Miközben időről időre felröppen a Dunán átívelő budapesti gyalogoshíd terve (igaz mostanában már csak Duna-ágakon, például a Kopaszi-gátnál vagy a Margitszigetre), teljesen elkerülte a figyelmemet egy igazán grandiózus elképzelés. Pedig a Tisza fölé tervezett kerékpáros-gyalogos átjáróra, mely állítólag az Európai Unió legnagyobbja lesz, már 2007-ben pályázatot írtak ki. A www.tiszafovarosa.hu oldalról származó információk és néhány látványterv alant. (Sajnos azt, ami a mezei bloggert és felteszem az olvasókat is legjobban érdekelné, ti. milyen hosszú lesz az új rekorder, sajnos nem találtam a honlapon. A látványtervek is inkább a hídfők térségére koncentrálnak, mintsem magára a hídra, de azért érdekes)
Ha magyar Manhattan-ről van szó, akkor az általában Csepelt jelenti (annak ellenére, hogy húsz éve csak tervek vannak), bár olykor-olykor angyalföldi és ferencvárosi felhőkarcolókról is keringtek hírek. Közben pedig felröppent, hogy Érd happolja el a kitüntető címet - már amennyiben ez kitüntetőnek mondható. Nos nem kell megijedni, az érdi Manhattan-ről szóló szóbeszéd enyhe túlzás. Mint az Ingatlanmagazin írja:
Július 1-én bezár a Bem mozi, így egy, azaz egy darab art mozi marad egész Budán. Állítólag bank lesz belőle
- írta Stop Szmog. Nos hivatalosan még nem biztos,de nagy esély van rá. Mint az építészfórum írja, „2009. június 6-án a fenntartó nyílt pályázatot írt ki a Bem mozi ingatlanának megvételére. A pályázat különlegessége, hogy nem tartalmaz kizárólagosságot a moziként való továbbüzemeltetésre, így megszűnhet a még létező két budai művész mozi egyike, melyhez generációknak fűződnek emlékei.”
Budapesten
Míg itt nálunk tenyérnyi parkok beépítéséről folyik a harc, az Egyesült Államokban úgy gondolja a kormány, hogy a válságból a legjobb kiút, ha eldózerolunk néhány várost. Na jó városrészt. De azért senki se pár utcányi környékekre gondoljon, hanem mondjuk 120 ezres városok területének negyven (40!) százalékára. Elég meglepő fordulat, ha azt vesszük, hogy a legutóbbi nagy világválságból többek közt épp az infrastruktúra kiépítésével lábalt ki az ország.
Budapesten
Korántsem akartam sorozatot csinálni a Budapesten játszódó videoklipekből, de ha egyszer levelekben kéritek, mint Olga, akkor muszáj:
Budapesten
Az Index két részes cikkben (itt és itt) mutatta be annak a rögtönzött „tanyának” a történetét, amelyet három lakópark közelében állítottak fel hétfőn. A lakók tiltakoztak, az állattartók viszont tuctuc-zenét hallgattak és nagy ívben tettek rájuk. Látszólag patthelyzet alakult ki, aztán az állatokat mégis elszállították – az Urbanista azt is megtudta miért.
Komolyan, mintha ez a kecó ihlette volna Swiftet Gulliver brobdingnagi utazásának megírására. 1,8 milliárdos, 1230 m2-es ház, 397,28 m2-es garázzsal és 200 m2-es erkéllyel? Ezek a számok tízzel elosztva is elég nagyok lennének. Először az jutott eszembe, hogy az ilyen villákat szokták gyorsan társasházzá nyilvánítani vagyonadó-bevezetés előtt (ez még ráadásul pofára is tök úgy néz ki). Aztán eszembe jutott, hogy fölösleges, mert ez több részre bontva is baromi drága marad. Arról nem is beszélve, hogy azért tizenöt egyszobás, 120 millió forintos lakást a legkorruptabb adóellenőr sem nyelne le. Szerintetek mennyi lehet a valós értéke ennek gellérthegyi háznak? Részletek alant, a tippért pedig köszönet DorBalnak!
