Felkérték Orbán Viktort és Tarlós Istvánt, hogy tekintsék meg az új létesítményt.
Még mindig jól olvassák, illetve nézegetik olvasóink a csütörtöki, telefonnal készült kémfotókat a négyes metróról, pedig rengeteg hivatalos képet is kiraktunk azóta.
Miután a miniszterelnököt szállító szerelvény kigördült az állomásról, elment a térerő, mi pedig felszálltunk egy másik metrókocsiba, amivel szépen elcsorogtunk a Keletiig. A metró csak a Gellért téren állt meg, a II. János Pál pápa téren pedig láttuk, hogy a peronon egy vonósnégyes zenél, és Ókovács Szilveszter, az Opera igazgatója integetett mellettük büszkén.
A pályaudvar mellett az aluljáróból viszonylag rendszeresen szivárognak ki emberek a megnyitóról, legutóbb öt egyenruhás BKV-s sétált ki a metróból. Fent továbbra is sokan várnak, hogy végre utazhassanak.
Demszky barátnőjével turbékolt, spriccelt a habos szmötyi, a vájárok meg pezsgőztek, mikor 2007. szeptember közepén elérte a fúrópajzs az első állomást.
Sikerült beszélni azzal az emberrel, aki most a "vezetőfülkében" figyeli, hogy a teljesen automata irányítású metró teljesen rendben működik-e. Emberünk a 2-es metróról jött át, ahol szintén Alstrom kocsikat vezetett, de itt minden teljesen más, mivel minden teljesen automata.
"De nem az a metróvezetés csúcsa, hanem a régi orosz metrókocsik vezetése" - mondta fanyar mosollyal. Azt viszont hozzátette, hogy ez a legnyugisabb meló a BKV-nál, mert csak ülnie kell és a műszereket figyelnie. Ez a tuti meló azonban csak egy évig lesz, utána már ilyen műszaki felügyelő nélkül járnak majd a kocsik, és a műszereket is letakarják.
A Baross téri BKK-ügyfélszolgálat már nyitva van. Olyan illat van benne, mint egy bútoráruházban.
Meg az egész kettes metró sem lett kész túl hamar. Kis metrótörténelem: 1950-ben kezdték el és 1970-ben adták át a Deák tér–Örs Vezér tere szakaszt (a Déli pályaudvarig tartót két évvel később). Az építkezés 1954-ig volt folyamatos, utána leállt, hosszas előkészítés után 1963-ban indult újra. A Batthyány téren épült a leghosszabb ideig a metróállomás (1950–1972), itt vízbetörésekkel is meg kellett küzdeni. 1953. május 1-jén 40 köbméter nedves homok omlott az alagútba, az akkor rabkórháznak használt egykori apácazárda 10 centimétert süllyedt – részletek a fovarosi.blog.hu-n.
Kommentár nélkül. Metrómulatós a Wattamentől:
Történt rendszer- és több kormányváltás is már azóta,
sokáig voltál pete csak, te fúrópajzsos zigóta.Sihuhú, retyerutty,
sári-rári, hajdenáré!
Unicum, Szentkirályi,
Erős Pista, Pick szalámi!
2012 év végén ott voltunk az első próbafutáson. Zakatolás és időutazás az új metróalagútban az orosz kocsival.
A Keletinél egy idős házaspár, egy csapat kamasz és egy fiatal nő már most metrózott volna, de megértően viselkedtek, amikor kiderült, hogy csak déltől lehet.
A Gellért téren az MSZP-s Horváth Csaba, Tarlós István volt kihívója fog sajtótájékoztatót tartani, a Liberálisok közül többen átjöttek a Keletitől, az újságírókkal együtt így is körülbelül húsz ember van egyelőre. A Liberálisok közül többen csalódottak, hogy nem feszíthetik ki a molinójukat, szerintük előzetesen nem ebben maradtak.
index
Kilenc perc alatt tette meg bringával a Keleti-Gellért tér távot egy kollégánk. Földi halandóknak nem ajánljuk ezt. Ő kicsit olyan, mint egy robot, akinek a lába helyén bicikli van.
Horváth Csaba a Gellért téren szóvá tette, hogy hiába ígért a főváros ingyenwifit, egyáltalán semmilyen wifi nincsen a 4-es metróban!
