új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jó döntésnek nevezte augusztus 20-i ünnepi beszédében az igazságügyi miniszter, hogy Szent István király, elfogadva a római pápa fennhatóságát, népét a keresztény kultúrkör részévé tette. Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban – mondta Varga Judit pénteken Soltvadkerten, a Hősök terén tartott augusztus 20-i ünnepségen.

    Az Alaptörvény Nemzeti hitvallása is hirdeti: büszkék vagyunk rá, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette – mutatott rá a miniszter. Hozzátette: bár a kívülről jövő kritika, támadás és vádaskodás lassan a mindennapjaink részévé válik,

    mi, magyarok az önkény helyett mindig is a szabad akaratot választottuk.

    Varga Judit pénteki Facebook-bejegyzésében a muravidéki magyarságot köszöntötte augusztus 20. alkalmából.

  • Jakab Péter egy korábban készült videót osztott meg Facebook-oldalán, amelyben elmondja: augusztus 20-hoz közeledve azon gondolkodott, hogy

    ha Szent István kikerülne a Fidesz óriásplakátjaira, akkor a kormány, na, vajon mellé milyen hangulatjelet tenne?

    A miniszterelnök-jelölt ezután kifejtette, hogy Szent István Európát választotta, és nem Ázsiát, államot alapított, és nem alapítványokat, egyházat szervezett, és nem maffiát.

    Hovatovább Szent István nem indított kalandozó magyarokat Nyugatra, ma meg százezrével indulnak el, Orbán szerint kalandvágyból. Úgyhogy igen, azt hiszem, hogy Szent István mellé a Fidesz egy dühös hangulatjelet tenne.

    Jakab Péter szerint Orbán Viktor, akit „a budai vár mai urának” nevez, megtagadott mindent, amit Szent István képviselt:

    Nem egyesítette a nemzetet, hanem megosztotta. Nem gazdaggá tette, hanem kifosztotta. Nem felemelte, hanem megtaposta. Nem építette, hanem rombolta. Szent István művéből egyvalami tetszik Orbánnak, a korona.

    A pártelnök arról is beszélt, hogy új államalapításra van szükség, amely az összefogásban gyökerezik, törzse a tisztesség, lombja a szabadság, gyümölcse a jólét.

  • A Fidesz országgyűlési képviselője a nemzeti ünnep alkalmából osztotta meg gondolatait pár sorban a közösségi oldalán. Ahogy írta a Facebookon:

    A jövőben sincs más feladatunk, mint a Szent István-i úton járni: erős nemzet, szuverenitás és Európa keresztény világának védelme. Isten éltessen, Magyarország!

  • A Vajdaságban is megemlékeznek az államalapító Szent Istvánról. A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) ünnepi rendezvénye Újvidéken lesz este, felszólal Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke – írja a PannonRTV.

    Nyugat-Bácskában, Zomborban 17 órától szentmise lesz, majd ünnepi felvonulás. Zentán, Moholon, Horgoson, Csókán és Kúlán is tartanak ünnepségeket augusztus 20-án, illetve számos programon vehetnek részt az érdeklődők.

  • Nem lesz olcsó megkóstolni az ország tortáját idén – írja a Pénzcentrum. Lesz olyan cukrászda, ahol a Napraforgó és a cukormentes Beszterce rózsája is minimum nyolcszáz forintba kerül majd. Viszont van olyan hely, ahol idén 990 forintot is elkérnek majd egy szeletért, ami a tavalyi árhoz képest százforintos emelkedés.

    Az országtortákról cikkünkben írtunk bővebben.

    Kapcsolódó

    Szotyi és vilmoskörte is van az idei országtortában

    A Szent István-napi kenyér Solymárról jön.

  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-oldalán élőben követheti a díjátadót.

  • Pózolj könyvekkel a Nehru parton! A Szent István-napok egyik izgalmas eseményének ígérkezik az a háromnapos programsorozat, ahol a magyar irodalom és a zene találkozik nyolc alkalommal, hatvanperces performance-ok keretében.

    A helyszín Budapesten a Petőfi híd pesti hídfőjénél öt évvel ezelőtt kialakított zöldterület, a Nehru part, közel a Bálna épületéhez. Itt épül fel az a különleges installáció, amely egy 5,7 méter magas könyvtorony, amelynek talapzata 14 méter széles színpaddá alakul az előadás óráiban, az előadások előtt és után viszont tökéletes alkalmat ad szelfifotók elkészítésére, becsekkolásra, a hétvégénk dokumentálásához vagy kedvcsinálóként mások számára egy későbbi látogatáshoz augusztus 20. és 22. között.

    konyvszinpad a Nehru parton - latvanyterv

    A könyvtorony ékessége egy négy méter széles, nyitott könyvet formáló alkotás, amelyen az ünnepi alkalomhoz illően Kós Károly Az országépítő című művéből lesz olvasható egy részlet.