Már-már Habuczki Ilonai magasságokban jár ennek a "hisztorikus háznak" a hirdetése, mely "hála: nem műemlék". Azonban itt nem csak a szöveg zseniális, hanem a képaláírások is (például a három nyelven kiírt patak). A legszebb mégis az adatok felsorolásnál meghirdetett 100 eurós ár, amit aztán a szövegben pontosítanak. Már amennyiben ezt lehet pontosításnak nevezni.
Kiírhatunk-e közpénzből pályázatot saját kertünk tervezésére? - tettük föl a kérdést márciusban. Nos, úgy tűnik, közpénzből nem, de pénz nélkül megoldható a dolog. Mátyás megfogadta az Urbanista-olvasók tanácsát és az alábbi levele szerint sikerrel járt:
Kedvenc apróhirdetésemet a Kárpáti Igaz Szóban találtam meg pár éve: "Üzenem X úrnak, Z falu, Y utcájába, hogy ne üvöltsön a telefonba!". Nos az, amire Gipsz Jakab fedőnevű olvasónk bukkant, erőssen közelít a fenti remekműhöz, ha pedig figyelembe vesszük, hogy itt valójában egy lakáshirdetésről van szó, akkor veri is azt. Íme a gyöngyszem az Ingatlan.com-ról:
Tanácsért fordult az Urbanistához Tomi, amit bölcsen továbbpasszolok a Nyájas Olvasóknak.
Sziasztok!
Tanácsot, javaslatot szeretnék kérni. Óriási bajnak tartom ami az Andrássy úton van. Napszaktól függetlenül végig "belakják" a hajléktalanok. Az Oktogon és Kodály Köröndi közti szakaszon lévő padokra különösen igaz, ráadásul azokat még WC-nek is használják. Szörnyű ezt látni. Éjszaka olyan az út mint egy panzió. Ez persze a turizmus szempontjából is rendkívül káros.
Tudom, hogy ez bonyolult kérdés, és tudom, hogy segíteni kellene nekik, de abban is biztos vagyok, hogy Budapest (és a VI. kerület) nem engedheti meg magának, hogy a világ örökség részét végig járva egy turistát vagy sétálni vágyó lakost ilyen látvány és élmény fogadjon.
Írtam a kerület két email címére is. Nem sok reményt fűztem hozzá, és nem is történt semmi.
Kérdésem: hova lehet még fordulni?
tomi
"Nem könnyű a helyszín, de a végeredmény annál meglepőbb, már-már olyan "bulváros", mint a parlament a parasztházakkal." - írta BDZsH, a Városképp bloggere, aki önzetlenül átadta ezt az izzasztó képrejtvényt. Bevallom én másik helyszínre szavaztam. Tippek jöhetnek a kommentbe, a megoldással pedig holnap frissítem a posztot.
Az eredeti tévéműsor itt látható. via: CM.
A Közeg blog posztsorozattal követi a Százados úti kenyérgyár bontását, melynek oldalában nem is olyan rég még egy pékség működött. Nem igazán értem, miért kell minden régi ipari épületet lerombolni. Ennyire nem bíznak abban, hogy divatba jön a loft? Pedig ha valamiben, belterületi iparépületekben elég erősek voltunk/vagyunk (főleg épp a sütő- és malomiparban). És hogy élni is tudnánk a lehetőséggel, annak szép példája a Millenáris. Ez ráadásul nincs is rossz helyen. Egy köpésre áll az Orcós bankközpont, ami azért csak meghúzza a környéket... [tipp:Sadia]
"És hány éves az a nő? Hát olyan tíz-húsz." - tudtommal eredetileg Bada Dadáé a poén, mely eszembe jutott arról, hogy "jelenlegi elképzelések szerint a főváros ezek egy részének korlátozott időre, várhatóan 50-99 év közötti időszakra történő használatba adásával teremt fedezetet a beruházáshoz." Persze kevésbé zavarna, ha nem ez lenne a legegzaktabb számadat a főváros sajtóközleményében, mely Városháza Fórumról szól. (Aki kiváncsi rá, mi is ez pontosan, itt olvashat róla többet.) Az Egeraat iroda csődje után felröppentek a hírek, hogy mégis a második helyezett terve valósul meg. Aztán mégsem. Most úgy néz ki "őszig elkészülhetnek" az építési engedélyes tervek. Minden ironizálás ellenére nagyon várom, hogy elkészüljön (és közben reménykedem, hogy a költségtakarékosság jegyében ne módosuljanak a tervek rossz irányba, ahogy már előfordult párszor). Részletek alább:
Visualizzazione ingrandita della mappa
A BpButik egyik legfőbb ötletszállítója, Hgregory küldte el ennek a blognak a linkjét: funnystreetview.blogspot.com. Mondjuk a legutóbbi posztjuk (egy motorbalesetről) nem túl "funny", de érdekesnek mindenképpen érdekes.
