Vlagyimir Putyin orosz elnök és Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök a Kreml közleménye szerint a Wagner katonai magáncégről beszélt a napokban a Szentpéterváron folytatott megbeszéléseiken.
Szóba került a Wagner-csoport, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, valamint az uniós államok és az országaink határa mentén megfigyelhető külső fenyegetések. Ezek természetesen mind napirenden voltak
– mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden. Ugyanakkor Peszkov nem közölt további részleteket arról, hogy a két vezető konkrétan miről tárgyalt a Wagnerrel kapcsolatban, de hozzátette: a találkozó az álláspontok összehangolását és a nézetek megosztását szolgálta.
„Nem volt cél semmilyen más megállapodás elérése” – tette hozzá Peszkov.
Lukasenko múlt szombaton érkezett Oroszországba, és mindkét elnök sajtószolgálata szerint vasárnap, illetve hétfőn tárgyalt Szentpéterváron Putyinnal.
Véget ért az Index keddi hírfolyama az orosz–ukrán háborúról. A nap legfontosabb történései a következők voltak:
Köszönjük kitartó figyelmüket, tartsanak velünk holnap is!
Meghalt egy 2011-ben született kislány Kosztyantyinivkában orosz kazettás bombázás következtében – írja az rbc.ua.
A kislányt kórházban kezelték, de az életét már nem tudták megmenteni.
A donyecki régió vezetője szerint összesen 3 ember, köztük 2 gyermek vesztette életét a kazettás bombázások miatt.
Hat ember pedig megsebesült.
A Nemzetközi Valutaalap számításai szerint akár tizenöt százalékkal is emelkedhet a gabona világpiaci ára az ukrán gabonamegállapodás vége miatt – írja a Sky News.
Pierre-Olivier Gourinchas, az IMF vezető közgazdásza újságíróknak azt mondta, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás „nagyon fontos szerepet” játszott az infláció enyhítésében.
Még mérlegeljük, de azt gondoljuk, hogy a gabonaárak 10-15 százalékos emelkedése egy észszerű becslés
– fogalmazott Gourinchas.
Az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu tábornok vezetésével orosz katonai küldöttség érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba (KNDK) – tájékoztatott az orosz védelmi minisztérium.
A Szunan nemzetközi repülőtéren (Phenjan külvárosában) a Koreai Néphadsereg díszőrségének századának részvételével az orosz küldöttség hivatalos találkozójának ünnepélyes ceremóniája zajlott. A repülőgépek kifutópályáján a KNDK védelmi minisztere, Kang Szun-nam hadseregtábornok fogadta az orosz védelmi minisztérium vezetőjét
– közölte a minisztérium a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint.
Megjegyzik, hogy az orosz küldöttség részt vesz a koreai nép hazafias felszabadító háborúban aratott győzelmének 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyes eseményeken.
Ez a látogatás hozzájárul az orosz–észak-koreai katonai kapcsolatok erősítéséhez, és fontos állomás lesz a két ország közötti együttműködés fejlesztésében
– vélekedik az orosz védelmi minisztérium.
Az Európai Unió kész arra, hogy Ukrajna mezőgazdasági termékeinek szinte teljes egészét exportálja a szolidaritási folyosókon keresztül – jelentette ki Janusz Wojciechowski uniós mezőgazdasági biztos kedden Brüsszelben a tagországok agrárminisztereinek egynapos ülése után.
Az uniós biztos emlékeztetett: a szolidaritási folyosók vasúti és közúti közlekedési kapcsolatokat jelentenek az Ukrajnával határos EU-tagállamokon keresztül. Nem ez az első alkalom, hogy Oroszország fegyverként használja az élelmiszer-ellátást, hasonló a helyzet a háború kezdetén tapasztaltakhoz.
Szinte minden ukrán terméket készek vagyunk exportálni. Ez elsősorban körülbelül havi négymillió tonna olajos magvak és gabonafélék elszállítását jelenti
– mondta.
