1808004 találat az Indexről, és a környékéről.
Orbán Viktor újabb levelet írt az Európai Tanács elnökének, ezúttal Donald Trumpról
A miniszterelnök szerint Joe Biden nem tudja megváltoztatni az USA háborúpárti politikáját.
Kemény lépésre szánta el magát az Európai Bizottság, bojkottra szólított fel Magyarország ellen
Arra kérte a biztosokat, hogy ne vegyenek részt a informális miniszteri találkozókon.
SpaceX kicsiben: függőlegesen, fékezőernyő nélkül landoló rakétát épített két fiatal
Kicsiben megoldották azt, ami a SpaceX-nél sokmilliárd dollárba került.
Őrizetbe vették a volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest
Marcin Romanowskit a gyanú szerint szervezett bűnözői csoportban vett részt.
Tiltakoznak a katonák iskolába vezénylése ellen a szülők
A Szülői Hang online kiáltványát eddig több mint kétezer ember írta alá.
Lencsevégre kapták Nagylábat
Nagyláb története több száz évre nyúlik vissza, most pedig úgy tűnik, valakinek sikerült lencsevégre kapnia őt – legalábbis ezt próbálja elhitetni.
Égő házból mentettek ki egy férfit a készenléti rendőrök Békéscsabán
A magatehetetlen lakó a földön fekve kiáltott segítségért, amikor rátaláltak.
Hatvanhárom EP-képviselő kéri Magyarország szavazati jogának felfüggesztését
Elégedetlenek a magyar miniszterelnök soros elnöki tevékenységével.
Egyre több fiatal vállalja az injekciókat egy műsor miatt
Csípésnek nevezik, pedig a helytelenül végzett plasztikai műtét veszélyes és csak öregít.
Itt van Donald Trump nagy bejelentése: Vance szenátor lesz az alelnök, ha nyer novemberben
A 39 éves ohio-i szenátor mellett döntött a republikánus elnökjelölt.
Kiszámíthatatlanul viselkedik ez a vírus: meglepő, kik kapják el most
Kiszámíthatatlanabb a vírus terjedése, másokat fenyeget, mint eddig.
Meghalt Ruth Westheimer, a világhírű szexuálterapeuta
A rádió- és tévéműsoraival közismertté vált szakember 96 éves volt.
Egyre több a panasz a gödöllői HÉV-en uralkodó helyzetre, a MÁV azonnali lépéseket tett
Testkamerás rendészekkel próbálják elejét venni a bűncselekményeknek.
Miért választjuk az egészségtelen ételeket, ha tudjuk, hogy károsak?
Kiderült, hogy miért kerül a saláta helyett csipsz a bevásárlókocsinkba.
Megtalálhatták a hetekkel ezelőtt eltűnt brit fiatal holttestét Tenerifén
Csaknem 30 napig keresték a civil hegyimentők, mire ráakadtak.
Egy világhírű könyvsorozat szerzője is feltűnik az MCC Feszten
Külföldi szakemberek is részt vesznek a háromnapos fesztiválon.
Levágta a nyomkövetőjét a győri férfi, heteken át bújkált – videón az elfogása
Lopás és rablás miatt ítélték el, megkezdte leülni a büntetést.
Harminc százalékkal emelkedtek a Trump Media részvényei a merénylet után
Nagyot megy Donald Trump médiavállalata.
Amit az igazán sikeres emberek másképp kezelnek, mint a legtöbben - Ezért állják meg a helyüket jobban az életben
A milliárdos Melinda French Gates elárulta, mit kellene másképp csinálni a sikerhez és a gazdagsághoz.
Palya Bea párkapcsolati szerződést kötött a pasijával
Közös céljait határozta meg egy párkapcsolati szerződésben Palya Bea és párja.
Romániában naponta dönt csúcsot a villamos energia ára
A kánikula magasabb áramszámlát nyújt be.
Sápi Vivien: Szerintem az a titok, hogy nem szabad annyira akarni a népszerűséget magadnak
Az Index TikTalk című műsorának első adásában a stewardessből lett TikTok-sztárral beszélgettünk.
Csütörtökön eldől Ursula von der Leyen sorsa
Az Európai Bizottság elnökének minden szavazatra szüksége lehet.