    A színpadot formáló tömb oldalán is idézeteket böngészhetünk, kerülnek ide részletek egyebek között A Pál utcai fiúkból, az Egri csillagokból, Az arany emberből, a Szindbádból vagy az Eszter hagyatékából is. Persze a színpadi programra is érdemes koncentrálni, hiszen nagyszerű csapat készül arra, hogy a rendezvény három napján a Líra, dráma, epika mottó köré szerkesztve bemutassa az irodalom és a zene találkozását, olyan motívumok köré csoportosítva, mint a szabadság, egyesítés, kenyér, ünnep vagy az életünkben folyamatosan jelen lévő szerelem, életöröm, áldás témában.

    Juhász Anna irodalmár, a program szerkesztő-háziasszonya felkérésére a Művészkertben a három nap alatt látható lesz:

    • Prieger Zsolt,
    • Törőcsik Franciska,
    • Harcsa Veronika,
    • Farkas Dénes,
    • Háy János,
    • Furák Péter,
    • Wunderlich József,
    • Varró Dániel,
    • Lackfi Dorottya,
    • Sinha Róbert,
    • Trill Zsolt,
    • Szűcs Nelli,
    • Barabás Lőrinc,
    • Dresch Mihály,
    • Kerekes Vica,
    • Szalóki Ági,
    • Hrutka Róbert,
    • Tompos Kátya,
    • Bölkény Balázs,
    • Jónás Vera,
    • Zalán Tibor.

    Az estéket mindhárom napon filmvetítés zárja,

    • 20-án Fábri Zoltán Édes Anna,
    • 21-én Szász Zsolt Félvilág,
    • 22-én pedig Enyedi Ildikó Testről és lélekről

    című filmjét lehet a különleges helyszínen megtekinteni.

  • Az Index beszámolt róla, hogy hasonlóan a szilveszteri durrogtatáshoz, Szent István ünnepén sem felhőtlenül boldogok a kutyák és macskák, mert sokként élik meg a tűzijáték hang- és fényhatásait. Arról, hogy ez ellen hogyan lehet védekezni, cikkünkben írtunk bővebben.

    Kapcsolódó

    Így védheti meg kisállatait a tűzijáték idején

    Az augusztus 20-i intenzív hang- és fényhatások miatt a házi kedvencek gyakran elszöknek otthonról.

  • Az augusztus 20-i tűzijátékon kívül számos más program miatt kell lezárásokra és forgalomelterelésekre számítani. A változásokról cikkünkben írtunk bővebben. 

    Kapcsolódó

    Így változik a közlekedés Budapesten a hosszú hétvégén

    Az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt számos járat máshogy közlekedik a fővárosban.

  • A LikeBalaton az időpontokkal együtt összegyűjtötte a Balaton-környéki tűzijátékok listáját:

    • Alsóörs: augusztus 20., 22.00
    • Balatonakarattya: augusztus 21., 21.00
    • Balatonberény: augusztus 20., 21.30
    • Balatonboglár: augusztus 21., 22.00
    • Balatonföldvár: augusztus 20., 21.00
    • Balatonfüred: augusztus 20., 22.00
    • Balatonlelle: augusztus 20., 21.00
    • Balatonszárszó: augusztus 20., 21.15
    • Balatonvilágos: augusztus 20., 22.00
    • Fonyód: augusztus 20., 22.00
    • Csopak: augusztus 20., 21.30
    • Keszthely: augusztus 20., 21.00
    • Révfülöp: augusztus 20., 21.00
    • Siófok: augusztus 20., 21.00
    • Szigliget: augusztus 20., 21.00
    • Tapolca: augusztus 20., 21.30
    • Tihany: augusztus 20., 21.00
    • Zalakaros: augusztus 20., 22.30
    • Zamárdi: augusztus 20., 21.00
    • Zánka: augusztus 20., 21.30

    Balatonalmádi fényjátékkal, Balatonfűzfő vízi játékkal és lángshow-val, Balatonkenese lézershow-val, Balatonszemes vízi-tűzi játék show-val, Veszprém fényfestéssel, míg Hévíz LED-előadással ünnepli az államalapítást.

