új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elfoglalják az M1-es autópálya külső sávját, az autók a belső sávban zavartalanul haladhatnak. (Police.hu)

  • Hende szerint akár drónokat is bevethetnének

    A honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottságok együttes ülésén a Lázár után felszólaló Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, hogy elkészült három nappal a határidő előtt a drótakadály, valamint felsorolta azokat a lehetséges feladatokat, amelyekre a hadsereg alkalmazható lenne a menekültügyben egy törvénymódosítás elfogadása után. Kizárta a fegyverhasználatot, azonban a katonákat őrzés-védelmi, logisztikai, egészségügyi-járványügyi feladatok ellátására be lehet vetni. Hende szerint fontos feladat lehet a felderítésben való részvétel, ehhez a hadsereg drónokat és felderítő repülőket is bevethet.

  • Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy a pályaudvar lezárása az uniós joggal összeegyeztethető döntés, és összhangban van Angela Merkel német kancellár iránymutatásaival. (Reuters)

  • Lázár: Hármas védelmet építünk ki

    A honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén Lázár arról is beszélt, hogy a kormány szerinte hármas védelmet épít ki. Az első, a fizikai védelem, a kerítés, a második a határőrizet megerősítése a rendőrséggel, katonasággal, a harmadik pedig a jogi védelem. Lázár szerint az első kettő részben már teljesült. A jogiról azt mondta, hogy szeptember 15-ig tart még egy türelmi időszak, utána – azaz amikor a parlament elfogadja a törvényi szigorításokat – tételesen be fogják tartani az új szabályozást. Felállítják a tranzitzónákat, és csak szervezett keretek között léphet be bárki is az országba, mondta.

  • We want to go – skandálja 5-800 ember a Baross téren. A menekültek láthatóan a sajtónak is meg akarják mutatni, hogy csupán tovább szeretnének menni Németországba. Békés a hangulat, most nem érződik a feszültség, ami korábban a pályaudvaron belül volt.

    A rendőrök a lépcsőnél és a tér körül kisebb félörben állnak, de nem különösebben sokan. Hogy a feszültség alábbhagyott, azt jelzi az is, hogy a bukósisakos, keméynebb felszerelésű rendőrök már eltűntek, most csak a fehér pólós, piros sapkás, legfeljebb gumibottal felszerelt rendőrök álldogálnak a téren.

  • Európának és Magyarországnak arra kell készülnie, hogy a következő időszakban további milliók indulhatnak még útnak Európa felé, ezért hosszú távú, tartós intézkedésekre van szükség

    – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes ülésén. Az ülésen a szíriai, iraki, afganisztáni, pakisztáni és a balkáni helyzetet értékelték. Lázár ehhez még hozzátette a szokásos tirádát, miszerint 

    az elmúlt tíz év lépései vezettek ehhez a helyzethez: az Európai Bizottság baloldali politikája, amely szerint bárkit be lehet engedni az unió területére. Az Európai Unió csődöt mondott a helyzet kezelésében, maga jelenti a problémát, képtelen megvédeni saját határait

    Az állítólagos baloldalisághoz csak annyit tennék hozzá, hogy az Európai Bizottság elnökét 2004 óta a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt adja. A migrációs ügyekért is végig néppárti politikusok, Jacques Barrot és Dimítrisz Avramópulosz feleltek, illetve felelnek. 

  • Váratlanul mégis kijött a peronokról az a kétszáz fős, pár perce még elszánt csoport, amelyik eddig mindenképp a vonatkora akart feljutni, bízva abban, hogy mégis elindul. Most hirtelen úgy döntöttek, inkább beszélnek a pályaudvaron kívül rekedt családtagjaikkal.

    A rendőrök sokadjára elmondták, hogy a vonatok nem indulnak el, talán ez is hatott.

    Néhány turista még lézeng a pályaudvaron, akik bíznak benne, hogy talán hamarosan mégis elindulnak a vonatok, de erre most semmi esély nincs, legalábbis az üres pályaudvar ismeretében.

  • A Keleti pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat

    Kedden 9 órától a Keleti pályaudvar hatósági zárás miatt további intézkedésig nem indít és nem fogad vonatokat.