Wojciechowski elmondta: az EU november óta Ukrajna exportjának 60 százalékát a szárazföldi szolidaritási folyosókon, 40 százalékát pedig a Fekete-tengeren keresztül szállította, amikor az ENSZ által támogatott gabonamegállapodás még érvényben volt – írja az MTI.
Az, hogy Oroszország kilépett a megállapodásból, várhatóan különösen súlyos következményekkel jár az afrikai országok számára – figyelmeztetett.
Az uniós biztos hozzátette: az EU több tagállami kezdeményezést is megvizsgál, hogy közös tervet dolgozzon ki az ukrajnai mezőgazdasági termékek exportja szállítási többletköltségeinek fedezésére. Egyelőre azonban nincs becslés a szállítás finanszírozásának költségeire – fogalmazott.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka újabb látogatást tett a Donyeck megyei Bahmut és Liman városoknál szolgáló ukrán alakulatoknál.
Meglátogattam dandárjainkat a harci cselekmények két aktív irányában. A Bahmutnál és Limannál kialakult heves harcok miatt szükség volt terveink módosítására, a parancsnokok meghallgatására, a kialakult helyzetről, a problémákról alkotott véleményük megismerésére és a megfelelő döntések meghozatalára. Fontosnak tartom, hogy megértsem, mire van szükségük a parancsnokoknak és a katonáknak közvetlenül a harctéren, és hol vannak jelenleg a legsúlyosabb helyzetben
– fogalmazott a parancsnok a Telegramon közzétett üzenetében.
Szirszkij közlése szerint kitüntetéseket és „értékes ajándékokat” adott át a katonáknak. Hangsúlyozta: az ilyen találkozók után megerősödik a kölcsönös bizalom és a megértés, hogy van elmozdulás „a jó irányba, a győzelem felé”.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri jelentésében azt írta, hogy Bahmutnál az ukrán csapatok folytatják a támadó hadműveleteket a várostól északra és délre, Limannál azonban az orosz erők légicsapásokat és tüzérségi támadásokat indítottak.
Szirszkij többször tett már látogatást a Bahmutot a heves orosz támadásokkal szemben hosszú ideje védő ukrán csapatoknál, legutóbb a múlt hónap közepén járt a térségben.
Az ukrán katonai hírszerzés megszerezte és honlapján közzétette kedden az isztambuli közös koordinációs központ orosz részlegének titkos jelentését, amely – a hírszerzés közlése szerint – Oroszország legfelsőbb katonai-politikai vezetése számára készült, és „a gabonamegállapodás meghiúsításának folyamatát” tartalmazta.
A jelentés szerint a központ orosz tagjai fő feladatuknak a gabonaegyezség keretében exportált ukrán gabonamennyiség lehető legnagyobb mértékű csökkentését tekintették. „Az ellenőrzések eredményei szerint 46 hajó részvételét akadályozták meg, továbbá 303 hajó mozgását 342 napra korlátozták” – áll a szövegben.
A gabonamegállapodás megzavarását célzó intézkedések a dokumentum szerint több szakaszra oszlottak. Az első szakaszban az orosz elnök kezdeményezésére felfüggesztették Oroszország részvételét tavaly október 29. és november 3. között, ami miatt a gabonaexport az októberi 4,2 millió tonnáról novemberre 2,6 millióra csökkent.
A következő lépés a hajók déli kikötőbe való beléptetésének korlátozása volt, valamint az ellenőrző csoportok létszámának csökkentése – legfeljebb két főre – és a gabonaszállítók regisztrációjának leállítása. Ez lehetővé tette az oroszok számára, hogy „hatékonyan korlátozzák az ukrán kikötőkbe tartó hajók számát, és jelentősen korlátozzák az Ukrajnából származó élelmiszerexport mennyiségét, ami ahhoz vezetett, hogy Kijev nem tudott körülbelül 20 millió tonna kivitelre szánt rakományt exportálni” – írta a hírszerzés. Hozzátették, a jelentésben az oroszok arról számolnak be, hogy az ukrán kikötőkből a legkevesebb élelmiszert – 7,8 millió tonnát – a gabonamegállapodás eddigi utolsó szakaszában exportálták, azaz 2023. március 19-től Oroszország július 17-i kilépéséig.
