Matolcsy: Rendkívüli időket élünk

2012.01.26. 13:58
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az elmúlt hetekben komoly kritikák érték a magyar gazdaságpolitikát, Brüsszel nem függesztette fel a magyar túlzottdeficit-eljárást, az IMF sem hisz abban, hogy akár idén, akár jövőre 3 százalék alatt lehet a deficit, piaci pletykák szerint az IMF és az Európai Unió is kifogásolta az alkotmányba betonozott egykulcsos adót, a tavalyi költségvetési deficit még a decemberben módosított előirányzatnál is nagyobb, 1734 milliárd forintos volt.

    Mindezt nem érezte elég indoknak Matolcsy György, hogy az év első huszonkét napjában megszólaljon, a nemzetközi sajtóban Martonyi János külügyminiszter ismertette sorozatosan a magyar álláspontot. Ennek fényében érthető, hogy a parlament költségvetési bizottsága már múlt péntekre meghívta Matolcsyt, hogy a testület tagjai előtt beszéljen az államháztartás és az idei költségvetés helyzetéről. A meghallgatást az aznap tartott kormányülés miatt mára tették át, mostanra már túl van idei első beszédén a miniszter: kedden az Ecofin (európai uniós pénzügyminiszterek tanácsa) ülése után tartott sajtótájékoztatót.

  • Matolcsy György november közepén, néhány nappal azután, hogy hazánk ismét segítségért fordult az IMF-hez, előadást tartott a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán. A „magyar pénzügypolitika vezénylő tábornokaként” felkonferált miniszter – akiről azt mondták, hogy „egyenesen a lövészárokból érkezett” – egyebek mellett arról beszélt, hogy százezerszer, sőt, milliószor is lehetünk okosabbak másoknál, hogy a majdani IMF-együttműködés csak egy védőháló, ami „lebeg, mint egy biztonsági tartalék”, és hogy „az ősmagyarokról feljegyezték korabeli bizánci és perzsa források, hogy három dologban voltak kiemelkedően jók: agysebészetben, gasztronómiában és vendéglátásban”.

  • Az elmúlt hetekben több hazai közgazdász – többen közülük vállaltan jobboldali elkötelezettségűek – fogalmazta meg a magyar gazdaságpolitikával és a miniszterrel kapcsolatos kifogásait, ezek egy részét Matolcsy közleményekben utasította vissza. Előbb Járai Zsigmonddal való barátságát helyezte múlt időbe, majd a „Ki Kopits György és miért?” című közleményében a KT korábbi vezetője kapott hideget-meleget, miután Matolcsy hiteltelenségéről és elhasználódottságáról beszéltek. Később kritikus véleményt fogalmazott meg a gazdaságpolitikáról Bod Péter Ákos és Hamecz István is, ezekre már nem reagált.

  • A nemzetgazdasági tárca előterjesztésére még tavaly decemberben is módosították a 2011-es költségvetést, abban 1500 milliárd forintra növelték az előirányzott költségvetési hiányt. Azonban ezt a célt is sikerült nagyjából 200 milliárd forinttal elvéteni, a deciti végül 1734,4 milliárd forint lett.

  • A magyar kormány várakozásai szerint nemcsak idén 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány. Ezt nemcsak a 4,1 százalékos deficitet valószínűsítő Nemzetközi Valutaalap nem hiszi el, hanem az Európai Bizottság sem: Brüsszelben 3,25 százalékos hiányt várnak.

  • A tavalyi államháztartási egyenleg, bár pénzforgalmi szemléletben hatalmas hiányt mutatott, a nyugdíjvagyon államosítása miatt többletes lesz. Erre az évre viszont már deficit várható, de a kormány szerint ez GDP-arányosan 3 százalék alatt marad. Az IMF viszont pesszimistább – holott nem is számol a magyar gazdaság recesszióba zuhanásával, mint több más intézet és elemző –, azt mondja, hogy az idei hiány 3,9, míg a 2013-as 4,1 százalék lesz.

  • A rendkívüli ülés összehívását a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenzéki képviselői és a független Molnár Oszkár kezdeményezték, mert az ország gazdasági helyzete „az én személyes meggyőződésem szerint is aggodalomra adnak okot” – mondta Nyikos László, a testület elnöke. A jobbikos politikus kérdésesnek nevezte, hogyan mérsékelhető az államháztartás adóssága és hogyan teljesíthető az idei 3 százalék alatti deficitcél.

  • Indokoltnak tartom a meghívást, rendkívüli időket élünk, kezdte beszédét a miniszter. A globális fgazdaság nyugati része nyolcvan éve nem tapasztalt válságot él át, ennek új szakaszát éljük meg 2011 július-augusztusa óta.