  • A nyár végéhez közeledve jó hír az autósoknak: augusztus 20-tól csökken az üzemanyagok ára:

    Kapcsolódó

    Csökken az üzemanyag ára

    Augusztus 20-tól a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

  • Megkezdte munkáját az augusztus 20-i nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs reggel 7 órakor – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebookon. 

    Kovács Zoltán bejegyzésében úgy fogalmazott, minden készen áll, és a meteorológia szerint még az idő is kellemes lesz.

    Néhány órával később, délelőtt fél 11 körül Kovács Zoltán újabb Facebook-bejegyzésben tudatta:

    Nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai. A délelőtti programokon eddig sok tízezer ember vesz részt.

    Kapcsolódó

    Megkezdte munkáját az ünnepért felelős operatív törzs

    Minden készen áll, írta Kovács Zoltán Facebook-oldalán.

  • Az Országos Kórházi Főigazgatóság utasítására augusztus 20–22. között országszerte szünetel az oltások beadása. Erről cikkünkben írtunk részletesebben.

    Kapcsolódó
  • A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren.

    Áder János hangsúlyozta: az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata. A köztársasági elnök ünnepi beszédét itt olvashatja:

    Kapcsolódó

    Áder János: Több mint ezer éve a bátorság, a hűség és az alázat visz minket tovább

    A köztársasági elnök ünnepi beszédet mondott az Országház előtt.

  • A Fidesz országgyűlési képviselője, Németh Szilárd is megemlékezett a nemzeti ünnepről Facebook-oldalán egy rövid mondat erejéig. Mint írta:

    Tisztavatás a Kossuth téren: A hazáért, mindhalálig!

  • Már augusztus elején döntött a kormány az augusztus 20-i ünnepségekre vonatkozó szabályokról, amelyekről cikkünkben részletesebben is írtunk.

    Kapcsolódó

    Megvan a terv augusztus 20-ra, csak a Lánchíd kérdéses

    Minden idők legnagyobb Szent István napi ünneplésére készülnek.

  • Az utca emberét kérdeztük a nemzeti ünnep előtt: tudja-e, hogy mit ünneplünk augusztus 20-án? Az Index erről készült videóját itt nézheti meg:

    Kapcsolódó

    Mit ünneplünk augusztus 20-án?

    Az utca emberét kérdeztük a nemzeti ünnep előtt.

  • Szegeden a Széchényi téren ünnepelnek a helyiek: 133 kitelepülő borászat, sörfőzde és pálinkaház képviselteti magát a vasárnap késő estig tartó rendezvénysorozaton – írja a Szeged Ma. A tűzijátékot hagyomány szerint a Partfürdőről indítják. Este Király Viktor-koncert és utcabál is lesz a megyeszékhelyen.

  • A kormány elkötelezett az erős Magyar Honvédség létrehozásában – mondta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-i katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében az Országház előtt. Benkő Tibor hozzátette: céljuk a korszerű haditechnikai eszközökkel felszerelt, kiválóan kiképzett és felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett és lojális katonákból álló haderő létrehozása. Ezt a célt szolgálja a kormány által elindított honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely biztosítja a katonák erkölcsi és anyagi megbecsülését, a megélhetésükhöz, boldogulásukhoz szükséges feltételrendszert.

    Benkő Tibor gratulált a végzett tiszteknek diplomájuk és első tiszti rendfokozatuk megszerzéséhez. A katonáktól azt kérte, hogy legyenek példamutatók, tanuljanak, törekedjenek rá, hogy mindig a legjobbak legyenek, és mutassanak példát hazaszeretetből, a haza iránti hűségből, bajtársiasságból. A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a katonáknak, amiért esküt tesznek, hogy akár életük feláldozásával is megvédik Magyarország békéjét, a magyar emberek biztonságát.

    A Parlament előtti Kossuth Lajos téren csaknem nyolcvanan tették le a tiszti esküt. A honvédtisztjelöltek, folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt, fogadalmukat kardrántással, „A hazáért, mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

    Az avatás végén egy három Gripen vadászgépből álló kötelék húzott át a tér felett, majd megkezdődött a Magyar Honvédség légi parádéja az Országház előtti Duna-szakaszon – számolt be az MTI.

  • A kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra hosszabb bejegyzést szentelt az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmára. Többek között Szent István intelmeit is idézte, de Kossuth Lajos legendás mondata sem maradhatott ki.

  • A Magyar Szent István-rend a legmagasabb állami kitüntetés, amely a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.

