Nem olyan rég megjelent egy tízes lista a Mashable-en azokról az objektumokról, amelyeket nem láthatunk a Google Maps-en. A felsorolás korántsem teljes, akár Budapesten is találhatunk ilyen helyeket. A Magyar Honvédség Logisztikai Ellátó Központja nagyon komolynak hangzik, de kisatírozni 2012-ben kicsit vicces. Főleg, hogy ha valaki nagyon bele akar nézni, akkor ott a Microsoft térképe, a Bing, mely úgy látszik nem csak az időutazók, de a kémek kedvenc alkalmazása is. Riadó! Rés a pajzson!
Senki ne ijedjen meg, nem lesz állandó rovat a "dá okoskodik az RTL-en urbanistás színekben" - bár nekem baromi kényelmes lenne mindig csak az előző esti adást kiposztolni. Egész véletlen, hogy a két - majdnem egy hónapos eltéréssel felvett - anyag egymást követő napokon került adásba. A településfejlesztős rész 10:30-tól kezdődik és tényleg klasszul összerakott! Jó szórakozást!
Külön jó pont Ladiszlai Gáboréknak, hogy bevágták a kedves biztonsági őrt, Leventének (Budapest Scenes) pedig, hogy segítette a tévések munkáját.
Úgy tűnik, végre megvannak igazán jó minőségben és normálisan elérhető tárhelyen az 1941-ben készült budapesti légi fotók, melyekről tegnap posztoltam először. TIFF-ben, 60-70 Mb méretben, pengeéles felbontásban tölthetitek le őket innen.
Köszönet mindenkinek, aki segített: Szávoszt-Vass Dánielnek, aki beszkennelte, s előbb kezelhető, majd eredeti méretben is megosztotta a fotókat, Vincze Miklósnak, aki a tárhelyem leállásakor azonnal segítséget és tárhelyet nyújtott és Gilicze Bálintnak, aki figyelmembe ajánlotta a minus.com oldalt. (Hú gyerekek ez nagyon gagyin hangzott, kb. mint egy Oscar-gála, de hát ez volt. Jó, hogy ilyen jó fejek vagytok!)
Mint azt az előző posztban is jeleztem, a képek eredeti forrása a Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
A fenti képet Rab Zoltán küldte, aki igen csak meglepődött, amikor Rómában jött vele szemben a Mária-Valéria híd. Ráadásul "ponti d'oro", vagyis az aranyhíd szerepében, alatta a tejjel-mézzel folyó Duna. De vajon miért kell az olaszoknak egy japán autót reklámozni Esztergommal? Vagy ez a Daihatsu hadüzenete a Suzukinak?
Budapest
"A Fiatal Urbanisták Tagozata egy hallgatói városépítészeti ötletpályázatot írt ki a XVIII. kerületi Béke térre, melyhez egy blogot is készítettünk, ami az alábbi linken érhető el, és minden fontos információ megtalálható rajta. A terület bejárás március 26-án, hétfőn 16:00 órakor lesz, mely egyben a pályázat hivatalos megnyitója is. Aki nem tud eljönni a bejárásra, annak később elérhető lesz a blogon egy térképes fotódokumentáció. A célközönség az urbanisztikai területen tanulók, illetve friss diplomások köre. A beadási határidő május 5. éjfél, a beérkezett pályaművekből majd egy kiállítást tartunk az Urbitális Majális keretein belül a FUGÁ-ban." -írták a Fiatal Urbanisták, aminek nagyon örülök. Induljon a békeharc! (Fotó: Hampage.hu) |
FRISSÍTVE: TIFF-ben, 60-70 Mb méretben, pengeéles felbontásban innen tölthetitek le a képeket. Kösz a tárhelytippet Bálint!
Szávoszt-Vass Dániellel, a Dunai szigetek bloggerével nem csak azért érdemes jóba lenni, mert felvisz száz méter magas hidak tetejére. Hanem azért is, mert van úgy, hogy gondol egyet, bemegy a Hadtörténeti Múzeumba és lemásol egy 1941-es légi fotót Budapestről, amin részletesen látszik minden Nagykovácsitól Soroksárig. Aztán meg elküldi nekem - kösz!
Van egy remek népesedési oldal, a GeoHive, ahol szépen sorrendbe vannak rakva a világ agglomeráció aszerint, hogy melyikben élnek a legtöbben. (Igen, valószínűleg máshol is elérhetők ezek az adatok, de én itt bukkantam rájuk.)
Az élen Tokió, a második Delhi, a harmadik São Paulo. Az nem meglepő, hogy a legnépesebb európai csak a 19. helyet érte el, az már annál inkább, hogy Moszkva az. Szorosan a nyomában, a - szó szerint - határeset Isztambul (20.), valamint Párizs (21.).
