olykor az utazás is belefér. A napokban megjelent Budapestről szóló ajánlója azonban nem emiatt különös. Túl a szokásos témákon, hogy mondjuk menjünk Operába, romkocsmába, Széchenyi Fürdőbe, meg hogy egyébként miénk az egyik legszebb város Európában, olykor furcsa megállapításokat tesz a szerző.
Budapest
Először csak a nyaklánc hátulját szúrtam ki péntek délidőben, ahogy elsiettem az Árkádok alatt. Este vacsorára sétálva ugyanerre még megvolt a gyöngysor. Ha az nem is, Medgyessy szobra reméljük itt marad a tér átalakítása után is, ha már egyszer annyit vándorolt szegény. Addigra talán ez a csíkos "tetoválás" is lekerül az arcáról - ami bevallom, korábban fel se tűnt -, mert így úgy néz ki szegény mint a hírhedt Sith lovag.
Állatkert a megnyitáskor (1866). Kattintásra megnő! F orrás: zoobudapest.com
Biztos mindenki hallotta, hogy végleges döntés született: a Vidám Parkot bezárják és helyét elfoglalja az Állatkert. A lépést csak üdvözölni tudom, már 2008-ban is hasonlóképpen fogadtam a hírt, amelyik úgy tűnik végre valósággá válik. Az eddig is világos volt, hogy a Vidámpark - a műemlékeket leszámítva persze - nem tud többet ma már egy utazó vurstlinál. Hacsak azt nem számítjuk többletnek, hogy műszaki állapota miatt jóval veszélyesebbnek tűnik azoknál. A FÁNK (Fővárosi Állat- és NövényKert) viszont dinamikusan fejlődik és bár elképesztő ügyességgel használja ki a rendelkezésére álló teret, lenne hova nyújtóznia.
Az viszont nekem is új volt, ami az intézmény honlapján megjelent írásból derül ki: pontosan hogyan is változott az Állatkert mérete az elmúlt másfél évszázadban.
Kordos Szabolcs Taxisvilág, Hungary című könyvéből nem is olyan rég posztoltam az Urbanistán. A téma akkor az volt, hogyan és hányféleképpen vernek át bennünket, utasokat a taxisok. Persze a riportkötet ennél jóval többről szól, ahogy írtam is: foglalkozik a hiénákkal, a repülőtéri "bandaháborúval", a sofőrszolgálatosokkal, a luxus taxisokkal, női sofőrökkel, diszpécserekkel, vagy azzal hogy milyen lehetett egy maffiafőnök sofőrjének lenni. Akkor megígértem, hogy bemutatjuk az érem másik oldalát is, vagyis hogyan verik át a taxisokat az utasok. Íme néhány részlet a könyvből, melyben a sofőr az áldozat.
Budapest
Mint a képet közzétevő Timelord blog írja: "A hirdetés 1865-ben jelent meg. Rettentő pénzbe kerülhetett, mert nemcsak a hirdetési felületet kellett megvásárolni, hanem a rajzolót és metszőt is külön meg kellett fizetni."
Ilyen volt már 2004-ben is. Fotó: Barakonyi Szabolcs/index.hu - több képért katt
"Jelenleg nincs százmillió forint a Liget téri torzó lebontására, így jobb híján rendőrségi „járműmúzeumnak” adhat ideiglenes otthont. A végcél persze a dózerolás." - adta hírül a 10kerkult.hu, mely rendszeresen tudósít a kőbányai önkormányzat közmeghallgatásairól.
A szóban forgó "Liget téri torzó" egy kőbányai szolgáltatóházat és egy hozzá kapcsolódó aluljárót jelent, amelyről időről időre megjelentek riportok a sajtóban, mint Budapest egyik legsötétebb, legmocskosabb helyéről. Beláthatatlan alakja miatt rendszeresen feltörték az itt található boltokat, később pedig ideális hajléktalantanyává vált, míg végül lezárták.