    A személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza a vidéki célállomásokra.

  • Füttykoncertet rendeztek a menekültek leghangosabb csoportjai. Sokan azt skandálják: „Freedom, freedom! Germany, Germany!”

    Egy kétszáz fős csoport a peronokon áll, és kérésre sem hajlandók elhagyni a területet. Jegyeiket lobogtatják, és felszállnak a vonatokra, amelyek viszont nem indulnak el. „Engem nem érdekel, hogy nem indul el, van jegyem. Ha mindannyian felszállunk, biztos elindul" – osztotta meg a taktikai tervet az egyik menekült.

    A rendőrök egyelőre türelmesen nézik a jelenetet. A peronon lévők egyébként még hajnali ötkor mentek a vonatokhoz, akkor jeggyel még átengedték őket a rendőrök. Ez is mutatja, hogy a rendőröket is váratlanul érhette a Keleti lezárása reggel kilenckor.

  • Az Ausztriában vasárnap bevezetett fokozott közúti ellenőrzés miatt délelőtt 3-4 kilométeren teherautók torlódtak fel az M1-es autópályán Hegyeshalomnál. Az autók zavartalanul jutnak át a határon. A soproni, a kópházi, a pomogyi és a jánossomorjai határátkelőknél is zavartalan a forgalom. (MTI)

  • Nem indult el Bécsbe a 9:10-kor indítani tervezett vonat sem. A helyiek nyugodtan vették tudomásul, hogy most nem jutnak el a vonattal Bécsbe. Az utasok a rendőröktől érdeklődnek, de ők sem tudnak felvilágosítást adni, hogy egy-két órára vagy akár egész napra lezárva marad-e a pályaudvar.

  • 2015. augusztus 31-én 13 óra körül Hegyeshalomnál lettek figyelmesek a rendőrök egy út szélén leállított, német rendszámú kisbuszra. A járműben sofőr nem volt, ám a rendőrök a raktérből segélykiáltásokat hallottak. Az utastér hátsó és oldalsó ajtaját kinyitották, odabenn 10 iraki állampolgár zsúfolódott. A rendőrök a gépkocsit lefoglalták és a bevándorlókat előállították.

    Fotó: Police.hu

    Az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megye területén összesen 58 illegális bevándorlót állították elő, főleg szíreket, irakiakat, afgánokat.

  •  

    Kereszténység, Magyarország, A. D. 2015:

    Tisztelt Újságíró!

    Gondolom most teljes eksztázisban ül a Keleti pályaudvaron, hogy mi fog történni a szegény menekültekkel? Ha lenne egy kis ideje, talán arrébb menni és mondjuk a Liget fái között gondolkodni, akkor nem írna ilyen badarságokat az Index oldalon. A vonatokat szigorú szabályok alapján indíthatják. Amire már tegnap is utalt az Origo munkatársa, hogy a vonatvezető / aki a vonaton van/ csak akkor indíthatja el a szerelvényt, ha pl. a tűzoltó berendezés megközelíthető, a folyosón lehet haladni. Ez egy nemzetközi gyors. Az ÖBB pont ezért is állította meg a vonatokat a határnál. Valószínűleg a belügyi szervek döntésére is vártak. Ön ezzel a 'riogatással' nem a menekültek ügyét támogatja, hanem azok ellen ír, akik aggódnak, félnek, imádkoznak, hogy mi lesz ebből az országból, ha minden erkölcsi törvény borul. Hál 'Istennek, itt, ahonnan írok, Miskolcon , nincsenek menekültek.Nem kell átélnünk a Pestre utazok mindennapi kálváriáját, hogy munkahelyükre érkezzenek, hogy féljenek a fertőzés veszélytől.

    Szóval, ideje lenne elhegynia a Keleti-t , s a Liget fiái között gondolkodni, hogy mit jelent a felelős emberi és újságírói magatartás.

    Áldás,

    XY, Lelkész, Miskolc

     

    Kereszténység, Vatikán, A. D. 2015:

    A világon sehol ne zárják be az ajtót azok előtt, akik egy jobb élet reményében más országokban keresnek menedéket!