Budapesthez 1,706,177 lakót számolnak 2010-re, ami jól mutatja, hogy az agglomeráció fogalma (és így persze az egész sorrend) elég rugalmas dolog. Ezzel a számmal egyébként a 225. helyet foglaljuk el Varsó után és Bécs előtt.
A képet Prinz Rita lőtte és a III. kerület FB-csoport ajánlotta a figyelmembe. Ahogy egy kommentelő jogosan megkérdezte: "vajon a biciklis helyen száll fel?" |
Napéjegyenlőség, tavasz, téltemetők, miegymás, hurrá! András tegnap küldte el fenti videóját, ami az elmúlt tél legnagyobb slágertémáját - a jégzajlást - mutatja be. A többi három évszaknak alaposan fel kell kötnie a gatyáját idén, ha fel akarja venni a versenyt a téllel fotótémák terén.
Budapest
Hilton Budapest - a TripAdvisor fotója.
A TipAdvisor az alábbi tíz gyönyörű panorámájú hotelszobát szedte össze a világ minden tájáról. A Niagara-vízesés, meg Sorrento mindenesetre klassz társaság Budapestnek. Mondjuk nem sokat agyaltak az indoklással a szerkesztők, gondolom hasra ütés szerűen lapátoltak össze pár fotogén helyszínt, de azért az remek dolog, hogy az eszükbe jutottunk!
A falfestmény látványterve. Raksányi Gellért itt még a kép bal szélén van. (via Fidelio)
A Nemzet Színészei a Rákóczi hídon című sorozat újabb, (remélhetőleg) befejező része következik, melyben minden titokra fény derül. Azok kedvéért, akik nem követték volna az eseményeket, gyorsan foglaljuk össze az előző részek tartalmát.
Egy kedves olvasónknak feltűnt, hogy a Rákóczi hídon készítés közben lefestettek egy félkész alakot az elhunyt Nemzet Szinészeit ábrázoló óriásfreskón. A félreértés hamar tisztázódott (részben): Raksányi Gellért portréja átkerült a tervezett balszélről a jobbszélre Hogy miért, azt egyelőre nem tudni. Mint ahogy azt sem, miért Darvas Iván az egyetlen az elhunyt Nemzet Színésze, aki nem szerepel az alkotáson. (Az egyik alkotóművész csak annyit jegyzett meg egy Facebook-kommentben, hogy Darvas "rajtunk kivül álló okokból nem szerepel a falon".) |
Tavaly is nagyon tetszett a kezdeményezés és szerencsére idén is megtartják: a száz éves születésnapjukat ünneplő Budapesti házak együtt ünnepelnek 2012-ben is, az év századik napján. Ha Te is épp egy ilyen épületben laksz, vagy ismersz ilyet, jelentkezz! Ha csak érdekel, akkor tudd meg, hogyan vehetsz részt az ünnepen. Részletek alant:
Korántsem az első és koránt sem az utolsó siklóterv Novák Ferencz műépítészé, amit a Vasárnapi Ujság, 1892. március 20. számában talált a Budun archívum(nagyításért katt a képre).
Amikor felröppent a hír, hogy az elhunyt Nemzet Színészeiről óriásgraffiti készül a Rákóczi hídra, mindenki örült. Egyrészt mert egy Sinkovitstól Darvasig tartó társaságba nem nagyon lehet belekötni, őket mindenki szereti. Másrészt a látványterv alapján nagyon jópofa alkotás volt készülőben, és a festéssel megbízott Suppré-Neopaint is letett már ezt-azt az asztalra. Éppen ezért volt meglepő, amikor Levente jelezte, hogy a pár napja megkezdett munkálatok közben az egyik vázlatosan felfestett alakot eltüntették...
Kevés olyan 100 méter magas építmény van Budapesten, amelyre kényelmesen fel lehet jutni. Valószínűleg azért, mert kevés 100 méter magas építmény van Budapesten. Épület például egy sincs: a Szent István Bazilika és az Országház a legmagasabb, mindkettő csak 96 méter. (Állítólag a millenium tiszteletére, de hát mint tudjuk, Hatvan is csak véletlenül van hatvan kilométerre a fővárostól.)
Műtárgyakkal már jobban állunk. Alig egy ugrásra van Budapesttől a lakihegyi adótorony, mely 1933-as megépültekor Európa legmagasabb (és a világ 3. legmagasabb) építménye volt a maga 314 méterével. Érdekes a történelem: ezt a címet egyszer elvesztette, majd újra visszanyerte.
1939-ben ugyanis megépült a Deutschlandsender III. adótorony, amely 23 métert rávert a miénkre. Aztán a világháborúban mindkettőt ledöntötték (akkor átmenetileg az Eiffel-torony vette vissza az Eb-aranyat), csak míg a Lakihegyit újra felállították, s azóta is hazánk legmagasabb építménye, német társát feldarabolták az oroszok.
