Kevesebb a szegény a KSH szerint
Hiába a rezsicsökkentés, még mindig a lakásfenntartás viszi el a jövedelem negyedét.
Hiába a rezsicsökkentés, még mindig a lakásfenntartás viszi el a jövedelem negyedét.
A Tárki szerint egy hónap alatt harmadával csökkent a kormánypárt, de az ellenzék sem nő.
Az Ipsos szerint a most 30 százalékos Fideszből kiábrándulók csak a bizonytalanokhoz sorolnak.
Egyre népszerűbbek az ilyen munkahelyek, de az eredeti cél helyett ma már a költséghatékonyság miatt térnek át erre a cégek.
Az ország kettészakadt vásárlóerő szempontjából, a különbségek egyre nőnek.
Ők pedig minden negyedik ügyfelüknek eladnak valamit.
Ha van lakásbiztosítása, akkor jó eséllyel túl sokat fizet érte.
Több mint hetven százalékunk szerint a jobb ellátáshoz szükséges hálapénzt fizetni.
Tízből egy ember depressziógyanús, a családon belüli erőszak jobban traumatizál, mint egy fegyveres konfliktus, olvasóink 70 százaléka sosem volt pszichológusnál vagy pszichiáternél. Kiértékeltük nagy Terápia-kérdőívünket.
A kutatók statisztikájából kiderül, hány évvel rövidítheti le életünket a káros szenvedélyünk.
Vajon újabb hizlaló élelmiszerek drágulnak meg a jövőben, vagy 2014-ben kevesebb a túlsúlyos magyar, mint öt évvel ezelőtt?
Kíváncsi vagy, hol nyaralt idén a legtöbb magyar, vagy épp arra, mennyit szántak rá?
Akár 20%-kal több a fizetés a multiknál.
Párizs az első, de a magyar főváros is bekerült az első tízbe. Nem lepődtünk meg.
Az Európában futó autók fogyasztása az elmúlt évben legalább 38%-kal haladta meg azt az értéket, ami a gyári adatokból következne. Ez pedig a zsebünkre megy.
Egy felmérés szerint csak a 40 százalékuk éri el az orgazmust, sokan pedig csak havonta egyszer szexelnek.
Mennyire fontos az egészséged?
Huszonhárom országban 23 ezer embert kérdeztek meg, 75%-uk hetente többször néz streameket.
Olyan is volt, aki 880 ezerért foglalt. A legidősebb utazó 103 éves volt, egy helyen 16 tacskót is elszállásoltak.
Azt hitte, ön egy igazi gyűjtögető? Akkor ismerje meg az Index többi olvasóját. Nem is gondolná mennyit kereshetne a felesleges cuccain!
Másfél év alatt rengeteget javult a hangulat.
Egy amerikai felmérés szerint milliókkal keresnek többet életük során azok, akik 9 óra körül kezdik a tanulást.
A britek közül sokan inkább ruhára költenek, mint kajára, a jelenség neve: fashionorexia.
Egy friss felmérés szerint egyre többen dolgoznának távmunkában, de a munkahelyek még nem elég nyitottak erre, mi pedig félünk az elszigeteltségtől.
Gázában viszont a lakosság 85 százaléka ellenzi az iszlamista terrorszervezet tevékenységét.
Sokan tesznek is ez ellen, de a leégést sokan így sem tudják elkerülni. Felmérés infógrafikával.
A külföldiek bírják Budapestet, Milánót, Moszkvát és Cannes-t azonban barátságtalannak tartják.
Esetleg próbálja rávenni análra, kikötözésre, vagy vegyenek ki egy szabadnapot szexelni! Ugyanis jó eséllyel ezt szeretné.
Pénz? Biztonság? Egészség? Szerelem? Melyik a legfontosabb? Meg fog lepődni: a pénz azért boldogít.
Csomó izgalmas kérdésünk van, hogy meg tudjuk, mi szerepel szexuális bakancslistáján. Segítsen!
Csomó izgalmas kérdésünk van, hogy meg tudjuk, mi szerepel szexuális bakancslistáján. Segítsen!
Mégis erősödött az EU-t demokratikus közösségnek tartók aránya egy felmérés szerint. Alig van változás az EU-választások óta.
Nyolcból egy embernek már szóltak be a borravaló miatt. Nem a minőségre adjuk, inkább a kedvességre.
Az Ipsos felmérése szerint 29 százalék elfogadja a romákkal szembeni erőszakot.
A leltár 2015-re készül el.
A magyarok harmadának két tévéje van, ötödének három. Napi 10-11 órán át használjuk az elektronikus cuccainkat, és havi 20 ezret költünk rájuk.
Legalábbis ha az itt élő külföldiek szemével nézzük. Angola fővárosa a legdurvább, Párizs a 27.
Akik még nem próbálták, azokat a munkatársak feletti kontroll csökkenése, az adatbiztonság, vagy a vállalati kultúra hiánya aggasztja, úgyhogy inkább ellenzik.
Egy brit felmérés szerint a legboldogabb párok meztelenül alszanak.
Nem biztos, hogy annál jobb, minél mélyebb.
A Wolters Kluwer felmérése szerint ennyivel nőtt csatlakozásunk óta a Magyarországot érintő jogszabályok száma.
Élen a fiatalok és az LMP-szavazók. A 60 év felettiek, a Fidesz és a Jobbik szavazói a legkonzervatívabbak.
139 jogerősen elítélt bűnözővel készült interjú.
A fiatalok minél többet adnak kölcsön, annál nagyobb késést engednek. A nők sose kérnek kamatot.
A közvéleménykutatóknál a házigazda a favorit.
A válság óta nem keresett ennyi cég új embereket. Európa felhúz minket is, néhány iparág pedig elérhette a mélypontot.
Már a krími háborújuk előtt is kiugróan károsnak láttuk Oroszország magatartasát a világban.
Duplázódott az éhező gyerekek száma.
A magyarok nem alszanak eleget, de legalább még rémálmaik is vannak. Íme a legújabb felmérés adathalmaza.
A vállalatoknak az ötvenesekre lehet érdemes koncentrálni, nekik van pénzük Magyarországon.
Szívás vendéglátózni itthon, ráadásul ez az egyik legstresszesebb meló is. A SOTE országos munkahelyi stresszfelmérést készített.
Kevés a szabadnap, és ezt sem tudják mindig kivenni a honi munkavállalók – ez derült ki egy friss felmérésből.
A biztos választók 52%-a Fidesz–KDNP-re szavazna.
A fiatalok, a fővárosiak és a magasan képzettek elégedettek az EU-val, 30 százalék viszont nem az.
Hisz nincs is rá szüksége. Sőt, 15 hónapig ellenne akár fizetés nélkül is. Olvasóink kitöltötték pénzügyi felméréseinket, mi pedig kiértékeltük. Meglepően jó az eredmény.
Óriási mintán mérték fel a SOTE-n, hogy nem a sok munkát nem bírjuk, hanem az állandó. szívatást.
A teljes népességen belül és a biztos pártválasztók között is 1 százalék az előnyük.
Autóvásárlásnál használt autókra gyűjtenek a magyarok. Átlagosan évi 80 ezer a kocsink karbantartása.
A nagy, exportáló cégek reménykednek inkább a saját fellendülésükben, az építőipar rosszabbat vár.
Angela Merkel a legnépszerűbb európai vezető, Orbánnál csak a horvát kormányfőt ismerik kevesebben.