Gulyás: Greta Thunberg egy beteg kisgyerek, akit felhasználnak

D SOS20190926008
2019.09.26. 10:50

A heti kormányülésről ezeket mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki, 143. kormányinfón:

Gulyás megismételte azt, amit Orbán Viktor mondott Rómában az Olasz Testvérek párttalálkozóján: „Ha bárhol az Európai Unióban baloldali kormány lép hivatalba, az azt jelenti, hogy bevándorláspárti politika lesz, megnyitják a kikötőket.” Ezzel a bukott Matteo Salvinire és az új olasz kormányra utalt. „Újabb szánalmas próbálkozást tettek az olaszok a kvóta szerinti elosztásra” – mondta. Ebben világos a magyar kormány álláspontja: nem vesznek részt ebben.

Iskolakezdés: az oktatásban még sok fontos döntést kell meghozni. Gulyás szerint

az a cél, hogy 2020. szeptember 1-jétől be lehessen vezetni az új nemzeti alaptantervet. Az állam pedig több mint 600 milliárd forintot fog az oktatásra fordítani 2020-tól.

A 10–11. tanulók kéthetes külföldi nyelvtanfolyamokon fognak részt venni, hogy az idegennyelv-tudás nagyobb legyen az országban.

Hajléktalanság:

Éjszakánként Kilenc aluljárót le fognak zárni a hajléktalanok miatt, a köztisztaság megtartása végett,

de 2,1 milliárd forint többletet biztosítanak ahhoz, hogy legalább 80 intézmény hosszabb ideig legyen nyitva, és 130 új helyet próbálnak létrehozni. Éjszakánként a lezárt aluljáróknál a felszíni átkelőhelyeket kell használni.

Kiadjuk Ciprusnak Ahmed H.-t is a dublini egyezmény alapján, így tehát oda küldik vissza, ahol belépett az unió területére.

Ezután jöttek az újságírói kérdések.

Karácsony Gergely kiszivárgott hangfelvételéről: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, nem mondhatja, hogy a hangfelvétel valódi, bár ezt alátámasztja, hogy Karácsony interjút is adott. „Maffiaviszonyokra emlékeztető állapotok vannak a baloldalon” – jellemezte a helyzetet Gulyás. „Elásni, szétlopni” – idézte az elhangzott szavakat. A miniszter szerint „az alkalmatlanságot legjobban az jellemzi”, hogy a polgármester saját jegyzője is negatívan vélekedik a zuglói helyzetről. „A felvételnél egy dolog szánalmasabb: az ő magyarázkodása” – mondta arról, hogy Karácsony szerint a hangfelvétel megvágott, ahelyett, hogy elnézést kérne. Gulyás szerint a Fideszen belül ilyen felvétel nem szivároghatna ki, az emberek egymás felvételeit a baloldalon veszik fel.

A kormánymédiumok a menekültek kvóta szerinti elosztásáról kérdeztek: Gulyás szerint ez jogellenes. Olasz részről nem érkezett kérés, hogy a magyar kormány segítsen a menekültek kitoloncolásában, pedig Orbán Viktor Rómában felajánlotta segítségét. Trócsányi László meghallgatása: Gulyás szerint Magyarországnak egy jelöltje van az Európai Bizottságba, mégpedig Trócsányi. Nevetve azt mondta, nem tudja megítélni, hogy kell-e valamitől tartani, de öt évig semmilyen vád nem érte a biztosjelöltet. Nyilvánvaló, ha valaki magyar és kormánypárti Brüsszelben, azt támadják, mondta. Októberben jön Putyin: külpolitikai cél, hogy az ország jó kapcsolatot ápoljon a világ nagyhatalmaival, ebbe Oroszország is beletartozik, fontos gazdasági partner. Még nem látja, miről kellene ezen a találkozón beszélgetni. Rezsiutalvány: 170 ezer olyan nyugdíjas lehet, akit érint, hogy nem tudja felhasználni az utalványt. Gyöngyöspatai szegregáció: ennek nyomán Gulyás azt mondta, csak 2010-től történtek hasznos lépések a romák felzárkóztatása ügyében Magyarországon: jelentős mértékben mérséklődött a tömeges munkanélküliség köztük, és közmunkaprogramban többen dolgoznak.

Tarlós István főpolgármesteri győzelmi esélyei „annyira jók, hogy annál jobbak már alig lehetnének”. Karácsony eddig is alkalmatlan volt, a hangfelvétel csak erre erősít rá. Ha más lesz a polgármester, annak is tárgyalnia kell a kormánnyal, ha akar valamit, válaszolta Gulyás arra, hogy a kormány együttműködne-e Tarlóson kívül más főpolgármesterrel.