A megtisztelő elsőséget amúgy 49-ig őriztük, akkor a lengyelek szerezték meg és raszyni adótornyuk azóta is Európa legmagasabb építménye. Na de fejezzük be a bóklászást Csepel-szigeten, nekünk ugyanis Budapest északi végén, egy egészen más szigeten van dolgunk!
Megfejtés a holnap reggeli Urbanista-posztban! FRISSÍTVE: Íme az ígért poszt. |
Budapest
A Budapesti Aszfaltprojekttől (BUPAP) kaptam ezt a remek kis filmet. Nem új, de bevallom én még nem láttam. Mint írták:
A promóvideó alapja a Kőpesti című alkotás, amely a 2010-es BME Alkotóhét keretében készült, és abban az évben elnyerte az Artmagazin különdíját. Az eredeti videó készítői: Lajkó Nóra, Lukátsi Marcell és Tóth Bálint, a BME Építészmérnöki Karának hallgatói. A kurzust Baróthy Anna vezette (Szövetség'39).
Év elején épp az Urbanistán jelent meg először, hogy beszakadt a burkolat a Horváth-kert még át sem adott pavilonja mellett. A hír meglepő módon bejárta a hazai sajtót a HVG-től a Blikkig. ezért is örültem meg, mikor pár napja azt írtátok nekikezdtek a helyreállításnak. Ma pedig Misi kattintott telefonjával pár fotót, s írt hozzá néhány sort:
Voltak már megverve? - kérdezte udvariasan az őr, mikor a Tüskecsarnok előtt, kerítésen kívül, közterületen akartunk forgatni az RTL-lel
— Urbanista (@urbanistablog) March 7, 2012
- nagy hirtelen csak ennyit twiteltem ki a múlt heti forgatásról, amikor az RTL Fókuszának próbáltunk egy összeállítást készíteni az elhagyott budapesti ingatlanokról. Pedig voltak izgalmasabb helyszínek is a Tüskecsarnoknál, amelyről már nagyon sok szó esett mostanában. Például a fenti képen látható objektum.
Még több kép az alkotó, Mark Reigelman honlapján. |
A többé éve húzódó debreceni 2-es építési területére talált ki egy megoldást a vagy.hu. Hajrá fiúk! (Tipp Zoltán, kösz!)
Ma délelőtt posztoltam Dezső levelét, aki ijedten tapasztalta, hogy eltűntek a Palota úti díszkorlát elemei. Mint többen is jeleztétek kommentekben, szerencsére nem színesfémtolvajok állnak a háttérben.
A Budavári Önkormányzat városüzemeltetési irodája megerősítette: lakossági bejelentésre szállították el azokat, mivel rögzítéseik elkorrodálódtak, meglazultak. Részint épp az esetleges ellopás miatt kerültek az Úri utcai raktárba, részint azért, mert egy viharban könnyen lezuhanhatnak az alatta húzódó járdára, s lehet, hogy ott nem csak egy autót találnak el.
Ugyanakkor örömmel vették olvasónk aggodalmát, és kérik, hogy a továbbiakban is jelezzék a Várban járók, ha valami hasonlót tapasztalnak.
Kedves Urbanista!
Naponta a Palota úton sétálok a kutyámmal és feltűnt, hogy 1-2 hete napról napra el-el tűnik a öntöttvas kerítés egy darabja. Elsőre még lehetett volna véletlen, de ma este már tizenegy hiányzó darabot számoltam meg. Mentsük meg, mielőtt az egészet elhordja valaki!
Az első képen egy még ép oszlop látható, a többin a csonkok. Szerintetek mit lehetne csinálni, hogy az unokáink is láthassák?
Üdv, Dezső
Nem tudom mit lehet tenni, de értesítem a helyi önkormányzatot - addig posztolom és igyekszem minél nagyobb hírverést csapni neki, hogy lássák: nem tréfa, jó lesz gyorsan észbe kapniuk!
Sziasztok!
Abdani vagyok, rendszeres olvasója az Urbanista blognak. Volt corvinusos hallgatóként nyomon követem a volt egyetemem életét. Például, hogy mikor kezdődik a már régóta beharangozott Csarnok tér felújítása. Úgy tűnik most elkezdődött valami, ugyanis a Sóház mögött megjelent a 2001: Űrodüsszeiára emlékeztető fekete márvány oszlop. Képek csatolva. Vagy lehet inkább egy remake készül. :) Muszáj volt áttúrnom az annó az Urbin is publikált látványterveket, de ezeken nem láttam semmilyen oszlopot. Hacsak a sasszeműek kiszúrhatnak valamit a kiberfák árnyékában valamit. Valamit lehet tudni? Hogy áll a projekt?
Üdv,
Abdani
Rovataink a Facebookon