Nincs benzin, nincs segély Nepálban
Állítólag India próbál így nyomást gyakorolni a földrengés sújtotta országra.
Állítólag India próbál így nyomást gyakorolni a földrengés sújtotta országra.
A főváros is beleremegett a földmozgásba, egymillió embert evakuáltak.
Folyamatosan formálódik a bolygó, és ennek látható jelei vannak.
Kórház és bolt viszont még nincs a földrengésben megsérült atomerőművel szomszédos Narahában.
2,5-es erősségű volt, senki nem sérült meg.
A Békés megyei Zsadányra rájár a rúd, bár a földrengést meg sem érezték.
Nem jelezte senki, hogy érezte volna a 2,9-es erejű földrengést.
Persze attól függetlenül, hogy fél óra után visszavonták, a Salamon-szigeteken 6,9-es földrengés volt.
Nagyrészt mezőgazdasági területet érintett, de a közelben minden épület rázkódott.
A kínai hatóságok szerint már nem ott van a világ legmagasabb csúcsa, ahol a földrengés előtt volt.
Ezt mondják a maláj hatóságok, akik letartóztattak egy brit nőt azután, hogy pucérra vetkőzött az ország szent hegyén néhány nappal a földrengés előtt.
Négy külföldit őrizetbe vettek, a hegyet speciális rituáléval akarják megbékíteni.
Már 16 áldozata van a néhány nappal ezelőtti földrengésnek. Két embert még mindig keresnek.
Újabb hegymászók holttesteit találták meg Malajziában, kimentettek 137 gyalogtúrázót.
8500-an haltak meg, ezrek hollétéről nem tudnak, legalább 101 ezer sérültet tartanak nyilván.
Sokan attól félnek, vírust kaptak a Facebookon.
Elképesztő ereje lehetett a legutóbbi rengésnek is. Szinte letarolta a folyóparti házakat.
Pedig nincsenek is benne kismacskák.
A második földrengés eddig hatvanöt halálos áldozatot követelt.
Szerdán folytatják a kutatást túlélők után.
Honsútól 120 km-re történt az erős földrengés, de nincsen cunamiveszély.
7,3-as erejű rengés volt a Mount Everest közelében. Legalább 50 halottja van a mostani rengésnek.
Te tudod, pontosan mit kell tenned, ha itt a baj?
Két héttel az április végi katasztrófa után újabb, 7,4-es erősségű földrengés sújtotta a térséget.
Garbolc környékén lehetett érezni.
2 milliárd forintnyi összeget utalt a földrengés károsultjainak.
Hatalmas a káosz, és lassan csorognak a nemzetközi segélyek.
Az alienek kutatására kifejlesztett eszköz romok közt rekedt emberek szívverését érzékelte.
Az európai űrügynökség műholdjának felvételein látszik, hogy átrendeződött a terület.
Számokban rajzolódik ki a nepáli földrengés elképesztő pusztítása.
A NASA GPS-alapú rendszerrel figyeli a természeti katasztrófákat, magyar kutató vezetésével.
A 7,4-es erősségű földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el, de sérültekről nem érkezett hír.
A kormányfő egyetlen mondattal elképesztő botrányt okozott. Kérdés, hogy miért tette.
A kormányfő egyetlen mondattal elképesztő botrányt okozott. Kérdés, hogy miért tette.
Nézze meg, mert hátha nem látja őket többet az életben.
Nepál mindent megtesz, hogy a katasztrófa még súlyosabb legyen.
A halálos áldozatok száma már hat és félezer.
Több mint 13 ezren sérültek meg. 1900 ház dőlt össze, négyezer megsérült.
A nő öt napja volt egy vendégház romjai alatt, már nem számítottak további túlélőkre.
A videón jól látható, mekkora pusztítást végzett a 7,8-as erősségű rengés. 5500-an haltak bele.
20 másodperc: megremeg a kamera, madarak szállnak el, elesik egy motoros, valakire rádől egy kapu.
Shonit 22 óra után mentették ki, csodával határos módon élte túl a földrengést.
Már több mint ötezer holttestet találtak a földrengés után, a Nepálban lévő magyarok jól vannak.
A halálos áldozatainak száma meghaladja az 5 ezret. Egy lavinában 250-en tűntek el.
100 ezren maradtak fedél nélkül a földrengés pusztította országban.
A Viber ingyenes hívással, a webes cégek információk továbbításával segítik az aggódókat.
A férfi megúszta a dolgot. A durva földrengés miatt nagyon lassan halad a mentés.
Sokan az utcán éjszakáznak, de ők legalább túlélték.
Sokan az utcán éjszakáznak, de ők legalább túlélték.
10 magyarral viszont egyelőre nem sikerült felvenni a kapcsolatot.
6500 sebesült van, sátorvárosok nőttek ki a földből. A Google egyik vezetője a Mount Everesten veszett oda.
Több tucatnyi halott lehet, házak ezrei omlottak össze. Ősi templomok kerültek veszélybe.
A földrengés idején 15 fős magyar turistacsoport tartózkodott Nepálban, a tervek szerint vasárnap hazaindulnak.
A szakértők arra keresték a választ, hogy lehetne megelőzni a károkat. Igazuk volt, hogy féltek.
Legalább 900 ember meghalt a földrengésben, ami a Mount Everesten egy lavinát is elindított.
A Mount Everesten lavinát indított el a 7.9-es rengés, többen ott is meghaltak. Magyarok is vannak a hegyen.
Egyméteres árhullámra adtak ki figyelmeztetést
Sérültekről nincs hír, ahogy kárról sem.
10 kilométer mélyen megmozdult valami, 3,2-es magnitúdójú földrengsé lett belőle Miskolcnál.