    A 257 éve alapított kitüntetést hetven év szünet után, 2013 óta az augusztus 20-i ünnepségek keretében adományozzák.

    Eddig tizenhárman vehették át az elismerést, ide kattintva elolvashatja, amit a Szent István-rendről tudni kell.

    Kapcsolódó

    Szent István-rend: Arany Jánostól Egerszegi Krisztináig

    A legmagasabb állami kitüntetést a Magyarország érdekében végzett kimagasló életművek elismeréseként adják át.

  • A magyar nemzet számára kiemelt jelentőségű augusztus 20., ám több jelentős esemény és híresség miatt is fontos ez a nap.

    • Ezen a napon ünnepli születésnapját Fred Durst, a Limp Bizkit zenekar énekese, aki ráadásul ma fontos jubileumhoz ért, hiszen ötvenéves lett.
    • Nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon született Slobodan Milosevic szerb és jugoszláv államfő, a szerb Szocialista Párt elnöke.
    • Ma lett 45 éves Gergely István felvidéki születésű kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, későbbi sportvezető.
    • Bűvös szám lehet a vízilabdázóinknál augusztus 20., hiszen ezen a napon született egy másik világklasszis vízilabdázónk is, idősebb Szívós István, aki játékosként és edzőként is magyar bajnok tudott lenni, illetve egy ideig a Ferencvárosi Torna Club elnöke volt.
    • Hetvenöt évvel ezelőtt adták át Budapesten az újjáépített Szabadság hidat, amelynek elődjét a második világháborúban, a főváros ostromakor robbantották fel.
    • Napjainkra megszokott, hogy augusztus 20-án tisztavatást tartanak. Az első ilyen eseményt 52 évvel ezelőtt tartották a Kossuth téren, ami 2007-ig nem is változott, amikor ez a rendezvény átkerült Hősök terére.
    • Talán a szülei sem gondolták, hogy ilyen hatással lesz majd fiuk a zenetörténelemre, amikor 73 évvel ezelőtt a világra jött gyermekük, Robert Plant, a legendás Led Zeppelin zenekar frontembere.
    • A Puskás Aréna kinézetével és hangulatával meghódította a futballrajongókat a 2021-ben tartott labdarúgó-Európa-bajnokságon, ám ennek a hazai futballszentélynek az elődje, a Népstadion is augusztus 20-hoz köthető, ugyanis 68 évvel ezelőtt ezen a napon adták át a létesítményt.
  • Pécsett délelőtt kenyérszentelést tartanak a Kossuth téren. A Kodály-díjas Fonó Zenekar a Kodály Központ előtti téren ad koncertet este, majd a Pannon Filharmonikusok hangversenye következik – írja a Pécs Ma.

    A Széchenyi téren  magyar slágerek szólnak majd a retró diszkó hangszóróiból. Az Orfűi Malmoknál a kenyér lesz a főszereplő, ám színházi előadás, sok muzsika és tánc is kapcsolódik az ünnepi programhoz.

  • „Augusztus 20-án isteni áldást kérni a hazára szép hagyomány. Őrizzük meg! Ez persze nem elég. Most különösen nem” – írja Gyurcsány Ferenc Facebookon.

     A DK elnöke szerint

    a magyar emberek sokaságának ereje, harca, értő cselekedete kell, hogy helyreállítsuk a demokratikus magyar államot. Az európai magyar államot.

    Azt is hozzátette, hogy István király Európát választotta és jól döntött.

  • Jövőre minden szabadságszerető demokrata ünnepelhet augusztus 20-án, ha az MSZP kormányra kerül

    – mondta a párt társelnöke. Tóth Bertalan a szocialisták Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben augusztus 20-án. 

    Azt az államot, amit ma ünnepelnünk kellene, zsebben viszik haza a fideszes vezetők alapítványokba és magánszámlákra 

    – fejti ki a politikus, aki szerint biztos szép lesz a tűzijáték, de tapsolhatunk-e jó szívvel neki, ha tudjuk, hogy a csillogás csak azért van, hogy az utána következő sötétségben majd nyugodtan dolgozhassanak a tolvajok?

    Az MSZP társelnöke arról is beszél, hogy a tolvajok „nemcsak a pénzünket viszik, hanem a jogainkat és a jövőnket is”, majd elmondja, hogy szerinte „hosszú idő után valós esély van a változásra, amely reményt adhat mindannyiunknak”.

    Csak mi tudjuk helyreállítani a jogállamiságot és a demokráciát, 2022-ben ehhez kell megnyernünk az ország többségének a támogatását

    – véli Tóth Bertalan.