  • A metró felől, az aluljárótól nem lehet megközelíteni a lenti pénztárakat sem, és nem lehet bejutni onnan a pályaudvarra sem, azt a részt egy ráccsal lezárták.

    A peronnál tömörülőket a rendőrök apránként, 5-8 fős kiscsoportokban tessékelik ki a Baross térre. Erőszakmentesen zajlik, nincsen semmi ráncigálás. A rendőrök is mondják egymásnak, hogy „ne legyen semmi durvulás”. A menekülők a felszólításra együttműködően kimennek a térre.

  • Az eddigi 700 helyett bőven ezer felett lehet a Keleti tranzitzónájában jelenleg tartózkodók száma. Hiába ment el tegnap ezer ember, most 1500-2000 várakozó lehet, mert a tegnapi hírre, hogy el lehet indulni Nyugatra, sokan jöttek át a Nyugati és a Déli pályaudvar tranzitzónáiból.

  • A pályaudvaron sem a pénztáraknál, sem az automatáknál nem vehetnek jegyet a menekültek. A rendőrség arcra dönti el, hogy ki mehet be és ki nem, ha valakinél nem egyértelmű, akkor elkérik a papírjait. Így három fekete srác is bemehetett végül, miután igazolták, hogy ők útlevéllel, legálisan vannak az országban.

  • Valamivel 9 óra előtt 500 ember tömörült a pályaudvar központi peronjainak kapujánál. Vélhetően a 9:10-kor induló bécsi vonatra akartak volna feljutni. A rendőrök a tér felől érkező csoport egy részét távozásra bírták, de két-háromszáz ember így is a peronok előtti kapuknál maradt. A Migration Aid munkatársai arabul mondtak be valamit hangosbeszélőn. Nagy a feszültség, a zúgolódás, de kivár a tömeg.

  • „A Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatot, a pályaudvar területét kérjük szíveskedjenek elhagyni” – ezt közölte a hangosbemondó. Egyelőre csak magyarul mondták be, arabul vagy angolul még nem, így a peronok előtt tömörülő menekültek még nem tudnak erről. Közben rendőri mozgolódás látható.

  • Egész pontosan 1501-et – köztük 378 gyereket. A legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületéről állították elő a rendőrök, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Országosan 1797 embert tartóztattak fel, közülük hatot embercsempészettel, hármat közokirat-hamisítással gyanúsítanak. (MTI)

  • A fuvarozók nem sok jóra számítanak

    Az osztrák határon kialakult helyzet jelentősen megdrágítja a fuvarozást, de van ötletük. Azt is elképzelhetőnek tartanák, ha visszahoznák a vámzárat, a plombával igazolni lehetne a jármű sértetlenségét.

  • Az osztrák rendőrség adatai szerint hétfőn 3650-en érkeztek Bécsbe vonattal, ami új napi rekord. (AFP)

  • A megnövekedett migránsáradat és az ezzel kapcsolatos nehézségek miatt az amerikai Dun & Bradstreet üzleti adatbázist szolgáltató cég augusztusi jelentésében Szerbiát a fokozott gazdasági és politikai kockázatú országgá minősítette.

    A migránsok ideiglenes elszállásolása, élelmezése nagy anyagi terhet ró Szerbia költségvetésére, viszont a macedóniai és a magyarországi helyzet változása miatt ezek a terhek nagy valószínűséggel tovább növekszenek

    – olvasható a jelentésben. (Magyar Szó Online)

  • Végül befutott a müncheni gyors, amire azonban a gyorsan sorfalat vonó rendőrök csak útlevéllel/vízummal rendelkezőket engedték fel, a megváltott jeggyel hadonászó menekülteket nem. A vonat elindult, a hoppon maradt menekültek pedig a nemzetközi jegypénztárhoz tódultak, hogy magyarázatot követeljenek

    Miért hagyták, hogy megvegyék a harmincezres jegyet, ha tudták, hogy utána úgysem szállhatnak fel a vonatra?
  • Négy rendőr jut a röszkei határnak arra az egy kilométeres szakaszára, ahol éjjelente húszas-harmincas csoportban szöknek át a migránsok. Kifigyelik a rendőröket, egyikük felmászik a drót tövébe, nézi, merre jár a kocsi. Ha úgy ítéli meg, hogy elég távol vannak, mindenki nekiindul a kerítésnek. Nem a pengék alatt, hanem a vezetődrótra lépve, felül jönnek. Az elmúlt éjjel a Délmagyar riportere által figyelt egyetlen helyen 10 perc alatt 30-35-en másztak át, majd tűntek el a közeli erdőben. 