A hírszerzés szerint arra is figyelmet fordítottak, hogy megzavarják a gabonaszállítást, amely az ENSZ Világélelmezési Programjának keretében zajlott.
Az orosz hadügyminisztérium közlése szerint az orosz hadsereg 1,5 kilométert haladt előre a Szerebrjanszkij erdőség területén, valamint az orosz fegyveres erők teljes előrenyomulása Krasznolimanszk irányában elérte a 4 km-t, számolt be a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az orosz csapatok Krasznolimanszk irányában felszabadították Szergejevka települést, ezt az orosz védelmi minisztérium képviselője, Igor Konasenkov altábornagy jelentette be.
Konasenkov szerint az ukránok a mai nap folyamán 190 ukrán katonát, 6 páncélozott harcjárművet, 5 kisteherautót, 2 D–20-ast, 1 D–30-as löveget, 2 önjáró tüzérségi egységet, valamint egy amerikai gyártmányú radarállomást veszítettek.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt is megjegyezte, hogy az elmúlt 24 órában ebben az irányban az orosz fegyveres erők megállították egy szabotázs- és felderítőcsoport akcióit.
Oroszországban az eddigi 27-ről 30 évre emelték a sorkatonai szolgálat felső korhatárát kedden.
Az orosz parlament alsóháza harmadik – végső – olvasatban is elfogadta a törvényjavaslatot, amelyet Andrej Kartapolov, a Duma védelmi bizottságának vezetője tavaly márciusban terjesztett elő.
A jogszabály megállapítja, hogy az alsó korhatár továbbra is 18 év. 2024. január elsejétől a felső korhatárt azonban a 30. életévben határozzák meg.
A 18 és 30 év közötti férfiaknak egy év katonai szolgálatot kell teljesíteniük, vagy ennek megfelelő katonai kiképzést kapnak felsőoktatási tanulmányaik alatt.
A törvény megtiltja a férfiaknak, hogy a katonai behívóparancs kézbesítésétől elhagyhassák Oroszországot. Egy áprilisban elfogadott szabályozás értelmében a katonai behívót már elég online kézbesíteni.
Jurij Uzsakov, Putyin nemzetközi ügyekért felelős tanácsadója újságíróknak elárulta, hogy az orosz elnök Törökországba fog látogatni.
A tanácsadó szerint az orosz vezető Erdogan elnök választási győzelmét követően tett ígéretet arra, hogy látogatást tesz Törökországban.
Uzsakov szerint eredetileg augusztusra tervezték a látogatás időpontját, de még nem sikerült megállapodni a pontos dátumról. A szóvivő azt is elárulta, hogy a két vezető az ukrán gabonaexportról is tárgyalni fog.
Tokarivka és Darivka falvak bombázása következtében meghalt két lakos. Olekszandr Prokudin, a területi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon közölte a tokarivkai lakos halálát – írja az Ukrinform.
Prokudin megjegyezte, az orosz csapatok civil településre csaptak le, és az ellenséges ágyúzás következtében egy nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A darivkai lakos halálát a herszoni területi ügyészség jelentette be a Telegramon.
Moldova beidézi az orosz nagykövetet, mert a jelentések szerint kémeszközöket telepítettek a moszkvai nagykövetség tetejére – írja a Sky News.
Az Insider és a Jurnal TV szerint az épületre, valamint egy szomszédos ingatlanra 28 parabolaantennát, adó- és vevőberendezést telepítettek. Közös jelentésükben azt állították, hogy az épületeken az orosz hírszerzéssel kapcsolatban álló embereket láttak.
Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk a kémkedést vagy a Moldova belügyeibe való külföldi beavatkozást, amely közvetlen kihívást jelent a moldovai állam szuverenitása és nemzetbiztonsága számára
– közölte a moldovai külügyminisztérium.
Oroszország korábban tagadta a moldovai vádakat az ügyeibe való beavatkozással kapcsolatban, különösen a Dnyeszteren túli régióban.
Az ENSZ visszautasította azokat az orosz állításokat, amelyek szerint legalább 50 ukrán hadifoglyot rakéta ölt meg tavaly Donyeckben – írja a Sky News.
A foglyokat egy orosz ellenőrzés alatt álló fogolytáborban tartották fogva, és egy nyilvánvaló robbanás végzett velük 2022 júliusában.
Az orosz média nem hitelesített videofelvételein a börtön kiégett maradványai és elszenesedett holttestek voltak láthatók, az orosz védelmi minisztérium szerint egy amerikai gyártmányú HIMARS-rakéta csapása volt a felelős.
Kijev azt állítja, hogy Oroszország azért hajtotta végre a robbanást, hogy elrejtse a börtönben fogva tartott ukrán foglyok bántalmazását.
A fogolytáborban megsérült vagy meghalt hadifoglyok és családtagjaik megérdemlik, hogy kiderüljön az igazság, és hogy a nemzetközi jog megsértéséért felelősöket megbüntessék
– mondta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi tisztviselője.
Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala korábban azt mondta, hogy mind Oroszország, mind Ukrajna visszaélt a hadifoglyokkal a konfliktus során, bár Oroszország jóval nagyobb mértékben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna kitart NATO-csatlakozási ambíciói mellett, és nem lassít a tempón.
Nem lassítunk a NATO-csatlakozás ütemén. Összehívtam a Verhovna Rada képviselőit és a kormány tisztviselőit, hogy előkészítsük a vilniusi csúcstalálkozó döntéseinek végrehajtásához szükséges gyakorlati lépéseket
– tweetelte az ukrán elnök.
We are not slowing down the pace of our integration with NATO. I brought together representatives of the Verkhovna Rada and government officials to prepare practical steps to implement the decisions of the Vilnius Summit.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 25, 2023
In particular, we have a clear plan to launch the… pic.twitter.com/I29vgaq7P5
Az Európai Unió készen áll arra, hogy Ukrajna szinte összes mezőgazdasági termékét szolidaritási útvonalakon keresztül exportálja – közölte a blokk mezőgazdasági biztosa.
Készek vagyunk szinte mindent exportálni. Ez körülbelül havi 4 millió tonna olajos magvat és gabonát jelent, és ezt a mennyiséget tavaly novemberben értük el
– mondta Janusz Wojciechowski.
Mielőtt Oroszország kilépett a fekete-tengeri gabonaegyezményből, Ukrajna exportjának 60 százalékát a szolidaritási útvonalakon, 40 százalékát pedig a Fekete-tengeren keresztül szállították – tette hozzá.
A Sky News szerint a szolidaritási útvonalak lehetővé teszik, hogy az árukat uszályon, vasúton, közúton vagy belvízi úton szállítsák át az uniós országokon.
Az ukrán erők szükség esetén továbbra is csapást mérnek az oroszok által megszállt Krím félszigetre és a Krími hídra is azzal a céllal, hogy megzavarják az ellenséges logisztikát – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN amerikai televíziónak.
Ezek a célpontok mind hivatalosak, mert eltalálásuk csökkenti az oroszok harci képességét ellenünk, és segít megmenteni ukránok életét
– hangsúlyozta a tárcavezető. Úgy vélte, normális taktika zavarni Oroszország logisztikai útvonalait, így akadályozva, hogy több lőszerhez, üzemanyaghoz, élelemhez és egyebekhez jussanak csapataik.
