![Nem minden rezsi csökkent 10 százalékkal](http://kep.index.hu/1/0/370/3703/37036/3703684_99b19ed8f3e54ed49c2722609dae3ba6_wm.jpg)
Nem minden rezsi csökkent 10 százalékkal
Az éjszakai árammal takarékoskodóknál csak 5 százalékos a csökkentés.
Az éjszakai árammal takarékoskodóknál csak 5 százalékos a csökkentés.
A vagyonkezelő közösen szerzi be az áramot 62 állami cégnek. Ezzel 158 milliót spórol.
Egy kanadai mérnök elméleti megoldása egy egész szénerőművet helyettesítene, olcsón.
Aggregátort kapott a néni, de üzemanyagra már nem futja. Biztató jelek azonban vannak, a Honvédség kifizeti az áram bekötését a tanyára.
Aggregátort kapott a néni, de üzemanyagra már nem futja. Biztató jelek azonban vannak, a Honvédség kifizeti az áram bekötését a tanyára.
Most kisebb az áramfogyasztás, mint tavaly, az éves csúcs 2007-ben is magasabb volt.
A szolgáltató télen nem kapcsolja ki az áramot senkinél.
A környezetbarát energia jó ötletnek tűnt, de drága, csak rengeteg állami támogatással versenyképes.
Az agrártámogatásokat kifizető hivatalban csúcsidőben kapcsolta ki az áramot az E.ON.
Olvasóinkra bízzuk a megoldást, elsősorban alapítványok vagy civil szervezetek jelentkezését várjuk.
A 87 éves Boros Imréné kilenc éve él lányával áram nélkül Cegléd melletti tanyáján. Szeretné még megérni, hogy újra ég a villany a házában.
Ez már az ötödik nagy áramszünet, de a miniszter szerint nem az elmaradt fejlesztések okozzák.
Három napja áll az illuzionista egy mesterséges elektromos viharban. Egymillió volt sem árt neki.
37 ezer áram- és 100 ezer gázfogyasztót már így is kikapcsoltak.
Barátnőjét kergette egy részeg férfi. A kidőlt villanyoszlopot javító munkást áramütést érte.
A hét közepén hét lépcsőházban kapcsolták ki az áramot egy 4,5 milliós tartozás miatt.
Már több cég is érdeklődik az amerikai kutatók által kifejlesztett technológia után.
Elektromos szikével dolgozott, összeesett.
670 millió embernél szünetelt a szolgáltatás a hét elején.
Saját turbinaparkjukkal termelnének maguknak áramot a skandináv cégek.
Gyorsan kiegyezett az önkormányzat az áramszolgáltatóval, ezért nem lett vészhelyzet.
A fogyasztók a folyamatosan rögzített adatokat a kijelzőn vagy az interneten nyomon követhetik.
A nyolc család áramellátásához új műszaki megoldást keresnek.
Bár a válság előtt dinamikusan bővült a bevétele, 2010 óta veszteséges volt az Elektra Energia.
Az egész régióban gond van a kiszámíthatatlan szállításokkal, a Mavir kisebb beavatkozással megúszta.
Április 1-jétől az ország teljes területén kínál áramot és földgázt lakossági ügyfeleinek.
Nehéz eladni az áramot, ezért sorra esnek ki a rosszabb hatásfokú erőművek.
A horvát és szerb áramellátással gondok voltak, az MVM a szokottnál többet exportált a két országba.
Napi három millió euróba kerül a szerb államnak az időjárás miatti áramimportkényszer.
Meghibásodott egy nagyfeszültségű vezeték.
A lakossági áram szinte nálunk a legdrágább az EU-ban, a cégeknek kicsit jobb a helyzete.
Évi 20 millió háztartásnak elég áramot termelünk napelemekkel.
Az üzemeltető több tízmillióval tartozik, azt közölte az ott működő cégekkel: lehet, hogy jövőre sem lesz áram. 1500 ember állása veszélyben.
Januártól a fűtési szezon végéig a kórházakban sem lehet kikapcsolni a gázt és az áramot.
A szerencsétlenül járt szerelő éppen a földelést cserélte, amikor lezuhant a 20 méteres oszlopról.
„Legjobb tudása és lelkiismerete alapján” nem támogatja, hogy ne lehessen lekapcsolni a nem fizetőket.
Az MVM nagykereskedelmi árverésén 8 százalékkal emelkedtek a tarifák.
A szolnoki házaspár kártérítést követel, de az E.ON nem fizet, mert szerintük nincs bizonyíték.
Jönnek a villanyautók, de meg kell oldani, hogy a haveroknáll, külföldön és bárhol is tudjunk áramot tankolni. Durva roamingtarifák lehetnek majd.
Vad elképzelések keringenek az energetikában, de pár éven belül megspórolhatjuk az áram harmadát.
Kétszázezer lakás áramellátására lenne elég az a mennyiség, amennyit a cég fogyaszt.
A nyírmihálydi Bódi Gusztáv a romatámadások idején áramot vezetett a kerítésébe.
A baranyai falu kétmillió forinttal tartozik, a szolgáltató türelme elfogyott.
A jövő készülékeinek akkumulátorát fénnyel tölthetjük majd fel.
Az ELMŰ szerint jelentősen csökkenthetnénk a számlát, ha nemcsak a távirányítóval kapcsolnánk ki a készülékeket. Lemértük, mennyit tudnánk spórolni havonta és mennyi fát menthetnénk meg.
Minszk kifizette elmaradásait, de Moszkva még nem újította fel az áramszállítást, nem tudni, miért.
Minszk tartozik, eddig kevesebb áramot kapott, most semmit. Tavaly megvoltak orosz áram nélkül.
Beváltották a fenyegetést, miután ismét elmaradt Fehéroroszország a törlesztőrészlettel.
Nem fizették ki a tartozást, az oroszok éjfélkor leállítják a szállítást.
A fehéroroszok már 1,5 milliárd rubellal tartoznak.
Az oroszok felére csökkentették az importot, hogy nyomást gyakoroljanak Fehéroroszországra.
Az iparnak többet kell fizetnie az áramért, ami Kínában 0,5 százalékkal növeli az inflációt.
Kikapcsolták az áramot a vajszlói körzeti megbízottnál, a fegyvereket is el kellett vinni.
A szél- és napenergia nagyobb arányú felhasználásához "áramtároló" szivattyús tározó erőmű is kell.
Hiába a liberalizáció, a magyar kkv-k 58 százalékát az elmúlt évben ajánlattal sem kereste senki.
A tartományi siker is atomerőművek vártnál korábbi bezárását jelentheti a piac szerint.