6 négyzetméteres lakás Erzsébetvárosban. Nem túl nagy, de a közös költség is csak 1150 Ft, amiben már a vízdíj is benne van

2012. március 9., 12:19 Módosítva: 2014.06.30 16:00

Szerettem volna nyitófotónak egy fekvő képet betenni, de úgy látszik erről a lakásról csak állókat lehet készíteni. A linket beküldő Horizont Zoli szerint a hat négyzetméter ráadásul úgy jön ki, hogy négy az alapterület és kettő a galéria. Ebben nem vagyok biztos, de a 4,5 méteres belmagasság mindenképpen azt jelenti, hogy a lakás oldalfala nagyobb felületű, mint az alapterülete. Ja és a dartstábla azért elég kemény...

További mini lakások az Urbanistán itt!

Autót tört össze a leomló párkányzat a Palotanegyedben. Az elhibázott lakásprivatizáció miatt omladoznak a budapesti házak

2012. március 8., 16:44 Módosítva: 2014.06.30 16:00

Ez az ijesztő képet tegnap készítette BDZSH (a szép emlékű Városképp bloggere) a Reviczky utcában, pár háznyira a Szabó Ervin Könyvtár központi épületétől. A lehulló oromzat önmagában is szomorú dolog, de más is eszünkbe juthat róla. További fotók és gondolatok alant:

Tovább

Fantasztikus steampunk palota: fotók az Óbudai Gázgyárról

2012. március 5., 14:33 Módosítva: 2014.06.30 16:00

 

Nem vagyok feltétlen híve a HDR-nek, de vannak témák, amelyeknek kifejezetten jól áll. Ilyen például a mostoha sorsú Óbudai Gázgyár, amelyből valóságos steampunk palotát varázsolt Nagy Dániel. Pár képet ízelítőül elküldött az Urbanistának, a többit a honlapján találjátok a galériák alatt a gázgyárra kattintva. Jó böngészést!

Tovább

Így képzelték el az 50-es években a jövő műanyag házát - blogajánló

2012. március 5., 08:00 Módosítva: 2014.06.30 16:00

Sziasztok,

Készül a Demo Galériában, egy társadalmilag beágyazott utópiákkal foglalkozó kiállítás. Mivel profilunk a kutatásalapú tematikus kiállítások rendezése, ezért a kiállítás előkészítése során rengeteg forrást tanulmányoztunk. Ezek után arra gondoltunk, hogy akár másnak is érdekesek lehetnek ezek az anyagok, így elkezdtük egy blogon publikálni őket, napi egyet. Mivel a profilotokba vág, szeretnénk megosztani veletek. Talán nektek is izgalmas lehet.

Üdv, Csiszár Mátyás, Demo Galéria
Tovább

Egy újabb budapesti Canon-reklám - de ez most tényleg jó!

2012. március 4., 21:33 Módosítva: 2014.09.28 11:36

Volt ugye ez a nem túl érdekes a szokásos pesti helyszínekkel, aztán ez a kicsivel jobb a ház színesítéssel:

Tovább

Koreai nácik a pesti gettóban? Dehogy csak egy autóreklám

2012. március 3., 22:09 Módosítva: 2014.06.30 16:00

Január végén botlottam bele egy forgatásba a Kertész utcában. Tekintettel a sok didergő fekete ruhás katonára, na meg arra, hogy az egykori "nagy gettó" határáról van szó, biztos voltam benne, hogy valami háborús film készül. Aztán a menetelő női szakasz és a lengén öltözött ázsiai pár kissé elbizonytalanított, bár valami kortárs értelmezésbe belefértek volna.

A megoldásra mostanáig kellett várnom, amikor is very hun elküldte a fenti videót, amire egy koreai blogon akadt. Alant pedig íme néhány telefonnal elkapott kép a helyszínről:

Tovább

Amikor a felrobbantott Margit híd helyett a kompra vártak a budapestiek - a nap archív képe

2012. március 2., 12:17 Módosítva: 2014.06.30 16:00

073[1]_1330685877.jpg_1099x1092

 

Azt láttuk, hogy az ostrom idején hogyan lehetett átjutni a Dunán, de mi volt utána? Komp és sorbanállás. Igazi lélekvesztő, na de az elmúlt hónapok után valószínűleg senki sem érezte veszélyesnek.

Mi meg panaszkodunk itt az új Margit hídra, pedig...

(A fotót a Wang folyó blogon találtam, ahol különös párhuzamba van állítva egy másik képpel.)

