pokolgép
A nyomozás szerint a merényletkísérlet oka terrorizmus volt.
A romok alatt egy nő és egy férfi holttestét találták meg.
A levegőben robbant fel a szerkezet.
Megbénult a forgalom az egyik legnagyobb amerikai légikikötőben.
2025. augusztus 27., 14:04
Kényszerű pályaelhagyás után tért vissza a legendás szövegíró.
A 26 éves férfi a Kneecap nevű együttes kitiltását sérelmezte.
Koncertplakátok, szórólapok, belépőjegyek emlékeztetnek a Petőfi Csarnokra, a PeCsára.
Csütörtökön a légitársaság egyik utasszállítója több száz életet követelő balesetet szenvedett.
Többen meghaltak és megsebesültek.
A robbantás elkövetőjeként egyelőre egyetlen csoport sem jelentkezett.
Az új énekes, Bánhegyesi Richárd hangja kísértetiesen emlékeztet Kalapács Józsefére.
Az érintett korábban több rablásban is részt vett.
Az áldozatok között több nő és gyerek van.
A robbantás előtt egy névtelen telefonáló figyelmeztette a hatóságokat.
Egy baloldali lap figyelmeztetést is kapott a detonáció előtt.
Az áldozatok túlnyomó többsége nő.
Egy betiltott terrorszervezet ideológiáját követték.
A virginiai férf házában lőszert és fegyvereket kezdett felhalmozni, valamint Joe Biden arcképét használta céltáblának.
2024.12.18. 06:13 Módosítva: 2024-12-18 21:30:16
Általában pokolgépes merényletben likvidálják az ismert oroszokat, de volt, akit lelőttek.
2024. augusztus 18., 14:21
Egy teázó és egy zsúfolt piac volt a célpont.
Az előzetes rendőrségi jelentések szerint a sérültek száma mintegy húsz.
A kalauzok helyett a rendőrök kérték el a jegyüket.
A szerkezetek alkalmasak lettek volna a teljes épületegyüttes lerombolására.
Főleg iskolák kaptak pokolgépes fenyegetést.
Az országban egymást érik a gyilkosságok és az összetűzések.
A Bon-Bon és a Pokolgép egy jobb világért.
A merényleteknek legkevesebb 24 halálos áldozata van.
Egy gyanús szerkezetet dobtak a diplomáciai képviselet területére.
Az incidens Nigériában, egy iszlám iskolában történt.
Tizennégy év után int búcsút.
2023. szeptember 23., 18:21
Az áldozatok száma tovább emelkedhet.
2023. augusztus 9., 14:42
A Gép-indulótól a Metálbombáig.
A bomba egy három méter átmérőjű krátert hagyott maga után.
A gyanú szerint egy fiatal nő csempészte be a pokolgépet a kávézóba.
Egy orosz katonai blogger meghalt, tizenhatan megsérültek.
Afganisztánban még mindig rengeteg az elhagyott pokolgép.
A robbanásban öten megsérültek.
A térségben gyakran történnek összecsapások a fulani pásztorok és a keresztény farmerek között.
Legalább hatan meghaltak.
2022. december 23., 19:06
Az elkövetőkön kívül egy rendőrtiszt is életét vesztette.
Az egyik rendőrtiszt legalább tíz holttestet látott.
A junta közölte, hogy terrortámadás történt.
2022. augusztus 28., 17:24
Utoljára Ausztriában látták az ukrán nőt.
2022. augusztus 23., 20:08
Natalja Vovkot körözi a rendőrség, korábban egy házban lakott az orosz újságírónővel.
Két fiatal kihallgatása folyamatban van.
A mai napig keveset tudni a 38 éve történt tragédiáról.
Gyerekek és nők is vannak az áldozatok között az újabb afganisztáni merényletben.
Több robbanószerkezet is volt.
Három vagy négy öngyilkos merénylő robbantott.
Az ott tartózkodó tálib vezetők lehettek a támadás célpontjai.
Öngyilkos merénylő követte el az akciót.
Egyelőre nem tudni, ki állhat a merénylet mögött.
Megpróbált felvételizni is, hogy könnyebben bejusson az épületbe.