Budapesten
"Ilyen hülye fotót régen láttam. A családot is adják?" - tette fel a kérdést Zoltán, mikor megtalálta ezt a lakáshirdetést. Szerintem azért itt többről van szó! A három különböző korú nőalak a három mitológiai párkát testesíti meg, akik életünk krumpliját hámozzák (borsóját fejtik?) a vajlingba, ezzel szimbolizálva, hogy ez az ingatlan egy életre szóló választás. Jupiterre! Vegyünk búvárszivattyús szőlőt!
Drága Hölgyeim és Uraim! Elnézést az elmúlt napok takaréklángos blogolásért, de Londonban voltam, ahonnan ezt a szép szuvenírt hoztam a Nyájas Olvasóknak. A piros telefonfülkék tényleg a birodalom szívének szimbólumai (nem véletlenül választotta New York példaképnek a biciklitároló-pályázatán). Ez speciel a British Museum előtt áll, de kívülről természetesen az összes ugyanígy néz ki. Belül meg az összes ugyanilyen, legalábbis a környéken:
A legutóbbi rejtélyes Kenedi-terasz sikerén felbuzdulva Tamás (aka Cook kapitány) tovább nyomozott a XII. kerület légi adatbázisában és nem eredménytelenül:
"Tanár úr, de azt ígérte nem írunk dolgozatot deriválásból!" "Sajnálom gyerekek, hazudtam." Ez a szép gimnáziumi emlék jutott eszembe, jó humorú matektanárunkról, amikor elolvastam a hirdetést, melyet Tamás ajánlott az Urbanista figyelmébe. Íme:
Régen nem foglalkoztunk vicces lakásalaprajzokkal, melyek közül alighanem a "Sokkoló" néven elhíresült viszi a prímet. Most azonban kihívójára akadt Virág az Immoveszprémen, mely amúgy igen szórakoztató ingatlanos honlap, van rajta például LB27-klip. Meg ilyen klassz lakásalaprajz:
Budapesten
Az átadás után a fél ország kuncogott az M0-ás fölé épített gyalogos hídon, amelyet éjjel nappal őriznek, nehogy ellopják. Nos, mint Csiró Géza, a Szálka bloggere jelezte, mégis hidat lopnak Csömörön a körgyűrű felett. Az autóút fölé épített másik gyalogos hidat ugyan nem színaranyból készítették, de elkövették azt a hibát, hogy alumínium alkatrészeket is felhasználtak. Nem kellett volna. További részletek itt.
Ez csak egy amolyan "hallottam továbbadom" kétmondatos hétvégi poszt lesz. Szóval egy időben Thaiföldön lakó ismerősömék mesélték, ott az a divat a lakásbérlésnél, hogy a felek megállapodnak néhány évre a bérleti díjról és az albérlő azt előre, egy összegben kifizeti. A végén meg egy összegben visszakapja. A főbérlő haszna, hogy azt csinál a pénzzel egy-két évig, amit akar. Találkoztatok már ilyennel? Szerintetek működne nálunk is?
Na tessék, nem hiába aggódtak a civilek a zsidó negyed pusztulásáért. Mint ezen a Dohány utcai lakás hirdetésén látható, kicsit megváltozott Erzsébetváros képe. Igaz még a "jó érzékkel nyúlni az utcaképhez" kategóriájába belefér a látvány, bár nem is tudom, nekem kicsit több házzal olyan pestiesebb volt - persze csak szokás kérdése. A másik lehetőség, hogy nem rombolt senki semmit, ez egy kevésbé ismert gangos belső udvar. Aki tudja, hol van, írja meg! A tippért köszönet Zoltánnak! (Hopp időközben levették, átlinkeltem az elmentett Google-oldalra.)
Rovataink a Facebookon