Tehát ezt a taktikát fogjuk alkalmazni ellenük
– szögezte le Reznyikov az interjúban, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett kedden
Volodimir Zelenszkij elnök a múlt héten azt mondta, hogy a Krími híd legitim célpont Ukrajna számára, mert az orosz erők fegyvereket szállítanak rajta. Legutóbb egy héttel ezelőtt érte támadás a hidat.
Szerhij Cserevatij, az ukrán erők keleti haderőcsoportjának szóvivője egy keddi tévéműsorban azt erősítette meg, hogy az ukrán hadsereg már vetett be kazettás lőszert a Donyeck megyei Bahmut környékén, amelyet az orosz erők hónapok óta hevesen támadnak, de mostanáig nem sikerült bevenniük.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója arról adott hírt a Telegramon, hogy az orosz erők napközben tüzet nyitottak a régióra, aminek következtében egy nő és egy idős férfi életét vesztette.
Őrizetbe vettek a hatóságok a nyugat-ukrajnai Lviv megyében egy bloggert, aki nyilvánosan, élő internetes adásban bűnözőknek nevezte az ukrán fegyveres erők tagjait, és akadályozta a behívók kézbesítését – hozta nyilvánosságra kedden az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószolgálata.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülése szerint a drohobicsi illetőségű Marjan Csaváról van szó. Az SZBU közlése szerint a rendfenntartók számos más bűncselekményt is dokumentáltak, egyebek mellett azt, hogy a férfi törvényesnek nevezte Oroszország Ukrajna elleni fegyveres agresszióját.
A Lviv megyei ügyészség hozzáfűzte, a blogger többször is megakadályozta, hogy a toborzóközpont képviselői jogszerűen kézbesítsék a behívókat, elkergette és „sakáloknak” nevezte őket. Csava azzal érvelt tette mellett, hogy a fronton megsebesült katonák, akik ebben az intézményben kezdtek dolgozni, szerinte bűnözők. Arra szólította fel a lakosságot, hogy zavarják meg a tevékenységüket.
A gyanúsított videót tett közzé a közösségi csatornáján, amelyben azt állította, hogy törvénytelen és alkotmányellenes az idézések kézbesítése Ukrajna állampolgárainak. A felvételen tanácsokat adott arra, hogyan lehet elkerülni a behívók kézbesítését
– fejtette ki az ügyészség.
A biztonsági szolgálat a gyanúsított tevékenységét olyan cselekménynek minősítette, amellyel a blogger „a belpolitikai helyzet stabilitását próbálta megrendíteni az orosz megszállók érdekében”. Hivatalosan az ukrán fegyveres erők törvényes tevékenységének akadályozásával, az Oroszországi Föderáció fegyveres agresszióját igazoló anyagok előállításával és terjesztésével gyanúsítják. Az ügyészség a fogvatartott letartóztatását kérte a bíróságtól. A férfit akár 8 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
A két oroszt hazaárulásért 17 és 13 év börtönbüntetésre ítéltek, miután bűnösnek találták őket abban, hogy Ukrajnának kémkedtek – írja a Sky News.
Az egykori házaspár katonai hírszerzési információkat adott át Kijevnek, és vasútvonalak felrobbantását tervezték – közölte a kurszki regionális bíróság.
A múlt hónapban tartóztatta le a párt az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata (FSZB) az ukrán határhoz közeli Kurszki régióban, és azzal vádolták őket, hogy az orosz légierő számára fegyverrendszerek gyártásához használt műszaki dokumentumokat és modelleket adtak át.
A letartóztatásukat bejelentő közleményben az FSZB azt közölte, hogy az
R. A. Szidorkin és T. A. Szidorkina néven azonosított duó részt vett a kurszki és belgorodi régiókban lévő vasútvonalak felrobbantásának tervében.
Az FSZB továbbá közölte, hogy robbanóanyagot, 4 detonátort, katonai tervdokumentációt és 150 ezer dollár készpénzt is lefoglaltak.