Pár napja egy nagyon különös levéllel lepett meg Palotabarát, a BPXV bloggere, aki nem először küld remek tématippet az Urbanistára. Most egy villámelemzést készített a kerületi önkormányzatok Facebook-jelenlétéről. Ahhoz képest, hogy a plakátokon már dübörög a kampány, elég szerényen nyomják helyi szinten - legalábbis ami az online lehetőségeket illeti. Persze legyünk idealisták: nem a kampány, hanem az ott élőkkel tartott kapcsolat (vagyis a mindennapi munkavégzés) miatt lenne fontos az aktívabb web2-es jelenlét. Na de nem szaporítom a szót, átadom inkább Palotabarát kollégának:
"Ilyen is csak a városban történhet meg: A képen látható úr egy csörlős emelő és egy távirányító segítségével engedi le második emeleti lakása teraszáról a kis gurigurit. Végre el kaptam a pillanatot."
- írta Zsuzsi, akinek ezúton is nagy köszönet a képért, annyira szeretem az ilyen városi csemegéket. Úgy képzelem, egy nyugalmazott mérnök lehet, aki alighanem a teli táskát is így huzatja fel.
A Dohány utcai Zara Hotel éttermének (ARAZ) belső tűzfalára került a napokban ez a századfordulós Nagykörutat ábrázoló, 25x13 méteres óriási festmény. Alkotói a NeopaintWorks, akik tettestársak voltak a Király és Kazinczy utca sarkán lévő játszótér tűzfalánál is, itt az Urbanistán pedig a Rákóczi híd pesti támaszfalára készült, Nemzet Színészeit ábrázoló portrésorozat kapcsán kerültek legtöbbet szóba. Ők küldték el most a képeket, melyek alapján remekül sikerült ez a festés is.
Akit érdekel, kukkantson be az ARAZ-ba érte, már csak azért is, mert a Continental Hotel Zara a sokáig pusztuló Hungária Fürdő utolsó megmaradt részleteit mentette meg: Zsolnay-kerámiástul, homlokzatostul és ami talán a legszebb, a rézdomborítású forgóajtóval. Az épületre még egyszer visszatérek, addig is álljanak itt a képek az új falfestményről és az alkotási folyamatról.
Budapest
Kordos Szabolcs Tilos a belépés című könyvéről négy posztot is írtam az Urbanistán, annyi izgalmas területet zsúfolt össze benne. Idén megjelent kötete csak egyetlen témával foglalkozik, de az elég sűrű ahhoz, hogy egy egész könyvet megtöltsön: a budapesti taxisoké. A Taxisvilág, Hungary nagyon sok oldalról járja körül a témát. Foglalkozik a hiénákkal, a repülőtéri "bandaháborúval", a sofőrszolgálatosokkal, a luxus taxisokkal, egy női vezetővel, a diszpécserekkel, vagy hogy milyen lehetett egy maffiafőnök sofőrjének lenni. Bár a könyv kifejezetten tárgyilagos és a személyes hangvétel ellenére nem nagyon mond ítéletet senkiről, engem természetesen az átverések érdekeltek. Szóval íme egy rövid részlet a könyvből, benne pár trükk, csíny, bűncselekmény (kiemelések tőlem):
Épp egy éve, tavaly novemberben lelkesedtem egy tervért, hogy "űrhajóleszálló épül a Bajcsy-Zsilinszky úton. Vagy valami olyasmi". Tetszett, hogy merész ugyan a ráépítés, mégis "megemlékezik" a hajdanvolt kupoláról. Tegnap újabb részleteket osztottak meg a munkálatokról, amiket én meg veletek osztok meg, na de kezdjük egy kis törivel.
Felesleges kommenteket elkerülendő: az ingatlansalátában nem csak béna ingatlanhirdetések vannak, hanem bármi, ami érdekes.
A múlt héten indult el a Discovery Channel új, ötrészes sorozata, a Hogyan találtuk fel a világot?, melynek minden részében egy-egy életünket meghatározó találmányt ismerhettek meg. Mivel a múlt keddi történetesen a felhőkarcolókról szólt, játszottunk egyet az Urbanistán. A megfejtést és a szerencsés nyertesek nevét alant olvashatjátok.
A kérdés az volt, hogy...
Rovataink a Facebookon