111 találat az Indexről, és a környékéről.
Vasárnap reggel közölte a hírt a MÁV.
Akár egy órával is hosszabb eljutási idővel kell számolni a vonalon.
Körülbelül ötven utasnak kellett átszállnia mentesítő járatra.
A vasútállomáson álló utasok is megrémültek.
A volt főpolgármester-jelölt azt is elárulta, miért nem áll készen Budapest a 2036-os olimpiára.
Nagy számban érkeztek a helyszínre mentők, tűzoltók és rendőrök.
A hosszabb menetidő mellett kimaradó járatok is előfordulhatnak.
A MÁV ismertette a részleteket.
Új köntöst kapott az átjáró.
Akár ezer kilogrammot is elbír.
A lift lassan elkészül, de más területen még kellenek engedélyek.
A vonatok a MÁVINFORM tájékoztatása szerint megállni kényszerültek.
Egy 32 és 54 éves férfit gyanúsítanak.
2023.12.27. 17:11 Módosítva: 2023-12-28 09:04:40
Ma száz éve halt meg Gustave Eiffel.
2023. december 24., 09:24
Ezt már nem tudta a kormányzat leállítani.
Ütemterv szerint halad a Nyugati pályaudvar felújítása.
Volt dolguk bőven a baleseti helyszínelőknek a fővárosban szombat este.
A főváros egyik legnagyobb ilyen létesítménye volt az egykori katonai kórházvonatban.
2023. szeptember 29., 15:01
A Nyugati pályaudvarról induló vonatok közlekedésében több változás is történt.
2023. szeptember 26., 09:36
Videóra vették az életveszélyes mutatványt.
2023. augusztus 31., 17:30
A vágányokat a felszínen a csarnok felől lehet majd elérni.
2023. augusztus 28., 20:45
Késésekre, járatkimaradásokra is számíthatnak az utasok.
2023. augusztus 24., 08:06
Felsővezetéki zárlat okozza a fennakadásokat.
2023. augusztus 11., 08:55
A MÁV szerint a munkálatok csak részleges zárással járnak.
2023. augusztus 5., 17:46
Magyarország egyik legemlékezetesebb balesete 1962-ben történt, amikor egy elszabadult vonatkocsi „kiszaladt” a Nyugati pályaudvarról a Körútra.
A volt államtitkár személyesen is átélte a közlekedési káoszt.
További helyszínek következnek majd augusztusban.
Július 1-től lép életbe a változás.
Az Újjáéledő sugárutak városfejlesztési koncepciónak köszönhető a fejlesztés.
Képeken elevenedik meg a Nyugati tér története.
Egy alvó fiatalt lopott meg a 44 éves férfi.
Az európaiságra és a szabad oktatásért folyó küzdelemre hívták fel a figyelmet.
A részleteket a BKK ismertette.
2023.04.19. 05:38 Módosítva: 2023-04-21 11:40:27
Diplomás bohócok, elképesztő látványtervek.
Felsővezeték-karbantartás miatt eszközölnek változtatásokat.
Tovább mélyülhet a főváros-vidék ellentét.
Videó is készült.
Aláírásokat gyűjtenek.
Kevesebb mint egy hét múlva már mindenki használhatja.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint sokan félreértik a tervezési források kérdését.
A gyermek a megállóban maradt, miután a családja felszállt a villamosra.
A baleset miatt pótlóbuszok járnak az érintett szakaszon.
2022. november 16., 13:18
A vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A tetőszerkezet is megújult.
Késésekre kell számítani.
2022. szeptember 13., 14:41
A gyalogosközlekedés csak a vágánycsarnokon át lehetséges.
Üllő és Vecsés között történt a baleset.
Vitézy Dávid a közösségi oldalán közölte a hírt.
A baleset miatt késésekre kell számítani.
A Kálvin tér és a Népliget a soros.
Rozsdaövezetben épül az Artistaképző Intézet új épülete.
2022.03.26. 11:11 Módosítva: 2022-03-27 14:00:08
Brit győztes álmodhatja meg Közép-Európa új főpályaudvarát.
A nemzetközi pályázaton nagynevű hazai és külföldi tervezőcégek is indultak.
Megkezdte munkáját a tervpályázatokat elbíráló nemzetközi zsűri.
A nyilvános eredményhirdetés március 26-án lesz.
Az Ukrajnában dúló háború elől menekülők nagy része számára Magyarország most tranzitország a menekülteket segítő Migration Aid sajtófelelőse szerint.
A szerelvények csak egy vágányon közlekednek.
Az ország hat vasútvonalán közlekednek a szerelvények.
2021. december 11., 09:01
Egy utasok nélkül közlekedő szerelvény elütött egy embert.
2021. november 24., 21:35
A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vasúti szerelvények.