Az 50 éves Szidorkint emellett lőfegyverek és lőszerek illegális birtoklásával is megvádolták, 17 évre ítélték. A 41 éves Szidorkinát 13 évre ítélték.
Az Egyesült Királyság figyelmeztetett, hogy a kulcsfontosságú gabonaüzlet összeomlását követően Oroszország a Fekete-tengeren civil hajók ellen is támadást indíthat, írja a Sky News.
James Cleverly brit külügyminiszter szerint Moszkva megkezdheti a támadásokat, mivel meg akarja semmisíteni az ukrán élelmiszerexportot.
Rá fogunk mutatni erre a lelkiismeretlen magatartásra az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Oroszországnak fel kell hagynia a globális élelmiszer-ellátás túszként való fogva tartásával, és vissza kell térnie a megállapodáshoz
– mondta Cleverly.
Mióta Oroszország a múlt héten kilépett a fekete-tengeri gabonamegállapodásból, fokozta a kulcsfontosságú kikötővárosok, többek közt Odessza és Reni elleni támadásait.
Úgy tűnik, Oroszország újabb katonai szövetségest nyert meg magának. Sok szakértő legalábbis így értékelte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden kezdődött észak-koreai látogatását. A védelmi minisztérium szerint az utazás hozzájárul az orosz–észak-koreai katonai kapcsolatok megerősítéséhez.
Alekszej Szukonkin katonai szakértő szerint ez az együttműködés Észak-Korea és Moszkva számára is előnyös lehet. Szerinte „akárhogy is nézzük Észak-Koreát, nagyon komoly katonai erőt fejlesztett ki, amely fejlett fegyverekkel van felszerelve”.
Ahogyan egykor Japán is átvette az összes fejlett technológiát, és végül szinte a legfejlettebb országgá vált a technológia tekintetében, úgy Észak-Korea ma már komoly eredményeket ért el
– magyarázta a szakértő, aki emlékeztetett: olyan fegyverei, ballisztikus rakétái is vannak az országnak, melyekkel Amerikát is elérhetik. Véleménye szerint azonban nem az ilyen fegyverek képezik majd a vita tárgyát a találkozón, sokkal inkább a páncéltörő rakétarendszerek, a tüzérség, a gyalogság és a harckocsizó egységek közötti együttműködés megszervezése.
Az orosz szakértő emlékeztetett arra, hat hónappal ezelőtt a nyugati média is írt arról, hogy Észak-Korea a Közel-Kelet és Észak-Afrika országainak katonai felszerelésekkel való ellátása ürügyén 122 milliméteres és 152 milliméteres lőszereket, valamint 122 milliméteres rakétákat szállít Oroszországnak a Grad és Tornado–G többszörös rakétavetőkhöz. A KNDK akkoriban tagadta ezeket az állításokat, azonban Szukonkin most úgy gondolja, hogy ha a látogatás pozitívan végződik, ilyen típusú fegyvereket is kaphat Moszkva.
Ismétlem, ha valaki még mindig azt hiszi, hogy Észak-Korea egy elmaradott ország, az nagyon téved. Az észak-koreai fegyveres erők, amelyek nagyon fejlettek bizonyos fegyvertípusok tekintetében, messze lekörözik a NATO-t, sőt bizonyos tekintetben még minket is megelőznek
– jelentette ki.
Az ukrán haderő keleti csoportjának szóvivője, Szerhij Csereváti megerősítette, hogy az ukrán fegyveres erők kazettás bombákat is használnak Bahmut környékén.
Az Ukrán Fegyveres Erők a partnereink által rendelkezésünkre bocsátott lőszerek teljes skáláját használják, mégpedig hatékonyan
– mondta a szóvivő egy televíziós műsorban.
Csereváty a Novojehorivka közelében, Szvatove irányába történő orosz előrenyomulásról is nyilatkozott. Elmondása szerint az oroszoknak nem sikerült jelentős sikereket elérnie – annak ellenére, hogy az elmúlt héten jelentős erőket összpontosítottak a területen – idézi az Ukrajinszka Pravda.