  • Nem hagyományos, innovatív eszközökkel konszolidálták a helyzetet 2010 második felében, így a 7 százalékos helyett csak 4,2 százalékos lett a deficit, mondta Matolcsy.

  • Mivel mi nem lehetünk ott a Parlamentben – ráadásul kövérnek érzi magát a magyar –, szerkesztőségünk úgy döntött, hogy éhségsztrájkba kezd: élőben követhetik, ahogy 10 perces váltással fognak éhezni munkatársaink. A tiltakozást Tamás Bence Gáspár és Plankó Gergő kezdi, mivel Boldog karácsonyt, magyar demokrácia! című videójuk volt a kitiltás oka.

  • A magyar történelemben még nem volt példa arra, ami tavaly történt, jelentős mértékben tért el egymástól az államháztartás pénzforgalmi és eredményszemléletű egyenlege. Ennek oka egy egyszeri nagy tétel, a magánpénztári vagyon felhasználása – mondta Matolcsy. Az uniós módszertan szerint számolt hiány többlet lett, „igaz, ez egy technikai jellegű többlet”. De ha az egyszeri tételektől megtisztítjuk az 1734,4 milliárdos pénzforgalmi hiányt, akkor is a 2,94 százalékos vállalás alatt volt, 2,8 százalékos alakult a GDP-arányos deficit.

  • Kézben tartott, feszes, stabil, megbízható volt a 2011-es költségvetés, mondta Matolcsy, és sorolta az 1700 milliárdos hiányt okozó egyszeri tételeket; ilyen volt az elbukott áfaper, a Mol-részvénycsomag tavaszi megvásárlása és 50 milliárd forintnyi MÁV-adósság átvállalása.

  • „Nem dőltünk hátra, nem tettük azt, amit tehettünk volna, hogy a nyugdíjvagyonból mindent felhasználunk” - mondta a miniszter. Év közben volt egy 250 milliárdos ideiglenes zárolás és ősszel egy 100 milliárd forintos különleges intézkedéscsomag.

  • Folyik Magyarország újjászervezése, a Széll-terv 83 százalékban teljesül 2012 végére, mondta a miniszter, aki szerint az idei keményebb év lesz. Ezzel tudják biztosítani, hogy a költségvetés hiánya elérje a törvényben lévő 2,5 százalékos szintet. Emellett jelentős tartalék van a költségvetésben: egy 100 milliárdos általános tartalék, amit megfejel még 320 milliárd forint, amit csak szeptember 30-a után lehet felhasználni.

  • Kockázatot jelent az eurózóna válsága, világossá vált Matolcsy és Orbán Viktor számára is, hogy kiszámíthatatlan, váratlan eseményeket ígérő évben vagyunk, „az eurózóna déli sávjában” bármi megtörténhet. Ezért fontos a plusz 320 milliárd forintos tartalék.

  • A növekedési is a kockázati sávban van, csökkenteni kellett 0,5 százalékra a növekedési célt, de vannak, akik ennél is pesszimistábbak, ismerte el a miniszter.

  • cikkünk a témában:

    Az EBRD durva recessziót vár

    Rontotta Magyarországra vonatkozó előrejelzését az EBRD a kedden közzétett jelentésében. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a korábbi 0,5 százalékos növekedés helyett már 1,5 százalékos magyarországi recesszióra számít 2012-ben. A szervezet az egész régióra nézve is visszavette a növekedési várakozásait, alapvetően a közép- és délkelet-európai országok gazdaságának gyengülésére számít. Az OECD tavalyi várakozásai után ez a legborúlátóbb prognózis hazánkra.

  • A gazdaságpolitika a foglalkoztatásban mutat sikereket, 42 ezerrel több új munkahely volt 2011 késő őszén, mint egy évvel korábban. „Ez egy nagyon jó eredmény” – értékelte a miniszter, aki pozitív fordulat első jeleit látja az adóbevételekben is, „szerényen fogalmazva”.

  • Az első jelek azt mutatják, hogy az egykulcsos adórendszer első évének hatására nőtt a munkahelyek száma, nőtt a munkavállalói aktivitás és fehéredett a gazdaság, mondta a miniszter.

  • Magyarország költségvetésének egyenlege 2004-től 2011-ig sosem volt jobb a 3 százalékos deficitnél, de tavaly igen, és idén is az lesz. Ez egy újjászervezett ország, újjászervezett állam, egy szerkezeti reformokat indító kormányzat első, szerény sikere ez – mondta, és megjegyezte, hogy még mindig nem dőlnek hátra. A reformokat 2013-ra tovább kell vinni, az idei 550 milliárddal szemben jövőre 900 milliárd fölött van a Széll-terv egyenlegjavító hatása.