"Az Erkelszínház fúvósai ide sétáltak, előadtak két minidarabot, közben Ókovács Szilveszer lefényképezte őket, ezután összecsomagoltak és elmentek. A metróbejárat rácsát pedig újra lehúzták, pedig mi, emberek, már egészen odagyűltünk, hogy akkor most majd le lehet menni" - írta egy olvasónk.
Húsz megálló 16,5 kilométeren. Igaz, csak a szakasz fele halad a föld alatt, és nem megy át a Duna túloldalára sem. Az osztrák fővárosban 1976 és 1981 között épült ki a mai 4-es metró.
Wintermantel Zsolt szerint Budapest a "hazugság csapdájában vergődik", Demszky Gábor pedig a saját hazugságai között, hiszen a városvezető időről időre újabb határidőkkel áll elő. 2004 januárjában azt ígérte, hogy 2008 végére épülhet meg a 4-es metró, 2006-ban azt mondta, hogy 2009 végére készülnek majd el, majd idén áprilisban 2010 végi befejezésről, októberben pedig 2011. júniusi átadásról beszélt. (...) Végül ironikusan azt mondta, hogy a főpolgármesternek és a miniszterelnöknek versenyt kellene kiírni, hogy mi lesz hamarabb, a négyes metró átadása vagy az euró bevezetése. (MTI, 2007.12.14.)
Ők nem az első metró érkezésére várnak.
A 4-es metró megnyitóján Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője is Orbán Viktorral és Tarlós Istvánnal együtt metrózott. A megnyitó végén utolsóként szállt be a szerelvénybe, és miközben kifelé tekintgetett, majdnem odacsukta az orrát az ajtó.
„Orbán Viktor csak szavakban fúrta a metrót" – mondta a Gellért téren tartott alternatív 4-es metró átadón Horváth Csaba, a fővárosi közgyűlés MSZP-s frakciójának vezetője. Az alternatív átadáson az újságírókkal együtt körülbelül harmincan voltak, illetve átjöttek a Keletitől a Liberálisok is. Kisebb vita alakult ki arról, hogy akkor most kitehetik-e a molinójukat. Végül a legnagyobb, „Köszönjük, Demszky" feliratút kitették.
„Orbánnak annyi köze van a 4-es metróhoz, mint Puskásnak Felcsúthoz” – élcelődött Horváth Csaba a Gellért téren, és azt is kifejtette, hogy a második Fidesz-kormány idejére a 4-es metró építése már egy visszafordíthatatlan folyamat volt, ezért elég szánalmas így pózolni az átadásán. Valójában ezt a metrót a szocialista kormányoknak köszönhetjük Horváth szerint.
Az alternítv átadón beszédet mondott Molnár Gyula volt újbudai polgármester is. Nem eresztete bő lére, kb. egy percet beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy „egy 24 éves álom vált valóra". Amikor a jelenlévők a baloldali erők együttműködési készségét jelképezendő átvágták a nemzetiszínű szalagot, Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja rászólt Molnrá Gyulára, hogy vágjon már egyenesebben!
A Móriczon kb. féltucatnyi ember vár a metrónyitásra, de ahogy közeledik a dél, egyre többen leszünk, és feltűntek a fényképezős emberek is. Egy metrórajongó férfi elmondta, hogy ő szabadságot vett ki a nagy napra. A többi ember inkább nyugdíjasnak tűnik.
Kitiltották az új vonal építésében részt vevőket a 4-es metró hivatalos, 9 órakor kezdődő átadásáról, melyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is részt vett, írja a Portfolio.hu. Az előzetes tervek szerint az új metróvonal kivitelezésében részt vevő műszaki és pénzügyi szakemberek is ott lettek volna a hivatalos átadáson, azonban alig órákkal a hivatalos ceremónia előtt, biztonsági kockázatra hivatkozva, kitiltották őket. Egyedül egy, az építési folyamatban részt vevő főosztályvezető lehetett ott.
Már sokan szeretnének bejutni az új metróba. Déltől nyitják meg a kapukat.
Sok fiatal is van, fényképezkednek, várakoznak. Egy középkorú férfi elmondta, hogy ő nem a megnyitó miatt jött elsősorban, de kiült a napra, és ha már itt van, megy egy pár megállót. A külföldi turisták pedig az előbb kíváncsian filmezték egy emeletes buszból a tömeget.