Három órakor még csak néhány rendőrautó, és a hangosítást szerelő munkás volt a Várkert előtt, délután 4-re azonban már több százan összegyűltek, üldögéltek a napon felhők alatt, sétálgattak, vagyis úgy használták az amúgy általában kihalt Várkert Bazárt, ahogy azt kéne, illetve egy kb. 30 fős táblákkal felszerelkezett csoport hallgatta az eligazítást.
Kétféle beszélgetés van leginkább: az egyik a taktikázás, a filmekből megismert rendőrtrükkök megbeszélése, ki fárad el, kit hogyan emelnek ki. A másik a politizálás: például arról, hogy a hétvégi hír szerint az olimpiára tervezett létesítményeket mindenképp fel akarja építeni a kormány.
"Undorító takony: Orbán, Lázár, Habony" – skandálják.
Mivel a tüntetők nem jutnak a Fidesz-székházhoz, újabb célt kell találniuk. Kisebb tanakodás után úgy döntött egy csoport, menjenek vissza az Andrássy útra, valaki az orosz nagykövetséget javasolta.
A Kossuth tértől a Lendvay utcáig jutottak, de a székházhoz nem engedik őket a rendőrök:
Nem engedik be a tüntetőket a Fidesz-székházhoz a Lendvay utcába, egy csapat rohamrendőrt vezényeltek oda. A Lendvay-Rippl Rónay utca sarkán elhangzott, hogy nem akarnak erőszakot alkalmazni. Nagyjából ezer körüli ember van még utcán.
A rendőrség legfrissebb közleménye szerint a résztvevők szétszéledtek, „jelentős részük a rendőrség előtt ismeretlen céllal és szándékkal a Nagykörúton vonul. A rendőrség a villamosforgalmat időszakosan továbbra is korlátozza, a be nem jelentett rendezvényt biztosítja”.
Mindenki a Fidesz-székházhoz akar jutni, csak más-más útvonalon. Az egyik fele a Hősök tere felől, a másik fele pedig lekanyarodott, és a másik irányból akar az épülethez jutni. Itt először megállították őket a rendőrök, de aztán elálltak az útból.
De csak magánemberként, ezt mondta nekünk Fekete-Győr András, ami azért különös kijelentés egy politikustól.
Jó gyorsan haladnak a tüntetők, már az orosz nagykövetségnél járnak az Andrássy úton. Zeng is a "ruszkik haza". A tömeg eleje befordult a nagykövetség mellett, tényleg a Fidesz-székházhoz igyekeznek.
21:28-kor újabb közleményt adott ki a rendőrség, amiben megismétlik, hogy a szervezők 19:20-kor bejelentették a Kossuth téri rendezvény végét. Azóta „a résztvevők egy része az Országgyűlés épülete előtt maradt, mások a Szalay utcába távoztak, többen a Nagykörúton menetelnek”.
Mint írták, „mindhárom csoport folyamatosan provokálja a rendőröket”, de intézkedés eddig nem volt.
Nem engedték a tömeget balra fordulni a Fidesz-székház felé. Először az Aradi utcánál próbáltak balra fordulni, ott nem sikerült, végül az Andrássy útnál sikerült elkanyarodni. Az Andrássyt most lezárták végig, a rendőrök a szervizúton futnak a kiszámíthatatlanul vonuló tüntetők után. "Vivicitta" - kiáltották nekik a tüntetők.
A keresztutcákat folyamatosan zárják le a körúton, a tüntetőket pedig motoros rendőrök és rendőrautók kísérik. A vonulók a Nyugatinál vannak, már az Oktogonig lezártak mindent.
A Nyugatinál már teljesen birtokba vették a tüntetők a körutat. "Mocskos Fidesz" rigmus zeng folyamatosan.
Gyorsan otthagyták az Emmi épületét a tüntetők, és úgy tűnik, tényleg a Fidesz székháza felé igyekeznek. Már a Nagykörúton járnak, meg is állt a forgalom.
A 15-ös és 115-ös busz, valamint az M2A metrópótló busz ismét a teljes vonalán jár. (BKK/Facebook)
Tudósítóink becslése szerint 1500-2000 tüntető lehet az oktatási államtitkárság épületénél. Néhányan azt kiabálják, "menjünk tovább", "gyertek velünk", valaki azt mondja, vonuljanak a Fidesz-székházhoz. Ez azonban hosszú séta lesz, a Lendvay utca pár kilométerrel odébb van.
Senki nem számított ugye arra, hogy a tüntetők egy része átmegy a Szalay utcába az oktatási államtitkárság épületéhez. Itt elég kevés rendőr sorakozott fel, és nagyobb lökdösődés alakult ki. "Elkúrtad! elegünk van!" - skandálták közben.
A Kossuth téren maradt tüntetők fele hallotta a felhívást, és elindult az Emmi épületéhez, a Szalay utcába. Kezd kiürülni a tér, pár százan maradhattak még.
Tudósítóink szerint valaki kitalálta, más valaki megafonba mondta, harmadik valaki jó ötletnek tartotta, néhányan el is indultak az Emmi felé. Kezd szétaprózódni a tömeg.