  • Augusztus 20-a szellemisége azt üzeni nekünk, hogy széthúzás helyett együtt kell működnünk, elfogadni egymás másságát. Jeles nemzeti ünnepünk ennek tökéletes példája, hiszen mindannyiunknak mást jelent, mégis együtt tudjuk ünnepelni Szent István királyunk napját, az államalapítás és az új kenyér ünnepét 

    – írja az LMP augusztus 20-i üzenetében a párt Facebook-oldalán. 

    A párt kifejti, hogy felelősséggel tartozunk a következő generációknak, ezért kötelességünk környezeti és társadalmi szempontból is olyan Magyarországot teremtenünk, ahol gyermekeinknek és unokáinknak is jó lesz élniük.

    Az idei augusztus 20-i tűzijáték minden eddiginél több közpénzt fog felemészteni. A kormány saját bevallása szerint 1,3 milliárd forintot költ a tüzijátékra, melynek keretében 40 ezer rakétát fognak fellőni, ami nyolcszorosa a 2019-es számnak 

    – hangsúlyozza a párt közleményében, majd arról is szól, hogy szerintük nincsen helye a luxuskiadásoknak a jelenlegi gazdasági és társadalmi krízis közepette. Ráadásul a tűzijáték idejétmúlt, környezetszennyező, amit Európa számos városában felváltottak alternatív eszközökkel. 

  • Történelmünkben az államalapítás az egyik legfontosabb esemény, amely sorsfordító hatással volt Magyarország fennmaradására

    – írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, Simicskó István az MTI-hez eljuttatott augusztus 20-i közleményében, melyben a politikus emlékeztet rá, hogy születésünk pillanata mindannyiunk életében fontos esemény, hiszen ez a kezdet határozza meg, hogyan is indulunk el életünk útján, és ugyanez igaz az államokra is.

    Az addig vándorló életmódot folytató őseinknek fel kellett hagyniuk korábbi életmódjukkal, vallásukkal, és egy teljesen új szokásrendszert és hitvallást kellett felvenniük, a kereszténységet 

    – emlékeztetett a politikus, aki kifejtette, hogy az államalapítás idején Szent István „a keresztény hit szilárd alapjaira építve tudott egy erős Magyarországot létrehozni, melyet 2021-ben feladatunk tovább erősíteni és függetlenségét megőrizni".

    Az elmúlt, „egyszerűnek semmiképp sem nevezhető” időszak után ünnepeljék együtt a magyar állam megalapítását, „ezzel is tisztelegve őseink előtt, és tekintsünk előre bizakodva az előttünk álló lehetőségek felé!” 

    – hangsúlyozta a frakcióvezető.

  • Balatonalmádi, Balatonfűzfő és Balatonkenese és Veszprém is úgy döntött, hogy lemond a tűzijátékról, helyette pedig fényfestést, fényjátékot rendeznek. A veszprémi önkormányzat az augusztus 20-i tűzijáték helyett fényfestéssel lepi meg az érdeklődőket a városi ünnepség részeként.

    Négy épületet világítanak meg a várban: a Szent Mihály-székesegyház egy részét, a Szaléziánumot, a Dubniczay-palotát és a várkaput. 21 órakor kezdődik a műsor pénteken és 23 óráig tart. A fénydíszbe öltöztetés során sokféle motívum jelenik meg a házak homlokzatainak formavilágához igazítva – írja a likebalaton.hu.

    Hasonló látványosságra számíthat a közönség, mint amilyet az Utcazene Fesztiválon vagy a Rozé-Rizling-Jazz Napokon megcsodálhatott. A fényfestés egyszerre kezdődik el Szabó Balázs Bandájának Szentháromság téri koncertjével.

  • Győrben már tegnap kezdetét vette a háromnapos, ingyenes családi fesztivál a Szentlélek téren, amelyet az államalapítás ünnepére szerveztek – írja a gyorplusz.hu.

    Ma többek között Péter Szabó Szilvia, Vastag Csaba is fellép, a gyerekek bűvész előadást is láthatnak. Holnap Rudi bohóc és Tóth Andi koncertje is szórakoztatja a győrieket.

  • Debrecenbe célegyenesbe ért a virágkocsik díszítése. Több százezer szál élő virágot tettek már fel a virágkarnevál kompozícióira – írja a dehir.hu.

    A 14 virágkocsin váltott műszakban csaknem kétszáz ember dolgozik azért, hogy maradandó élményt nyújtsanak a látogatóknak.