Öt gyermeket sikerült kimenekíteni a délkeleti Donyecki területen fekvő Torecból az ukrán rendőrség közleménye szerint – írja a Sky News.
A tízéves Nadijkát, a négyéves Mykolát, a kilencéves Volodimirt és Márkot, valamint az egyéves Szerhijt vitték biztonságos helyre a faluból.
Mikor a családjukhoz vitték őket, a rendőrökre az orosz erők lőttek, a lövedékek 100 méterre robbantak fel attól az autótól, amelyben utaztak.
A szervezet azt írta,
A rendfenntartók azonban a veszély ellenére folytatták a mentőrepülést, mert tudták, hogy gyerekek várnak rájuk.
A kisfiút páncélozott járműben és speciális gyermek golyóálló mellényben vitték el.
Egyelőre lehetetlen, hogy Oroszország visszatérjen a fekete-tengeri gabonaüzlethez – közölte a Kreml kedden – írja a Sky News.
A megállapodás lehetővé tette a gabona biztonságos exportját a blokád alá vont ukrán kikötőkből, de Oroszország a múlt héten kilépett belőle.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a paktum jelenleg nem valósítja meg a Moszkva érdekeit szolgáló intézkedéseket.
Elmondta azonban, Vlagyimir Putyin orosz elnök világossá tette, hogy a megállapodást meg lehet újítani, amennyiben „az Oroszországra vonatkozó részét tiszteletben tartják”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök a Kreml közleménye szerint a Wagner katonai magáncégről beszélt a napokban a Szentpéterváron folytatott megbeszéléseiken.
Szóba került a Wagner-csoport, a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, valamint az uniós államok és az országaink határa mentén megfigyelhető külső fenyegetések. Ezek természetesen mind napirenden voltak
– mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden. Ugyanakkor Peszkov nem közölt további részleteket arról, hogy a két vezető konkrétan miről tárgyalt a Wagnerrel kapcsolatban, de hozzátette: a találkozó az álláspontok összehangolását és a nézetek megosztását szolgálta.
„Nem volt cél semmilyen más megállapodás elérése” – tette hozzá Peszkov.
Lukasenko múlt szombaton érkezett Oroszországba, és mindkét elnök sajtószolgálata szerint vasárnap, illetve hétfőn tárgyalt Szentpéterváron Putyinnal.
Ahogy azt korábban megírtuk, Volodimir Zelenszkij és Rishi Sunak kedden telefonon beszélt a további védelmi együttműködésről.Az ukrán elnök közleményt adott ki a hívásról, és most a Downing Street is így tett – írja a Sky News.
A közlemény szerint a miniszterelnök beszélt Zelenszkij úrral a fekete-tengeri gabonaüzlet felélesztésére irányuló erőfeszítésekről is, és elmondta, hogy az Egyesült Királyság „szorosan együttműködik” Törökországgal, amely segített az eredeti megállapodás közvetítésében annak helyreállítása érdekében.
A fekete-tengeri gabonakezdeményezés megvitatása során a vezetők egyetértettek abban, fontos annak biztosítása, hogy a gabonát Ukrajnából exportálni lehessen a nemzetközi piacokra.
A miniszterelnök elmondta,
az Egyesült Királyság szorosan együttműködik Törökországgal a gabonaegyezmény helyreállításán, és továbbra is felhasználjuk az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnökeként betöltött szerepünket Oroszország magatartásának további elítélésére.
A brit miniszterelnök szóvivője hozzátette, Oroszország „egyre inkább a Fekete-tenger térségében lévő kereskedelmi hajókat igyekszik célba venni”, és az Egyesült Királyság „partnereinkkel együtt gondosan figyelemmel kíséri a helyzetet”.