  • Nem látunk tisztán, van-e hatása a népesedési helyzetre az egykulcsos adónak, de a tavalyi utolsó hónapok számai azt mutatják, hogy érezteti a kedvező hatását a népesedésben. És emellett az arányos egykulcsos adó „egyértelműen pozitív hatást gyakorolt a költségvetésre” is.

  • Az előzetes adatok szerint 2011 első tizenegy hónapjában 80 560 gyermek született, 2,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – jelentette (pdf) csütörtök reggel a KSH. Igaz, az ezer lakosra jutó születések száma novemberben valóban nőtt: az előző évi 8,9-cel szemben 9 volt.

  • Szekeres Imre szocialista képviselő azt kérdezte Matolcsytól, hogy milyen intézkedésekkel szeretné helyreállítani a külföldi befektetők bizalmát, hogyan tervezi stabilizálni a gazdaságot? Többek közt az áfaemelés és a progresszív adórendszer visszavonását, valamint a Költségvetési Tanács eredeti állapotban való visszaállítását is kérte.

  • A Költségvetési Tanács új elnöke szerint is szükség lehet idén még kiigazításokra – mondta Vágó Gábor (LMP). Mikor lesznek képesek megtervezni egy épkézláb költségvetést, amin nem kell év közben változtatni? Ha kellenek még megszorítások, milyen területeken lesznek? – kérdezte a képviselő. Az egykulcsos adó szerinte nem sikertörténet, 250 milliárdos lyukat okozott a költségvetésnek, és az csak a felső tíz százaléknak kedvez.

  • cikkünk a témában:

    Szja: 400 milliárdos volt a kiesés

    Az egykulcsos adó bevezetése majdnem 400 milliárdos kiesést hozott a költségvetésnek: tavaly 1382,8 milliárdnyi szja-bevétele volt az államnak, ami 20,9 százalékkal, 395,7 milliárddal kevesebb volt a 2010-esnél.

  • Mielőbb be kell vezetni az elektronikus útdíjat, ez jelentős állami bevételt hozna, és a környezetszennyezők fizetnének, de a kormány csak beszél erről, mondta Vágó. Eltapsoltak 528 milliárd forintot, sokkal nagyobb csontvázakat hagynak maguk után, mint az előző kormány, mondta az LMP-s politikus, példaként a végtörlesztést említve.

  • Igazi indexes haszonlesőként Janecskó Kata nem elégedett meg azzal, hogy az éhségsztrájk alatt elveiért kiállva tíz percig semmit nem eszik, ő az akciótól privát jövője felívelését is várta: ülés helyett felült, egyszer, kétszer, sokszor, pusztán saját hasizmaiért. Az akció előtt és után készült képeken látszik, áldozatvállalása nem múlt el nyom nélkül.

    Kata
  • Ma már nincs olyan szakmailag megbecsült jobboldali közgazdász, aki azt mondaná, hogy az ön által képviselt gazdaságpolitika sikeres, hogy az egykulcsos adó valóban segíti a magyar gazdaság talpraállását – mondta Vágó Gábor, felidézve a múlt heti „közleménycunamit”. Fidesz-közeli közgazdászok mondják, hogy nem működik ez az út, a gazdaságpolitikai fordulatot nem segíti, ha Matolcsy marad a miniszter. „Lemond végre a miniszteri posztról?”

  • A bizottság fideszes alelnöke szerint jelzésértékű, hogy az ellenzéki pártok képviselői közösen hívták meghallgatásra Matolcsyt, szerinte ennyit arról, hogy az LMP, az MSZP és a Jobbik ne működne együtt. A fideszes politikus szívesebben vitatkozna arról, mi történt 2002 és 2010 között, és „nem gondolom, hogy a miniszter úr ellenkezne”.

  • Most amikor hónapok óta a legerősebb a forint árfolyama, nem hallani a szocialisták részéről, hogy a kormány, és a reálgazdaság helyzete lenne okolható az árfolyam alakulásáért, mondta Szijjártó Péter. Bezzeg, amikor mélyben volt a forint, akkor emiatt a kormányt és a nemzetgazdasági minisztert bírálták, emlékeztetett. Szerinte az, hogy a magyar gazdaság idén növekedni tudott és hogy jövőre is elkerüljük a recessziót, Matolcsy sikerességét mutatja.