Ha még egyszer visszajönnek a Bajnai-féle szakértők, a Gyurcsány-féle igazmondók, meg a hozzájuk hasonló Mekk Elekek, akkor nagyjából keresztet vethetünk mindenre, amit ez az ország huszonnégy éven keresztül - azon belül az elmúlt négy esztendőben - elért
– Kövér László házelnök a szabolcsi Balkányban aggódott egyet a 30% körüli támogatottsággal rendelkező baloldal visszatérésén. A helyi fideszes jelöltet, Simon Miklóst tüntetők várták, a tábláikra ragasztott papírlapokon a "Fideszes Simon nagyon kell a mentelmi jog?! "Elnök úr, maga tudja, hogy kinek kampányol?" "A tét: börtönpriccs, vagy parlamenti padsor?" mondatok voltak olvashatóak az MTI szerint. Simon szerint vannak ellendrukkerek, akik nem tudják elfogadni, hogy 2010 óta rengeteget fejlődött a nyírbátori választókerület, különösen Balkány városa. Kövér szerint pedig nem érdemes erre szót vesztegetni, ilyen a kampány. Simon Miklóst egyébként jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolták meg még évekkel ezelőtt, de a parlament nem adta ki a mentelmi jogát.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Horogkereszteket, „NE” és „nácik” feliratokat, illetve Hitler-bajszot rajzoltak a Jobbik több kecskeméti választási plakátjára.
Az LMP véleménye szerint a paksi bővítés leállítása és az ahhoz kapcsolódó orosz hitelszerződés elutasítása nemzeti érdek. Az a hitel, amit az orosz fél ajánl egy hibás termék.
A párt társelnöke az ügyben írásbeli kérdést nyújt be Orbán Viktor miniszterelnöknek azzal kapcsolatban, hogy fel lehet-e még mondani a szerződést, illetve, hogy lehet-e változtatni annak feltételein.
Az LMP egyben elvárja, hogy a kormány tegye közzé a szöveg hiteles magyar fordítását. (MTI)
Péntek délután esküt tett a Parlamentben a Nemzeti Választási Bizottság hat új delegáltja: Bezzegh Tibor Vazul, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, Borbély Andrea, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, Détári-Szabó Ádám, az Együtt 2014 Párt, Nemes Dénes, az Országos Szlovák Önkormányzat, Pongrácz Krisztina Kamilla, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és Topuzidisz Dimitrisz, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának képviseletében, írja az MTI. A testületnek így most már 15 tagja van, de a létszám a következő napokban várhatóan tovább bővül, és akár 38-an is ülhetnek majd a bizottságban.
Halmi József, MSZP-s képviselőjelölt a jelek szerint imádja a minőségi bulvárt.
De legalábbis nem lenne sem fideszes, sem kormányváltó – mondta a KTI elnöke a Pilvax Kávéházban.
A pénteki sajtótájékoztatón valami olyasmit is bemutattak, amit még soha, senki nem lőtt el március 15-e környékén: egy 12 pontos programot.
A következők vannak benne: a magáncsődtörvény megalkotása, a teljesítményekhez igazodó bér- és jövedelemrendezés, a legalacsonyabb jövedelműek adójának radikális csökkentése, a képviselők visszahívhatósága, az állampolgári jogon járó alapnyugdíj bevezetése, valamint a kis- és középvállalkozások kiemelt támogatása is. A 12+1. pontban hiteles képviselőket követelnek.
A Jobbik Ifjúsági Tagozata összeszedte, a Hazai Pálya Ifjúsági különszámában megjelent.
Miért éri meg szavazni?
Ő az együttműködés fájának nevezi. Segítője Lukoczki Károly, a Kormányváltás rákosmentei jelöltje.
Jávor Benedek nyílt levélben hordja le az atomtemető legmélyéig Lázár Jánost az egyre gyanúsabb és fenyegetőbb paksi szerződés miatt. A PM-es politikusból azonban az orbánisztánozás közepette ez a mondat is előtört:
Amennyiben a szerződést aláírják, az hazaárulás, a szó klasszikus értelmében.
A klasszikus hazaárulás egy vérkomoly büntetőjogi kategória, amivel tényleg csak akkor érdemes dobálózni, ha az ellenzék érzi magában az erkölcsi és politikai erőt, hogy tíz-tizenöt évre lesittelje Lázárt. Mert a törvény egy állami vezető hazaárulásánál bizony ezt a büntetési tételt alkalmazza:
A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
Ráadásul: Toborzó flashmobot a Göncöl Néptáncegyüttessel! „Katonai toborzó és táncház a Göncöl Néptáncegyüttessel, rendhagyó módon, villámcsődület formájában a Kolosy téri Civil Ház szervezésében."
Csak azért, mert én igen: a Nemzeti Szópolitikával visszaélő közéleti költészet virágzását, mely a középszerű panaszolkodások mellett kitermelt néhány nagyon erős tételt is. Ezek közé most, a ciklus utolsó heteiben csúszott be a Cink által felfedezett Egy mondat a magyarságról egy Under Grund művésznevű valakitől, akinek tényleg sikerül Illyés Gyula klasszikusával egy rímpárba forrnia. A vers elég hosszú ahhoz, hogy csak három kedvenc versszakomat másoljam ide, de ezzel nem ér letudni!
Mert magyar van
nemcsak a büszkén vállaltan
atomra bontott rubelekben,
keleti partnerekben
a borsodi Indiában
morzsálló kenyerekben,
Koldusoperabálban
a trombocitákban
ott van a véredény alján,
a Simon bármelyik számláján,
minden magyar start up-ban,
nyugger klubban, ír pubban
Köszönjük Poldi L. Joe-nak, aki egy MSZP Facebook-oldalán megosztott kép alá kommentelte. Az eseményen a Kormányváltók miniszterelnöke épp csütörtöki kampányroadshowjának első állomásán áll, természetesen tüntetőkkel a háttérben. <<Riportunkat itt olvashatja.>>
Nem lennék most a Fidesz helyében, a nyugdíjasok bepipultak.