Oroszország azt állítja, hogy két ukrán haditengerészeti drónt is megsemmisítettek, miután azok támadási kísérletet hajtottak végre Moszkva egyik fekete-tengeri hajóján – írja a Sky News.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, a Szergej Kotov nevű járőrhajót az éjszaka folyamán vették célba, miközben a tenger délnyugati részén a hajózást felügyelte.
Tüzet nyitottunk a drónokra, és mindkettőt megsemmisítettük
– tette hozzá a védelmi minisztérium.
„A Fekete-tengeri Flotta Szergej Kotovja továbbra is teljesíti feladatait” – közölte a Telegramon a minisztérium.
Ukrajna nyilvánosan nem kommentálta a támadást.
A belorusz rendkívüli helyzetek minisztériuma katonai kiképzést indít, hogy készen álljon a fegyveres konfliktusra – számolt be a Sky News.
A minisztérium felkészül egy esetleges fegyveres konfliktusra azzal, hogy munkatársainak katonai kiképzést biztosít – közölte a minisztérium vezetője, Vadim Szinjavszkij.
A dolgozókat felfegyverzik és kiképzik, hogy készen álljanak a védelmi és belügyi minisztériumoknak segítséget nyújtani „egy fegyveres konfliktus vagy valamilyen zavargás esetén” – mondta a vészhelyzeti miniszter az állami televíziónak.
Az ukrán kikötői és gabona-infrastruktúrát ért csapások Oroszország a gabonamegállapodásból való kilépésre irányuló tervének részei voltak az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának képviselője, Andrij Juszov szerint.
„Ez egy előre tervezett kivonulás a gabonamegállapodásból az oroszok részéről, melyet már jóval a kilépési szándék hivatalos bejelentése előtt kiterveltek. A gabonamegállapodás keretében az oroszok céltudatosan akadályokat gördítettek a hajók ellenőrzése elé; szándékosan azt a feladatot tűzték ki, hogy csökkentsék az ukrán gabona mennyiségét” – idézi Juzsovot az Unian ukrán hírügynökség.
A képviselő megjegyezte, hogy az elkövetők jutalmat kaptak az orosz vezetéstől a terv oroszországi megvalósításáért. Elmondása szerint a terv része volt az ukrán kikötői és gabona-infrastruktúra elleni csapások mellett a gabonakészletek megsemmisítése is.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Rishi Sunak brit miniszterelnök kedd reggeli telefonbeszélgetésükkor „további védelmi együttműködésről" tárgyaltak – írja a Sky News.
Az ukrán elnök elmondta, beszélt a miniszterelnökkel Oroszország „mindennapos kísérleteiről”, amelyekkel Odessza történelmi központját és a kikötői infrastruktúrát próbálja elpusztítani.
Meg kell védenünk Odesszát
– posztolta Twitter-oldalán, és több támogatást sürgetett Ukrajna légvédelmének.
Hozzátette, hogy megvitatták a további védelmi együttműködésüket és az ukrán támadó műveletek menetét.
Zelenszkij és Sunak szoros kapcsolatot alakított ki Oroszország inváziója óta, mindkét vezető többször is ellátogatott a másik országába.
Az Egyesült Királyság eddig mintegy 4,6 milliárd font katonai támogatást nyújtott Ukrajnának, valamint 1,5 milliárd font gazdasági és humanitárius segítséget.
A Szergej Sojgu védelmi miniszter vezette orosz delegáció háromnapos látogatást tesz Észak-Koreában kedden, a koreai háború befejezésének 70. évfordulója alkalmából – közölte az orosz védelmi minisztérium.
A látogatás hozzájárul az orosz–észak-koreai katonai kapcsolatok megerősítéséhez, és fontos állomás lesz a két ország közötti együttműködés fejlesztésében – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Emellett a héten magas szintű kínai kormányküldöttség is utazik Észak-Koreába, amely feltehetően a legmagasabb szintű pekingi képviselő, aki Phenjanba látogat azóta, hogy az elszigetelt ország a koronavírus-járvány idején lezárta határait – teszi hozzá a CNN.