Százezer négyzetméteres irodapark épül a XI. kerületben

2009. május 16., 18:00 Módosítva: 2014.06.30 15:52
Office Garden

 

Bár nem állt szándékomban tematikus Újbuda-hétvégét tartani, de a Napi Gazdaság mai cikke áthúzta a számításomat. "Csaknem százezer négyzetméternyi irodapark építését tervezi Újbudán, a Hengermalom és a Szerémi út sarkán 2016-ig a GRT Group. Az Office Garden névre keresztelt komplexum beruházási költsége 40 milliárd forint." - írja a napi.hu a két évente új épülettel bővülő fejlesztésről, amely épp két sarokra van a tervezett gyalogoshídtól.  Rövid kivonatok a cikkből alant:

Tovább

Videoklip Budapestről

2009. május 15., 13:41 Módosítva: 2014.06.30 15:52

Érdekes, hogy bár úgy különösebben nem vagyok oda a rap-ért, eddig még csak ilyen klipek mentek az Urbanistán (ezentúl törekedni fogok a zenei paletta bővítésére). Ezzel együtt jószívvel ajánlom figyelmetekbe az Animal Cannibals új cuccát, amit a CriticalMass-on fedeztem fel. Kicsit öregebbek és kerekebbek mint voltak, de azért most is viccesek, na és végig a városról dumálnak!

 

Jövő héten Újbudán is vége az éjjeli piálásoknak. Hogy ússza meg ezt is a Zöld Pardon?

2009. május 15., 12:31 Módosítva: 2014.06.30 15:52

kalmara: irish pub

hahó, ez mostan überfontos. te hallottál vmit arról,h. újbuda rendeletet hozott,h.május végétől minden (!) nem melegkonyhás kocsmának és minden (!) élelmiszerboltnak 10-kor be kell zárnia?! baszki, világvárost építünk, mi?! de tényleg: épeszű helyeken nyáron tízkor kezdődik az élet. nem hiszem el. nagy világforradalmat tudósíthatnál, ha ezt tényfeltárnád ügyesen, mi, kerthelyiségkedvelő tizenegyesek bízunk benned! üdv: kutyavacsi

Köszönöm a bizalmat, de sajnos nem nagyon volt mit tényfeltárni rajta: a rendelet kinn van az önkormányzat honlapján és jövő héten életbe is lép (ha nem is pont így). Kétségtelen, hogy boldogult ifjúkoromban magam is megittam éjjel-nappaliban vásárolt ezt-azt parkokban, a BlueBoxba, a Fekete Lyukba vagy az Almássyba menet. (Na persze szigorúan mértékkel, szolidan beszélgetve!) Úgy hogy együtt tudok érezni az érintettekkel is. A tények következők:

Tovább

Több nyilvános illemhely lesz Budapesten - urbanistaposta

2009. május 14., 16:12 Módosítva: 2014.06.30 15:52

Néha az az érzésem, hogy Demszky Gábor az ország második leginaktívabb polgármestere, közvetlenül szegény Toller László után. Ezt ellensúlyozandó Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes viszont az ország legaktívabb alpolgára. (Vagy ismer valaki rajta kívül alpolgármestert név szerint? Sajátot nem ér!) Bármilyen fejlesztés történik a fővárosban, az ő neve egész biztos fölbukkan a kapcsolódó sajtóközleményben. Főleg, hogyha a Főpolgármester-helyettesi Sajtóiroda adja ki azt (mert hogy ilyen is van, bármilyen furcsa). Amúgy, ami a levélben van, annak csak örülni tudunk, ugyanis több nyilvános illemhely lesz Budapesten:

Tovább

Rejtély! Kenedi-terasz a XII. kerületben

2009. május 14., 15:38 Módosítva: 2014.06.30 15:52

kenediAzt tudtam, hogy XII. kerület honlapjáról elérhető egy remek térinformatikai rendszer, de azt nem, hogy olyan pompás kincseket lehet vele felfedezni mint amilyet Tamásnak sikerült. Íme egy terasz (vagy udvar?), mely rejtélyesebb mint a Kenedi-jelentés és a Kennedy-gyilkosság együttvéve.