Mengyi Roland négy évet kapott: tiszteletben tartják a bíróság jogerős döntését. Párttagsága nem tartható fent ilyen esetben. Azok, akik a jogállam leépülése miatt minden ok nélkül siránkoznak, azok most láthatják, hogy egy volt kormánypárti ember ellen született ítélet, amit ők tiszteletben tartanak. Akkor mi van Simonka Györggyel, aki még most is aktív tag, kérdezték Gulyástól: az ártatlanság vélelme az ítéletig mindenkit megillet, válaszolta.

Hende Csaba arra buzdította a közönséget, hogy hangosabban hazaárulózzanak: Gulyás szerint maga Hende nem használta a „hazaáruló” szót, de Neményi András velük szemben hazaárulózhat következmények nélkül.

A forint állapota: elszabadulhat a benzinár? „Remélem, hogy erre nem kerül sor” – válaszolta Gulyás. A miniszter korábban azt mondta a Reutersnek, hogy a kormánynak nincs dolga a forintárfolyammal. Most hozzátette: „a legcsekélyebb mértékben sem” aggódik a forint árfolyama miatt.

Hogy ki lesz a Fidesz alelnöke, azt nem árulja el.

Az Index.hu kérdésére, miszerint nem gond-e, hogy a kormány nem támogat például egy nagyon drága SMA-kezelést, és civil embereknek kell rá összedobniuk a pénzt, Gulyás azt mondta: a közgyűjtés sikerének örül, de ilyen esetekben a meghatározott keretből dolgozó OEP külön döntést hozhat.

Szintén újságírónk kérdésére, hogy mit gondol a kormány arról, hogy kapucnival eltakart fejű trollok zavarták meg egy motorcsónakkal Karácsony Gergely vasárnap délutáni programbemutatóját: „Köszönjük, hogy hozzájárultak a nyomozáshoz” – mondta a miniszter azzal kapcsolatban, hogy az Index találta meg a letakart motorcsónakot. Azt is mondta, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania. „Nem akarom azzal vigasztalni magukat, hogy Karácsony legfőbb szövetségesének, Gyurcsánynak a kormányzási időszakban azonosítás nélküli, csuklyás rendőrök vertek véresre békés  tüntetőket”, de az súlyosabb volt Gulyás szerint. „A terroristákra nem az a jellemző, hogy hangfalat bömböltetnek a Duna közepén” – válaszolta a kérdésre, miszerint nem lehettek-e esetleg terroristák, netán migránsok.

Az Index arról is kérdezte a minisztert, hogy Orbán Viktor szerint most már nem úgy állnak a médiaviszonyok Magyarországon, mint ahogy januárban. A kormányfő ugyanis azt mondta Rómában, hogy „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van", és emiatt szerinte „Magyarországon nem lehet összevissza beszélni a médiában”. Gulyás szerint Orbán Viktor ezt a kijelentését csak összehasonlításképpen mondta, és arra utalt vele, Magyarországon lényegesen kiegyensúlyozottabbak a médiaviszonyok, mint számos nyugat-európai országban.

Kell olyan újságíróval szóba állni, aki kritikus kérdéseket tesz fel interjúhelyzetekben? – kérdeztük. Gulyás szerint mindenki eldönti, kinek ad interjút, de vannak a kormányinfók és sajtótájékoztatók, amiken bárki kérdezhet. Mint emlékezetes, Tarlós István nyilatkozott úgy szerdán, hogy szerinte nem lehet úgy kampányolni, ha csak a baráti médiával ül le beszélgetni. Például mert azzal új szavazatokat sem lehet szerezni. Bár nem mondta ki, egyértelműen a Fidesz kommunikációs guruinak is üzent ezzel. 

Gulyás Gergely: A terroristák nem hangfalakat szoktak bömböltetni a Duna közepén

Ferihegy: a következő EU-s ciklusban az első helyen lesz a reptéri gyorsvasút megvalósítása, már döntés született a megvalósításáról. A fapados karámot pedig be kell zárni, túl meleg van ott nyaranta.

Minden állammal, így Izraellel is jó viszonyra törekszik Magyarország. Orbán Viktor kapcsolata Benjámin Netanjahuval eddig is kiváló volt, ezután is jó lesz, mondta arról, hogy az izraeli államfő kormányalakításra kérte fel Netanjahut.

A világörökségi minősítést nem tartja akkora dolognak Gulyás, de a Fiumei úti temető rekonstrukciójára már szükség lenne. Gulyás szerint ez elképesztően sokba kerülne, de hosszú évek alatt akár meg is valósulhat.

Globális klímasztrájk és politika kapcsolata:

visszataszítónak találja a témát, de a magyarok józanságát mutatja, hogy néhány tucat aktivistán kívül mást nem érdekel. Ehhez pedig egy 16 éves beteg kisgyerekeket használnak fel, utalt Greta Thunbergre.