Amerikai belbiztonsági miniszter: Csődöt mondott a biztonság a Donald Trump elleni merényletnél
Alejandro Mayorkas azt ígérte, alaposan kivizsgálják az ügyet.
Az Eb-döntővel összefüggésben fogtak el egy sorozatgyilkost, aki 42 nőt darabolt fel
A kenyai férfi beismerte a bűncselekményeket.
Ezektől a nyaralóhelyektől akadnak ki a legjobban az utazók
Sok kedvelt nyaralóhelynek annyira rossza az értékelése, hogy csoda, ha egyáltalán még odautazik valaki.
Író, lelkész, onkológus – érthet-e egy gyógyszerész a kultúrához?
Hankó Balázs a tizenegyedik kulturális miniszter a rendszerváltozás óta.
Mesterműveket mázolt át viccből az egyik legnagyobb flamand festő
Olykor szinte lehetetlen kibogozni, melyik mestermű melyik részletét ki festette.
A halálos kórkép stigmája elhalványulóban, javulnak a túlélési esélyek
Az új terápiákkal javult a tüdőrák prognózisa. A korai stádiumban való felfedezése életet menthet.
Megosztotta a legelrettentőbb eseteit egy fogorvos
Álljon a háttérben rossz genetika vagy szegényes szájhigiénia, a fogorvosok számos elrettentő fogazattal rendelkező pácienssel találkoznak.
50 fokban dolgoznak most ezek a magyarok: az ő munkájuk a legkeményebb
Amikor az utcai kánikulából bemenekülsz egy légkondicionált üzletbe vagy irodába, gondolj azokra, akik álló nap 50 fokban végzik munkájukat.
Pikó András: Lázár János üzenete nem ajánlat, hanem zsarolás
A polgármester szerint Józsefváros „gyarmatosítása” zajlik jelenleg.
Újabb, Donald Trump ellen indított eljárást ejtett a bíróság
Az ügyészség várhatóan fellebbez a döntés ellen.
Rossz hírünk van az édességimádóknak: kisebb lesz a croissant
Csökken a 7 Days termékek mérete.
Áramkimaradások jöhetnek a kánikula miatt: aggasztó dologra világított rá a szakember
Váratlan problémát okozhat a kegyetlen kánikula.
Elszabadult egy lángoló autó az M0-ás autóúton
Hajmeresztő pillanatokat rögzített a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája.
Weimari vizslakölyköket dobtak be a Halasi Állatotthon kerítésén
Több métert zuhantak.
Ismert szakmai előadók is részt vesznek az idei MCC Feszten
A zenei fellépőkön túl izgalmas beszélgetésekre számíthatnak a látogatók.
Dér Heni tangás bikiniben mutatta meg, milyen bomba: kétgyermekes anyukaként ilyen az alakja
Dér Heni bevállalta a tangás bikinit. A kommentelők sem győzték dicsérni az énekesnő formás idomait.
Kétes bűnözőkből plasztikázással „faraghattak új embert” titkos kórházakban
A gengszterek az online szerencsejáték mellett telefonos átverésekkel és embercsempészettel foglalkoznak.
Mindkét magyar teniszező kiesett hétfőn a budapesti tenisztorna első fordulójában
Kedden többek között bemutatkozik Bondár Anna és Babos Tímea is.
Az FBI szerint apja fegyverét használta Donald Trump merénylője
Összeszedtünk mindent, amit eddig tudni lehet Thomas Matthew Crooksról.
Ezekkel a kamu hirdetésekkel csalnak ki milliókat most magyaroktól
Ezúttal az egyik közösségi oldal adok-veszek alkalmazásában kopasztották meg a jóhiszemű vevőjelölteket kamu hirdetésekkel.
Ott lapul a konyhájában: íme a másnaposság ellenszere
Megelőzi az alkoholfogyasztás okozta kiszáradást, sőt a másnaposság tüneteit is enyhíti egy, a konyhánkban megtalálható alapanyag.
Hajdú Péter is áldozatul esett a reptéri káosznak, „túlélőtáborrá” vált a családi kiruccanás
A műsorvezető szerint ez már több, mint gusztustalan.