  • Orbánt bírálja a Nemzetközi Migrációs Szervezet főigazgatója

    Az olyan országok, amelyek akadályozzák a migránsokat, hogy vonattal Európában utazzanak "egyenesen az embercsempészek karjai közé lökik őket" - jelentette ki William Lacy Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) főigazgatója. Swing bár Orbán Viktor nevét nem mondta ki, azt mondta, hogy "politikusok szavazatokat gyűjtögetnek a migránsok rovására."

  • A rendőrség az elmúlt napokban is több alkalommal találkozott embercsempészekkel:

    • Nagylaknál a közös ellenőrzést végző magyar és román rendőrök egy török kamion rakterében 6 iraki bevándorlót találtak.
    • A Szegedi Rendőrkapitányság három nap alatt, augusztus 29. és augusztus 31. között 15 embercsempész ellen indított eljárást, akik összesen 58 szír menekültet akartak a szerb határtól Budapestre vinni. Fejenként 200-300 eurót kértek a fuvarért.
    • Egy 37 éves csanyteleki férfi azért került őrizetbe, mert hétfő hajnalban megpróbált három szír menekülttel a kocsijában meglépni az őt megállítani akaró rendőrök elől. Ezért Szegeden áthajtott több piros lámpán is, majd amikor szorult a hurok, kiugrott a volán mögül, és elfutott. Azonban a rendőrök utolérték és elfogták.
  • Még mindig nem állt be a müncheni gyors, a menekültek türelme kezd fogyni. A rendőrök is érzékelhették a növekvő feszültséget, mivel kerítettek egy tolmácsot, aki most megafonnal próbálja nyugtatni a tömeget.

  • Az Index fotósa jelentette, hogy a Keletibe nem állt be a Münchenbe induló nemzetközi járat, és mivel nincs pontos tájékoztatás, a menekültek hullámai össze-vissza csaponganak a vonatok között. Egy elcsípett beszélgetésből kiderült, hogy a vonatot nem a MÁV késlekedése miatt, hanem rendőrségi utasításra nem állították vágányra. Közben beérkeztek a reggeli belföldi járatok is, az utasoknak óriási tömegen kell átverekedniük magukat, a menekültek a rácsokhoz feszülnek. 

  • Amikor hajnalban, hat előtt megérkeztem a pályaudvarra, a vágányt lezáró készenlétisek csak azt szajkózták mindenkinek, the train is full. Egy bevándorló lány a tömegben mosolyogva arra buzdított, talán mert látható volt, hogy más helyzetben vagyok, menjek csak előre, úgyis átengednek. 

    A vonat valóban tele volt, és mindenki izgatottan rohangált, azt kérdezve, hogy Berlin, München, Hamburg? Papírfecnire felírt Düsseldorf, latin és arab karakterekkel, idő sincs elmagyarázni, hogy valahol a németeknél át kell majd szállni. Végül a készenlétisek mindenkit leszedtek, és a peronon állók hiába mutogattak jegyeket, nem engedték fel őket. Türelmesen, mosolyogva megkérdezték tőlük:

    Visa? No visa? Not this train.

  • Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a hétvégén érték el ezt a kerek számot, vasárnap éjfélig egész pontosan 153 ezer 561 tiltott határátlépőt fogott el a rendőrség a magyar-szerb határszakaszon 2015-ben. A bevándorlók - egy még korábbi összesítés szerint - 67 országból érkeztek: zömében szírek, afgánok és koszovóiak, de tanzániai, jemeni, burundi, kínai és kubai állampolgárok is kértek menedékjogot.