Hollywoodban úgy írnak könyvet, mintha kötelező lenne

Csak az elmúlt pár hónapban két olyan önéletrajzi könyv is megjelent, amelyek tartalma a megszokottnál meghökkentőbbre sikeredett. A családja szennyesét kiteregető Harry herceg sok év hallgatás után annyi információval szolgált Spare (Tartalék) című kötetében arról, miképp működik a királyi család, illetve mi folyik a palota falai mögött, hogy csak kapkodtuk a fejünket. A família egyik tagja sem volt ennyire kitárulkozó korábban, kivéve Diana hercegnét, aki a maga módján próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a népszerűség mekkora sorscsapás lehet. 

Hasonlóan megdöbbentő állításokkal állt elő a Jóbarátokból ismert Matthew Perry, a Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című könyvében ugyanis a színész alkohol- és drogfüggőségéről számolt be. Többek között azt elevenítette fel, amikor öt percre megállt a szíve az elvonón, tizenötször járt rehabon, és csak két százalék esélyt adtak neki a túlélésre az orvosok. Érdemes megjegyezni, hogy az előbb felsoroltak olyan érzékeny információk, amelyek napvilágra kerülésétől a legtöbb híresség ódzkodna, így érdekes, miért hozakodtak elő ők maguk a múltjuk azon részével, amelyet a többségük legszívesebben elfeledne. Terápiás céllal vagy pusztán pénzszerzés gyanánt? A lehetséges okokból egész listát lehetne összeállítani.

A pénz az úr?

Már nem számít új jelenségnek, hogy olykor a kiadók keresik meg az ismert személyeket azzal, adjanak ki egy könyvet, ám ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a hírességek maguk állnak neki az írásnak, a legtöbb esetben úgynevezett ghostwriter segíti őket. Neki az a feladata, hogy könyvformába öntse a szöveget, ami megfelel a szakmai irányelveknek – ehhez a megoldáshoz folyamodott eddig többek között Pamela Anderson, Gwyneth Paltrow és Nicole Ritchie is. Ha efféle felkérésről van szó, akár lehet motiváló erő a pénz – meg amúgy is –, mivel egy busás összeg hallatán szinte akárkinek megjön a kedve a könyvkiadáshoz. A probléma akkor szokott jelentkezni, ha az adott híresség ugyan jó húzónév, de az eddigi élete nem bővelkedett olyan eseményekben, amelyek bármennyire is megragadnák az olvasót, a végén pedig csak egy semmitmondó kötet lesz belőle – ahogy az olvasók is könnyen kiszagolják, ha a puszta haszonszerzés áll mögötte.

Merész lenne minden önéletrajzi könyvet az előbbi kategóriába sorolni, viszont az ilyen köteteknek már szinte hagyományuk van a sztárvilágban. Legyen szó színészről, énekesről, borítékolható, hogy egy részük a karrierük valamely pontján el fog jutni arra a következtetésre: itt az idő kiadni egy könyvet. Kétségtelen, hogy a fanok nagy élvezettel lapozgatják az efféle alkotásokat, viszont az nem tiszta, hogy az amúgy is kevés magánélettel rendelkező hírességek miért akarnak még jobban kitárulkozni és ezzel növelni a támadási felületüket. A pénz nem minden, pláne, ha a privát szféránk kiárusításáról van szó, tehát kell lennie más indoknak is.

Írj, de csak akkor, ha van miről

Nehéz lenne felsorolni azon hírességeket, akik az elmúlt évtizedekben önéletrajzi könyv kiadására adták a fejüket. Reese Witherspoontól és Jane Fondától kezdve Drew Barrymore-on át Amy Schumerig már sok hollywoodi sztár mesélte el saját élettörténetét ilyen formában, azonban az előbbiek esetében például ezen kötetek kisebb súllyal bírtak. A rajongók minden bizonnyal díjazták, hogy egy lépéssel közelebb kerülhettek kedvencükhöz, és megismerhették, miből lett a cserebogár, de egy ilyen indíttatásból íródott könyv, ami pusztán kronológiailag veszi sorra egy ismert személy életének történéseit, ennél többet nem tud nyújtani, ahogy nem is lehet elvárni, hogy alapjaiban rengeti majd meg a világot. 

Más a helyzet akkor, ha egy olyan hírességről van szó, akinél akad még ki nem mondott szó, és egy sztori, amit akkora homály fed, hogy már önmagában csalogatja az olvasókat. A Matthew McConaughey által kiadott Zöldlámpa, Michelle Obama könyve, az Így lettem vagy a Victoria Eugenia Henao, azaz Pablo Escobar özvegye által jegyzett Mrs. Escobar például ebbe a kategóriába esik. Kit ne foglalkoztatna, min ment keresztül az az ügyvédként dolgozó nő, akiből egyik napról a másikra az Egyesült Államok első afroamerikai first ladyje lett? Van-e olyan, akit nem érdekel, mit élt át az az özvegy, akinek a fél világ üldözte a drogkereskedelemből milliárdokat szerző férjét? Vagy épp egy olyan színész elmélkedése a kudarcairól, aki eddig sem zengett ódákat a magánéletéről. Szó se róla, a temérdek korábbiakban kiadott önéletrajzi könyv után nehéz egyedi megoldással előállni, ahogy egyesek gyomra azt is nehezen veheti be, hogy az emberi természetből eredő kíváncsisággal vegyült katasztrófaturizmus mindig előbbrevaló lesz, ám az imént felsorolt három könyv is jól érzékelteti: nem azzal van a gond, ha valaki önéletrajzi könyvet ír, hanem az, ha nincs miről.