 

Durva nyúlás a Budapest-reklámfilm? Az eredeti szpot alkotója elnéző a kollégával szemben

2012. március 1., 09:48 Módosítva: 2014.06.30 16:00

 

Többen is jeleztétek, hogy az új Budapest-logó hány más emblémára hajaz. Szerintem nem olyan tragikusak ezek a párhuzamok, hiszen a B betű és a szív párhuzama adja magát - sok embernek eszébe juthat. (Itt egy nagy merítés a hg.hu cikkében, meg egy szappanoperás ráadás egy olvasónktól.) Szóval mindezek lehetnek véletlenek. De ami az új arculathoz tartozó reklámfilmet illeti, egészen durva nyúlásnak tűnik (felül a budapesti, alul az MTV-s szpot képei).

Tovább

Kisebbségi befektetőnek ajánlott lakás. "Ő semmiképp nem jöhet ki ebből rosszul!"

2012. február 28., 15:34 Módosítva: 2014.06.30 16:00

expressz-problemas_1330438900.jpg_753x953

 

"Kifejezetten problémás lakás, eladó hasonlóan problémás vevőnek! Nem az eladással lehetnek gondok, leginkább a tulajdonjog bejegyzésével! Ami kellhet, egy jó ügyvéd, türelem, és kiartás.(nálam mindkettő elfogyott, nem véletlen ajánlom a lakást 1/3 áron!) Semmilyen formában nem kérem ingatlan irodák, bármilyen jellegű segítségét!

Akinek ajánlanám, kissebbségi nagycsaládos, talpraesett befktető. Ő semmiképp nem jöhet ki ebből rosszul!"

- mindez a II. kerületben. Tipp: Erika, kösz!

Kék szalagból hajtogatott B betű Budapest új logója

2012. február 26., 16:27 Módosítva: 2016.03.04 17:14
1

Ahhoz képest, hogy a logóért egy "Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft." elnevezésű szervezet felel, nem is olyan rossz. Csak egyszerűen unalmas és jellegtelen. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert a régi arculatért sem tudtam lelkesedni.

Tovább

Budapest-reklám: most a Canon kameráját hirdetik fővárosunkkal

2012. február 23., 09:49 Módosítva: 2014.06.30 16:00

(via: varosban)

Menő-e a 60-as évek magyar építészete? Dögös Makovecz-áruház és korszerű Finta-városközpont egy 40 éves filmben

2012. február 22., 13:19 Módosítva: 2014.06.30 16:00

A címben feltett kérdést válaszolja meg ki-ki maga. Mindenesetre az (évszám nélküli, de valószínüleg 72-73 körül forgatott) filmben bemutatott példák alapján én az igenre hajlok. Még ha nem is állta ki valamennyi épület az idők próbáját, meg ugye ez csak amolyan "best of", hiszen azért nem ez volt az általános színvonal.

Tovább

Szimpla vs. Urbanista. Olyan a plakátja, mintha szupernehézsúlyú ökölvívásról lenne szó, pedig becsszó szeretjük egymást

2012. február 21., 21:08 Módosítva: 2014.06.30 16:00

SZISZ_ElsosNap_2012tavasz[1]_1329854298.jpg_424x600

 

Ez holnap lesz. Aki elsős vagy másodikos egyetemista, az ingyen bejöhet. Aki nem, az pénzért se. Legalábbis hivatalosan nem. De aki nagyon akar, az szóljon. Na meg úgysem maradtok le semmiről, mert írok róla beszámolót. A Szimplának meg természetesen hatalmas gratula a tegnap elért világsikerhez!

Új Árkád épülhet Óbudán. Ha felmentést kap a plázastop alól, 2015-re elkészülhet a 140 ezer négyzetméteres Aquincum

2012. február 21., 12:57 Módosítva: 2014.06.30 16:00
150442[1]

Az ECE egyik bevásárlóközpontja - sajtófotó - ece.com

"Három épületből álló, nagyméretű áttörésekkel tagolt, multifunkcionális kereskedelmi és szolgáltató központot" terveznek Óbudán, 5 (+2 térszint alatti) szinttel a Szentendrei út és a Filatori gát HÉV-megálló között - derül ki a III. Kerületi Önkormányzat képviselő-testületi anyagaiból. A létesítmény bruttó szintterülete összesen 140 287 négyzetméter lesz.

 

Puskás Péter, alpolgármester úgy nyilatkozott az Urbanistának, ha a beruházó ECE felmentést kap a plázastop alól, akkor még idén megkezdődhetnek a munkálatok és 2015-ben átadhatják az új létesítményt. A szomszédos ipari emlékeket - a Harisnyagyár régi épületeit és a kéményt - nem érintik a bontások/fejlesztések.