Neki milyen betegsége van? – kérdezték Gulyást. Asperger-szindrómája, válaszolta. 

A cikk megjelenése után az Index megkeresésére Gulyás Gergely nyilatkozatával kapcsolatban Pribéli Levente, a Fridays For Future egyik hazai aktivistája azt válaszolta:

a magyarok józanságát szerintünk az mutatja, hogy egyre többen ismerik fel az ökológiai- és klímaválság fenyegetését, ezért már május 24-én, az előző Globális Klímasztrájkon is legalább 3 000 ember vett részt Budapesten.

Hozzátette: "a szeptember 27-i III. Globális Klímasztrájkra eddig már több, mint 17 000 ember jelezte érdeklődését. Mi mindenki jövőjéért kiállunk, és mindenkitől ugyanazt várjuk el. Azt várjuk el minden felelősségteljes magyar állampolgártól, a döntéshozóktól, a mindenkori magyar kormánytól, hogy nézzenek szembe az ökológiai- és klímaválság valóságával, és cselekedjenek ennek megfelelően. Követeljük, hogy Magyarország is hirdesse ki az ökológiai- és klímavészhelyzetet, és azt, hogy készítsenek számonkérhető, írásos cselekvési tervet szakértők bevonásával.

Hálásak vagyunk, hogy vannak követendő példák, mint Greta Thunberg, aki bátran kiáll a jövőért. Az üzenete lényegét még sokan nem értették meg, és sajnálatosnak tartjuk, hogy továbbra sem a problémáról és a lehetséges megoldásokról beszélnek a politikusok. Pedig mi mindenki, köztük az ő és a gyermekeik jövőjéért is kiállunk"

Gulyás szerint most divatba jött a téma, de Áder Jánoson kívül eddig kevesen beszéltek ilyen sokat erről a témáról.

A tervek szerint novemberben fizetnek kompenzációt a nyugdíjasoknak a nyugdíjprémiummal együtt.

Fel sem merül, hogy a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium még idén felköltözne a budai Várba. A pénzügy áll jobban, ők egy-másfél év múlva költözhetnek.

A bicskei molesztáló igazgató Köztársasági Érdemkeresztjét  visszavonják-e: Gulyás szerint elnöki kérésre ez nem vonható vissza, de a büntető törvénykönyv alapján igen. Az ügyésznek kell ezt indítványoznia. 

Aki jogellenesen tartózkodik Magyarországon, az jogosult életmentő beavatkozásra, de a hatalmas összegű operációk már kérdésesek.

A családvédelmi akcióterv autóvásárlása: szeptember 24-ig 13 904 beadott kérelem érkezett, ebből 7000 alkalommal határoztak. A kérdésre, miszerint van, aki drágább autót akar venni, például 23 millió forintos Audit, Gulyás azt mondta: ha legalább három gyereket vállal a család, így társadalmi haszna van, akkor kaphat ehhez is támogatást. De a nagy többség alacsonyabb kategóriás autót kért.

Rogán Antal a Felhő utcából, egy milliárdos állami megrendeléseket elnyerő vállalkozótól bérelt házból jár dolgozni: felmerül-e korrupció aggálya? Magánügy, ki hol lakik, vagy hol bérel lakást, válaszolta Gulyás. Egy bérleti jogviszonyt ne tartsunk politikai szövetségnek szerinte.

Az újraindított Molnár Oszkárról: Gulyás szerint elfogadhatatlan, hogy a jelöltek az önkormányzati választáson rasszista kijelentéseket tegyenek, de Molnár Oszkár amúgy is függetlenként indul Edelényben, de Fidesz-támogatással. Gulyás az elmúlt évek választási eredményei alapján nem látja, hogy elhatárolódnának tőle.

Mit gondol a kormány arról, hogy az orvosok kifütyülték és kinevették az egészségügyi államtitkárt? „A demokratikus véleménynyilvánításnak sok formája van, ez is egy” – válaszolta.

Gulyás szerint nem aggályos, hogy Orbán Viktor családjához köthető Dolomit Kft. adja a kőanyagot a MÁV pályafelújításához, amihez szintén az Orbánékhoz köthető NAAK Zrt.-vel kötöttek 32 millió forintos szerződést. Gulyás szerint ők adták a legjobb ajánlatot.

A trágyaszag-hoax miatt nem bocsátottak el senkit. A Pest Megyei Kormányhivatal vezető munkatársának csak vezetői megbízatását vonták vissza, ugyanott dolgozik egy másik pozícióban.

Végül egy kis intermezzo: az egészségügyi prevenció érdekében Gulyás tud-e tenni valamit például azért, hogy ne kapjanak az újságírók tüdőgyulladást a kormányinfón? A miniszter azt válaszolta: ha rajta múlna, még öt fokkal hidegebb lenne a teremben.