Osztja már egy ideje a kormány az önkormányzatoknak Orbán Viktor aláírásával a gyönyörű igazolást, hogy nincs több adósság, de nem lehet elégszer megcsoindálni ezeket. Ma Vécsey László posztolt róla:
A Kormányváltók képviselőjelöltje, ifj. Rózsa Endre beszélgetésre, vitára invitálta a fideszes jelöltet, Boldog Istvánt. Nem fogják kitalálni mit válaszolt:
„Amíg az MSZP nem tisztázza az elmúlt hetekben körülöttük kialakult korrupciós ügyeket (Simon Gábor), addig nincs értelme vitázni."
Kalocsa díszpolgárává választották a KDNP-s politikust. Az elismerést pénteken ünnepi közgyűlés keretében adták át az érseki városban a miniszterelnök-helyettesnek. (MTI)
Köszöntsük egyik versével:
Vasvessző
A kicsukott Isten
vasvesszeje
az a csend lesz,
amellyel eltűri
önmagunk istenné nyilvánítását.
A felfedező a fideszes Boldog Istvánt. Kétpó polgármesterét (aki egyben parlamenti képviselő) vitára hívta az ellenzék, de Boldog elég fifikás ahhoz, hogy ezt egy zseniális indokkal utasítsa vissza:
Ma délelőtt sajtótájékoztatón válaszoltam ifj. Rózsa Endre vitára való invitálására. Válaszomban elmondtam, hogy amíg az MSZP nem tisztázza az elmúlt hetekben körülöttük kialakult korrupciós ügyeket (Simon Gábor), addig nem nincs értelme vitázni. Az embereknek joguk van tudni az igazságot, mert a múlt tisztázása nélkül nem lehet jövőt építeni!
Újabb vicekkel támad az MSZP-s politikus:
Orbán, Matolcsy, Kövér csónakázik a Balatonon. Egyszer csak vihar támad, a csónak elsüllyed. Ki menekül meg ? - Az ország !!! ...
és:
Honnan lehet tudni, hogy egy FIDESzes-s igazat mond?
- Orbán leváltja.
és:
Egyszer egy ember felkerül a mennybe. Találkozik Istennel, aki bevezeti egy órával teli szobába. Kérdezi az ember:
- Miért van ilyen sok órád?
Isten: - Ezek nem órák, hanem hazugságvizsgálók, aki keveset hazudik, annak lassan megy a mutató, aki sokat hazudik, gyorsan megy a mutató!
Ember: - És Orbán órája hol van?
Isten: - Azt ventilátornak használom.
Szűcs Gábor, MSZP-s politikus ma erre gondolt:
Március 15-i beszédében Tarlós főpolgármester azt mondja:
- Nem látom a tojásdobálókat!
Mire egy hang:
- Persze, mert most a múzeum lépcsőnél vannak, pénzért tapsolni a FIDESZ-nek!
Az MSZP politikusának tűrnie kell a kemény kritikát, még ha nevét erőszakos nemi közösüléssel is hozzák összefüggésbe. A Fidesz politikusának viszont kijár a nyomozás. <<Részleteket, ide kattintva olvashatja el.>>
a Népszavában. A félelem tárgya pedig nem más, mint a narancsbőr - ééértik, a narancsbőr!??!
Már a szót is utálja minden nő. Ki ne bosszankodna, ha a szép sima bőr helyett hepehupás, gödröcskés felületet lát a tükörben. Eddig a narancsbőrről inkább szépészeti tanácsadókban és a csodaszernek hirdetett kencék reklámjaiban lehetett olvasni. (...) Mostantól a narancsbőr már nemcsak bőrhibát, hanem társadalmi betegséget is jelent.
Megjelent a az orbánVIKIpédia túl sokadik évfolyamának XV. száma, ami tulajdonképpen a Hócipő választási különkiadása. Elég erősre sikerült, online is lapozgathatják!
Április 6-án 10 percig kell bátornak lenni, amikor szavaznak az emberek, és utána soha többet nem kell félni, mert leváltjuk az Orbán-rezsimet.
Biztatta a baloldaliakat Szekeres Imre Jászfényszarun a Szigetvári Viktorral közösen tartott kampányrendezvényen.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infrastruktúráért felelős államtitkára, országgyűlési képviselő Brüsszelbe indulás előtt még egy kellemes délutánt töltött a nyergesújfalui Barátság körrel. "Mindig elcsodálkozom a színvonalas műsoron, amikkel készülnek: igazi profik, akik hétköznap nagymamák, de a színpadon valódi tehetségek!" - lelkendezett a közösségi oldalán.
A kiadó megküldte a Zuschlag-könyvet Király József MSZP-s jelöltnek, aki egy kis kiegészítéssel együtt, saját kiadványokkal kibélelve küldte vissza nekik.
A szintén nagy leleplező hírében álló Rogán Antal Facebookján közölt képek egyikéből kiderül: a Falk Miksa utcában ma felavatott Peter Falk-szobrot valójában Columbo saját maga leplezte le:
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt veszprémi jelöltje ma, az alvás világnapján ünnepli születésnapját. Boldog születésnapot kívánunk!
Nemcsak megtekintett, de ráadásul fazekakat tekintett meg a mezőcsáti piacon Tállai István, mezőkövesdi országgyűlési képviselő.