A XII. kerületnek van egy nagyon részletes térinformatikai rendszere, ami elérhető a neten. Van benne házszintű térkép, rendezési terv és ami most érdekes, légifotó is, ami sokkal részletesebb, mint a Google Earth. (Ha ismerted, sorry a sok dumáért.)
http://terinformatika.bp12ker.hu/minerva/html/index.asp

Na, a lényeg, hogy itt a légi fotón lehet látni a Rácz Aladár u. 66.
sz. alatti ház igen érdekes mintájú teraszát. Van ott Kenedi I.
felirat, kutyák, nonfig minta, ld. csatolt kép. Nem tudom kié a ház,
de szerintem vicces. :-)

A kereséshez írjátok be az utca nevét és a házszámot és pipáljátok ki az ortofotó-2008 rubrikát!

Frissítés: a használattal kapcsolatban olvassátok el az önkormányzat kommentjét.

Rakétamászóka vagy fészekhinta? Mikor voltak jobbak a játszóterek az EU előtt vagy után?

2009. május 13., 15:10 Módosítva: 2014.06.30 15:52
Pemete tér (1)

 

A Hangos tér akár egy VHK-album címe is lehetne. Vagy mondjuk a játszótér szinonimája. Ez utóbbi csak azért ugrott be, mert épp itt építettek egyet belőle: a Hangos téren. A XVI. kerület úgy tűnik nagyon belejött a gyerekezésbe: két hét alatt három új játszóteret adtak át (a másikat a Szepesi utcában, a harmadikat a képen látható Pemete téren). Ám ami igazán megfogott az a felszerelés. Túl azon, hogy természetesen minden csili-vili EU-szabványos, az egyik asztalra sakktáblát, malmot, meg ki nevet a végént festettek, melyeken akár kaviccsal is lehet játszani, egy másik játszótérre meg odaállítottak egy rajztáblát. Valószínűleg nem ez volt a beruházás legköltségesebb eleme, talán a Kertváros vezetése sem erre a legbüszkébb, de akkor is jó ötlet. Meg persze remek alkalom, hogy elgondolkodjunk kicsit azon, milyen is a jó játszótér...

Tovább

Budapestre érkezik a kertészet Rózsa-Florese. Illegális virágágyásokat hoz létre világszerte és közben blogol

2009. május 12., 16:50 Módosítva: 2014.06.30 15:52

Richard ReynoldsA guerilla gardening (amit tök jó lenne karatekertészetnek fordítani, mert akkor olyan szépen alliterálna, mint az angol, viszont nem lenne semmi értelme) remek dolog. Az ember ahelyett, hogy nyavalyog - vagyis például blogot ír -, megy, azt se szó, se beszéd elültet ezt-azt, kertészkedik egyet a városban. Richard Reynolds a kettőt ötvözte és csinált egy gerillakertészeti blogot. A Guerrilla Gardenin a londoni kertész blogjából a téma globális fórumává nőtte ki magát. Ma már több csapattal dolgozik együtt a fickó: helyiekkel vagy akár utazik is az együttműködésért, így már gerillakertészkedett Líbiában, Berlinben és Montreálban is.

Tovább

Szeretjük a városunkat vagy utáljuk? És van-e köze hozzá a város minőségének? - a nap kommentje

2009. május 12., 08:46 Módosítva: 2014.06.30 15:52

Bokor Istvan: Budapest

 

Bár csak egy hangzatos link miatt került címbe a téma, egy posztnak is beillő kommentet írt hozzá Red Velvet. Tényleg nincs közvetlen összefüggés egy városban tapasztalható életminőség és az ott élők elégedettsége között?

Nagyjából követem a nemzetközi városi életminőségi vizsgálatokat, ahol objektív mérőszámok alapján (pl. infrastruktúra, kulturális és szociális szolgáltatások, keresetek, fesztiválok, kereskedelmi ellátottság, stb.) próbálják osztályozni a városokat. Ezekben az összehasonlító elemzésekben a térségből mindig Prága és Budapest szerepel első helyen, a többi város lemaradva követi őket. Ezen kívül készülnek magyar és nemzetközi közvélemény-kutatások is, amelyek a szubjektív elégedettséget vizsgálják. (Ilyen az idézett Gallup kutatás, de az Urban Auditnak is van hasonló survey-je.) Ezekből az derül ki, hogy a relatíve kedvező objektív adatokhoz képest a budapestiek érzik legkevésbé jól magukat, vagy ők tartják legkevésbé élhetőnek a városukat.