Nem véletlen, hogy Matthew Perry évtizedekig tartó küzdelme az alkohollal és a droggal, pontosabban az ezen időszakot felelevenítő őszinte kitárulkozás több olvasót vonz, mint az, hogy Reese Witherspoon gyerekként milyen partikon vett részt, és a neveltetése milyen hatással van a mindennapjaira. Amellett sem lehet elmenni, hogy a Perryéhez hasonló könyvek egy része főleg terápiás, öngyógyító céllal, illetve mások inspirálása gyanánt íródik. A színész esetében ugyanakkor az is felróható, hogy a kötettel igyekezett magyarázatot adni arra, miért tűnt el az elmúlt években, illetve ezzel egyetemben felhívó célzattal szolgált a hasonló problémával küzdőknek. Itt lehetne említeni a nemrég Finding Me című hangoskönyvével Grammy-díjat bezsebelő legújabb EGOT-tagot – azon művészek, akik életük során Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díjat nyertek –, Viola Davist is, aki arra sarkallja az olvasókat, találják meg a valódi énjüket, akik azelőtt voltak, hogy beskatulyázták volna őket. 

Harry herceg január elején debütált önéletrajzi könyve ugyan némileg kilóg a sorból, mivel a királyi sarj személyét érintő vádaskodások elvették a lehetőségét annak, hogy az olvasó pusztán abból tudjon ítélni, amit a kötetben olvas. Az éremnek két oldala van, tehát nem állíthatjuk, hogy a benne elhangzott minden állítás egyenlő az egyetemes igazsággal – ahogy a füllentésekre azóta már fény is derült –, de az biztos, hogy a Spare egy segélykiáltás volt a herceg részéről. Bár többek azt gondolhatják, a célja a királyi család szabotálása és a rendszer megbuktatása volt, a könyv elolvasásakor azért más kép rajzolódik ki. Ne felejtsük el, hogy az édesanyja, Diana hercegné halálát máig élete legnagyobb töréseként bemutató Harry hercegnek évtizedeken át hallgatásba kellett burkolóznia, így megkönnyebbülést jelenthetett számára, hogy kiadta magából sérelmeit. Az már más kérdés, hogy a terápiás célból – illetve a jó híre megvédése érdekében – írt kötet többek szemében szimpla mártírkodásnak tűnhet.

Az alábbi kötetek viszont több millió olvasó tetszését nyerték el, ezzel felkerülve a minden idők legtöbbet eladott önéletrajzi könyveinek listájára:

1. Matthew McConaughey: Zöldlámpa (körülbelül 5 millió példány)  
2. Michelle Obama: Így lettem (körülbelül 3 millió példány)  
3. Trevor Noah: Bűnben születtem (körülbelül 2 millió példány)  
4. Tara Westover: A tanult lány (körülbelül 2 millió példány)  
5. Jesmyn Ward: Men We Reaped (körülbelül 1,5 millió példány)

Itthon is próbálkoztak vele

Az önéletrajzi könyveknek Magyarországon is nagy múltjuk van, többek között Stohl András, Kajdi Csaba, Laár András és Lovasi András is kiadott már korábban efféle kötetet, azonban a külföldön tapasztalt tendenciával ellentétben itthon nem egyre több, hanem egyre kevesebb ilyen könyv születik – kivéve azon influenszereket, akik próbálják feltámasztani a sírból ezt a műfajt, nem túl sok sikerrel.

Az elmúlt évek legfigyelemreméltóbb, magyar híresség élettörténetét feldolgozó könyve kétségkívül Szabó Győző Toxikomája volt, ami azzal együtt, hogy bepillantást enged abba, min megy keresztül egy drogfüggő, mindezt egy olyan személy szemüvegén keresztül kísérhetjük végig, akit ismerünk. A színész kitárulkozása egyúttal szamárvezetőként is szolgálhat azon kábítószer-problémákkal küzdő betegeknek, akik eddig nem találtak kiutat a drogok okozta végtelen útvesztőből.

Nincs felmagasztosulás, happy end, mert állandó veszélyben vagyunk valamilyen függőségtől. Heroin, telefon, tévé, játékszenvedélyek

– mondta Szabó Győző egy interjúban az Indexnek.

(Borítókép: Leon Neal / Getty Images)