Tovább

Ma lehet utoljára szavazni a 100 Great Bars of the World versenyen! Magyar éremesélyek, szavazzatok!

2012. február 20., 19:58 Módosítva: 2014.06.30 16:00

2011 novemberében a Lonely Planet, a világ egyik leghíresebb, legpatinásabb útikönyvkiadója ismét meghirdette a „100 Great Bars of the World” versenyét, amelyben közönségszavazással dől el az elsőség. A verseny november 21.-étől február 21.-éig tart. Szavazni Facebook-accounttal lehet, egy egyszerű lájkkal.

A mostani állás szerint az A38 vezet, a rotterdami De Witte Aap a második, míg a Szimpla Kert a harmadik. A játékban névvel szavazók egyike sorsolás útján egy ötezer dollár értékű utazási csekket nyer. 

Mindkét helyet kedvelem, az A38-ban többször felléptem, a Szimplával pedig holnap után kerekasztalozunk. Akár mindkettőre szavazhattok, hajrá!

A legrégebbi fotó Budapestről. A XIX. század közepén készült és a mai Kálvin teret ábrázolja - a nap archív képe

2012. február 19., 10:58 Módosítva: 2014.06.30 16:00
5

14609433_7b469c527420537863074a4a963b964d_xl[1]_1329734482.jpg_1373x1096

A Budapest Folyóirat egyik korábbi számából szkenneltem be ezt a képet, amely elvileg az első fotó Budapestről (pontosabban az egyesítés előtti Pestről). Valószínüleg 1840-1860 között készülhetett, és a Kecskeméti utca látható rajta a Kálvin tér felől fotózva.

- írta Benedek Tamás, aki a képet küldte. Nagyjából egyidős a legrégebbi New York-fotóval, de azon ugye alig van valami.

Frissítve: a kép részleteiről tsep kommentjében olvashattok.

Gyűjtsük össze a legszebb budapesti ősállatokat! A legváratlanabb helyeken botlani százmillió éves őskövületekbe

2012. február 17., 18:01 Módosítva: 2014.09.28 11:51
 
Ammonites
 
 
 
Ha már egyszer a Rákóczi úti tudományos falfirkák kapcsán elkezdtünk geológiával foglalkozni, akkor folytassuk ma is. A fenti ammonitest a Fészek Klub bejáratánál fényképeztem telefonnal. Jó harminc centis példány. Persze nem kell hasra esni tőle, sok őslénylenyomat van itt-ott (nekünk geológiából volt feladat - ha jól emlékszem -, hogy a folyosó padlókövein található lenyomatokat kockás lapra rajzolgassuk).
 
Tovább

Budapest-klip: ilyen szép a város akkor is, amikor szürke

2012. február 17., 16:44 Módosítva: 2014.06.30 16:00

Tudom nem lesz több jeges kép, de ez videó :) - utalt Halácsy Viktor tegnapi fogadalmamra, és teljesen igaza van. Nem tudom megmondani, mi tetszik a klipben, miközben nincsenek benne zseniális ötletek, sem fenomenális képek. Mégis, talán épp azért fogott meg, mert megmutatja, hogy akkor is nagyon szeretetre méltó Budapest, amikor szürke.

(Vagy csak Vivaldi legelcsépeltebb hegedűversenyéért tudok még sok ezredik halgatás után is rajongani, átérezve mondanivalóját: „Nyugodt és boldog napokat töltünk a tűz mellett, miközben odakint mások esőben áznak.”)

Ígérem ez az utolsó fotó a jeges Dunáról ezen a télen, de nem hagyhattam ki. 1945-öt írunk... - a nap archív képe

2012. február 16., 10:29 Módosítva: 2014.09.28 11:53

Manapság kedélyes téma a jeges Dunát fotózni, de milyen lehetett akkor? (via zsir.tumblr.com)

Tudományos vita falfirkákon. Vajon mészkő-e a márvány és mi az amit leloptak erről a Rákóczi úti oszlopról?

2012. február 16., 10:12 Módosítva: 2014.06.30 16:00

14581957_67ce8454a1ddeb5a9b4ca7a0b3df0648_xl.jpg_640x1440

Először éni is csak hirdetés és az oszlop állapota közti furcsa összefüggést szerettem volna lefényképezni (amúgy a Kétfarkú Kutya Párt akciójáról van szó), de aztán rájöttem, hogy az igazi kincs a falfirkákban rejlik. Na de kinek van igaza? Mészkő-e a márvány? A megoldásról itt egy kimerítő öszeállítás pdfben.