Tovább

Marad az ingyen parkolás a III. kerületben? Óbuda polgármestere keresztbe tett az új fővárosi rendnek

2009. május 11., 18:45 Módosítva: 2014.06.30 15:52

PHm, hm... Egyszerűen nem értem Bús Balázs döntésének okait. Politikai tőkének azért ez elég kevés, ráadásul az új parkolási rendet az ellenzéki kerületek is támogatják. Emlékeztetőül itt az Indexes összefoglaló, de a lényeg az, hogy június 1-től "átlagosan 27 százalékkal növekednek a parkolási tarifák, növekednek a pótdíjak, bevezetik az 5 perc türelmi időt és a havi egy hibázási lehetőséget, bővítik a fizetős zónákat, valamint júniustól az összes új automata elfogad papírpénzt és bankkártyát is." Persze ellenzők akadtak már akkor is, de mivel a koncepciót a kerületekkel együtt alkották meg, elég fura volt, mikor Bús Balázs pár napja ezzel állt elő:

Tovább

Napos és kevésbé napos oldalak - a hét képei az Indafotóról

2009. május 10., 10:00 Módosítva: 2014.06.29 12:22
farkas89: Új hullám


Kivételesen teljesen időben, a vasárnapi reggeli mellé, itt vannak egy rövid válogatás a héten Indafotóra került Urbanista-témás képekből. (A Bp Butik Indafaotó válogatásához pedig ide kattintsatok.)

Tovább

Közel 2 millió/nm a Palazzo Dorottyában. Vajon az autók kitiltása dobta meg az árakat a Dorottya utcában?

2009. május 8., 14:59 Módosítva: 2014.06.30 15:52

 

Feltételezem nem csak az. Kellett hozzá egy luxus módon helyreállított palota is (a Palazzo Dorottya ugye), de mindenesetre a környék sem elhanyagolható. Valószínűleg a Vörösmarty tér 1-ben árult penthouse sem csak azért 2 millió/négyzetméter, mert egy dizájnos épület tetején van. Mindez azért is fontos, mert a forgalomcsökkentéssel megvalósuló Belváros új főutcája az ingatlanok értékének emelkedéséből remél - ha nem is hasznot, de - megtérülést. Majd meglátjuk. Az árakat szerencsére megdobta a sétálóutca-fejlesztés, de igazolni csak az fogja a számítást, ha el is tudják majd adni a lakásokat. Teljes hirdetés alant:

Tovább

FKF-vírusfilm Hagyó Miklós nélkül?

2009. május 7., 16:18 Módosítva: 2014.06.30 15:52

 

"fkf virusfilm, vagy mi a fasz?" topikkal kaptam a fenti videót, amely eredetileg a Budapest Fantom blogjába készült. Mint sok Marvel szuperhősnek, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nek is több arca van - a Budapest Fantom speciel a fiatalos (akinek ez megemészthetetlen ellentmondást jelent, az gyorsan olvassa el a Fantom leírását FKF-es stílusban). A fenti videó is az FKF fantomos kampányának a része, nem is rossz, bár én azt hittem, a végén előlép maszkban a BRFK fiatalos arca és az egész hangoskodó csürhét beviszi az őrszobára. A remek klipből egyedül Hagyó Miklóst hiányolom (titokban reméltem, hogy egyszer csak kidugja a fejét egy kukából), de biztos elkésett a zenebonáról - ő ugyanis minden sajtóértékű fővárosi megmozduláson ott van, és tapasztalatom szerint mindegyikről el is késik.

Na persze az is lehet, hogy ő maga a Budapest Fantom!

Naphegy-ügy a TV-ben: nem az irodaház építésével van a baj, hanem azzal, hogy törmelékdepónak használják a telket

2009. május 7., 10:31 Módosítva: 2014.06.30 15:52

A Naphegy bloggereinek sikerült bejuttatni témájukat a TV ügyvédjéhez. Bár a másik érintett fél az utolsó pillanatban visszamondta a szereplést, arra mindenképpen jó a felvétel, hogy mindenki tisztán lássa, mi is a gond a teniszpályával. Nem az irodaház-építéssel van a legfőbb bajuk az ott élőknek, hanem hogy sitt és teljesen más építkezésekhez szükséges anyagok raktározására használják a területet. (A videót azért is érdemes megnézni, mert az elején elhangzik pár érdekes adat a terület történetéről, az azt követő beszélgetés pedig a Megyeri-híd építőinek ki nem fizetéséről szól.)

Ajándék autó a ház mellé. Kreatív ingatlanértékesítési ötlet

2009. május 6., 12:01 Módosítva: 2014.06.30 15:52

suzukiMindig is szerettem a találékony ingatlanosokat, itt ráadásul egy magánszemélyről van szó. A hirdetés szerint:

A ház megvásárlása esetén ajándékba kap egy új SUZUKI SPLASH gépkocsit !!!

A ház közel 70 milliós, a legolcsóbb új Splash meg listaáron közel kettő. Vagyis erősen hibahatáron belül van ez az összeg (kb 3%), de ötletnek nem rossz! Két válság sújtotta, értékesítési gondokkal küzdő ágazat összefog. Teljes hirdetés alant:

Tovább

Mi látható a képen? (Frissítve a megoldással!)

2009. május 5., 21:55 Módosítva: 2014.06.30 15:52

hol van?

Fidó, a Budapest Jövője bloggere nem haragudott meg, hogy képrejtvénynek használtuk legutóbbi posztját, sőt ezt írta:
 

Na, akkor küldök még egy képrejtvényt. A megfejtést ne tedd fel rögtön! Szóval: hol készült a kép? PG

Kérése szerint a megoldás csak holnap lesz olvasható, addig tessék tippelgetni.
 
Tovább

A gazdag emberre nem vonatkozik a műemlékvédelem? Az Apple vezére lerombolhatja régi kúriáját

2009. május 5., 21:06 Módosítva: 2014.06.30 15:52

Jankling House © Scott Haefner

Vidéki kúriákkal ritkán foglalkozunk, pláne, ha ez a vidék Kaliforniában van. Ám egy kedves olvasónk egy globálisan elő-elő bukkanó problémára hívta fel a figyelmet: vonatkoznak-e a műemlékvédelmi előírások a gazdag emberekre. A gazdag ember jelen esetben a Mac atyja, Steve Jobs, aki némi huzavona után egy nyolcvanéves, védettséget élvező épület lerombolására kapott engedélyt.

Tovább

Még idén új budapesti Duna-híd épül? Igaz csak Lágymányosi-öböl felett ível majd át

2009. május 4., 19:12 Módosítva: 2014.06.30 15:51
hid 005[1]

Sőt, talán az átível szó sem a legtalálóbb, hiszen a képek alapján furcsán rogyasztott formájú lesz. De senki se valami boszorkányból épített tákolmányra gondoljon. A Kopaszi-gát déli csücskét és a Hengermalom utat összekötő gyalogos hidat a látványtervek szerint egy mutatós, S-formájú szerkezet feszíti majd. Lesz egy klassz kilátófélesége is a Duna felé, ahonnan egész biztos megcsodálhatjuk majd az Albertfalvánál épülő hétemeletes társát is. Sajnos ennél sokkal többet nem árul el a fejlesztésről az Öböl honlapja, csak annyit, hogy "a 150 méter hosszú híd építése 2009 tavaszán indul és előreláthatóan 2009 év végén fejeződik be." Aki arra jár, tudósítson, hogy elindultak-e már a munkák. Térkép és még több látványterv alant:

Tovább

Ingatlanos falfirka. Ismertek furcsább hirdetési lehetőséget?

2009. május 4., 14:28 Módosítva: 2014.06.30 15:51

~dá~: Kép088

Ingatlanos falfirka. ismertek furcsa hirdetéseket Lesley a 8ker bloggere (és az Urbanista egyszemélyes író-olvasó találkozója) ezúttal egy furcsa lakáshirdetést talált. Nem a neten, ahol a gyarló ember ugye ilyesmit keresni szokott, hanem kinn, a való világban. Mint írja:

"A mellettünk lévő iskola falán több helyen is fel van írva egy eladó lakás. Azt nem tudom, mikori, de hogy sokáig marad ott, az biztos. Érdekes keretet ad a fal díszítése neki."

És tényleg. Ismertek ennél furcsább lakáshirdetést? Például mint amikor egy mérnök szendvicsember-rikkancsként árulta saját kéglijét a kávézók teraszán?